-

1. A család befigyel

A nászút után sokszor koppanós a hazaérkezés. A házasság ugyanis nem két emberről szól, hanem két családról. Az együttjárásnál még általában visszafogja magát a „származási család”, de aztán hamar kiderül, hogy az embernek (asszonynak) bizony van apósa, anyósa. Akik néha erős családi tradíciókkal, rituálékkal rendelkeznek, és mindezt nem restek az „új családtag” tudomására hozni. Menetrendszerűen jelentkeznek a „kinél van a vasárnapi ebéd”, „tavaly is nálatok ünnepeltük a szentestét” típusú problémák. Sokan eltérő világból érkeznek a kapcsolatba, ami előhozza az „én sötétebb színű kanapét akartam”, meg a „szeretek minden este meleget vacsorázni” típusú problémákat is. Valamint, hogy ki hordja a nadrágot, és ki szeretne inkább demokráciát. Ezeket a mintákat is a származási családból hozzák magukkal a felek. Szóval a rózsaszín vattacukros napok elmúltával befigyelnek az ablakon az együttélés döccenői, és elkezdik szépen fojtogatni a kapcsolatot.

2. Jön a gyerek

Az anyává és apává válás szélsőségesen új szerep. A páros helyzetből háromszög lesz. A feleségek – tankönyvszerűen – az újszülöttre, anyai szerepükre koncentrálnak, a férj szükséges plusznak, elhanyagoltnak érzi magát. Tegyük hozzá, ez ma már nem mindenhol van így. Ismét „belelóg” a család. Hiszen szükség van a nagymama tapasztalatára, segítségére. Súlyosbító tényező, ha huzamosabb időre oda is költözik, mely aktustól az ifjú apa kábé megőrül.
Aztán legalább a gyerek kisiskolás koráig elmaradnak a gyertyafényes vacsorák, a közös mozizások, kevesebb lesz a spontaneitás és a szex. A 24 óra a munka, gyerek, alvás háromszögében zajlik.

3. Egy lélegzetvételnyi szünet – vagy mégsem?

Iskoláskorban érkezik néhány év megkönnyebbülés. Szemünk fénye már egyedül battyog suliba, újra alakul a páros együttlét, programok, barátok, konszolidálódik a helyzet, lélegzethez jut a kapcsolat. Természetesen mindezt variálja, ha jön az – esetleg több – öcs, húg. Még akkor is, ha a bölcs mondás szerint őket már sokszor az első neveli. Meg a kutya.

4. A gyerek kirepül

Amennyiben eddig minden rendben volt (ha hallottatok már ilyet, szóljatok!), most jön a krízis (ami szó szerint változást jelent).  A háromszög féltve őrzött egyik (fő) csúcsa eltűnik, a trióból újra duó lesz. A túlélési taktikák száma véges: felértékelődnek a munkahelyi sikerek, a közös barátok (ha vannak).
A 40-50-es életkor egyébként is kritikus az egyéni személyiségfejlődés, boldogságkeresés szempontjából. Figyelni kell rá, hogy ez lehetőleg  párosan egy irányba menjen. Jöjjenek a közös programok.

Manapság, főleg a városi népeknél, hajlamos megjelenni egy újabb csavar: a középkorú férfiak elérik a „platófázist”. Karrierjük csúcsán vannak, révbe értek, élvezni akarják az életet. Feminizálódnak, fontos lesz nekik a gyengédség, az érzelmek, a szexualitás. A nők viszont maszkulizálódnak: sokan munkahelyi főnökké lépnek elő, sikereik vannak, pénzt keresnek, kemények, céltudatosak. A nappali nyolc-tíz óra férfias világ után nehéz otthon nőnek lenniük. Ez az egymás melletti elcsúszás nagyon veszélyes helyzeteket hozhat. Szóval kutya nehéz ez az időszak: a kapcsolat vagy nagyon megerősödik, vagy látszatházassággá válik, meglazul, esetleg elszakad.

5. Az öregedés

A 60-70 éves kor vidékén már nem elsősorban az a fontos, hogy a másik férfi vagy nő, hanem az, hogy szövetséges, akire számíthatok.
Meg kell küzdenünk a saját hanyatlásunkkal is, ami sokkal könnyebb, ha van mellettünk valaki. A kapcsolatban előtérbe kerül a szolidaritás.

Sokszor intenzíven megjelenik a halállal való foglalkozás, a betegségek, fizikai korlátaink megélése, a kiszolgáltatottság.  Az építkezést felváltja a visszaszámlálás. Ha ilyenkor nem tud egymásnak jó szövetségese lenni a két ember, akkor baj van.

+ 1 bármelyik életszakaszban: A szerető

Nem életszakaszhoz köthető, a kapcsolatba bármikor beléphet a harmadik. Ez a házasság válságának tünete, megoldási kísérlet valamire.

Ma a külvilág azt nyomatja az arcunkba, hogy ha valami elromlik, akkor dobjuk ki. Eltűnt az esernyőjavító, csakúgy, mint a harisnyaszem-felszedő. Nem javíttatjuk a dolgokat. Ez a helyzet a házasságokkal is. Hányszor hallani fiataloktól: „Ha nem j9n össze, legfeljebb elválok.”

És akkor ott van a másik állandóan hallott üzenet: boldognak kell lenni mindenáron! A média szerint testünk és lelkünk tökéletes állapota az, amikor a pálmafás tengerparton ülve gyönyörű lányok/fiúk legyezgetnek minket, miközben irdatlan méretű koktélokat kortyolgatunk. A régi korok emberei még elfogadták a sorsot a maga nehézségeivel együtt. Azt mondták, az élet olyan, amilyen, megpróbálok tisztességesen élni, felnevelni a gyerekeket, helytállni a munkában. Megküzdöttek a mindennapokkal. Ma nem ez a jellemző.

Az eldobhatóság és az állandó boldogságkeresés a szeretőben találkozik. Sokkal nehezebb megoldani a házassági problémákat, mint kidobni az egészet és egy újat „venni”.

De van egy rossz hírem, a szerető viszony vagy múlékony, vagy házasság lesz belőle. Mindkét esetben hamarosan ugyanott vagyunk. Ha vége van, újra a „régi” párunk mellett kelünk fel, nap mint nap. Az új házasságban pedig újratermeljük ugyanazokat a problémákat. Vannak ugyanis házastársi viselkedési mintáink, amelyek mentén újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat. Ez alapján olyan felet keresünk, akivel ezt megtehetjük. Újra és újra. Ki mondta, hogy könnyű az élet?!

Hajdu László

Fotó: flickr.com