Coppola 40 évig üldözött egy álmot, a kérdés, mit ér el vele
A Megalopolisz születéstörténete
Támogatott tartalom
A Megalopolisz – amely szeptember 26-án debütál a hazai mozikban – Francis Ford Coppola testamentuma. Minden benne van, amit az ember természetéről és az általa alkotott társadalmi-politikai berendezkedésről, illetve annak jövőjéről gondol. És persze kihallhatjuk belőle személyes ars poeticáját is, amelyet akár az egész film születésének körülményeire is vonatkoztatni lehetne: „Amikor az ismeretlenbe ugrik az ember, akkor bizonyítja a szabadságát” – mondja a főszereplő, Cesar Catilina (Adam Driver). De milyen út vezette A keresztapa-trilógia és az Apokalipszis most legendás rendezőjét addig, hogy a több mint negyven éven át dédelgetett ötletét megvalósítsa, miközben rajta kívül szinte senki sem hitt benne? Milyen szakmai nehézségek és magánéleti válságok kísérték a folyamatot, melyben végül mindent egy lapra tett fel, hogy megszülethessen „álmai forgatókönyve”? Filákovity Radojka írása.
–
Coppolában még az Apokalipszis most forgatása közben merült fel egy nagy volumenű alkotás ötlete, amit az amerikai imperializmussal kapcsolatos aggodalmak tápláltak. A rendező egy római eposzt vizionált, amely a modern Amerikában játszódik, és a római köztársaság uralkodóinak megdöntésére irányuló, i. e. 63-as Catilina-összeesküvést helyezi át a jövőbe.
És bár az utóbbi évtizedekben Coppola szinte alig rendezett – 1997 óta mindössze három filmet (illetve még egynek a rendezésében közreműködött) – a Megalopolisz megvalósításáról nem tett le.
Akinek három ajándékot osztottak ki az égiek
Ahhoz, hogy megértsük, hogyan vezetett az út a Megalopolisz ötletének több mint negyven éven át való dédelgetésétől addig, hogy miután mintegy háromszázszor újraírta (ez nem költői túlzás, hanem a valós szám), és személyes vagyona tetemes részét (120 millió dollárt) is beáldozta, hogy elkezdje valóra váltani – ahogy ő fogalmazott – álmai forgatókönyvét, amit minden nagy stúdió visszautasított, fontos megvizsgálni annak az embernek a jellemét, aki erre képes. Aki véghez viszi mindazt, amit a többség már rég feladott volna. Aki szinte mindent egy lapra tesz fel, aki, miközben eléri több évtizedes célját, szinte mindent elveszít. És aki végül nem őrül bele a teljes folyamatba.
Sam Wasson, aki nemcsak Hollywood komplett történetét vetette korábban papírra, hanem Polanski Kínai negyed című filmje születésének körülményeit is, az Út a Paradicsomba – A Francis Ford Coppola-sztori címmel jelentette meg nemrég portréját a rendezőről. Abból pedig kirajzolódik ki, hogy Coppolának a munkája egyszerre jelenti az életét, a családot, és valamit, amiben szinte minden megalomán törekvése, illetve öntörvényűsége kikristályosodik. És ami sok esetben káoszba – és kis híján a tönk szélére – sodorja.
Ahogyan a Telex szerzője, Klág Dávid a könyvről szóló cikkében fogalmaz: „Coppola úgy élte (és talán még most, bőven nyolcvan fölött is úgy éli) az életét, hogy egyszerre okozója, irányítója és elszenvedője ennek a káosznak, amiből néha korszakos mesterművek pottyannak ki, néha pedig olyan rossz döntések sorozatai, amik többször is csődbe viszik az álmait.”
A Megalopoliszról még nem derült ki, melyik kategóriába tartozik.
Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy Coppola korunk géniusza. Valódi látnoki képességekkel megáldott művész, akinek nem mellesleg fotografikus memóriája van, amelynek köszönhetően szinte szó szerint idéz évtizedes olvasmányokat.
Amikor a Rolling Stone magazin interjújában magáról beszélt, úgy fogalmazott:
„Hiszem, hogy mindannyian kapunk egy ajándékot. Nekem szerencsém volt. Három ajándékot kaptam. Jó képzelőerő, fantasztikus memória és Kasszandra-szerű képesség a jövőbelátásra. Ez a három tehetségem.
Nekem nincs meg az a képességem, ami néhány filmkészítőnek megvan, hogy egy egész filmet látnak a fejükben, és képesek csak úgy leírni. Szerintem Steven [Spielberg] rendelkezik ezzel az adottsággal. Bennem nincs meg. Én csak úgy tudok megalkotni egy forgatókönyvet, hogy százszor átírom.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mi történt a több mint 40 év alatt?
