A nagy pelenkaháború: eldobható vagy mosható legyen?

–

Van pár olyan téma, ami túlzás nélkül olyan, mintha darázsfészekben matatnánk. Az anyaság különösen veszélyes terep, mert a fogantatástól és a várandósságtól kezdve a szülésen át a gyerek diplomázásáig szinte minden kérdés végtelenül megosztó. 

A pelenkázás mikéntje sem kivétel ez alól, és vérre menő viták zajlanak az anyukacsoportok és a játszóterek láthatatlan, mégis érzékelhető frontvonalain a mosható és az eldobható pelus kérdésében. De ha lehámozzuk az indulatot, a frusztrációkat, akkor mi marad? Azaz: mik a tények? 

Bezzeg a mi időnkben!

A mai anyákat gyakran éri az a kritika, hogy túl sokat nyafognak, bezzeg régen erre nem lett volna idejük, mert két szoptatás között puszta kézzel kellett mosniuk a pelenkát, aztán még vasalni is kellett. 

Annak pedig, aki a hatalmas eldobhatópelenka-kínálat ellenére is a mosható alternatívát választja, azt kell hallgatnia úton-útfélen, hogy bezzeg, ha az ő idejében lett volna ilyesmi, biztos nem sikálta volna a pelust. 

Az első gyerekemnél egy évig használtam eldobható pelust. Eszembe nem jutott volna mosni, tele voltam előítélettel én is, aminek a hátterében semmi más nem állt, csak tájékozatlanság. Aztán valahogy átállt az agyam, a figyelmem egyre jobban a környezetvédelemre fókuszált, és ennek nyomán elém kerültek olyan statisztikák, amik rendesen falhoz vágtak. 

Babánként másfél tonna veszélyes hulladék

Egyszer láttam egy fotót, amin egymás mellett volt annyi eldobható, illetve mosható pelenka, amennyit egy baba szobatisztaságáig elhasználunk. A különbség sokkoló volt, mert az egyik kupac (a mosható) nem volt nagyobb egyetlen mosásnyi ruhánál, a másik viszont egy hegy volt hozzá képest. 

Számszerűsítve: 

átlagosan két és fél év alatt hat-hétezer eldobható pelenka kerül egy babára (róla a kukába, onnan a szeméttelepre), ami nagyjából másfél tonna nehezen, de inkább soha le nem bomló veszélyes hulladéknak minősül. Még egyszer: babánként. 

Eszembe jut időnként, hogy vajon hol és ilyen állapotban lehetnek azok az eldobható pelenkák, amiket anno használtunk. Nem önostorozásból, nem azért, mert mardos a bűntudat. Akkori legjobb tudásom szerint használtuk, amit használtunk. Megvettük a legdrágább, legjobb marketinggel bíró pelust, mert úgy éreztük, azzal tesszük a legjobbat. Aztán edukálódtunk, és átálltunk, gyakorlatilag egyik napról a másikra. Na de térjünk vissza a számokhoz, azon belül is az eldobható pelus gyökereihez! 

A háborús nyomor szimbóluma: a papírpelenka

Magyarországon az első világháború idején lett fogalom a papírpelenka, amit ténylegesen papírból hajtogattak a babákra, és ami nemhogy nem szívta fel a nedvességet, de iszonyúan irritáló és egészségtelen is volt. Az ismert gyerekgyógyász, ifj. dr. Bókay János, 1918-ban nyilatkozott is a Népszavának arról, hogy mennyivel megnövelte a csecsemőhalandóságot a háborús nyomor. A szörnyű állapotokat azzal érzékeltette, hogy „nem egy helyen a kifogyó félben lévő vászonpelenkák helyett papírpelenkákba kényszerülnek burkolni a csecsemőket”. 

Az Ujságban így fogalmazták meg 1920-ban, mekkora a baj:

„Valamikor szóra sem érdemes semmiség – ma beszerezhetetlen drágaság. Ingecske, kötött rékli, kis fejkötő, takaró, fásli és főképp pelenka, pelenka vászonból, flanellból, gummiból. Azelőtt még a legszegényebb háztartásban, ha egyébből nem, régi rongyokból tellett. Most a háború óta és a háború után a rongyokból is kikoptunk és mondjuk meg mindjárt az elején: Budapesten számos anya papírba kénytelen pólyázni újszülött gyermekét.”

