Összefogás a gyűrűsfókákért: 300 önkéntes mínusz 20 fokban dolgozik a túlélésükért

–

A természetes hótorlaszok kialakulását az évezredek során a szél és a hóesés garantálta, azonban az éghajlatváltozás következtében ezek száma és minősége drasztikusan csökkent. Az egyre melegedő telek folyamatosan olvasztják a fókák lakhelyét, így 2014 óta minden télen állatmentő szeretetakció zajlik a Saimaa-tavon, ahol 300 önkéntes épít hóbarlangokat a befagyott tó szélén. Azaz az ember – miután a klímaváltozáshoz maga is hozzájárult – segítő kezet nyújt a bajba sodort állatoknak, és az éghajlati viszonyoknak megfelelően nagyobb, emiatt tartósabb mesterséges buckákat hoz létre, hogy a lelkiismeretén valamelyest könnyítsen. Persze nem pont azok tüsténkednek a hidegben, akiknek a lelkét a legtöbb kár terheli.

Helyettük egy lelkes önkéntes közösség dolgozik azon, hogy megépítse az állatoknak azt, amit a természet már nem tud nyújtani – az új hótorlaszok a kölyökfókák 90 százalékának kínálhatnak menedéket.

A gyűrűsfókák különleges alkalmazkodóképességük ellenére sem tudnak felkészülni a gyors klímaváltozás hatásaira. Hiszen a jégtakaró vastagsága folyamatosan csökkent, és enyhébb teleken a hóborítottság sem megfelelő, ami sok kölyökfóka életét követeli: a fókák a hótorlaszokban hóbarlangokat építenek maguknak, mert ha kicsinyeiket nem védik meg, azok kiszolgáltatottak lesznek a ragadozóknak, főként a vörös rókáknak, farkasoknak, hiúzoknak és rozsomákoknak. Emellett a kemény fagyokkal sem tudnak megbirkózni: sokuk már a születés utáni első néhány napban vagy hétben elpusztul. Ugyanez vár rájuk az enyhe teleken is, amikor a jégbarlangok beomolhatnak, emiatt a védtelen kicsinyek akár 30 százaléka is odaveszhet.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Suomen luonnonsuojeluliitto (@luonnonsuojeluliitto) által megosztott bejegyzés

Nem is olyan régen a gyűrűsfókák Finnország-szerte léteztek, mostanra csupán 495 példány maradt belőlük, és mindannyian az ország délkeleti részén, a Saimaa-tó környékén élnek. A jelenlegi populációból háromszázan már mesterséges „kölyökneveldékben” cseperedtek fel. Csak tavaly 200 hótorlasz épült fel a finnországi télben, és egyre nyilvánvalóbb, hogy emberi segítség nélkül ezeknek az állatoknak nem sok esélyük marad a túlélésre.

A Guardian cikkéből kiderül, hogy az önkéntesek hajnaltól alkonyatig gyalog vagy síléccel közlekednek, és 10 km-en keresztül vonszolják magukkal a felszerelésüket. Vincent Biard, az egyik dolgozó szerint szórakoztató a munka, és „valóban van hatása, ami jó. Ha nem csinálnánk, akkor elég gyorsan kihalnának.” Az meg még inkább meghozza a munkakedvet, hogy az elmúlt évek tapasztalatai javuló tendenciákról tanúskodnak, ami reményteli. 

A saimai gyűrűsfókák akár az emberi ujjlenyomat: nincs két egyforma belőlük

A saimai fókák alig másfél méter hosszúak, és mindegyiknek egyedi szőrzetmintázata van: nincs két egyforma bunda, olyanok, mint az emberi ujjlenyomat. Populációjuk az 1980-as évek végén kezdett drámaian csökkenni, ekkor a vadászatok és a halcsapdák okozták a halálesetek nagy részét, ugyanakkor az ipari szennyezés is közrejátszott abban, hogy populációjuk a huszadik század közepére 200 egyed alá csökkent. A csoport növekedését most már nagymértékben hátráltatja az éghajlatváltozás, arról nem is beszélve, hogy a halászhálók továbbra is gondot okoznak, hiszen azokba gyakran belegabalyodnak az állatok. 

A fókák ma már teljes mértékben védettek, jelenleg a legnagyobb veszélyt az olvadó jégtakaró jelenti számukra, hiszen csak 1925 és 2002 között a jég maximális vastagsága évtizedenként másfél centiméterrel csökkent. A tudósok előrejelzései szerint a jövőben a jégtakaró várhatóan még a költési szezon vége előtt eltűnik. 

„Voltak már olyan telek, amikor nem volt elég hó a mesterséges hótorlasz kialakításához. Néhány esetben a fókák máshol szaporodtak, de hó hiányában csak néhányan maradtak” – mondja Jari Ilmonen, az Our Saimaa Seal Life, az EU által finanszírozott program koordinátora.

Bár az önkéntesek munkája lenyűgöző eredményeket hozott, hosszú távon nem garantált, hogy a mesterséges hótorlaszok elegendők lesznek a fókák megmentéséhez. A kutatók ezért a mesterséges fészkelődobozok fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, amelyek szerves anyagokból készülnek, és akár úszó platformként is funkcionálhatnak. Ezek az újgenerációs menedékek még a hó és jég hiányában is megfelelő szaporodóhelyként szolgálnak.

Az ilyen jellegű fejlesztések jelentőségét világszerte egyre több faj esetében ismerik fel, legyen szó 3D nyomtatott bagolyodvakról, keselyűéttermekről vagy mesterséges zátonyokról.

Az eddigi kísérletek biztatók: az úszó szerkezeteket már öt kölyökfóka használta pihenésre, szülésre, szoptatásra és utódai nevelésére, és a jövőben további menedékek kihelyezését tervezik, azok ugyanis a madáretetőkhöz hasonlóan működnek.

Ugyanakkor a mesterséges hótorlaszok, fészekládák és egyéb ember által előállított élőhelyek nemcsak a fókák, hanem számos más faj megmentésében is kulcsszerepet játszhatnak a felmelegedő bolygón. Az önkéntesek példája bizonyítja, hogy az ember képes arra, hogy jóvátegye a természetben okozott károkat, ha a technológia, az elszántság és a természettel való együttműködés szentháromságára alapoz.