Több mint négy évtized telt el azóta, hogy egy fura, szakállas fickó érthetetlen módon a 4. rész alcímet adta a mesefilmjének, ami tele volt bábokkal és földönkívüli helyszínekkel. A fene sem gondolta volna, hogy a hercegnő, a tolvaj és a szegénylegény elkoptatott toposzaiból egészen varázslatos fantáziavilág építhető fel „egy messzi-messzi galaxisban”. George Lucas újrahasznosított kacatokból filmtörténelmet kreált. A Star Wars saga három trilógiáján három generáció osztozott, és küzdötte át magát vállvetve, hogy a lézerlövedékek és -kardok függönyén túl ráleljen az önfeledt szórakozásra.  

Mert a moziban nincs nagyobb jutalom az önfeledtség élményénél: önmagunkról megfeledkezve átélni az űrcsaták és a fénykardpárbajok izgalmát, megízlelni a mindent elsöprő kalandok mámorát és a pilótafülkéből megtapasztalni a hiperűrsebesség csillagsávos menetszelét. 

A Star Wars az időutazás metaforája, amikor újra karnyújtásnyira kerül a gyerekkor.

Under Construction

Épp ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy pont a Disney karolta fel – és nyelte le keresztben – az egész univerzumot, amelyet, az Erőn kívül persze, át- meg átjárt Lucas jelenléte is. A Skywalker családregény négy évvel ezelőtt újult Erővel támadt fel hamvaiból, és a rajongókat kiszolgáló, a negyedik – valójában legelső – részt szolgaian másoló, megalomán remake-ként vonult be a filmtörténetbe. Az ébredő Erőben minden benne van, amiért szeretjük az eredeti Star Warst… és azon kívül más semmi. De a nosztalgiafaktora örvényként ragad magával, és húz a gravitációs kút mélyére.

Az utolsó Jedikkel a Disney 19-re húzott lapot. Eredetiség kell? Megkapjátok! 

Rian Johnson író-rendező szembement mindennel, ami szent: önkényesen csavart egyet-egyet a klasszikus dramaturgián, kesztyűt vágva ezzel a Star Wars-hívők képébe. Filmjében folyamatosan meglep minket, önreflexív humorával pedig kvázi belepisálja a monogramját a Jedi Templom évezredes porába. Imádni való ezért a szentségtörésért! Akárcsak azért, mert Az utolsó Jedikkel leforgatta az első szüfrazsett űroperát: filmjében hemzsegnek a karakán, világmegváltó csajok!

„This Is The Way” 

Az utolsó Jedik biliborogatónak bizonyult: a Disney fejvesztve hívta vissza Az ébredő Erő nosztalgiagyárosát, J. J. Abramset, hogy végleg elvarrja az immár hivatalosan is a befejező részhez érkező családregény szálait. A stúdió a leszerepelt Star Wars-mellékszálak, a Skywalker sagáról leválasztott Zsivány Egyes és Solo filmek kárán tanulta meg, hogy nem minden arany, ami fénylik, vagy legalábbis amin Star Wars felirat szerepel. 

Skywalker korának beköszöntével egy korszak zárul le… ahogy a rétestésztának is vége szakad egyszer. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a Disney nem hagyja magára a távoli univerzumot. 

Lesznek új mozifilmek, de addig az élőszereplős tévésorozatok – mint amilyen a nemrég bemutatott The Mandalorian – határozottan jobb iránynak és befektetésnek tűnnek. Stúdiónak és nézőknek egyaránt.

Abrams a Skywalker korába beleadott apait-anyait: már a nyitányban igyekszik kiköszörülni Az utolsó Jedikkel elszenvedni vélt csorbát, és a megfelelő mederbe terelni a történetet. Legendás alakokat idéz meg az eredeti trilógiából, és az első tíz percben felborítja a sakktáblát, hogy újrarendezze az erőviszonyokat. Nincs megállás! Sem a Leia vezette lázadók, sem az Erőre koncentrálni képtelen Rey nem ülhet nyugodtan a fenekén. Kylo Ren Legfőbb Vezér hatalomra tör. 