Coppola persze ennek ellenére sem szánt szándékkal tervezte úgy, hogy több mint 40 évig fogja írni a Megalopoliszt, sokkal inkább arról van szó, hogy az őt érdeklő, illetve a film szempontjából fontos anyagok – amikre albumokként hivatkozik – ennyi idő alatt álltak össze.
Az évtizedek során több alkalommal is nekiveselkedett a Megalopolisz elkészítésének, ám a munkafolyamat mindig megakadt – sok esetben azért, mert más projektjeinek szentelt épp nagyobb figyelmet.
A pletykák szerint 1989-ben azonban volt egy próbaforgatás a római Cinecittà stúdióban, a díszleteket pedig Coppola megbízható tervezője, Dean Tavoularis és Jim Steranko képregényrajzoló tervezte. Ám film ekkor még nem lett belőle, Coppola viszont elkészítette többek közt A keresztapa III. részét, a Drakulát és Az esőcsinálót is.
A projekthez 2001-ben tért vissza, és abban az évben felolvasásokat is tartott a forgatókönyv-vázlatokból olyan színészekkel, mint Paul Newman, Robert De Niro, Al Pacino, Edie Falco, Leonardo DiCaprio, Uma Thurman és a Maffiózók című sorozatból ismert, azóta megboldogult James Gandolfini.
Ron Fricke operatőr ebben az időben állítólag több mint 30 órányi felvételt forgatott a filmhez New York környékén. Éppen a városban dolgoztak, amikor bekövetkeztek a szeptember 11-i terrortámadások, az események pedig megállásra késztették az addig reményteli Coppolát. „Nem tudtam kiírni magam belőle. Így hát felhagytam a projekttel.” Ám ismét csak egy időre.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
2017 környékén meglehetősen prózai okoknak köszönhetően – fogyni szeretett volna, és szigorú edzésprogramokon vett részt – visszatért a filmhez összegyűjtött anyagokhoz. „Elkezdtem hallgatni a Megalopolisz addigi olvasópróbáit, és arra gondoltam: ez most aktuálisabb, mint valaha. Rájöttem, hogy bár a forgatókönyv több mint 20 éves, még mindig meg tudom csinálni.”
Coppola – akinek több alkotását is a világ legjobb filmjeiként tartják számon – arra számított, hogy már a neve hallatán sorra nyílnak majd a hollywoodi stúdiók ajtajai. Csakhogy nem így történt. Bár a Megalopolisz ötletével a Disney-től kezdve a Paramounton át a Netflixig minden jelentős stúdiót megkeresett, sorra elutasították.
Ezért úgy döntött: a filmezés mellett fő bevételi forrását jelentő szőlőbirtokainak egy részét eladja, hogy képes legyen önerőből leforgatni a filmet, amelynek költségvetésére 120 millió dollárral számoltak.
(Nem ez az első ilyen eset egyébként, az Apokalipszis most-ot, illetve a Szívbéli című filmet is így készítette el – előbbi óriási siker lett, utóbbi hatalmas bukás, ami miatt kis híján csődbe ment.)
2022-ben aztán elkezdődtek a film forgatási munkálatai, amelyek során Coppola állítólag olyan kísérleti stílust alkalmazott, amely lehetővé tette az improvizációt: hagyta, hogy a színészek jeleneteket írjanak, és ő maga spontán változtatásokat eszközölt a forgatókönyvön. Nem csoda, hogy sokan kaotikusként jellemezték a munkálatokat. De egyéb botrányok is kialakultak a forgatás körül.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Feszültség, káosz… szexuális zaklatás?
Mióta az Apokalipszis most forgatási körülményei nyilvánosságra kerültek – a hathetesre tervezett forgatás tizenhat hónaposra húzódott, a színészekkel való folyamatos konfliktusok, az egyik főszereplő szívrohama és a szélsőséges időjárás is megnehezítette a munkát –, tudni lehet, hogy a rendező gyakran az őrület széléig elmegy a művészetért, szó szerint mindent kockára tesz, ha a filmjeiről van szó. Módszerei pedig, amelyeket a filmkészítés során alkalmaz, gyakran szélsőségesek.
Erre pedig nem csak az Apokalipszis most forgatási beszámolói rímelnek.
A Megalopolisz cannes-i bemutatója előtt néhány nappal a Guardian hosszú cikket közölt, amelyben stábtagok többek közt arról számoltak be, hogy a forgatás majdnem olyan feszült és kaotikus volt, mint az „Apokalipszis most”-é. Nehezen magyarázható szakmai döntésekről és döntésképtelenségről, következetlen kirúgásokról meséltek, Coppolát pedig azzal is megvádolták, hogy a film forgatásán szexuálisan zaklatott statisztákat.
