Fiala Borcsa: Én ezt már nem bírom tovább!

–

Olívia mindig hosszan készülődött, aprólékosan dolgozta ki magán a meglepő részleteket, hogy amikor megérkezett valahová, kellőképp drámai legyen a megjelenése, és minden szem rá szegeződjön. Emiatt viszont mindenhonnan elkésett, amivel azt is elérte, hogy valóban teátrális legyen a belépője. Ez alól a mai nap sem volt kivétel. Timi már bő fél órája várt egyedül, amikor egy heves mozdulattal kivágódott az ajtó, és Olívia állt meg a kis budai bisztró bejáratában. A fülében a lendülettől játékosan himbálódzott a hatalmas aranykarika. Karcsú testén elegáns vonalú vajszín ballonkabátot, hófehér garbót és kék farmert viselt drága, hasított bőr csizmával. Timi felpillantott, és amint meglátta Olíviát, végigáradt benne a büszkeség: milyen klassz, hogy egy ilyen jó illatú, sikkes nő igényt tart az ő barátságára. Azért az valami – húzta ki magát, és integetni kezdett a másiknak.

Olívia egy darabig tanácstalanul toporgott az ajtóban, majd amikor kiszúrta Timit, odaviharzott hozzá bódító parfümfelhőt húzva maga után.

– Drágám, DRÁGÁM, ne haragudj rám! – harsogta már messziről, miközben (valóban) minden szem rá szegeződött. – Ugye, megbocsátasz, hogy késtem – mondta olyan hangsúllyal, hogy Timi tudta, nem vár válaszra. – Nem tehetek róla – huppant le a székbe, – csak nem akart jönni az az átkozott villamos! Valami útfelújítás lehet, vagy mit tudom én… De hogy ennek mindig velem kell megtörténnie! Annyira kiborító.

Timi szeretettel nézett végig a barátnőjén. Frissen mosott, kivasalt haj, tökéletes smink, gondosan megválasztott nyakláncok és gyűrűk…

Olívia mindig olyan volt, mint akit épp akkor húztak elő egy skatulyából. Méghozzá egy igen drága márkájú skatulyából.

Hogy tud mindig ilyen fess lenni? De végül nem ezt kérdezte.

– Hogy vagy, Olív?

– Jaj, drágám, HOGY LENNÉK? – csattant fel fájdalmasan a lány. – Amikor sztrájkolnak az olaszok!

– Az olaszok…? – Timi nem értette az összefüggést.

– Igen, az a rohadt lusta népség! Emiatt fog késni a ruhám, amit a keddi gálára rendeltem. Kész katasztrófa! Fogalmam sincs, mit vegyek így fel! Kész idegbaj, komolyan mondom. Nem is akarok most ezzel foglalkozni, mert megöl a méreg. Inkább mesélj, Timi, te hogy vagy? – ragyogtatta fel tökéletes mosolyát, ám ekkor megjelent a pincér az asztaluknál, hogy felvegye a rendelést. Olívia a táblára pillantott, amire az aznapi menü volt felírva. 

– Nekem a kurkumás csirke supreme-et lesz szíves.

A pincér Timihez fordult, ám ekkor Olívia felsikkantott.

– Jaj! Ó, nem! Nem-nem-nem! Most látom, hogy van lazacderék is. Hál' istennek! Azt kérek inkább a supreme helyett.

– Sajnálom, hölgyem, de abból épp most rendelték ki az utolsó adagot.

– Hát ez nem lehet igaz! Értse meg, nekem lazacot KELL ennem. A kozmetikusom is megmondta, hogy muszáj! A bőröm miatt, tudja? Nem lehetne mégiscsak valamit csinálni? Mondjuk, nekem hozza ki azt az utolsó adagot… – kacsintott a pincérre, ám az hajthatatlannak bizonyult. Így Olívia kénytelen volt beérni a csirkével. Amíg az ételre vártak, időnként aggodalmasan megtapogatta az arcbőrét, mint amin máris meglátszódik a lazactól megfosztott, ómega-3 zsírsav hiány okozta plöttyedség. 

– Látod, milyen szerencsétlen vagyok? Mindig ez történik…

– panaszolta, majd kinézett az ablakon. – Na tessék, még ez is! – csapta össze szépen manikűrözött kacsóit. – Az eső is eleredt! Hát ezt egyszerűen nem hiszem el. És PERSZE hogy a másik táskámban van az ernyőm, hol másutt? Jaj, hogy engem mindig mennyi csapás ér! Most kénytelen leszek megvárni, míg eláll, különben oda a frizurám.

Timi, bár a félórás várakozás miatt már így is bőven kifutott az időből, azért megvárta a barátnőjével, amíg eláll az eső, ne kelljen szegénynek egyedül ülnie a bisztróban.

– Attól egész egyszerűen bepánikolnék, tudod? Újra kijönne a szociális fóbiám, ÉRZEM! – csipogta csücsörítve Olívia, miközben az ebéd végeztével újrarúzsozta az ajkát. Sebaj, gondolta magában Timi, így viszont jutott idejük bőven beszélgetni. Olív elmesélte, hogy új gyakornok került a cégükhöz, „ráadásul arról az egyetemről, ahová engem nem vettek fel annak idején, hogy tehette meg velem ezt a főnököm? HOGY?!”. A múltkor meg elmaradt a spinningórája, mert az edzőnek kiment a bokája, „aznap nem is mertem enni semmit, nehogy a kieső sport miatt elhízzak! Tudod, milyen szarul voltam estére?! El nem lehet azt képzelni, már öklendeztem az éhségtől!”, fénymásolás közben egy papírlappal elvágta az ujjbegyét, a pasija nem válaszolt azonnal az üzenetére „Timi, abban a negyedórában a poklok poklát éltem át! Szinte láttam magam előtt, ahogy más nőkkel hetyeg, és utána már lehetetlen volt azt a rettenetes képet kiverni a fejemből. Még SÍRTAM is!” Illetve tragikus hirtelenséggel elhunyt a szomszédja nagybátyjának a házvezetőnője, Ilike, aki még csak 52 éves volt.  

– Én ezt egyszerűen már nem bírom tovább! Érted, Timi? Nem bírom! – temette az arcát a tenyerébe, de épp csak annyira, hogy a sminkjében azért ne tegyen kárt.

Végül kisütött a nap, és Olív is megnyugodott kissé. 

– Olyan jót beszélgettünk, drágám, csináljunk hamarosan még egy ilyen barátnős ebédet, jó? – búgott Olívia, mielőtt nagy sebbel-lobbal kiviharzott volna az ajtón. Már várták másutt, és az eső miatt késésben volt.

Timi is összeszedegette a holmiját, majd útnak indult az édesanyjához a kórházba. Szegényt két napja műtötték, és még mindig rettentő gyenge volt az állapota. Bár az orvosok nem mondtak semmi konkrétumot, ám a hangszínük és hozzá a sajnálkozó tekintet, amivel beszámoltak a fejleményekről, nem sok reménykedésre adott okot. Korábban még eszében volt, hogy elmeséli Olívnak, milyen nehézségeken mennek keresztül a betegség miatt, de aztán elhessegette a gondolatot. Szerencsétlen lánynak van elég baja, nem akarta még ő is terhelni a maga gondjaival.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/  Iuliia Isaieva

Fiala Borcsa