Tönkreteheted valaki életét, ha ő tönkretette a tiedet? – Interjút adott a Baby Reindeer zaklatója

– 

Aki már látta a Baby Reindeert (Fiala Borcsa írt róla), az tudja, hogy ennyire átfogó és mély látleletet talán még sosem készítettek a zaklatás természetéről és a bántalmazotti működés ellentmondásos voltáról. Amikor Richard Gadd odarakta elénk az életét a Netflixen, nyilvánvalóan számolni kellett azzal, hogy a zaklatójának lesz némi hozzáfűznivalója ahhoz, ahogyan a humorista-író a történetet feldolgozta. 

Gadd e teher alatt írta és forgatta le saját tortúráját, és nyilvánvalóan meghozta azt a döntést, hogy meg sem próbálja szépíteni. Ő maga ismerte be a sorozatban, hogy esetenként szinte szüksége volt zaklatója figyelmére, ahogyan azt is, hogy bizonyos pontokon, amikor például Martha megtámadta a barátnőjét, lényegileg az elkövető bűneit kisebbítette a rendőrségen, nem pedig a saját párját védte.

A „Baby Reindeer” az egyik legfontosabb alkotás, ami valaha ebben a témakörben készült. De pont az őszintesége, húsbavágó naturalizmusa miatt óhatatlan, hogy túlnőjön önmagán. És bizony, ahogyan Gadd bántalmazotti működése esetében, úgy a való életben sem egyértelmű, hol vannak a „normalitás” határai. 

Tönkreteheted az életét valakinek, ha tönkretette a tiedet?

Ez a kérdés volt az első, ami megosztotta az internetet: a sorozatbeli Martha karaktere ugyanis viszonylag kis energiaráfordítással lenyomozható volt, hiszen a zaklatásnak a Twitteren is voltak nyomai, ráadásul többszörösen elítélt, a rendőrség szerint is veszélyes zaklatóról van szó, aki egy időben épp egy rendőrt zaklatott (ez elég jól mutatja, mennyire fegyvertelenek vagyunk ma is hasonló esetekben, micsoda szürkezóna ez), így a bűnügyi és bulvárhírekben is lecsekkolható volt, ki is ez a titokzatosnak annyira nem mondható nő. Fiona Harvey pedig, ahogyan az tulajdonképpen várható volt, belekapaszkodott ebbe a figyelembe, perrel fenyegette Richard Gaddet – közben viszont nemhogy eltűnt volna a nyilvánosság elől, de még táplálta is az érdeklődést.

Igen, ez ugyanaz a működés, amit Gadd esetében megfigyelhettünk a sorozatban… Na de akkor Gaddnek ebben van-e bármifajta felelőssége? Hibázott-e valahol?

A dilemma: mennyire kell elváltoztatnod a zaklatód karakterét a róla írott sorozatban, ha ő nyilvánosan is megszégyenített, félelmet keltett benned akár a fellépéseid közben, közönség előtt is? Van-e jogod hozzásegíteni a nézőket ahhoz, hogy lenyomozzák, vagy ettől te magad is zaklatóvá válsz, és bosszút állsz egy mentálisan beteg emberen? 

Mi van, ha neked, író lévén, ez az utad a gyógyulásodhoz? Tekintetbe kell-e venned a zaklatód lelki világát, ha ő éveken át tiporta a te lelkedet? Finomkodj-e vele, ha te arról is nyíltan beszélsz, hogy a mélyponton az ő képeire maszturbáltál, miközben már feljelentetted a rendőrségen? Csorbítja-e a hitelességét a sztorinak, ha átalakítod, fel nem ismerhetővé teszed a karaktert?

Biztos, hogy ez true crime?

Ez a kérdés a befogadói oldalon feszeget komoly társadalmi és erkölcsi kérdéseket. A Baby Reindeer Richard Gadd személyes traumafeldolgozása, amely jellegéből adódóan sok más áldozatnak is segíthet a gyógyulásban, arról nem is beszélve, hogy hány néző érti meg kicsit jobban, mennyire összetett a bántalmazotti lét lélektana. Sokan azonban inkább true crime-ként, azaz megtörtént bűnesetként kezelték a sztorit, és olyan érzéketlenséggel kezdtek nyomozni Martha valós személye iránt, mintha egy sok évtizeddel előtti bűntényről volna szó, amelynek már egyetlen érintettje sem él.

Ahelyett tehát, hogy arról beszélgetnének, mit tanulhatunk a sorozatból, kinek mi volt a legmegrázóbb, legtanulságosabb, hogyan segíthetünk jobban azoknak, akik hasonlót szenvednek el, azzal vagyunk elfoglalva, vajon ki is ez a nő valójában, mennyire hasonlít az őt alakító színésznőre, az ennél obszcénebb hozzászólásokról meg ne is beszéljünk.

Tárgyiasítjuk a tárgyiasítót – ettől azonban még nem válik semmissé, amit teszünk. És a zaklatóval együtt magát a zaklatottat is tárgyiasítjuk.

Biztos, hogy a megfelelő embert nyomozták le?

Vajon ki is ez a nő valójában… Ahogy a Netflix nézettségi listájának élére ugrott a Baby Reindeer, úgy özönlötték el a különféle közösségi platformokat a találgatások, a linkek, képernyőfelvételek és teóriák a „valódi” Martháról. 