Persze ezek a pelenkák tényleg köszönőviszonyban sincsenek a mai egyszer használatos társaikkal, de érdekes, hogy volt idő, amikor az eldobható alternatíva pont a reménytelen nyomornak volt a szimbóluma, és a mosható volt a kényelmes, egészségesnek gondolt, megszokott és elfogadott megoldás. 

A második világháború idejére már sokat fejlődött a papírpelus, már sokkal jobb nedvszívású és kényelmesebb volt, hirdették az újságokban is, és mivel az óvóhelyeken mosni nem igazán volt lehetőség, ezért kifejezetten népszerű megoldásnak számított. 

A háború után megint nem volt téma a papírpelenka, de az ötvenes években már egyre többször volt diskurzus arról, hogy megkönnyíthetnék az anyák életét: ne kelljen állandóan mosni, kifőzni, vasalni a pelenkákat. 1968-ban kezdték el hivatalosan gyártani az új, modern, eldobható pelenkát Magyarországon. Nagy népszerűségnek mégsem örvendett, mert drága volt, silány, és alig volt készleten. Továbbra is a mosható volt az uralkodó pelenka. 

A nedvszívó anyagot fehérítették, főzték, vegyszeres mosószerekkel tisztították, ráhajtogatták a babára, pelenkatűvel megtűzték, majd ráhúztak egy gumibugyit. 

Nem csoda, hogy azok, akik még ezekben az időkben pelenkáztak, összecsapják a tenyerüket, ha azt hallják, hogy valaki ma önként nekiáll pelenkát mosni!

A szuper nedvszívók hódító útja

A nyolcvanas években terjedt el világszerte robbanásszerűen a ma ismert, puha és szuper nedvszívó eldobhatók használata. 

A nagy áttörés azután következett be, hogy 1984-ben bevezették a gyártás során a nátrium-poliakrilát használatát (ennek a lebomlási ideje egyébként több száz év). A reklámok nem győztek egymásra licitálni, hogy melyik pelus mennyi ideig bírja csere nélkül, így a babák egyre több időt töltöttek egyazon pelenkában, ami hozzájárult és máig hozzájárul ahhoz, hogy popsikrém nélkül nem is nagyon lehet pelenkázni, mert amúgy kiütéses lenne a baba bőre. 

Magyarországra 1986 körül érkeztek az első eldobható pelenkák, és ma már ott tartunk, hogy nem is nagyon tudnánk felsorolni, hányféle márka, fazon és típus sorakozik a boltok polcain a kényelmet és praktikumot hirdetve. 

És bár az Egészségügyi Világszervezet még a hetvenes években kiadott egy nyilatkozatot, miszerint a kakit még az eldobhatóból is a vécébe kellene dobni, ezt még ma sem veszi senki sem komolyan. 

1989-ben Amerikában megkongatták a vészharangot, mondván: az egyszer használatos pelusokból baj lesz. Különböző módokon próbálták visszaszorítani a forgalmazásukat. Adókat vetettek ki, korlátozások jöttek, és címkék emlékeztették vásárlókat a környezeti kárra. Ám, ahogy az lenni szokott, a legnagyobb gyártók tanulmányokat hoztak napvilágra, amelyek azt mutatták ki, hogy a textilpelenkák mosása is okoz környezeti kárt, mi több: tízszer annyi szennyvíz keletkezik, mint az eldobhatók gyártása során. A tanulmányok torzak voltak és kimondottan pazarló mosási szokásokkal számoltak, hogy elhitessék, az ő portékájuk nemcsak praktikusabb, kényelmesebb, de még a bolygónak is jobbat tesz. Elég jól sikerült marketingkampány volt ez, sokkal nagyobb visszhangja lett az eldobhatók pozitív hatásainak, mint a negatív következményeknek. 

Pedig a gyártás környezeti károkozásain túl, a használat után a hulladéklerakókban bomló pelenkák rengeteg káros metángázt termelnek, ha pedig égetőbe kerülnek, akkor a pelenkában lévő műanyagból súlyosan környezetszennyező hatású vegyületek szabadulnak fel. Nincs jó megoldás a megsemmisítésükre. 

