TARTALOM-ELŐÁLLÍTÓ VAGY? GYERE, DOLGOZZUNK EGYÜTT!

Címke: Adam Driver

Coppola 40 évig üldözött egy álmot, a kérdés, mit ér el vele

Kult – 2024. szeptember 23. – FR

Milyen út vezette A keresztapa-trilógia és az Apokalipszis most legendás rendezőjét addig, hogy a több mint negyven éven át dédelgetett ötletét megvalósítsa, miközben rajta kívül szinte senki sem hitt benne? Milyen szakmai nehézségek és magánéleti válságok kísérték a folyamatot, melyben végül mindent egy lapra tett fel, hogy megszülethessen „álmai forgatókönyve”?

Adam Driverre az univerzum összes rúdja rájár a 65-ben

Kult – 2023. március 16. – FB

„Ha próbáltál már karácsonyi nagybevásárlást intézni tizenkét főre egy zsúfolt élelmiszerboltban december 23-án, kora este, hónod alatt két dackorszakos óvodással, akiknek kimaradt a délutáni alvása, akkor nagy vonalakban sejtheted, miben van Mills parancsnok: egy biztos, nem fogja ezt a napot a legkedvesebb Insta emlékei között őrizgetni.”

A pénz és a hatalom tényleg megeszi a lelket – A Gucci-ház filmes szemszögből

Kult – 2021. november 30. – GyD

Tegnap megmutattuk, a divat szempontjából mit érdemes tudni A Gucci-ház című filmről és annak háttértörténetéről – ma pedig a filmkritikánkat olvashatjátok róla.

A tengerészgyalogos porszívóügynökből lett majdnem sith nagyúr – Isten éltesse Adam Drivert!

Kult – 2020. november 19. – DD

Ügynökből tengerészgyalogos, tengerészgyalogosból színész: hosszú utat tett meg a ma 37 éves Adam Driver, amíg korosztálya egyik legjobbnak tartott színésze lett, de sikerült leküzdenie az akadályokat. Ezzel pedig mi, a közönség jártunk a legjobban. Íme, nem hétköznapi története:

Beleborzongani az élet szépségébe és szenvedéseibe – Ezek voltak a legjobb filmek 2019-ben (Dorka szerint)

Kult – 2019. december 29. – GyD

És neked melyik volt idén a legnagyobb filmélményed?

Sikerült a kötéltánc, és ezzel lezárult egy történet – Megnéztük a Skywalker korát

Kult – 2019. december 20. – BA

J. J. Abrams igyekezett kiköszörülni az előző részben elszenvedni vélt csorbát. Vajon sikerült neki?