Délutáni alvás az oviban: kötelesség vagy lehetőség?
Van olyan gyerek, aki kifejezetten igényli, de sokaknak valóságos rémálom az ebéd utáni csendes pihenő. Mert egy olyan gyermek, aki nem tud ilyenkor elaludni, általában kénytelen pisszenés nélkül feküdni másfél-két órán át. Mit gondol erről a kérdésről a gyermekjogász? Dr. Gyurkó Szilvia írása.
–
A gyermekjogokról az iskolában (aránylag) sokat beszélünk, de jogaik nemcsak az iskolásoknak vannak, hanem minden 18 éven alulinak.
Tudom, már most sokan kezdik magukban fogalmazgatni a kommentet, hogy nemcsak jogaik vannak, hanem kötelességeik is (persze), és hogy mikor beszélünk már a felnőttek jogairól, mert arról aztán (bezzeg) sosem… Kérlek, mielőtt kommentelésbe kezdenétek, olvassátok el az egész cikket, mert az óvodások délutáni alvásának példáján keresztül nagyon jól megérthető, hogy a gyermekjogok valójában alapvető gyermeki szükségletekről szólnak, hogy nincsenek „receptkönyvek”, hanem mindig adott gyerek egyedi igényéből indulunk ki, és hogy bár „jog”-nak hívjuk, de a jog nem csak jogosultságot jelent, hanem „szükséget”, „érdeket”, „igényt”, „lehetőséget”, „szabadságot” is, ami persze felelősséggel is jár a felnőttek oldaláról.
A délutáni alvás az óvodákban általában kötelező
Az volt a nyolcvanas években, amikor én voltam óvodás, és most is az. Nincs is probléma, ha olyan gyerekekről van szó, akik szeretik a délutáni alvást, vagy akik úgy elfáradnak a délelőtti játékban, foglalkozásokban, hogy örömmel pihennek meg ebéd után. A kisebb gondot az jelenti, ha egy gyerek nem akar, vagy nem szeret aludni. A nagyobb gondot pedig az, ha a nem alvó gyerek a többieket sem hagyja pihenni.
A helyzet megoldására az óvónők és óvó bácsik általában a legkönnyebb ellenállás felé elmozdulva kimondják, hogy „aludni márpedig kötelező”.
Érdekes módon már egészen kisgyermek korban is akadnak olyanok, akik (eléggé el nem ítélhető módon) nem tudnak parancsszóra elaludni. Számukra az óvodák jó része a „feküdj nyugodtan csukott szemmel, amíg a többiek alszanak” parancsát adja.
Hogy miért? Valószínűleg azért, mert így egyszerűbb
A kisgyermekkor a fejlődés és a tanulás fontos időszaka. Az elalvást és a pihenést is tanuljuk, és megtanulhatnánk az alvás alternatíváját jelentő relaxációt, csendes pihenést, elcsendesítő mozgások különböző formáit is. De megtanulhatjuk a parancskövetést is, azt, ha a gyereknek akkor is le kell feküdnie, ha egyébként nem fáradt vagy nem tud elaludni.
A magyar óvodák altatási szokásairól nem találtam friss adatot, de az ausztrálok 2017-ben csináltak egy nagy felmérést, amiben 2300 óvodás korú gyereket vizsgáltak meg, és azt találták, hogy mindössze 30 százalékuk alszik valójában. Ehhez képest az óvodák 80 százaléka kötelezőnek tekintette a délutáni alvást, aminek ideje alatt a gyerekeknek nem volt módja (az alváshoz képest) bármilyen más alternatív elfoglaltságot folytatni.
Miközben az óvodák működésében elég szigorú szabályokat találtak a kutatók arra, hogy mettől meddig kell a gyerekeknek aludni, a valóság általában az, hogy a gyerekek biológiai órája is eltérően ketyeg.
Teljesen más igényei vannak annak a gyereknek, aki fél hatkor kell, és annak, aki fél nyolckor. De sokan „ki is nőnek” a délutáni alvásból, így a vegyes életkorú gyerekcsoportok esetén különösen konfliktusos egy egységes alvási szabály alkalmazása.