A föld népességének körülbelül öt százaléka használ valamilyen pelenkát, és a szülők kilencvenöt százaléka eldobható pelenkát vásárol. 

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 

napi kétszázötvenmillió eldobható pelenka kerül a szeméttelepekre. Ez naponta (!) körülbelül ötvenezer tonna le nem bomló veszélyes hulladék. Egy évre vetítve ez több mint tizennyolcmillió tonna pelenkaszemét.

És ha abban bízunk, hogy előbb-utóbb csak elbomlanak azok a fránya pelusok és egyébként is léteznek már környezetbarát fajták, akkor sajnos nem árt, ha tudjuk, hogy a modern szeméttelepek légmentesen zártak, a valódi biológiai lebomlást egyáltalán nem segítik, szóval, ami lebomlónak hirdeti magát, az csak a megfelelő körülmények között bomlik el valójában, ami nem a szeméttelep. A műanyag pelenkák pedig bomlás helyett legfeljebb szétesnek, de még ehhez is több száz év kell. 

Amit még az eldobható pelenka negatív hatásaihoz hozzá kell tenni, az a termékenységre gyakorolt – feltételezett – hatása. Azt, hogy miért küszködnek egyre többen termékenységi problémákkal, több kutató összefüggésbe hozta a műanyag pelenkák használatával, ugyanis még a bumfordibb, vastagabb mosható változatokban is egy-másfél fokkal hűvösebb odabent a klíma, mint az eldobhatókban, és ez hosszú távon károsan hathat a férfi nemzőszervekre és a későbbi spermiumszámra. 

A pelenkakiütések, fertőzések pedig egyértelműen összekapcsolhatók azzal, hogy a modern, drága pelenkák akár kétszer annyi ideig bírják csere (és átázás) nélkül, de ez nem azt jelenti, hogy nem érintkezik a baba bőre a pisivel-kakival, amiben aztán órákig ülhet. A mosható pelenkát két-három óránként cserélni kell, de így kellene tenni az eldobhatóval is, noha ez gyakorta nem valósul meg. 

Itt muszáj hangsúlyoznom, hogy nyilvánvalóan NEM minden eldobható pelenkát használó szülő hagyja órákig a saját piszkában a gyerekét, de sajnos vannak, akik hanyagság vagy spórolás okán tényleg ritkábban cserélik a szükségesnél. 

Modern moshatók

Ha már ennyit beszéltünk az eldobható pelenkákról, beszéljünk kicsit a moshatókról is!

Ahogy azt már említettem, a mai, modern moshatók köszönőviszonyban sincsenek a régi gumibugyis, pelenkatűs verziókkal. A választék zavarba ejtően nagy, és ez könnyen el is tántoríthatja az érdeklődőket. 

Alapvetően a moshatók úgy épülnek fel, hogy van egy nedvszívó réteg (ami készülhet például pamutból, kenderből, bambuszból), és van a vízzáró réteggel bevont külső rész (ez lehet PUL vagy PUR anyaggal bevont vékony külső, vagy lanolinozott gyapjú). 

Van, hogy minden réteg össze van varrva (ezek az all in one pelusok), és ezek a típusok kialakításukban egy az egyben olyanok, mint az eldobható változatok. Felrakjuk a babára, és levesszük róla, nem kell hajtogatni, rakosgatni semmit. Ezek előnye az egyszerűség, hátránya a lassabb száradás. 

Aztán vannak olyanok, amik majdnem olyanok, mint az all in one pelenkák, csak szétszedhetők, így könnyebb mosni, szárítani őket, és akár variálhatók is. 

A kísérletezőbb kedvűeknek van a külső + belső megoldás, ami egy összehajtogatott nedvszívó rétegből és egy rátépőzárazott vagy -patentolt külsőből áll. Ezeket nem is feltétlenül egyben lehet kapni, sokan szeretik kitapasztalni, mi passzol jobban a baba alkatához, ürítési szokásaihoz. 

A választék tehát óriási, minták, színek és fazonok tekintetében is.

