Az egész magyar gyermekvédelmi rendszer kiszolgáltatott
Ez a helyzet a gyermekvédelemben – 1. rész
A gyermekvédelem az egyik legnagyobb és legfontosabb állami alapfeladat – lenne, de egy ideje „kiszervezés alatt” áll. Ráadásul az, amit a köznyelv gyerekvédelemnek gondol, valójában politika. Legalábbis 2021 óta, amikor a „gyerekek megvédése” felkerült a plakátokra. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember kétrészes cikksorozatának első részében arra tesz kísérletet, hogy megmutassa, mit is jelent valójában ma Magyarországon az, hogy gyermekvédelem. És elmondja, hogy mindannyiunk gyerekeit (mind a másfél milliót) érinti, nemcsak a 110 ezer veszélyeztetettet vagy a 24 ezer állami gondoskodásban élőt. A második részben pedig a magyar gyerekvédelem aktualitásáról ír majd.
–
Tisztázzuk: mi az, hogy gyerekvédelem!
A gyerekvédelem egy széles körben használt fogalom, amelynek nem egységes a szakmai, társadalmi és politikai értelmezése. Ez egyrészt magának a gyerekvédelmi rendszernek az összetettségéből fakad, másrészt abból, hogy a médiában és a közbeszédben a gyerekvédelmet gyakran félreérthetően, pontatlanul vagy kifejezetten tévesen hivatkozzák és értelmezik.
A gyerekvédelem a szociális munka szakterülete, olyan köztevékenység, amit 1997 óta törvény szabályoz, és ami feladatát tekintve „a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek helyettesítő védelmének biztosítására szolgál”.
Ez alapján a meglehetősen bonyolult megfogalmazás alapján
a gyermekvédelem egy olyan állami alapfeladat, amely a Magyarország területén élő valamennyi gyerekre vonatkozó felelősségvállalást jelenti, a gyerekek jólléte, veszélyeztetéstől (bántalmazástól, elhanyagolástól, egészséges fejlődését akadályozó helyzetektől) való védelme érdekében.
A gyerekvédelem három nagy részterületből áll, és alapvető ellátásai, szolgáltatásai a Magyarországon élő mintegy másfél millió 18 éven aluli gyerek mindegyikét érintik.
Gyerekvédelem a családodban
Jellemzően a gyerek megszületése után nem sokkal az őket nevelő felnőttek (szülők, gyámok, törvényes képviselők, gondozók) kapcsolatba kerülnek a gyerekvédelmi szakemberekkel és intézményekkel – bár azzal nem minden esetben vannak tisztában, hogy ezek a szakemberek gyerekvédők is.
Amikor a védőnő becsönget egy kisbaba születése után, amikor a házi gyermekorvos ellenőrzi a gyerek testsúlyát, amikor az iskolában kiszűrik egy gyerek tanulási nehézségét vagy sajátos nevelési igényét, és a pedagógiai szakszolgálathoz küldik fejlesztésre, akkor valójában a gyerekvédelmi rendszer egy-egy elemével kerül kapcsolatba a család.
Ezekben az esetekben a megelőzésen van a hangsúly, vagy a gyerek egészséges fejlődése szempontjából alacsony kockázatú helyzetekben igyekeznek a szakemberek segítséget nyújtani.
Sok esetben nem történik más, mint egy olyan szolgáltatásnak az igénybevétele, amire egyébként is szüksége van a családnak, ehhez pedig olyan jelzéseket tesznek, információkat adnak át egymásnak a szakemberek, amelyek a gyerek családban való felnövekedésének biztonságát, a gyerek jóllétét szolgálják – legalábbis 1997-ben, amikor ezt a rendszert létrehozták, ez volt a jogalkotó szándéka.
Ez a gyermekvédelem első (legtöbb gyereket érintő) részterülete, ami valamennyi Magyarországon élő gyerek és a róluk gondoskodó felelős felnőttek számára elérhető, önkéntes alapon (vagy a szolgáltatást nyújtó megválasztásának lehetősége mellett) vehető igénybe.
Veszélyeztetett gyerekek
A következő terület az alapellátások azon szintje, amelyeket azoknak a gyerekeknek és családoknak biztosít az állam, akik, illetve amelyek veszélyeztetve vannak – ez jelenleg megközelítőleg 110 ezer gyerek.