Állítólag az éjszakai klubjelenet forgatása során megpróbált megcsókolni néhány hiányos öltözetű női statisztát – amivel elmondása szerint próbálta őket „hangulatba hozni” –, és többször az ölébe húzott női szereplőket.
Darren Demetre executive producer közölte: nem volt tudomása semmilyen panaszról, amely zaklatásra vagy visszaélésre vonatkozott volna. A szóban forgó klubjelenet kétnapos forgatása során a rendező körbesétált, és azzal a céllal, hogy megteremtse a hangulatot, „kedvesen megölelte és arcon csókolta a szereplőket és a háttérszereplőket. Így akarta inspirálni a színészeket, és megteremteni a klubhangulatot, ami nagyon fontos volt a film szempontjából.”
Emellett Mariela Comitini, a Megalopolisz első rendezőasszisztense is kiállt Coppola mellett, és több szereplő, köztük Adam Driver is pozitívan nyilatkozott a film készítésével kapcsolatos élményeiről.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Variety két hónapra rá közzétett két felvételt a rendezőről, amint statisztákat csókol arcon a klubjelenet forgatásán, Coppola pedig pert indított a lap ellen, és a Rolling Stone magazinnak az eset kapcsán kifejtette:
„A fiatal nők, akiket arcon csókoltam a szilveszteri jelenet kapcsán, olyan fiatal nők voltak, akiket ismertem. Ez az egész annyira nevetséges. Nézd meg a (Guardian – a szerk.) cikk időzítését. Pont a film cannes-i bemutatója előtt. Csak próbálnak ártani a filmnek. […]
Hollywoodban az a tendencia uralkodik, hogy ha követed a mi szabályainkat, nagyobb esélyed lesz a sikerre. »És mi van Francisszel? Ő nem követi a szabályaitokat. Hát, nézd, mi fog vele történni, bukás lesz belőle.«”
Minden téren kilógni a sorból
Egyébként Coppola annyira nem követi a hollywoodi szabályokat – a kimondottakat sem, a kimondatlanokat pláne –, hogy a Megalopolisz főbb szerepeire például olyan színészeket kért fel, akiket különböző botrányaik miatt egy ideje már nem vagy alig szerepeltetnek.
Ilyen például Shia LaBeouf, akit még 2021-ben vádoltak meg szexuális erőszakkal, azóta pedig szinte nem is kapott lehetőséget a filmiparban. Illetve Angelina Jolie apja, a 85 éves Jon Voight, aki nyíltan kiállt Donald Trump mellett, és ezzel számos ember megdöbbenését váltotta ki Hollywoodban.
A már említett Rolling Stone-interjúban ezzel kapcsolatban a rendező úgy fogalmazott: nem akarta, hogy az alkotás „valami woke hollywoodi film legyen, így a szereposztásban olyan emberek is megtalálhatók, akiket a cancel culture valamikor eltörölt.” Hozzátette: […] „voltak őskonzervatívok, és olyanok is, akik politikailag rendkívül progresszívek. De mindannyian ugyanazon a filmen dolgoztunk együtt. És úgy gondolom, hogy ez érdekes volt.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Shia LaBeouf és közte egyébként meglehetősen feszültséggel teli volt az alkotómunka, a rendező elmondása szerint sok tekintetben Dennis Hopperre emlékeztette, akivel hasonló dinamikák uralkodtak annak idején a közös munkájuk során.
Milyen lehet a búcsú 60 év után?
A Megalopolisz forgatása alatt a rendezőnek súlyos magánéleti krízissel is szembe kellett néznie: feleségénél, Eleanor Coppola dokumentumfilm-rendező, forgatókönyvírónál csecsemőmirigy-daganatot diagnosztizáltak. 60 évig voltak házasok, Elaonor pedig aktívan részt vett Coppola filmjeinek forgatásain is. Az Apokalipszis most munkálatait dokumentálta is – felvételei egy dokumentumfilm és egy könyv alapjául szolgáltak –, de a Megalopolisz forgatásain ugyanúgy jelen volt, amíg állapota engedte. Nagyjából egy hónappal a film cannes-i bemutatója előtt hunyt el, Coppola pedig az emlékének ajánlotta a Megalopoliszt.
Amikor a Rolling Stone interjújában arról kérdezték a rendezőt, hogyan birkózik meg a gyásszal, azt mondta:
„A legnagyobb vigaszt az nyújtja számomra, amit Marcus Aurelius mondott, és ami lényegében így hangzik: »Ha elveszíted egy szerettedet, tiszteld meg őt azzal, hogy megpróbálsz jobban hasonlítani rá. A tetteidben marad életben.« Szóval megpróbálok olyan dolgokat tenni, amit ő is tenne.
