Ez a cikk eleinte sokkal tárgyilagosabb akart lenni, de nehéz tárgyilagosnak maradni, ha valaki végignézte azt a nyolcórányi borzalmat, amit a Netflix The Glory című sorozata kínál. 

De azért próbáljuk meg mégis. 

A hivatalos meghatározás szerint a bullying nem más, mint szisztematikus hatalommal való visszaélés, és legfőbb jellemzője a több ember által elkövetett, ismétlődő agresszív, szándékosan ártó viselkedés, fontos tényezője pedig az erőviszonyok egyenlőtlensége.

Milyen szépen körülhatárolható, ugye? 

 

Kár, hogy a hosszú távú hatásai nagyon nem azok. 

Aki esetleg úgy gondolta eddig, hogy minden seb begyógyul a ballagással, iskola- vagy munkahelyváltással, indítsa el szépen a The Glory-t, és ne engedje, hogy a kezdetben lassan csordogáló történet becsapja. 

A vontatottság, a fokozatosan kibontakozó cselekmény ugyanis ezúttal rendkívül okosan használt eszköz:

ez a sorozat épp ezzel taszít olyan mélységes űrbe, amilyenhez hasonlót csak a bántalmazottak élnek át.

Itt jelesül iskolai bullyingról van szó: a gimnázium gazdag tanulói, akiknek szülei adományaikkal fenntartják az intézményt, illetve csatlósaik módszeresen és teljesen szabadon kínozzák a legalsóbb társadalmi rétegből érkező, s ily módon végtelenül kiszolgáltatott diákokat.

Verés, hajsütővassal és vasalóval égetés, szexuális abúzus, állandó megalázás, bezárás, megfélemlítés (akár a saját otthonában is), teljesen nyílt és mindenki számára könnyen észrevehető fizikai, verbális és mentális erőszak. Ezeket kell átélnie a csoporttól azoknak, akik, ha mernek is jelezni a tanárok felé, onnan is csak erőszakkal szembesülnek: teljesen egyértelmű, hogy nincs szavuk az iskolát pénzzel mozgatók ellenében. 

bántalmazás bullying sorozat iskolai erőszak The Glory
Jelenet a The Glory című sorozatból

Van, aki másik iskolába, más az öngyilkosságba menekül (amiről később kiderül: nem is olyan biztos, hogy öngyilkosság volt). A kívülállók hallgatnak, félrenéznek, szemet hunynak. Apropó: vajon ennyire nyilvánvaló bántalmazás során létezik-e olyan, hogy kívülálló, vagy az is cinkos, aki csendben marad?

Moon Dong Eun néhány pokoli év után panaszt tesz (ami elképesztő lelkierőre vall) kínzói ellen a tanáránál – amikor azonban látja, hogy még azért is őt büntetik meg, amit ellene követtek el, otthagyja az iskolát. Nem fogok elspoilerezni semmit, mert szeretném, ha minél többen néznék meg ezt a sorozatot, de Moon Dong Eun teljesen, totálisan egyedül marad. 

És amikor eljut arra a pontra, hogy a fizikai és lelki sebeit nem bírja már tovább hordozni, megszületik benne a bosszúvágy. Mivel pedig mást nem hagytak belőle a kínzói, innentől Moon Don Eunt kizárólag a bosszú élteti. Azért tesz mindent, hogy romba döntse azokat, akik megsemmisítették.

Édes-e a bosszú?

Na, jó, ennyit talán elárulhatok előre: nem az. Ebben a sorozatban senki sem fog kedélyesen nevetgélni, nem lesznek megható bocsánatkérések és nagy egymás nyakába borulás sem várható. A The Glory azt mutatja meg egészen briliáns módon, hogy mennyire kiöl mindent az áldozatból a hosszú, módszeres kínzás – és a közöny, amely ezt lehetővé teszi.

bántalmazás bullying sorozat iskolai erőszak The Glory
Jelenet a The Glory című sorozatból

Feloldozás nincs. Elégtétel? Még ebben sem vagyok biztos, pedig két nap alatt ledaráltam a nyolc részt, és bizonyos pontokon lélegzetvisszafojtva figyeltem, mi történik.