A gyerekek egészséges fejlődését számos dolog veszélyeztetheti: a szülők gyerekneveléssel kapcsolatos problémái, bántalmazás, szerhasználat, mentális betegségek, egészségi nehézségek, intézményi problémák (például lógás), családi krízisek, lakhatási és anyagi nehézségek, családon belüli erőszak stb.
Ezek lehetnek átmeneti nehézségek vagy krízisek és tartós problémák.
Amikor egy gyerek kapcsán felmerül a veszélyeztetés gyanúja, elsődlegesen a családmegtartó szolgáltatások alapján kell megpróbálni segítséget és támogatást nyújtani, tehát elsődleges a szülők együttműködésének elnyerése, és ennek alapján annak szavatolása, hogy a gyerek a saját, vér szerinti családjában maradhasson, és a helyzete így javuljon.
Az alapellátások ezért lehetnek személyes szolgáltatások (családsegítés, családgondozás és más szociális munka, konzultáció, tanácsadás, mediáció stb.), természetbeni szolgáltatások (például tüzelőről gondoskodás, a gyerek utaztatásának segítése, ingyenes tanszercsomag, ingyenes étkeztetés), valamint pénzbeli ellátások (óvodáztatási támogatás, rendszeres gyerekvédelmi kedvezmény, gyerektartásdíj megelőlegezése stb.).Szembeötlő, hogy az alapellátás keretében sokféle szolgáltatás vonatkozik a szegénységben élő családok gyerekeire. Ezek a szolgáltatások jellemzően a rossz körülmények között élő, alacsony jövedelmű családok gyerekeinek megsegítéséről szólnak – ez történetileg mindig is jellemezte a magyar (és valójában a teljes európai) gyerekvédelmi gondolkodást.
Közkeletű elképzelés, hogy a gyerekvédelem alapfeladata az, hogy támogatást nyújtson (az állam, és jobb sorsú családok adományai révén) annak érdekében, hogy a nélkülöző gyerekeket ne kelljen kiemelni a családból, és gyerekotthonokban vagy nevelőszülőknél elhelyezni.
Ebben a gondolkodási sémában a gyerekek veszélyeztetése alapvetően az anyagi helyzetükkel függ össze, és mögötte ott van az a feltételezés is, hogy azok a szülők, akik rossz körülmények között élnek, jellemzően bántalmazók és elhanyagolók is lehetnek.
Ezzel párhuzamosan feltételezik, hogy a jó anyagi körülmények között élő családok gyerekeinél nincs vagy alacsonyabb lehet a veszélyeztetés kockázata, hiszen itt a szülőknek nem kell a megélhetés miatt aggódniuk, és mivel ők jellemzően tanultabbak, ezért ha átmenetileg adódnak is nehéz helyzetek, azokat meg tudják oldani.
Ez első ránézésre logikus rendszernek tűnik, azonban mára minden kutatási adat abba az irányba mutat, hogy a legtöbb eleme hamis, vagy jelentős mértékben torzított.
A bántalmazás kockázata nem a társadalmi státusszal függ össze elsődlegesen, hanem a szülő-gyerek kapcsolat, kötődés minőségével és a pozitív gyereknevelési technikák ismeretével (vagy azok hiányával).
Magasabb iskolai végzettség és jövedelmi viszonyok mellett is lehet valaki bántalmazó szülő, és előfordulhat erőszak, szerhasználat, függőség, illetve más, veszélyeztető magatartás is a családban.
Az anyagi, lakhatási problémák elsősorban nem a szülői képességeket befolyásolják, hanem a stressz-szintet. Így az, hogy ezeknek a nehézségeknek a tartós fennállása veszélyezteti-e egy gyerek egészséges fejlődését, alapvetően attól függ, hogy milyen támogatást kapnak a szülők a stressz kezelésében (és természetesen abban, hogy az azt kiváltó okok megszűnjenek, csökkenjenek).
Önmagában azonban nem a rossz anyagi helyzet a kiváltó ok, hanem hogy arra hogyan válaszol a család, és mennyire marad egyedül a helyzetével. A gyakorlatban viszont sokszor valódi segítséget nem jelentő kis összegű anyagi támogatásokkal „pipálja ki” az állam a gyerekvédelem feladatát, miközben a személyes szolgáltatások elmaradnak.
