Drámai helyzet a sípályákon: a szakemberek szerint eddig járhatunk még síelni

2022. december 31.: szilveszteri kirándulás régi barátokkal a Normafánál. Emlékszem, amikor legutóbb, jó húsz éve részt vettem ilyen kiránduláson, hatalmas hó volt, és majd megfagytunk. Most kellemes tavaszias az idő, az erdei szakaszon sárban tapicskolunk. Az apukák kezükben a szánkóval baktatnak porontyaik után. Itt ma nem lesz szánkózás.

2023. január első napjai: napok óta esik az eső, felmegyünk a kutyákkal sétálni a közeli dombtetőre. Sár, sár mindenütt.

2023. január 22.: Dobogókőn megmaradt a hó, tömegek indulnak neki a hegynek, a hatóságok arra kérik a kirándulókat, hogy busszal menjenek, mert megteltek a parkolók odafönt. Mi csak át akarunk vágni a hegyen Esztergom felé menet, de legnagyobb megdöbbenésünkre belefutunk egy dugóba. A parkolókban egymás hegyén-hátán az autók, az út szélén szabálytalanul parkolók miatt nem tud haladni a fogalom, a rendőrök bírságolnak.

Ez a jövő? A hóturizmus?

Nem új találmány

A sílécekhez hasonló eszközökön való csúszkálás nem modern találmány, Norvégiában, a Rødøy-szigeteken olyan kőkorszakból származó barlangrajzokat találtak, amelyek léceken közlekedő embert ábrázoltak, de 2-4 ezer évesre becsülik azoknak a síléceknek a korát is, amelyek a Hoting melletti mocsárból kerültek elő. Kezdetben a sítalpak használatának inkább praktikus okai voltak: ezek segítségével könnyebben tudtak haladni a hóban, és hasznosnak bizonyultak a vadászatban, és a harcok során is.

A XIX. századra vált a jómódú polgárok egyik kedvenc időtöltésévé a hegyoldalakon való lesiklás. Az első síversenyt Norvégiában, Tromsøben rendezték meg 1843-ban, az első síklub pedig 1877-ben alakult meg szintén Norvégiában, ma pedig már tömegek szórakozását és megélhetését jelentik a téli sportok.

Becslések szerint az alpesisí-ipar évente 120 millió turistát szolgál ki, az alpesi falvak gazdaságának pedig nagyjából 90 százaléka függ a téli turizmustól. És éppen az Alpok az egyik terület, amely a leginkább veszélyben van.

Nem csoda, hogy a politikusok, a szakemberek és a szektor képviselői kétségbeesve keresik a megoldást arra, hogy továbbra is hosszú síszezonról gondoskodjanak a vendégeknek, eurómilliókat költenek a különböző technológiák fejlesztésére, használatára.

Már most nagy a baj

A klímaváltozás már itt van, és nemcsak azt jelenti, hogy melegszik a bolygónk, hanem hogy az időjárás egyre kiszámíthatatlanabbá válik és egyre szélsőségesebb lesz. De a változások nem ugyanúgy mennek végbe a bolygó minden pontján. Számunkra rossz hír, hogy Európa, és így az európai síelés fellegvára, az Alpok, jobban melegszik a globális átlagnál.

„Ez nagyrészt annak tudható be, hogy a kontinens jelentős része a sarkkör közelében és azon túl helyezkedik el, és ezek a területek kétszer gyorsabban melegszenek, mint a bolygó felszíne átlagosan. Az Északi-sarkvidékhez hasonlóan, a föld magashegyi zónái is a globális átlagnál jobban melegednek, és ez igaz az Alpokra is. Az éghajlati rendszer visszacsatolásai és a légköri áramlatok módosulásai mind hozzájárulnak ehhez” – mondja Lehoczky Annamária éghajlatkutató, a Másfélfok szakértője.

A probléma összetett. Az éghajlatváltozás miatt egyrészt módosulnak a hótakaró kialakulását befolyásoló környezeti tényezők, például ritkábban esik csapadék hó formájában, másrészt az olvadásért felelős tényezők is, vagyis magasabb a léghőmérséklet. Tehát kevesebb hó esik, és ami leesett, az gyorsabban olvad. Ahol pedig felolvad a hó, ott kibukkan a sötétebb felszín, ami a napsugárzást szinte száz százalékban visszaverő hófelszínnel szemben elnyeli a napsugárzás nagy részét, és ezáltal felmelegszik. Az így felmelegedő felszín pedig tovább erősíti a környező hó felolvadását.

„Az elmúlt évtizedekben mind az átlagos hóvastagság, mind pedig a felhalmozódott hótömeg drámai zsugorodását figyelhettük meg a világban és Európában is. Emellett a hóborítás időtartama évtizedenként átlagosan öt, de vannak olyan hegyvidéki régiók, ahol tíz nappal rövidült.”