Elsősorban azt, milyen elemi erővel törnek elő az áldozatból az emlékek a legapróbb trigger hatására. Hogy miként okoz pánikrohamot a sülő szalonna sercegése, hogyan hányja össze magát valaki, amikor majd' húsz évvel később egykori bántalmazója szemébe néz. Immár hatalmi pozícióban van, mégis minden felszínre tör.

Érzelmi, szociológiai és egészségügyi hatások

A bullying áldozatai rövid távon a következőket szenvedik el a közvetlen következményeken túl:

  • Tanulási nehézségekkel küzdenek
  • Kimaradnak az iskolából: egy kutatás szerint csak Angliában átlagosan tizenhatezer gyerek van (állandó jelleggel!), aki emiatt nem jár rendszeresen iskolába
  • Statisztikák szerint háromszor nagyobb eséllyel rúgják ki őket, mint azokat, akiket nem bullyingolnak
  • Feszült a viszonyuk a családtagjaikkal, gondozóikkal
  • Önbántalmazókká válnak
  • Sokkal magasabb köztük a depresszióval küzdők száma
  • A közérzetük állandóan rossz. 

A londoni King’s College 2015-ös kutatása alapján a hosszú távú hatások (legalábbis az eddig ismertek) a következők:

  • Mentális problémák széles skálája fordul elő a bántalmazottaknál, erős és gyakori az öngyilkossági hajlam
  • Kevesebb pénzt keresnek – vagy épp képesítéshalmozókká válnak
  • Kerülik a klasszikus alkalmazotti szerepkört és oktatást
  • Különösen a nők esetében gyakori az elhízás 
     
  • Nincs stabil párkapcsolatuk.

Más kutatásokból pedig azt is tudjuk, hogy közvetlen összefüggés van az iskolai bullying és a párkapcsolati, családon belüli erőszak között:

  • Az áldozatok később nagyobb eséllyel válnak ismét áldozattá – vagy épp maguk is bántalmazóvá
  • Gyakrabban válnak hajléktalanná.

Túlélő-e, akit a bosszú éltet?

A The Glory legfontosabb erénye, hogy lassan, okosan, türelemmel bontja ki a főszereplő karakterét. Hogy nem akarja menő bosszúállónak beállítani, és nem romantizál semmit.

Ez a nő azért jött, hogy megsemmisítse, akik őt megsemmisítették. Semmi más nem érdekli, se annak a kevés embernek a kedvessége, aki valóban igyekszik kapcsolatot teremteni vele (nem tud), sem az, hogy a pillangó-effektus, amit elindít, ártatlanokat is magával ránt majd.

bántalmazás bullying sorozat iskolai erőszak The Glory
Jelenet a The Glory című sorozatból

Egyetlen ember iránt képes hálát érezni: az egykori iskolaorvos iránt, aki mellette állt a bajban.

Azt hiszem, ez a legfontosabb üzenete ennek a sorozatnak (ha egyáltalán kell konkrét üzenetet keresnünk azon túl, hogy ilyennek soha senkivel nem volna szabad előfordulnia):

az, aki félrenéz, tettestárs. És ha te nem teszed, akkor szó szerint életeket menthetsz meg, de legalábbis megváltoztathatod valakiét. Akinek lehet, hogy te leszel az egyetlen ember az életében, akire hálával tud gondolni.

A The Glory megmutatja, milyen, amikor valakit senki sem ment meg. És ne legyenek kétségeink, nem Moon Dong Eun az egyetlen ezen a világon (de sajnos attól tartok, akár a tágabb környezetünkben sem), akiért senki soha nem emelt szót. 

Hogy vasalónyomokat takargat-e valaki a ruhája alatt vagy láthatatlan sebeket, az teljesen mindegy. A bullying megöli a lelket, kiirtja a valahová tartozni vágyást, és a felemésztő fájdalom mellett örök bizalmatlanságot is szülhet. 

Ha végignézed az első évadot (a második készül), tökéletesen fogod érteni, miért. 

Képek: Netflix

Csepelyi Adrienn