Az emberek megvitatták a külsejét, a testsúlyát, a helyesírását, mémet csináltak arról, hogy iPhone-ról küldte-e az üzeneteit stb. És közben mintha megfeledkeztek volna arról, hogy a sorozatban van egy férfi, aki visszaél a hatalmával, és súlyos szexuális bántalmazást követ el több alkalommal.  

Mi ez, ha nem látlelet a társadalomról? Előbb szednek darabokra a külseje miatt egy nőt, minthogy lenyomoznának egy szexuális ragadozót, akinek a sorozatban látottak alapján nyilvánvalóan nem Gadd volt az egyetlen áldozata. Nem, nem szeretném kisebbíteni Martha zaklatói „érdemeit”, sőt. A Baby Reindeer egyik legfontosabb mondanivalója az, hogy nemhogy nem veszik komolyan a férfiak zaklatását, de egyenesen gúnyt űznek belőlük emiatt. Csak érdekelne, vajon miért nem a sikeres, pályakezdők helyzetével visszaélő férfit volt olyan sürgős lenyomozni, ha már ennyire true crime-ként akarták oly sokan megfejteni a sorozatot.

Apropó, megfelelő ember: sajnos szárnyra kaptak már téves információk is a Gaddet bántalmazó férfi személyét illetően, így aztán az is érvényes kérdés: vajon kinek a felelőssége, hogy ne hurcoljanak meg ártatlanokat a sorozat kapcsán. Továbbmegyek: akkor mi fog történni, ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, ki volt ez a férfi?  

Ugyanoda lyukadunk ki: vajon mit tanultunk egy zaklatásról szóló sorozatból, ha a nézők egy része bele sem gondol, hogy tulajdonképpen ő is zaklatóvá válik? 

Szabad-e egy mentálisan beteg emberből attrakciót csinálni?

Beszélhetek én persze műfaji határokról meg erkölcsi kérdésekről, ha mindeközben Piers Morgan, Nagy-Britannia egyik legismertebb és legellentmondásosabb tévés személyisége meginvitálja „az igazi Marthát” a talkshow-jába. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Piers Morgan (@piersmorgan) által megosztott bejegyzés

Ez is olyan bonyolult: amennyiben ez egy true crime sorozat, akkor adja magát, hogy megszólaltassák az elkövetőt is. Számos példa akad erre idehaza is, a skálás gyilkostól a Viszkisen át számos, a legkülönfélébb bűntényeket elkövető embereket interjúvoltak meg idehaza is. 

Csakhogy Fiona Harvey egy többszörösen elítélt, visszaeső elkövető, és súlyos mentális betegséggel küzd. Mégis mit vár Piers Morgan tőle? Hogy magyarázza meg az eleve abnormálisat? Hogy bűnbocsánatot gyakoroljon a betegsége miatt? Vagy hogy kiröhöghessünk egy beteg embert?

Hozzátenném: ha lehetséges volna félresöpörni ezeket az aggályokat, még azt is mondhatnám, hogy Morgan magához képest kimondottan finoman viselkedett Fiona Harvey-val. Mindez mégsem teheti elfogadhatóvá azt, hogy egy szakértők által többszörösen komoly mentális problémákkal diagnosztizált embert egy bazári majom szintjén mutogassanak a médiában. 

Fiona Harvey ugyanis pont azt teszi a képernyőn, mint a karaktere a sorozatban: zavaros magyarázatokat gyárt (például arra, hogy egész telefonkollekciója volt, amiről zaklató üzeneteket küldözgetett), hazudik a végzettségéről és arról is, hogy igazából a férfi volt belé szerelmes, hiszen ő „nem gerjed a fiatal munkanélküli fiúkra”.

Ha pedig mindez kétségeket ébreszt a nézőben Richard Gadd történetével kapcsolatban, akkor bátran nevezhetjük gázlángozásnak is az interjút, ami sok-sok áldozatot képes triggerelni és visszalökni a traumájába.

Mindent elmond arról, mennyire sötét és buktatókkal teli történet ez bűntényestül, sorozatostul és Morganestül, hogy az internetezők azon röhögnek, hogy amikor Fiona Harveyt az őt alakító színésznőről kérdezi a műsorvezető, a nő játszi könnyedséggel azt mondja: „én 58 vagyok, egy évvel fiatalabb nálad, Piers…” 

Tehát az egykori (?) zaklató már Piers Morgant is lenyomozta.

Na de ki tud ezen őszintén röhögni? 

Képzeld el, hogy férfi…

Ha a nézői nyomozásnál kifogásoltam a szexista megkülönböztetést, úgy nyilvánvalóan muszáj szót ejtenem arról is, hogy ez az egész interjú elképzelhetetlen volna, ha a Baby Reindeerben egy férfi zaklatott volna egy nőt.  Az valószínűleg még Piers Morgan számára is túl sok lenne, hogy egy férfi elkövetővel cseverésszen. És ez megint ugyanoda kanyarodik vissza, amit már az elején is kifogásoltam: tökéletesen ráerősít a sorozatban látottakra, arra, hogy mennyire nem veszik komolyan, ha nő zaklat férfit.  

Néhány kommentelő már megjegyezte: Piers Morgan meg is érdemelné, hogy Harvey ezek után őt zaklassa. Bár nyilván könnyű volna elégtételt érezni, azért talán maradjunk annyiban: ez a sorozat túl fontos ahhoz, hogy semmit se tanuljunk belőle.

Kiemelt képünk forrása: Netflix

Csepelyi Adrienn