Mi mindenfélét használtunk, tényleg sokat kísérleteztünk. Nekem a személyes kedvencem a kötözős, pamut nedvszívó volt, nadrágszerű, puha gyapjúkülsővel. Tudom, mit gondoltok, de higgyétek el, megközelítőleg sem volt olyan forró a baba bőre, amikor kicsomagoltam, mint amikor eldobhatót használtunk. A gyapjú (és az összes többi mosható változat) szellőzik. A műanyag nem. Amióta mosható betéteket és menstruációs bugyikat használok az eldobhatók helyett, személyesen is tapasztalom, hogy mekkora a különbség. Nem mindegy, hogy puha pamut van-e rajtam, vagy műanyag. 

Ami a pelenkák mosását és tárolását illeti

Sok iskola van, elmondom, én hogy csináltam. A pelusba gyakran tettem kakifogónak nevezett papírcsíkot, amivel a székletet simán le tudtam húzni a vécén. A nedvszívó betétet természetes folttisztító szappannal (a szörnyű nevű marhaepe szappannál nincs jobb) megsikáltam víz alatt, ha szükséges volt, kicsavartam, és ment a fedeles szennyestartóba (ami külön a pelusoknak volt). Nem, nem volt büdös. Teafaolajat cseppentettem a fedél aljára mindig, úgy meg pláne nem voltak szagok. Amikor fehéreket mostam, hozzájuk dobtam az aktuális pelenkaszennyest és negyven vagy hatvan fokon mostam. Mosószóda, mosószappan, nátrium-perkarbonát, ecet, ezekkel vígan elvoltunk, mindig tiszták és foltmentesek voltak a pelenkák.

És aki most felhördül, hogy a pelenkákkal együtt mostam a ruhákat, attól csak azt kérdezem: az összekakilt rugdalózókat hogy szokta kimosni? Külön? Vagy mennek a kukába? Na ugye. 

(Itt meg kell jegyeznem, hogy a mosható pelusokkal nem vagy igen ritkán fordulhat elő atomrobbanás, nálunk a fültőig érő áldás problematikája az eldobható elhagyásával végleg megszűnt. Pisivel volt néhányszor ázás, de csak akkor, ha rosszul tettem fel a pelenkát.) Havonta beáztattam a pelenkákat nátrium-perkarbonátba, hogy kiázzon belőlük az esetleg a szövetszálak közt maradó ammónia vagy szappan, illetve betegeskedő időszakokban fertőtlenítőport szórtam a mosódobba. Így már láthatjátok, hogy nem kellett külön mosásokat elindítani csak a pelusok miatt, mostam a ruhákkal együtt és csupa természetes szert használtam.

Minden alkalommal, amikor pelenkát cseréltem, arra gondoltam, hogy de jó, ez most nem a kukába megy. Nekem öröm volt, hogy a lehetőségekhez képest a legkevésbé ártok. 

Természetesen, ha a környezeti károk csökkentését szem előtt tartjuk, akkor ügyelnünk kell arra is, hogy hiába csábító a sok gyönyörű minta, ne halmozzunk fel túl nagy készletet, és érdemes abban is gondolkodni, hogy tovább is lehet adni a pelust, vagy később kistesónál újra lehet őket használni. Ez anyagilag sem csekély spórolás. Nem beszélve arról, hogy a mosható pelenkáknál nem vagy alig kell popsikrémet használni, és akik a pelust mossák, azok gyakran már a törlőkendőből sem vesznek eldobhatót. Én is hamar ráálltam a kistörülközős módszerre, de egy idő után, ha csak tehettem, csap alatt mostam meg a baba fenekét. Ha egyszer átáll az ember agya ezekre a megoldásokra, ezek már nem jelentenek igazi erőfeszítést, beépülnek a mindennapokba. Nekem a moshatózás napi tíz-tizenöt perc extra munkát jelentett, de cserébe nem kellett vesződni azzal, hogy naponta többször levigyük a lakásban „őrzött” bűzlő szemetet, és boltba sem kellett rohanni pánikszerűen, mert kifogytunk az utánpótlásból.

Akkor most mennyi az annyi? 