Van néhány barátom, akik már idősek, és nem jellemző rám, hogy felhívjam őket, és megkérdezzem, hogy vannak. De a feleségem természetéből ez következne. Ezért én is így teszek, próbálok olyan lenni, mint ő, hogy megőrizzem őt magamban.”
A köztársaságunk haldoklik, a remény azonban nem
A már elkészült sci-fi cselekményének középpontjában egy idealista építész-álmodozó, Cesar Catilina (Adam Driver) áll, aki a haldokló köztársaság helyén, New York romjain egy ragyogó, fejlődő, utópisztikus várost akar felépíteni. Csakhogy ezt a város korrupt politikusokkal teletűzdelt vezetősége és az önjelölt, hedonista szószólói nem nézik jó szemmel. Miközben velük hadakozik, Catilina beleszeret a polgármester lányába, ami tovább bonyolítja a helyzetet. A szereposztásban Coppola igazi A-listás sztárokat vonultat fel: a főszereplő Adam Drivertől kezdve Jon Voighton és Dustin Hoffmanon át Shia LaBeoufig, Nathalie Emmanuelig, valamint Aubrey Plazáig.
Anélkül, hogy komolyabb spoilerekkel élnék, annyit talán elárulhatok, hogy a Megalopolisz reményteli véget ér. Coppola szerint a köztársaságunk a halálán van, azt azonban őszintén hiszi, hogy ami meg fog menteni minket, az, ha beszélünk a jövőről.
„Ha képesek vagyunk rá, hogy feltegyünk minden kérdést, amit fel kell tennünk ahhoz, hogy valóban megvizsgáljuk, miért van most megosztva ez az ország – ez olyan energiát fog adni, amely legyőzi azokat az embereket, akik el akarják pusztítani a köztársaságunkat. Azért készítettem ezt a filmet, hogy ehhez hozzájáruljak. Azt szeretném, ha ez a film beszélgetést indítana el. Az utópia nem jöhet létre beszélgetés nélkül.”
Cannes-ban, ahol májusban bemutatták, a Megalopolisz a fesztivál legmegosztóbb filmje lett. De attól függetlenül, hogy világszerte szeretni fogják-e az emberek, vagy sem – a magam részéről még én sem döntöttem el –, az tény, hogy meglehetősen egyedi, különleges atmoszférájú alkotás született. Egy álomszerű vízió megelevenedése a vásznon.
Az pedig szinte hihetetlen teljesítmény, hogy Coppola a projektet nyolcvanon felül, a saját vagyona tetemes részét beleforgatva – és így kockára téve – tudta végül megvalósítani.
„Itt mindent elveszíthetek” – mondta. – „És bizonyos értelemben már nincs mit veszítenem.”
Megtette mindazt, amit mások a halálos ágyukon megbánnak, amiért meg sem próbálták
Coppola számára azonban alkotásának kezdeti vegyes megítélése nem feltétlenül baljós előjel. A forgatási botrányok és a szintén negatív jóslatok ellenére, amelyek az Apokalipszis most-ot körbe lengték, a film 1979-ben elnyerte az Arany Pálmát Cannes-ban, és bár egy évtizedet kellett rá várni, de végül igazi filmtörténeti klasszikusnak kiáltották ki – így is tartják számon a mai napig.
„Francisnek mindig is az volt a híre, hogy megelőzi a korát” – mondta a Guardian már említett cikkében Richard Beggs hangtervező, a rendező régi munkatársa, aki az „Apokalipszis most”-on is együtt dolgozott vele. „Kinevetik, és jó humorral tűrik, aztán 10-15 évvel később az emberek azt mondják: »A fickó tudta, mi fog történni«.”
Bármi is lesz a film sorsa – bukás vagy siker –, Coppolát abból a szempontból elégedettség töltheti el, hogy egy több mint negyven éve dédelgetett ötlete megvalósulhatott – minden akadály ellenére.
Arról, hogy milyen érzés lehet letenni a pontot egy ilyen hosszú történet végére, csak elképzeléseink lehetnek. Abban azonban szinte biztosak lehetünk, nem sok embernek lett volna elszántsága és kitartása, hogy végigvigye a terv megvalósítását.
De ahogy Coppola egy korábbi Guardian-interjúban elmondta:
„Amikor a halálos ágyadon vagy, nem akarsz azzal szembesülni: »bárcsak ezt és ezt tettem volna«. Én megtettem mindent. Megtettem mindazt, amit mások megbánnak, hogy meg sem próbálták.”