Hogy ez mit jelent hosszú távon? 1960 óta az átlagos hószezon 38 nappal rövidült. Már most egykori síközpontok százai állnak elhagyatottan az Alpokban, de egyre nehezebb lesz helyszínt találni a téli olimpiai játékokhoz is.

A helyzet pedig egyre rosszabb lesz a klímaváltozás fokozódásával. Márpedig a jelenlegi trendek szerint a klímaváltozás fokozódni fog.

Nincs pánikhangulat… még

Makray Ádám húsz éve foglalkozik síutak szervezésével a francia Alpokba. Jelenleg a Les Deux Alpes nevű, 1650 méter tengerszint feletti magasságban található síközpontban üzemeltet szállodát. Mint mondja, mivel „hóbiztos” területen vannak, nincs pánikhangulat, sőt a magasabb területeken fekvő síközpontok egyelőre inkább profitálnak a klímaváltozásból. Azt azonban ők is érzékelik, hogy a szektorban jókora átrendeződés zajlik. 

„Számunkra, a nagyobb és magasabb területeken fekvő síterepek számára van egyfajta pozitív hozadéka is a klímaváltozás okozta kiszámíthatatlanságnak. Itt a pályák egyelőre stabilabbak, a szezon kiszámíthatóbb, van annyi gleccserünk, hogy a síelés biztosított az egész téli szezonban. Az alacsonyabban fekvő, illetve kisebb síterületeken rosszabb a helyzet. Idén a Pireneusokban található síterepek nagy része nem tudott kinyitni az év végi ünnepekre, ami az egyik főszezon, és ez óriási veszteséget jelentett nekik. Nyilván ennek hatására a síelők is elbizonytalanodnak, innentől kezdve nem fognak előre foglalni hosszú távra a kisebb sítelepekre, hiszen nem lehet tudni előre, hogy lesz-e hó, vagy sem.”

Makray szerint a vendégek és a szolgáltatók is elindultak a magasabb területek felé. Ennek hatására ezek a pályák egyre drágábbak és zsúfoltabbak lesznek. De legalább hóbiztosak is. Egyelőre. Mert a klímaváltozás hatásait ők sem kerülhetik el.

Elmondása szerint a Les Deux Alpes-on korábban augusztus 31-én zárták a nyári síelést, ám ez az időpont az utóbbi években egyre előrébb csúszott, most már csak elvétve vannak olyan évek, amikor ilyen sokáig tudnak üzemelni a gleccserpályák. 2022-ben például már július 10-én, vagyis másfél hónappal korábban zártak.

„Nagyon erősen csökkennek, illetve lyukadnak ki a gleccserek. Itt nálunk például olyan hatalmas űr keletkezett magában a jégtakaróban, a pályák alatti gleccser annyira instabillá vált, hogy egy idő után nem lehetett folytatni rajta a síelést.”

Makray Ádám szerint ez főleg a juniorversenyzőknek nagy érvágás, akik előszeretettel jártak az európai magas gleccserekre nyáron edzeni, azt viszont nem tehetik meg, hogy emiatt távolabbi vidékekre, például Dél-Amerikába utazzanak.

A hóágyúkat egyre többször kell üzembe helyezni

A lehullott hó igazi kincs lett, amit igyekeznek megóvni. A havat munkagépekkel halmokba hordják, olyan helyre viszik, ahol kevésbé olvad, és a síszezon idején ezzel javítják a pályákat, illetve a pályákat összekötő szakaszokat. A pályák üzemeltetése, karbantartása egyre nagyobb összegeket emészt fel. Az idei évben az elszabadult energiaárak is nehezítik az egyébként sem könnyű helyzetet. Ez is a nagyobb síközpontoknak kedvez, a kisebb sípályák már nehezen gazdálkodják ki a működésük költségeit.

Hasonló tapasztalatokról számol be T. Vári Judit, aki Ausztriában, a Koralpe síközpont mellett üzemeltet hotelt.

Mint mondja, ők is a szerencsésebbek közé tartoznak, mert 1600 méteren náluk is viszonylag stabil a hóhelyzet, ráadásul a vendégek a hotelból rögtön a pályára léphetnek rá, vagyis igazán kedvező a hotel fekvése. Mindazonáltal ők is azt tapasztalják, hogy az évszakok (és ezzel együtt a síszezon) mintha eltolódtak volna. Örülnek, ha december elején ki tudnak nyitni. Viszont tovább tartanak nyitva. Korábban a szilveszter, illetve a februári időszak volt a csúcsidőszak, de ma már a szilveszter bizonytalanná vált. 