A legfrissebb kutatási eredmények alapján:

• A gyártás/szállítás környezeti ártalma kilencven százalékkal kisebb a mosható pelenkák esetében, mint az eldobható pelenkáké. A mosható pelenkák 36,21 kg szén-dioxidot termelnek, szemben az eldobható pelenkák 294,76 kg szén-dioxid-szintjével.
• Az eldobható pelenkákhoz negyvenszer annyi nyersanyagot használnak fel, mint a mosható pelenkákhoz (3,22 kontra 128,36 kg).
• Összességében a mosható pelenkák 24,6 százalékkal kevesebb szén-dioxidot termelnek, mint az eldobhatók. 

Ami még fontos szempont, az az anyagi vonzat.

Sokan úri huncutságnak, elitista hobbinak gondolják a mosható pelenkát azért, mert egy darab több ezer forintba is kerülhet. De máris más a helyzet, ha belegondolunk abba, hogy egy pelenkakészlet megúszható akár ötvenezer forintból is, míg a pelenkás kor végéig az eldobhatókra több százezret is elkölthetünk – és akkor még nem beszéltünk a krémekről, törlőkendőkről. 

Fontos tény, hogy az elmúlt évtizedekben sokat változott – kedvező irányba – az egyszer használatos pelenkák gyártási technológiája: 2005-höz képest 28 százalékkal csökkent az eldobható pelenkák szén-dioxid-kibocsátási aránya. Kisebb pelenkákat készítenek és kevesebb anyagot használnak fel a gyártás során. Ugyanez igaz viszont a mosható pelenkákra is: ezek esetében a csökkenés még több: 38,5 százalék. 

A nagyobb drogérialáncok is felismerték már az igényt, hogy legyen könnyebben elérhető a mosható pelenka, ezért már az ő kínálatukban is szerepel, szóval nem kell speciális bababoltokba mennünk érte. Egyre több a nemzetközi együttműködés is, például a holland infrastrukturális és vízügyi minisztérium meghívta a Zöldövezet Társulás nevű civil szervezetet egy nemzetközi találkozóra, amelyen egy olyan törekvés részleteit beszélték meg, amelynek célja 2027 végéig húsz százalékkal csökkenteni az eldobható pelenkákból származó hulladékot. Mivel jelenleg ez teszi ki a lerakókba és égetőkbe jutó kommunális hulladék öt százalékát, ezért ez igen sürgető kérdés.

A program hosszú távú célja, hogy – az egyszer használatos műanyag evőeszközök, szívószálak betiltásához hasonlóan –európai uniós döntés is szülessen a pelenkahulladék csökkentése érdekében is.

Itthon is számtalan kezdeményezés próbálja népszerűsíteni a mosható típusokat, de egyelőre a tévhitek még túl erősek, vastag falakat kell még áttörni a szemléletváltáshoz.

Én tényleg nagyon előítéletes voltam a mosható pelenkákkal kapcsolatban, mégis átálltam, mi több, megszerettem. Két gyerekemnél használtuk ugyanazt a peluskészletet, amit aztán tovább is adtam kisbabás anyukáknak. Volt pelus, amit eladtam, volt, amit elajándékoztam. Egyszer kiszámoltuk, és körülbelül nyolcvanezer forint jött ki a pelenkázás összköltségeként. A két gyerekre. Szerintem ezen érdemes elgondolkodni, ha a környezeti hatások nem ráznak is meg minket annyira. 

De amit még fontos kiemelnem: nem ezen fog múlni, hogy a gyerekünk fog-e pszichológushoz járni. 

Nem a pelenka típusa határozza meg, jó anya-e valaki. De időnként érdemes megismerni azokat az utakat is, amik tőlünk elsőre távol állnak. Mert lehet, hogy nem is állnak annyira távol. Én például a prémium eldobható után rajongója lettem a lanolinos gyapjúpelusnak. Nem kis ugrás, na.

És annyira csodás, hogy van választási lehetőségünk, nem úgy, mint régen!

Sajnos, amit anyáink, nagyanyáink még nem feltétlenül tudhattak, az az, hogy a mostani generáció szemétbe került pelenkáinak hatásaival még a mi ük-ük-ük-ük-ükunokáink is kénytelenek lesznek együtt élni. Már ha lesz hol.

Szabó Anna Eszter