Ráadásul az alvási kötelezettség, és az, hogy aki nem tud aludni, zavarja a többieket, komoly stresszforrás a gyerekeknek és az óvónőknek egyaránt.
Az eredményeken felbuzdulva így azután Ausztráliában tavaly hoztak egy olyan szabályozást, ami kötelezővé tette, hogy minden bölcsőde, óvoda és gyermeknapközi gondolja végig a saját lehetőségeit, aktuális gyakorlatát és ezt hozza összhangba a gyerekek igényeivel, írjon egy külön protokollt a gyerekek pihenésének, alvásának és relaxálásának szabályairól. Ez a szabályozás minden gyerek egyéni komfortérzetét és jóllétét kell, hogy szem előtt tartsa – és itt a hangsúly az egyéni szükségleteken van.
Gyakorlatilag bármit beírhatnak a protkollba, azt az egyet kivéve, hogy „minden gyereknek ettől-eddig aludnia kell”
Ha megnézzük a magyar szabályozást, azt látjuk, hogy az óvodai nevelés országos alapprogramja (363/2012. kormányrendelet) semmit nem ír a délutáni alvásról. Annyi szerepel az óvodai nevelés feladatai között, hogy „… a pihenés… szokásainak alakítása”.
Ami csodálatos lehetőséget biztosítana az óvodáknak arra, hogy rugalmasabb kereteket teremtsenek, így az alternatív pihenési módokat is megismerjék és megismertessék a gyerekekkel.
Azokban az esetekben, amikor a délutáni alvás azért fontos, hogy az óvodában dolgozó felnőttek is pihenhessenek, hiszen kevesen vannak, elfáradnak, elképesztően fontos lenne ezt a túlterheltséget jelezni, és erre találni megoldást (a felnőttek között). Nem pedig azt tekinteni megoldásnak, hogy aludni küldjük a gyerekeket.
És most akkor képzeljünk el egy olyan óvodát, ahol Panna, aki keddenként mindig hajnalban felkel megnézni a kukásautót, ezeken a napokon az óvodában lepihenhet egy csendes kuckóban akár már tíz órakor is. Ahol Petinek, aki a nyári szünetben teljesen leszokott a délutáni alvásról, nem kell alvást színlelnie azért, hogy a többiek jól érezzék magukat, hanem megteheti, hogy az egyik óvónővel átmegy egy másik szobába játszani. S persze képzeljük magunk elé, ahogy Julcsi, Márti és Lacika alszanak, amíg Ferike még a mesét hallgatja. Idilli, ugye?
És gyermekjogi (értsd: a gyerekek szükséglete) szempontjából tökéletes.
Merthogy a Gyermekjogi egyezmény (1991. évi LXIV. tv.) azt írja elő, hogy a „gyerek legfőbb érdekének” kell érvényesülnie minden esetben, így akkor is, amikor egy óvoda megalkotja a saját szabályait. Egyetlen jogi rendelkezés sem teszi kötelezővé a délutáni alvást, és minden vonatkozó jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek szükségleteihez alkalmazkodó óvodai rend alakulhasson ki.
Nagyon kérek mindenkit, hogy ha olyan óvodába jár a gyereke, ahol nem rugalmasak a szabályok, a megbeszélés, tárgyalás, egyeztetés és közös megoldás keresése mentén beszéljetek a kérdésről. A jog (és a gyermekjogok) önmagukban alkalmatlan eszközök bármilyen megoldásra, ha nincs tér annak megértésére, hogy mindenki másnak is vannak szükségletei. Az óvónőknek is, és az óvodáknak is. Ez nem kérdés. Ahogyan az sem, hogy a kérdések és szempontok között egyensúlyt kell teremteni, és az egyensúlykeresés során a gyerek szükségletét is számba kell venni. Mégpedig első helyen.
Gyurkó Szilvia
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ skynesher