Az élet túl rövid ahhoz, hogy szégyelljük a maszturbációt! – Most jó! premierösszefoglaló

–

Mindenkinek van egy élménye az első önkielégítésről. 

Van, aki a Bravo Magazin híres-hírhedt Szex, szerelem, gyengédség rovatából tanulta meg mindenféle otthon is fellelhető eszközzel felfedezni a testét, van, aki a barátaitól hallja el, hogy esetleg érdemes időt töltenie kettesben önmagával, és van, aki egy egyszerű zuhanyzás alatt döbben rá, hogy hoppá, ez most máshogy (is) jólesik. 

Sarkalatos pont a következő, hogy miként intézzük el mindezt magunkban. Hogy kíváncsiság, izgalom, vagy szégyen kíséri-e a nagy felfedezést. Ez nagyban múlik a környezeten, amiben felnőttünk, a társadalmon, amiben élünk és még sok-sok szempont befolyásolhatja, hogy egészséges lesz-e a viszonyunk a saját vágyainkkal. 

A podcastbeszélgetés résztvevői közül van, aki azonnal ráérzett, hogy ennek örömteli dolognak kell lennie, és van, akit már gyerekkorában olyan traumák értek, amitől évtizedekre megrekedt a szexuális fejlődésben és ez cseppet sem ritka dolog.

Nem könnyű a dolgunk, na. 

Már eleve ott nehezített a pályánk, hogy míg a férfiak a napi több pisilésnek és a biológiai felépítésüknek köszönhetően rendszeresen találkoznak a péniszükkel, látják, megfogják – a nők akár egy egész életet képesek leélni anélkül, hogy valaha megnéznék magukat a tükörben. És hiába látunk, mondjuk, meztelen nőt, azzal nem leszünk sokkal „okosabbak“ a pontos biológiánkat illetően. 

Ezen a ponton azt is érdekes behozni, hogy ki minek hívja a nemi szervét. A férfiaknak van egy-két egyezményes szó, ami különösebb áthallás nélkül simán működik, pironkodás és szalonképtelenség nélkül. A nőknek viszont vagy átszexualizált, vulgáris, vagy infantilizáló kifejezések jutottak (vagy a népmesében a „csúnya“), amik nem könnyítik meg a dolgunkat. 

Megjegyzem, ezzel én is küzdök, mert a punci szó számomra egyszerre infantilis és közönséges, nekem például a suna szó komfortosabb, de az meg inkább vicces, szóval furcsa dolog ez, pedig ez is csak egy szó… 

Az is egy érdekes aspektus, hogy milyen módon van reprezentálva a médiában a női önkielégítés (leginkább sehogy). Míg a férfiak komikus ösztönlényekként vannak ábrázolva, addig a női maszturbáció nagyon óvatosan, intim módon jelenik meg, holott ez sem feltétlenül van így valóságban.

Míg valaki hamar ráérez a felfedezés ízére, addig sokan vannak, akiknek az önkielégítés csupán a feszültséglevezetést szolgálja, és nem társul hozzá semmilyen fantázia. De akár mindkettő is jelen lehet egyszerre. 

Erről viszont kimondottan gátlásosan beszéltünk eddig és ebben csak az utóbbi időben észlelhető némi változás. Egyre többen beszélnek nyíltan a témáról, egyre inkább látszik az igény, hogy szexuálisan (is) felszabadult nők járjanak-keljenek a világban, egyre kevésbé fogadjuk el a férfi féltékenységet például a szexjátékokkal kapcsolatban.  

Egyszerűen rá kellett jönnünk, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy a szexualitásunk minden másról szóljon, mint rólunk, a saját örömünkről és vágyainkról. Pláne, hogy szégyelljük azt, ha magunkhoz nyúlunk, miközben ez a legfenntarthatóbb módja az önismeretnek és a fáradt gőz kiengedésnek. De hát pont ezért beszélünk erről, hogy levegyük a témáról a szégyenfaktort. 

Ezer és egy aspektusa van ennek és mi igyekeztünk premieradásunkban minél szélesebb spektrumban körbejárni, így a kedvenc médiareprezentációs példáinktól kezdve a maszti-meditáción keresztül a stúdió asztalára kipakolt szexjátékokig mindenről beszélgetünk, sőt, egy ponton még a Szaffi is szóba kerül, de hogy megtudjátok, miért, ahhoz meg kell hallgatnotok a műsort. 

Ti milyen témákat hallgatnátok meg szívesen? Mi mindenre nyitottak vagyunk, láthatjátok… 

Szabó Anna Eszter