„Minden elrontott passzodért megfogdoslak” – Rendszerszintű abúzus az amerikai női futballbajnokságban

–

Kezdjük a lényeggel: a korábbi legfőbb ügyész nyomán csak Yates-jelentésként emlegetett vizsgálat rendszerszintű abúzusra talált bizonyítékokat az amerikai labdarúgó-profiligában (amelynek az évek során számos neve volt, több rendszerben is zajlott a bajnokság, most itt egyszerűen a jelenlegi elnevezést fogom használni: National Women’s Soccer League, röviden NWSL).

Azaz: a legmagasabb szintű nemzeti bajnokság, ahol – lévén hogy az Egyesült Államok a regnáló világbajnok, és itt az egyik legnépszerűbb a női foci – a világ jelenlegi legjobb játékosai is futballoznak.

A Yates-jelentés bebizonyította, hogy

• Christy Holly, a Racing Louisville korábbi edzője (a nevek ne tévesszenek meg senkit, három férfiról van szó);
• Paul Riley, a Portland Thorns korábbi edzője; és
• Rory Dames, a Chicago Red Stars korábbi edzője

rendszeresen visszaélt hatalmi pozíciójával, szexuálisan zaklatta, lelkileg, verbálisan bántalmazta a játékosokat, mindez pedig úgy történhetett meg, hogy bár a futballisták többször, több úton jelezték a visszaéléseket, a klubvezetés és a szövetség illetékesei nem vették komolyan vagy eltussolták a panaszaikat.

Ha pedig esetleg bárkinek illúziói volnának azt illetően, hogy mindez csak a profi liga közegében volt így, ami, ugye bizonyos tekintetben már-már showbusiness, a jelentés összegzésében világosan ott áll, hogy az abúzus nemcsak hogy rendszerszintű, de a gyökerei egészen mélyre hatolnak, az utánpótlás-nevelésbe.

A fenti edzők között akad, aki maga is dolgozik grassroots szinten (grassrootsnak nevezi a szaknyelv az utánpótlás-nevelést), sőt akadémiát vezet, ami különösen aggasztó, hiszen ott egészen fiatal kislányokkal is dolgozik. Nem mintha bármilyen életkorban rendben volna a zaklatás, de minél fiatalabb az áldozat, annál súlyosabb bűncselekmény. 

Hogy lett ebből ekkora botrány?

A The Athletic című, nagy reputációjú sportlap néhány hónapja írta meg, hogy 2015-ben Riley-t szexuális visszaélés miatt rúgták ki a Portland Thornstól, ezt az okot azonban a klub elhallgatta. Így viszont a tréner más klubhoz mehetett dolgozni – és folytathatta, ahol abbahagyta. Nem csak a munkát.

A cikkből többek közt kiderült, hogy Riley

• könnyített edzést ígért játékosainak, ha egymással csókolóznak előtte;
• erkölcstelen fotókkal bombázta a futballistáit;
• akadt, hogy alsógatyában várta a játékosát, aki úgy tudta, forgatásra érkezik;
• több játékosával szexuálisan érintkezett (e viszonyok természetéről nem lehetett többet tudni akkor, de munkahelyi környezetben, úgy, hogy az egyik fél hatalmi pozícióban van, nyilván többszörösen aggályosak).

Christy Hollyról a jelentésből hasonlóan bicskanyitogató dolgok derülnek ki: a Louisville előtt a Sky Blue FC vezetőedzőjeként dolgozott (ma már Gotham FC a klub neve), ahol agresszív, paternizáló, lekezelő módon viselkedett a játékosokkal, dührohamai voltak. A Louisville-nél egy játékost zaklatott szexuálisan, obszcén üzenetekkel és vállalhatatlan fotókkal bombázva őt.

Ebből remekül látható, hogy minél tovább élhet vissza valaki büntetlenül a hatalmával, annál gátlástalanabbá válik: először „csak” verbálisan bántalmaz, később már szexuális határátlépéseket követ el – ebben rejlik a klubvezetések és a szövetség felelőssége.

Jó, de hát nem tudják magukat megvédeni?

Mielőtt továbbmennénk, és megkapnám, hogy „de hát felnőtt nőkről, erős, izmos sportolókról van szó, miért nem ellenkeztek?”, hadd jegyezzem meg: egy sportoló karrierje rövid. Néhány éve van arra, hogy kihozza magából a maximumot, és ahhoz, hogy ezt megtehesse, számos tényező szükséges. Például, hogy a tudásának megfelelő szinten játszhasson, edzhessen, fejlődhessen, a kezdőcsapat tagja lehessen stb. Ezek pedig – ahogyan egy hétköznapi munkahelyen is – személyes döntésekhez kötődő mozzanatok.

