Jó darabig a kényszer hozta, hogy az örökölt zománcos lábosban, az ütött-kopott edényekben főzzön. Az, hogy bármiből újat vegyen, fel sem merülhetett. Arra már nem jutott pénz. Az idők változnak, a mások tárgyai után való vágyakozás pedig szép lassan átalakul megelégedéssé, a nagyszülők régi tányérjainak megbecsülésévé. Olvasónk novellája.
Krisztina számára fontos, hogy ne csak meghallgatás, de írás útján is támogathassa sorstársait: most következő novellájában saját felépülés- és feldolgozástörténetét osztja meg velünk.
Egy apa megtudja, hogy nem tőle van az imádott gyereke. Biológiai értelemben nem az apja. Mit lehet mondani a gyereknek, aki őt szólítja apának? És mi van az apa érzéseivel?
A Rácz Zsuzsa által indított Terézanyu írói pályázaton idén WMN-különdíjasoknak is örülhettünk. Az elismerést a „Női közösségek megtartó ereje” kategóriában Pudics Zsuzsanna nyerte el ezzel a nagyon fontos írással.
Három kopogás az ajtófélfán. Az első határozott, a második sietős. Az utolsó csak visszhangja az első kettőnek. Egy beszélgetés anya-lánya között, egy témáról, ami nem is lehetne aktuálisabb.
A nagypapa, aki szívesen kommentálta a focimérkőzéseket, életében először (és utoljára) a pályán találja magát, hogy megmutassa mindenkinek, hogyan kell az elméletet gyakorlatba is átültetni.
A nagyszülők mindketten már-már bigottan vallásosak voltak, csak néhány jelentéktelen ponton tértek el az anyaszentegyház iránymutatásától. A nagymama az ünnepek előírásait gondolta tovább, a nagypapa viszont a „ne paráználkodj” parancsolatát volt hajlamos igen lazán kezelni.
Kéne valami közös program, amivel visszacsempészhető a romantika a kapcsolatba. (Olvasói történet)
„Három hete semmit nem bűnöztem. Erős vagyok. Lefogyok. Kívánatos leszek. Szexi. Mondjuk, az áfonyás muffin is kívánatos. De Dávid szerint az izmos emberi testnél nem létezik szebb alkotás.”
Gurubi Ágnes novellája Vilmosról és Idáról, meg az elmuskátlisodó házasságukról.