-

„Van fegyver otthon?” – a kérdést a gyerekorvosunk tette fel minden egyes kötelező státuszvizsgálaton, így a súly- és hosszmérés, a „mit és mennyit eszik”, a „kúszik/mászik/elindult már” témák közé ékelve hangzott el ez a szokatlannak tűnő mondat. Virginiában éltünk, ahol az állandó lakosok számára bizonyos lőfegyverek vásárlása mindössze a 18. életév betöltéséhez és büntetlen előélethez kötött. És hogy mi volt a válaszom?

Igen, van otthon fegyverünk

De hosszú út vezetett odáig, hogy ne kapjak sikítófrászt attól, hogy egy pisztoly van a szobánkban.

Friss házasként kerültem először testközelbe az amerikaiak tőlünk oly eltérő kulturális-történelmi örökségével. Újdonsült anyósom megkérte a férjemet, hogy tegyen rendet a szobában. Gyanútlanul a számomra rendrakás fogalomköréhez tartozó tevékenységeket vizionáltam, de könyveket, esetleg széthajigált zoknikat a helyükre pakoló, netalántán porszívózó férjem helyett egy egészen más kép fogadott: életem párja éppen nyolc puskát pakolt ki a szekrényből. Mindez néhány hónappal a Virginia Tech egyetemen történt, 32 halálos áldozatot követelő mészárlás után történt. Évekkel később egy távoli ismerősöm kapott telefonhívást a borzasztó hírrel: a fiát egy főiskolai buliban lelőtték.

Akkor és azóta bennem is időről időre felmerülő kérdés az európaiak által távolról és nem kis értetlenséggel figyelt téma: miért is olyan fontos a fegyvertartás az amerikaiak számára?

Kis fegyvertörténelem

A fegyverkultúra megértéséhez érdemes visszapillantani a telepesek életmódjára és az Egyesült Államok létrejöttére. A fegyverek társadalomban elfoglalt helyét több együttható is megalapozta: elsőként az élelemszerzés egyik fő formája, a vadászat, az indiánok elleni harc és a portyázó csapatokkal szembeni védekezés, majd a függetlenségi háborúban létrejött katonai milíciák. Olyannyira, hogy az alkotmány ma sokak által vitatott második kiegészítése rögzíti a fegyvertartáshoz való jogot: „Mivel egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani.” Az amerikai fegyverkultúra gyökerei az angol fegyvertartásban keresendők, amely Platóntól származó gondolatokig megy vissza. Ő egy fegyvertartó társadalom és egy erőszak-monopólium társadalmi hatásait vizsgálva arra jutott, hogy a fegyvertartás józan polgárok számára etikailag elfogadott.

A jelző fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, hiszen a riasztó valóság sajnos így fest az USA-ban a 21. század elején: évente kb. 32 ezren veszítik életüket fegyveres erőszak által.

Nem az lenne a megoldás, ha betiltanák a fegyvereket? – merül fel sokakban a gondolat. De nem csak a gyakorlati megvalósítás tűnik nehezen kivitelezhetőnek a 300 millió civil kézben lévő fegyverrel rendelkező 320 milliós országban. A fegyvertartást preferálók és az erős fegyverlobbi miatt egy ilyen javaslat azonnali halálra ítéltetett.

#prayfororlando – amikor az ima már nem segít

A két héttel ezelőtti orlandói mészárlás után megint felszínre került az ország talán legrégebbi vitája: kell-e, és ha igen, hogyan lehet szigorítani a fegyvervásárlást.

Az ellenzők a nagyobb tárakhoz, gépfegyverekhez, öntöltő puskákhoz való hozzáférést, a megvásárolható lőszerek számát korlátoznák, és regisztrálnák a fegyvertartásra nem jogosult személyeket. Szigorúbb ellenőrzéseket, a vásárlók hátterének és előéletének alapos átvilágítását, az online fegyvervásárlás szigorítását követelik. A közösségi médiát bejáró Pray for Orlando bejegyzésekkel egy időben az ellenzők véleménye is megjelent, miszerint az imáknál némileg hatékonyabb lenne, ha legalább a katonai típusú lőfegyverekhez való hozzájutást szigorítanák.

A pro-fegyvertartók az önvédelemhez és az élet védelméhez való joggal, a szabad állam biztosításával érvelnek. De ugyanúgy felhozzák a közelmúltban fegyvert viselő civilek által megakadályozott mészárlások számát, ahogy azt is, hogy a szabályokat pusztán a törvénytisztelő polgárok tartják be. Howard Stern, ismert rádiós párhuzamát sok helyen felkapták: A bárányokra vigyázó néhány kutya mellett is sikerül a farkasnak éjjelente egyet-egyet a nyájból megszereznie. Valóban azzal mentjük meg a bárányok életét, ha az önvédelemhez elengedhetetlen fegyvert elvesszük tőlük?

A nem pusztán költői kérdés és analógia magában hordozza a választ – legalábbis az egyik oldalét. A pro-fegyvertartók felróják a médiának, hogy olyan részleteket nem tártak a nyilvánosság elé, mint hogy sok elkövető nem legálisan jutott fegyverekhez, hanem a szülők által vásárolt puskákkal, gépkarabélyokkal végeztek áldozataikkal. Az országot megrázó, 2012-es Sandy Hook általános iskolai mészárlás óta, amelynek során huszonhatan, főleg gyerekek vesztették életüket, 1002 alkalommal történt, négynél több áldozatot követelő fegyveres erőszak. A fegyvertartás támogatói inkább a republikánusok és a vidéken élők közül, míg ellenzői a demokraták közül kerülnek ki.

Ki vásárolhat fegyvert?

Államtól és megyétől függően változnak a szabályozások, de személyi adatokkal, büntetlen előélet igazolása után 18 vagy 21 éven felüli állandó lakosok lőfegyverrel sétálhatnak ki a boltból. Fegyvervásárokon ennél egyszerűbb a helyzet, de internetes oldalak szimplán postán küldik ki a megrendelt fegyvert vagy lőszert. A férjem megyéjében annyival bonyolultabb megvenni egy puskát, mint két üveg lekvárt, hogy a fegyverboltban igazolni kell magunkat. A rejtett vagy a nyílt viselés szabályozása is államtól, megyétől és várostól függ, így például Texas utcáin westernfilmek hangulatát idézve, fegyvertulajdonosok le-fel sétálhatnak fegyverrel az oldalukon.

S hogy mindez hogyan befolyásolja a mi életünket a gyerekorvos kérdésein túl? A férjem gyerekként tanult meg lőni, szülei megtanították a felelősségteljes fegyverhasználatra, és bár messze került a Közép-Nyugat életformájától, a mai napig fontos számára az őszi vadászat és a sportlövészet.

A most alig négyéves lányunkat is egy napon be akarja majd vezetni a fegyverek világába… és bár már nem érzem ezt olyan ördögtől vett gondolatnak, mint korábban, azért néhány szavam nekem is lesz a témához.

Trembácz Éva Zsuzsa

ITT találsz bővebb információkat a szerző könyveiről.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Maksym Dykha