Soha nem volt még ilyen megtévesztő a Sötét Oldal: mindent átjár és körbefon, semmi sem az, aminek látszik. Ahogy azt Abramsnél amúgy is megszokhattuk.

Ez a harc lesz a végső

Mindenkit megnyugtathatok: a Star Wars nem jut a Lost – Eltűntek tévésorozat sorsára (amelyben Abrams keze is vastagon benne volt), ezúttal minden, az előző két részben felmerült kérdésre választ kapunk. Nem marad elvarratlan szál, legfeljebb csontok, amelyeken még hosszan rágódhatunk. Az utolsó etap nem remake – bár visszaköszönnek klasszikus helyszínek, jelenetek és beszólások –, elmarad a déjà vu, hogy ezeket már valahol láthattuk korábban.

Abrams ügyesen egyensúlyozik a kötelező tiszteletkörök és az eredetiség mérlegén. A Skywalker kora frissnek hat, miközben ízig-vérig klasszikus Star Wars-történet.

A humora viszont bárgyú, legalábbis Az utolsó Jedik pimasz poénjai mellett határozottan annak hat. Sebaj, kapunk helyette a rendezőre oly jellemző állkoppantó nagytotálokat: dzsungelekről, sivatagokról, szétrobbanó bolygókról, tengerbe zuhant Halálcsillagról. Vagy éppen birodalmi rombolók felszínén lószerű izéken poroszkáló lázadókról.

Akik nélkül nem buli a buli

A történet – és az egész trilógia – kulcsa a két főszereplő, Rey és Kylo Ren ellentmondásos kapcsolatában rejlik. Bárcsak mondhatnám, hogy a Reyt alakító Daisy Ridley felnőtt Adam Driver Az utolsó Jedikben nyújtott alakításához, de ennek sajnos a fordítottja igaz: Ren figurája fejlődött vissza Rey szintjére, de ezúttal kettőjük párosa legalább egálban van, jól kiegészíti egymást (és Driver a színészi kvalitásait legalább olyan filmre tartogathatja, mint a Házassági történet!). A filmben Leiától, mindenki hercegnőjétől méltó búcsút vesz az egész Star Wars-univerzum. Meg a vuki (utóbbit megkönnyeztem).

Totális érzelmi zűrzavar jellemzi ezt az utolsó trilógiát, ugyanis nem egyértelmű, hogy ki kihez vonzódik.

Oscar Isaac Poe-ja az utolsó etapra harmatgyenge Han Solo-klónként érik be. Sehova sem tudjuk tenni Finn nőügyeit: előszeretettel ölelgeti Reyt, miközben ott van a szerelő Rose, akivel korábban már elcsattant egy csók is. Rey és Ren közös dolgait pedig remélhetőleg a Skywalker kora tisztázza (nem spoilerezünk). Bevallom, én nagyon reménykedtem egy Finn–Poe- (à la férfiszerelem) összeborulásban is. Hogy bejött-e? Majd meglátjátok, mindenesetre a Disney-től ugyebár nem idegen a szélesebb látókör (lásd A szépség és a szörnyeteg filmváltozata).

Minden jó, ha a vége jó?

Skywalker kora ötvözi az előző két rész legjobb momentumait: foggal-körömmel ragaszkodik az epikus Star Wars-sztori imázshoz, miközben megpróbál eredeti és fordulatos is lenni. Poénos is, de ezt inkább hagyjuk… Az viszont az utolsó trilógia mindhárom darabjáról elmondható, hogy hű marad az eredeti trilógiához (még nagyrészt Az utolsó Jedik is, hiszen A Birodalom visszavág klasszikus jeleneteit fordítja visszájára). 

A Star Wars fantasy (és nem sci-fi). Szó szerint fantasztikus történet: mese, ami beszippant. Egy sztori, ami a korokon átívelve is megszólítja a mindannyiunkban ott élő gyermeket. A csillagok háboroghatnak. Az Erő, a jóra való törekvés bennünk van.

                                                                                                          Bányász Attila