–

„Mit akarsz?! Hajnali három van!” – vette fel a telefont a tulaj, amikor Johanna (kérésére a nevét megváltoztattuk) hívta, hogy megtudja, hol van a hotel óvóhelye. Péntek hajnal volt, vijjogott a légvédelmi sziréna: Izrael megkezdte Irán bombázását.

„A riadóra ébredtem fel, másfél percem lett volna bemenni az óvóhelyre.

Mezítláb kiszaladtam az utcára, ott egy családdal rohangáltunk a környéken lévő házakhoz, hogy van-e valakinél óvóhely, de senki sem nyitott ajtót.”

Amikor Johanna eldöntötte, hogy izraeli kutatásait megszakítva megnézi végre turistaként a Vörös-tengert, óvatosságból írt a szálláshelynek, hogy ugye van óvóhely. Aznap már felmerült az izraeli médiában, hogy esetleg megtámadják Iránt, de mivel az eszkalálódási szakasz Johanna tapasztalatai alapján akár hónapokig is eltarthat, nem számított ilyen gyors fejleményekre. „Újra és újra megtanulom ebben az országban, hogy minden kiszámíthatatlan.”

Péntek hajnalban tehát, amikor egy családdal ott álltak a szirénázás közepette, hogy hova menekülhetnek, és kiderült, hogy a legközelebbi nyilvános óvóhely 15 percre van gyalog, Johanna úgy döntött, inkább amilyen gyorsan csak tud, visszatér Tel-Avivba a barátaihoz. Eredetileg 2023. október elején érkezett Izraelbe, pár nappal azelőtt, hogy a Hamasz vérengzést tartott Dél-Izraelben. Azóta neki is kialakult a PTSD-je.

„Elindultam az első busszal, aminek olyan hat és fél óra kellett, hogy a fővárosba érjen.

Három órája voltam úton, amikor kiderült, hogy Irán elindítja a drónokat, amik három-négy óra alatt érnek át. Úgyhogy az út hátralevő részén azon izgultunk, ki ér előbb Tel-Avivba.”

Péntek hajnali 2:58-kor egész Izraelben megszólalt a sziréna. Izrael megtámadta Iránt, hogy megsemmisítse az atomprogramját és a nagy hatótávolságú fegyvereit. A konfliktus a hétvégén fokozódott, a perzsa állam ballisztikus rakétákat lőtt ki Izraelre. Az iráni katonai vezetés súlyos személyi veszteségeket is szenvedett, a Reuters mai, kedd reggeli beszámolója szerint Izrael likvidálta az új háborús vezérkari főnököt, Ali Shadmanit is.

A direkt találattól nem véd minden óvóhely

Tel-Avivban jelenleg másfél perc alatt kell védett helyre menni. „Ahol korábban laktam, ott egy lépcsőház volt kijelölve erre, ami nem a legbiztonságosabb. Most a barátaim fogadtak be egy új építésű házban a lakásukba, itt minden lakásnak van egy megerősített szobája, úgy hívják, mamad.”

A mamad hermetikusan zárható, van extra szellőzése, mert az ablakokat is zárják belülről egy fémszerkezettel. Johanna barátainál, ahol most péntek óta van, ez a gyerekszoba, hogy a kicsit ne kelljen költöztetni. A direkt találat ellen viszont ez sem véd, vasárnap egy rakéta egy mamadba csapódott be, amely teljesen megsemmisült. Ezért most szó van arról, hogy érdemesebb lenne a föld alatti óvóhelyekre menni – ám mivel azok a régi házak alatt vannak, sokszor felmerül, hogy elég erősek-e. Az óvóhelyen addig kell tartózkodni, míg a telefonon a Home Front Command nevű állami szerv értesítést nem küld, hogy kijöhetnek.

„Ez egy pszichológiai hadviselés is, mert napok óta nem aludtunk. Átlagban napi három légiriadó van, főleg éjszaka, akkor bemegyünk az óvóhelyre és várunk. Egyik reggel éppen mellettünk találtak el egy házat és egy parkolót. A Vaskupola megsemmisítette a rakétát, de a nagy darabjai így is leestek. Vannak róla képek a neten – én nem néztem meg őket. Halljuk a becsapódásokat, ha közelebb vannak, akkor a falak is remegnek: félelmetes, hogy érzed a testedben a robbanásokat.