Így amikor megítélünk egy élsportolót egy adott ügyben, gondoljuk át inkább, hogy mennyire van valaki VALÓDI döntési helyzetben – különösen, ha pici kora óta arra nevelik, hogy az edzője utasításait kell követnie. Nagyon nehéz, összetett és olykor külső szemmel nehezen érthető helyzetek ezek – még akkor is, ha a határvonalak (tudniillik mi fér bele egy edző részéről, és mi nem) világosak.

A The Athletic-cikk hatására felerősödtek azok a hangok, amelyeket eddig senki sem akart meghallani a ligában, így a szövetség kénytelen volt lépni. A tornászszövetség általunk is jól ismert, Netflix-sorozatban feldolgozott botránya után szerencsére már gyorsabban megy az ilyesmi – milyen kár, hogy még mindig csak külső nyomásra. 

Döbbenetes részletek

A korábbi legfőbb ügyész – nyilván annak is üzenete van, hogy kimondottan nőre bízták a vizsgálatot – személye lett a garancia arra, hogy végre mindenre fény derüljön.

Aha, gondolnánk mi. A valóság ezzel szemben az, hogy a vétkes klubok folyamatosan igyekeztek megnehezíteni a munkáját: a Racing Louisville vezetősége például megtagadta bizonyos dokumentumok átadását, sőt alkalmazottait (és korábbi alkalmazottait!) erősen presszionálta, hogy ne tegyenek tanúvallomást. (Mondjuk, nem tudom, mire számított az igazgatóság: ez vajon nem ér fel egy beismeréssel?)

A Yates-jelentés olyan gyomorforgató részletekkel szolgál, hogy azok szemernyi kétséget sem hagynak afelől: az, aki ilyesmit művel, illetve az, aki szerint mindez rendben van, védendő vagy eltussolandó, a hatalmát soha nem fogja a sportág érdekeiben használni. Ezáltal helye sincs a szakágban, de leginkább sehol, ahol mások határait megsértheti.

Az egyik leggusztustalanabb mozzanat, amely napvilágot látott, szintén Holly nevéhez köthető. A tréner videóelemzésre rendelte be az egyik játékosát – ez önmagában nyilván nem kelt gyanút, hiszen a munkafolyamat része, hogy visszanézik a meccseket, és különféle programok segítségével kielemzik az illető játékát.

Csakhogy Holly közölte a játékossal: „minden elrontott passzod után megfogdoslak” – és így is tett. A lába közé nyúlkált, mire a focista összeszorította a combját, hogy védekezzen, ám ekkor Holly a melleit kezdte fogdosni. A nő végül kimenekült, és zokogásban tört ki.

Riley ügyeinek vizsgálata közben olyan üzenetek jutottak el Yateshez korábban zaklatott játékosoktól, mint például: „olyan kanos vagyok, meg akarlak b*szni” – gondolom, ez azért minden szkeptikus szerint is túlmegy a kollegiális viszony határain.

A játékos-szakszervezet már 2018–2019-ben is panaszt tett a szövetségnél és a klubvezetéseknél, a jelentés pedig név szerint felsorolja azokat, akik bár tudták, mi folyik a klubok öltözőiben meg edzőtáboraiban, nem tettek semmit. Köztük van számos férfi vezetőn túl Jill Ellis korábbi szövetségi kapitány is.

A legsokkolóbb viszont mégis az, hogy a Dames szexuális predátori viselkedésével kapcsolatos első rendőrségi jelentés 1998-as! Számoljatok: azóta hány éve volt arra, hogy visszaéljen a helyzetével, és számos nő életében okozzon súlyos traumákat.

Dames vesztét végül az okozta, hogy Christen Press világbajnok futballista, az amerikai válogatott egyik legnépszerűbb, majdnem 800 ezer Insta-követőt maga mögött tudó tagja kiállt a nyilvánosság elé, és elmondta, mit művel az edző a játékosaival.

319 oldalnyi undor

Ilyen hosszú a jelentés, amelyhez Yatesék mintegy 200 interjút készítettek és 89 ezer (!) dokumentumot néztek át.

A konkrét eseteken túl a jelentés azt is feltárja, hogy a lealacsonyító, hímsoviniszta, agresszív viselkedés a teljes szakágban elterjedt, és ha valaki szót emel ellene, azzal építik le, hogy ez a keménység szükséges a teljesítmény érdekében – vagy épp ilyen az edző stílusa.

A terv az, hogy az ügy ne záruljon le itt, hanem egy olyan átfogó felülvizsgálat és rendszerszintű átalakítás kövesse, amelynek köszönhetően a rendszerszintű abúzust és az elszigetelt esetek kockázatát is minimálisra csökkenthetik.

Őszintén remélem, hogy végre olyan szakemberek végzik ezeket az átalakításokat, akik felfogják: önmagunk határainak feszegetése a sportban alapvető, mások határainak megsértésére azonban semmi, de semmi nem adhat felmentést.

Forrás: ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Joe Robbins / ISI Photos

Csepelyi Adrienn