Részben azért, mert a magyar gyermekvédelmi rendszer sok tekintetben figyelmen kívül hagyja azt a szakmai tudást, hogy a személyes jelenlét és megerősítés a leghatékonyabb. Részben pedig azért, mert nem állnak rendelkezésre azok az anyagi, tárgyi, személyi erőforrások, amelyek a gyerekvédelmi feladatok ellátásához szükségesek lennének.
Jelenleg a gyerekvédelmi alapellátás működésében az köszön vissza, hogy a jól látható (anyagi, lakhatási, jövedelmi) problémákkal küszködő családokra fókuszál. Részben emiatt van, hogy bár a jogszabályok tiltják, hogy gyereket anyagi okok miatt emeljenek ki a családjából, ez mégis gyakran megtörténik – és feltehetően ezzel függ össze az is, hogy a roma gyerekek felülreprezentáltak a gyerekvédelem rendszerében.
Védelembe vett gyerekek
Ennek a gyerekvédelmi részterületnek egy alcsoportját adják azok a gyerekek, akiket védelembe vettek (kb. 28 ezer főről van szó), tehát ahol a szülők együttműködése a gyerekvédelmi szakemberekkel nem önkéntes.
Számukra egyes magatartási szabályok betartására előírásokat fogalmaznak meg – ezek be nem tartása esetén pedig a család azt kockáztatja, hogy a gyereket kiemelik a családból. Ma Magyarországon a legtöbb gyereket Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Bács-Kiskun vármegyében veszik védelembe.
Ebben a rendszerelemben (az alapellátások körében) van különösen nagy jelentősége az úgynevezett gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszernek, amelynek része minden magyarországi gyerekkel és családjaikkal foglalkozó szakember.
A jelzőrendszer lényege, hogy
ha bármelyik szakemberben felmerül a veszélyeztetés gyanúja, vagy erre vonatkozó információ jut a tudomására, azt haladéktalanul jeleznie kell a gyermekjóléti szolgálatoknak, amelyek ez után megteszik a szükséges lépéseket a helyzet feltárására, és ha szükséges, védelmi intézkedéseket is elindítanak (például védelembe vétel).
Ha azonban az derül ki, hogy a gyerek közvetlen veszélyben van, ami máshogy nem hárítható el, akkor akár azonnali hatállyal is kiemelhető a családjából. Fontos gyerekjogi alaptétel, hogy erre a lépésre csak végső esetben, a gyerek legfőbb érdekében kerülhet sor.
A kiemeléssel elérkeztünk a gyerekvédelem utolsó részterületéhez, ami a korábbiakhoz képest sokkal szűkebb fókusszal működik: a veszélyeztetés miatt családból kiemelt (vagy a vér szerinti családjában soha nem élt) gyerekek helyzetéről gondoskodik, nekik nyújt ellátásokat (nevelőszülői, gyermekotthoni, lakásotthoni elhelyezést).Ez a „szakellátási” terület nagyságrendileg 24 ezer gyereket érint Magyarországon, ők azok, akik a törvényi kifejezéssel élve „állami gondoskodásban” élnek.
A szakellátással kapcsolatba kerülő vér szerinti szülők kevéssé a segítés és támogatás részét élik meg a gyerekvédelemnek. Ők gyakran a hatósági arcával találkoznak, a gyerek családból való kiemelésének fenyegetettségével, elvárásokkal és magatartási szabályokkal, majd a küzdelemmel, hogy a gyerek a kiemelés után mégis visszakerülhessen a családba.
Ez ugyanis a gyerekvédelmi rendszer egyik működési alapelve: a szakembereknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a kiemelt gyerekek hazagondozhatók legyenek, vagy ha erre nincs mód, akkor tartós elhelyezéssel családba kerüljenek (például örökbefogadással).
Belőlük lesznek az „ügyek”, amikről te is hallasz
A médiában jellemzően ezek az esetek és helyzetek jelennek meg: a gyermekotthonokban élő gyerekek ügyei, az örökbefogadások körüli problémák, a hatósági túlkapások, az indoklás nélküli kiemelések, a rossz lakásotthoni állapotok, a kevés nevelő, a szökések, a deviáns „intézetis gyerekek”.