„Idén szerencsénk volt, mert el tudtunk indulni a megjelölt időpontban, december 7-én, de nagyon gyatra volt a hó minősége. Háromszor havazódott be teljesen a pálya, háromszor olvadt le, a hóágyúk beüzemeléséhez pedig túl meleg volt” – meséli T. Vári Judit.

A leesett hóra náluk is nagyon vigyáznak

„Amikor sok hó esik, akkor azt be szokták hordani az erdőbe, ott letakarják, mint egy nagy szénakupacot, és amikor szükség van a hóra, akkor megbontják, és visznek belőle a pályára. Jó sokat dolgoznak vele.”

Hogy a klímaváltozás miatt esetleg egyáltalán nem lesz hó és síszezon? Ebbe bele sem akarnak gondolni. Ami az elmúlt években igencsak befolyásolta a működésüket az a Covid-járvány volt, illetve a tavaly elszabadult energiaárak. Emiatt az idén már árat is kellett emelniük. 

„A síelés viszonylag drága sport, és már most látszik, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak. A diákcsoportoknál már most visszaesés figyelhető meg, sok szülő valószínűleg nem tudta kigazdálkodni egy sítúra árát” – véli T. Vári Judit.

Tavaly próbálkoztak először azzal, hogy nyáron is nyitva tartottak. Bejöttek a számításaik, érkeztek a kirándulók, úgyhogy valószínűleg hosszú távon is változtatnak az üzleti modellen. Ilyen bizonytalan időkben több lábon kell állni.

Makray Ádám is úgy tapasztalja, hogy a síipar szereplői között egyelőre nem a klímaváltozás a legfőbb téma, sokkal inkább a Covid utáni újraindulás, és az elszabadult energiaárak foglalkoztatják őket. Talán, harmadik helyen felvetődik a klímaváltozás kérdése is, főleg ilyen években, amikor ennyire rosszul indult a szezon. 

A pénz beszél, a műhó esik

Ma már a legtöbb síközpont alkalmaz valamilyen technológiát a megfelelő minőségű, síelésre alkalmas hó létrehozásához. Az olasz sípályák 95, az osztrák pályák 70 és a francia pályák 65 százalékán használnak hóágyúkat.

Ahol nincs elég hó, ott pedig készítenek. 

A francia Val d’Isère település korábban egyike volt a hóbiztos területeknek. Óramű-pontossággal érkezett november közepén az első hó, itt rendezték meg Az első hó versenye nevű rendezvényt is. Az utóbbi évtizedekben azonban drámai változások történtek, a hóhelyzet kiszámíthatatlanná vált. Az elmúlt években több tíz millió eurót fektettek a hókészítésbe, és ma már külön „hókészítő gyár” üzemel a területen. Hetven kilométer hosszú csőhálózatot telepítettek a hegy alá, ennek segítségével akár 65 négyzetkilométernyi területet képesek beborítani műhóval. Ehhez mindössze vízre, levegőre és hideg időre van szükség. Illetve energiára. Rengeteg energiára. Ráadásul egyre többre.

A Guardian egy 2019-es cikke szerint ezen a területen a havat 650 hóágyúval, 250 km/órás sebességgel lövik a hegyekre. Csakhogy míg korábban az ágyúk 80 méterenként helyezkedtek el egymástól, ez a távolság a felére csökkent. A rendszert folyamatosan frissíteni kell, hogy lépést tudjon tartani az éghajlatváltozás hatásaival.

A szakemberek és síközpontok közben keresik az egyéb lehetőségeket

Például 2005-ben Svájcban 3000 négyzetméteres fényvisszaverő műanyag fóliával takarták le az Andermatt közelében lévő Gurschen-gleccser egyik lejtőjét, hogy így akadályozzák vagy legalábbis csökkentsék a nyári időszakban a hó olvadását. A gleccser teteje 20 méterrel alacsonyabban van, mint az 1990-es években volt, és a következő 15 évben újabb 20 méteres süllyedés várható. A módszer működött, így azóta máshol is alkalmazták, és próbálkoznak a gleccserek geotextíliával és műhóval való borításával is. Csakhogy a módszer időigényes és lokálisan alkalmazható, nem valószínű, hogy hosszú távon megoldást jelenthet.

A kisebb üdülőhelyek egyszerűbb megoldásokkal próbálkoznak, a lehullott hóval próbálnak jól gazdálkodni. A havat a hideg időben összegyűjtik, majd 40 cm-es faforgácsréteg alá helyezik. Ez felszívja a nedvességet, a havat hűvösen és tömören tartja a nyári hónapokban, majd ezt a havat használják a síszezon elkezdéséhez.