A mamad elég jól megvéd, de sokat gondolok a Gázában és Iránban élőkre – ott nincsenek ilyen óvóhelyek.”

„Az agyam még nem engedi át a félelmet”

„Péntek óta dolgozni egyáltalán nem tudok, de a praktikus, funkcionális dolgokat megcsinálom, problémamegoldó módban vagyok. Ez azt jelenti, hogy az agyam jól elzárta az érzéseimet, nem nagyon engedi át a félelmet. Van, amikor ezt a védelmi mechanizmust áttöri valami, például

ma reggel, amikor a robbanások végét vártuk, és a barátnőm egyéves kisfiát próbáltuk szórakoztatni a plüsseivel és közben sírtunk”

– mondja Johanna, amikor arról kérdezem, hogy bírta lelkileg az elmúlt napokat. Az is nagyon nehéz, folytatja, amikor olyan helyen csapódik be rakéta, ahol tudja, hogy egy barátja tartózkodik. „Nagyon nehéz átélni, amikor percekig nem válaszol az üzenetedre, hogy jól van-e.”

Johanna PTSD-je azóta alakult ki, hogy 2023-ban megérkezett az egyetemi tanulmányútra (szociálpszichológusként a nemi erőszak megítélésének változásait kutatja azzal összefüggésben, hogy például hogyan gondolkodnak egy kultúrában a szexuális beleegyezésről). Az elmúlt években volt, hogy például felébredt éjszaka egy motor hangjára és nem tudott visszaaludni, illetve kizökkenni a felfokozott érzelmi állapotból. A mostani események által kiváltott PTSD szerinte később fog kijönni, miután sikerült hazajönnie. „Most, ha megszólal egy sziréna az éjszaka közepén, fölpattansz és valamit kell csinálnod. Az országon kívül viszont nincs mit tenned,

csak ott maradsz azzal a szörnyű érzéssel, hogy nem vagy biztonságban.” 

Az izraeliek egyébként elég vegyesen reagálnak a támadásokra. „Vannak, akik próbálják azzal elvenni a helyzet súlyát, hogy szép tűzijátéknak nevezik Tel-Aviv fölött. Viszont pár embert leszámítva, eddig olyanok haltak meg az országban, akik nem mentek óvóhelyre: vagy azért, mert nem volt nekik, vagy azért, mert úgy érezték, nincs rá szükségük.”

Hazajutni Magyarországra

Bár a Konzinfo Utazom applikáció segítségével mindenki regisztrálhat konzuli védelemre az adott országban, ahova utazik, valamint Szijjártó Péter kedd délután arról számolt be, hogy újabb hat magyar állampolgárt sikerült evakuálni, a hazaút egyáltalán nem veszélytelen, és az evakuálás sem zökkenőmentes. Egy Egyiptom irányába induló evakuáló autóbuszon például bőven volt még hely: azért ment kevés utassal, mert az emberek veszélyesnek érezték.

„Az egyiptomi határ innen öt-hat óra menetidő, ami nem túl biztonságos, amikor légiriadó van, a Sínai-félszigeten pedig sok a fegyvercsempész.”

Igaz, teszi hozzá, ez akár még jobbnak is bizonyulhat, mint a jordániai menekítő út, ami ugyan közelebb van, viszont a támadások (például drónok) útvonalába esik.

„Indultak Ciprus felé is hajók, de pofátlanul drágák. Tegnap próbáltam foglalni egyre, az 900 euró volt, de nem fértem fel. Amit ma átküldtek lehetőségként, az egy kis vitorlás volt, amivel 2500 euróért, azaz több mint egymillió forintért vittek volna át.”

Johanna tehát egyelőre kivár, abban bízik, hogy előbb-utóbb talán megnyitják a légteret, vagy szervez a magyar nagykövetség újabb evakuálási akciót, és hazarepülhet.

Sándor Anna

A kiemelt kép forrása: Getty Images/Nurphoto