A közvélemény jó része – főleg a bicskei gyermekotthonban történt bántalmazási ügy kirobbanása óta – a gyermekvédelmet a szakellátással azonosítja. Az alapellátásról is legtöbbször csak akkor van szó, ha az a kérdés, hogy mit tettek annak érdekében, hogy a gyerek családból való kiemelését megelőzzék, megakadályozzák vagy hogy miért nem vették észre kellő időben, ha egy gyereket bántalmaznak, elhanyagolnak.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy 2021-ben a parlament elfogadta az úgynevezett „pedofiltörvényt”, amelynek egyes rendelkezései úgy mentek át a közbeszédbe, és úgy használja őket a politika, mint „gyermekvédelmi” szabályokat.
Ezek az előírások tiltják, hogy 18 éven aluliak LMBTQ+-tartalmakkal találkozhassanak köznevelési intézményekben, könyvekben, művészeti alkotásokban, és hogy szexuális felvilágosítást kaphassanak az oktatási intézményekben.
2021-ben a gyermekvédelem kapott egy politikai értelmezést, ami az úgynevezett „LMBTQ+-propaganda” elleni harccal azonosítja, figyelmen kívül hagyva a gyermekvédelem komplexitását, a fogalom több évtizedes korábbi értelmezési hagyományait.
Azok számára, akik korábban a gyerekvédelemmel nem találkoztak, és a kifejezést nem használták, ez a politikai értelmezés jelentheti az érvényes értelmezést és megközelítést.
„Kiszervezett” gyermekvédelem
Összességében megállapítható, hogy Magyarországon a gyerekvédelem állami intézményrendszerhez delegált feladat, amelyben az önkormányzatoknak minimális, a civil szervezeteknek annál is kevesebb, a for profit (üzleti) ágazatnak pedig semmilyen szerepe sincs. Az egyház viszont fontos területeket vonzott magához az elmúlt években.
Az állami szerepvállalás csökkenése, a civil szervezeti szolgáltatók alacsony szinten tartása, és az egyház térnyerése a nevelőszülői hálózatokban, szakellátási intézmények fenntartásában tűnhet úgy, mintha az állam „kiszervezné” a gyerekvédelmet.
Több ezer gyerek és család kerül kapcsolatba a rendszer képviselőivel, szolgáltatásaikkal és azokkal a döntéseikkel, amiket a gyerekvédelmi szakemberek meghoznak. A hazai gyerekvédelmet úgynevezett protektív megközelítés jellemzi, amikor is az állam bántalmazás és elhanyagolás esetén a gyerek védelmében szankcionál (magatartási szabályokat tesz kötelezővé, kiemeli a gyereket a családból, megvonja az anyagi juttatásokat stb.). Ha pedig nincs szükség beavatkozásra, akkor megfigyelőként működik a gyerek biztonságának garantálása érdekében.
Nem jó, ha összemosódik a gyerekvédelem segítő, támogató, szolgáltatást nyújtó része azokkal az intézkedésekkel, amelyek fenyegetők lehetnek a családok számára. És természetesen az is rossz, ha a gyerekvédelmet a propaganda vagy a politikai populizmus sajátítja ki.
Komplex rendszereket sosem könnyű elmagyarázni és megérteni, de a gyerekvédelem értelmezése ráadásul még sokszoros nehézségekkel is terhelt. Sok a félreértés, a mítosz és a téves magyarázat.
Ebben a helyzetben különösen fontos szerepe van annak a képnek, amit a gyerekvédelem magáról vetít, annak a szóhasználatnak, ahogyan megszólítja a gyerekeket és a családokat. Meg persze a saját hang hiányának, hiszen a magyar gyerekvédelmi rendszer úgy hozta le a bicskei botrányt, hogy egyetlen szakembere sem nyilatkozhatott, és a klienseknek, de még a rendszerben dolgozó szakembereknek sem tett kísérletet arra, hogy elmagyarázza, mi történt.
A saját hang hiánya félelmetes, de tisztán mutatja az egész rendszer kiszolgáltatottságát.
A magyar gyerekvédelemben nemcsak a kliensek, az ügyfelek, a családok, a gyerekek érezhetik magukat másodrendű állampolgárnak, hanem igen gyakran a munkatársak is.
Cikksorozatom következő részében a gyerekvédelem aktuális állapotáról és működési jellemzőiről írok.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Halfpoint