Érdemes az egész kérdést azzal kezdeni, hogy vajon szülőként mit értünk az alatt, hogy „jól van a gyerekek”. Mert ha köhögni kezd vagy kiütések jelennek meg rajta, nem kérdés, hogy orvoshoz kell vinni. Ha viszont magába fordul, dühkitörései lesznek, vagy éppen reggelente képtelen felkelni, mert azt érzi, nincs értelme az életének, akkor nem biztos, hogy ugyanolyan magától értetődő, hogy tényleg nincs jól. (És a legtöbb esetben sajnos nem fordulunk szakemberhez sem.)

Az egyik leggyakoribb gyermeki érzés, amivel minden szülő találkozik, de nem minden esetben tudja jól kezelni, az a félelem.

Minden gyerek fél valamitől. A kisbaba attól, ha egy idegen nyúl felé és felveszi… vagy a kutyaugatástól. A hatévesnek talán megfájdul a gyomra, ha iskolába kell mennie.

Vannak gyerekek, akik több mindentől félnek, vannak, akik csak néhány dologtól – de egy szülő számára kevés nehezebb helyzet van, mint látni a gyereke félelmét.

Ráadásul ma már tudjuk, hogy van „normális félelem”, ami természetes reakció egy stresszes vagy veszélyes helyzetre. Ám akad olyan mértékű félelem is, ami károsan befolyásolja a fejlődést és a gyerek egészségét.

Nézzük először, hogy milyen életkorú gyerekek esetében milyen félelem „normális” – Előrebocsátva, hogy minden gyerek más és más, saját érzelem- és félelemcsomagjuk van, amit korábbi életesemények, és a szülő saját félelmei is befolyásolhatnak.

2–4 évesek

Félelem a sötéttől, az árnyaktól, az egyedül alvástó, az időjárástól (mennydörgés, vihar, stb.), a hangos zajoktól, a bilitől.

5–7 évesek

Félelem a sötéttől, a tűztől, a „rossz emberektől”, az iskolai dolgozatoktól, a többi gyerek reakciójától, az orvostól, az injekciótól, a bogaraktól és más állatoktól.

8–11 évesek

Félelem a „rossz emberektől”, a szellemektől, attól hogy egyedül legyen otthon, a haláltól, a betegségtől, az iskolai kudarctól, a többi gyerek reakciójától.

12–18 évesek

Az ilyen életkorú gyerekek féltik a biztonságukat, és félnek a betegségektől, az iskolai kudarcoktól, a sportvereségtől, attól, ha nyilvánosan kell szerepelni. Általában félnek az erőszaktól is, és attól, hogyan látják őket más emberek. Ebben az életkorban megjelenik még a globális jelenségek miatti félelem is (terrorizmus, természeti katasztrófák, stb.).

18–20 évesek

Bár ők már jogilag nem számítanak gyereknek, mégis érdemes végignézni, hogy a fiatal felnőttek miért szoktak félni, mert gyakran a gyerekek, ha idősebb testvérük van, akkor az életkorukat meghaladóan „produkálnak” sok mindent. Az egészségüket féltik, és félnek attól, hogy hajléktalanná válnak. Félnek a haláltól, és attól, hogy nem teljesítenek elég jól az iskolában; attól, hogy visszautasítja őket az a fiú/lány, aki tetszik nekik. Félnek a felnőtté válástól, és félnek attól, hogy vajon mi az élet értelme.

A gyermeki félelem jó része nem racionális, a szónak abban az értelmében, hogy mi felnőttként tudjuk, hogy nem laknak szellemek a szekrényben, és nem tud ránk szakadni az ég, ha vihar van.

Mégis nagyon fontos, hogy a félő gyerekben is elsősorban a gyereket lássuk meg, és ne a „félelmet”. Tehát ne nevessük ki, ne szidjuk le és ne szégyenítsük meg. Azzal tudjuk a legtöbbet segíteni neki, ha elfogadjuk, amit érez.

Majd öleléssel, érintéssel, megnyugtató szavakkal azt éreztetjük vele, hogy biztonságban van. Kisebb gyereknél ez könnyebben megy, mert a félelmeit azzal, ha ölbe vesszük, elringatjuk, kézbe vesszük és felmelegítjük a kis kezét, gyakran ki is tudjuk oldani a szorongást. Nagyon gyereknél viszont nehezebb lehet – főleg, ha kisebb korban a félelmeire nem kapott megfelelő reakciót a körülötte lévő felnőttektől.

Azt tapasztaljuk, hogy Magyarországon általában a lelki, érzelmi, mentális egészség nem annyira fontos. Sőt, sokszor szégyellik a szülők, ha a gyerekük az átlagtól eltérő módon reagál, érzelmileg nem stabil (akármit is jelentsen ez), vagy érthetetlen a külvilág számára, hogy mit miért csinál a gyerek.

Vannak gyermeki érzések és reakciók, amelyek természetesek, és semmi mást nem kell tennünk szülőként vagy felelős felnőttként, mint elfogadni azt. És vannak helyzetek, amikor fel kell ismernünk, hogy a gyerek olyan módon reagál, amire oda kell figyelni, és amivel kapcsolatban érdemes lehet felkeresni egy szakembert a kérdéseinkkel, hogy tanácsot kapjunk tőle.

Gyakran ugyanis a gyerek félelmét mi magunk is tápláljuk (anélkül, hogy ezzel tisztában lennénk).

Máskor meg egyszerűen csak hozunk egy rossz mintát azzal kapcsolatban, ahogy a szüleink mit csináltak, ha féltünk a sötétben… 

Dr. Gyurkó Szilvia