Az EU 2017-ben indította el a Prosnow-projekt nevű kezdeményezést, amelynek keretében a tudósok tanácsokat adnak az alpesi üdülőhelyeknek, hogy miként tarthatnák fenn a síszezont akkor is, ha kevesebb a hó a területen. Különböző alkalmazások segítségével figyelik az időjárást, jelzik az előre várható hó mennyiségét, így a pályák üzemeltetői előre tudnak tervezni, például, hogy mikor éri meg beüzemelni a hógépeket. Sem a túl kevés, sem a túl sok hó nem jó. Ha korán kezdik gyártani a havat, az nem gazdaságos. Ha túl sok hó készül, az a helyi ökoszisztémák vízháztartásában okozhat gondot.

Vannak, akik úgy vélik, hogy a hógyártás hosszú távon a gleccserek megmentésének kulcsát is jelentheti az Alpokban, ugyanis fényvisszaverő hatásának köszönhetően a hó csökkentené a gleccserek olvadásának ütemét is. A szakemberek azonban szkeptikusak. A felmelegedés fokozódásával egyre több ilyen berendezésre lenne szükség, a gépeknek pedig nagy az energia- és vízigényük. Míg rövid távon megoldást jelenthetnek az éghajlatváltozás negatív hatásainak csökkentésére, hosszú távon inkább tovább fokozzák azt. 

Nem csak a síelésről van szó

De nem csak a síipar összeomlásának rémével fenyeget a klímaváltozás. A hegyvidéki hótakaróknak és gleccsereknek többek között fontos szerepük van a helyi ökoszisztémák működésében is.

„Az olvadás miatt a felszín destabilizálódhat, így gyakrabban fordulhatnak elő földcsuszamlások, kőhullás, kőpergés, ami a túrázókra és a hegymászókra nézve is veszélyes lehet. Gyakoribbá válhatnak azok a hegyi árvizek is, amiket a hófelszínre lehulló nagy mennyiségű csapadék idéz elő. Az egyre kevesebb havazás és az egyre korábbra tolódó tavaszi hóolvadás pedig az erdőtüzeknek is kedvez. De a Duna vízhozamán és vízminőségén keresztül Magyarországra is begyűrűzik az Alpokban eltűnő hó és jég hatása.

Az Alpok hegyei ugyanis Európa »víztornyaiként« is szolgálnak, vagyis hó és jég formájában tárolják a vizet, ezzel szabályozva az olyan nagy európai folyók vízellátását, mint a Rajna, a Rhône, a Pó és a Duna. Ha a globális melegedés hatására az olvadás mértéke nagyobb, mint a hó- és jégtömegek utánpótlása, ezek az »óriás víztornyok« szép lassan kiürülnek. Így a hó- és jégtakaró eltűnésével az egyre kevesebb és kiszámíthatatlanabbá váló vízutánpótlás problémákat fog okozni az ivóvízellátás, a vízerőművek és a mezőgazdaság számára is” – hívja fel a figyelmünket a felmelegedés további következményeire Lehoczky Annamária. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a gazdasági károkon túl mindez milyen kulturális veszteséget jelentene a hegyekben élők számára.

Hogy megállítható-e a folyamat?

Függetlenül attól, hogy milyen lépéseket teszünk, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change; IPCC) szakemberei azt prognosztizálják, hogy az alacsony hegyvidéki területeken, többek között az Alpokban is, a hó vastagsága és tömege átlagosan 25 százalékkal csökken a század közepéig.

A pesszimista forgatókönyv szerint, ha nem tesszük meg a szükséges lépéseket, akkor a hótakaró 90 százaléka eltűnik az évszázad végére.

„Rendkívül aggasztó, hogy a jelenlegi kibocsátási trendek alapján az emberiség a pesszimista forgatókönyv szerint halad, tehát azt kockáztatjuk, hogy a század végére szinte teljes egészében eltűnhet a hótakaró az alacsony hegyvidéki területekről, valamint az összes közép-európai gleccser felemésztődhet – mondja Lehoczky Annamária. – A síturizmusra nézve ez azt jelenti, hogy a század végére az Alpokban, a Pireneusokban, Skandináviában, Észak-Amerikában és Japánban a jelenlegi üzemeltetési gyakorlat mellett a sípályák túlnyomó többsége – néhány magashegyi és magas földrajzi szélességen fekvő síterep kivételével – többé nem lesz fenntartható.

Azonban nem szükségszerű, hogy ez így legyen: ha az országok komolyan vennék és betartanák klímavédelmi vállalásaikat, akkor ezek a folyamatok lassíthatók lennének, és elkerülhetők lennének a még súlyosabb veszteségek. Emellett az üzemeltetőknek már most át kell gondolniuk, hogy milyen alkalmazkodási lehetőségeik vannak, ami bizonyos esetekben a »nem havas« turizmusra való fokozatos átállást jelenti” – figyelmeztet az éghajlatkutató.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Rossella De Berti

Iliás-Nagy Katalin