„Amikor Egyiptomban az utcán sétálok, úgy érzem magam, mintha egy filmsztár lennék. Mindenki el akarja kérni a számomat: húszas, harmincas férfiak. Lengyelországban nagymamának számítok, öregnek, nyugdíjasnak. Otthon bezárnak egy skatulyába, ahonnan nem lehet kitörni” – mondja az ötvenes éveiben járó lengyel nő egy gurdakai (hurghadai) taxiban ülve, miközben a sofőr folyamatos, tört angolsággal előadott bókjait fogadja. „I love you” – mondja kitartóan, a nő pedig belemegy a játékba, incselkedik vele. Elmondása szerint az egész életét a munkájának szentelte, most pedig magányos, vágyik a figyelemre, a szeretetre, arra, hogy nőként kezeljék. Ezt itt, Egyiptomban – Európával ellentétben – meg is kapja anélkül, hogy bárki ítélkezne felette. Így belemegy a játékba, amiről kezdetben az a benyomásunk, maga is tudja, hogy csupán játék. Ám a kitartó ostromlás végül őt is megbolondítja.

„Nagyon szeretlek, szerintem neked férfi kell, igazi férfi”

A dokumentumfilmben szereplő nők szerint – akik között vannak húszas éveikben járók is – a különbség az egyiptomi és az európai férfiak között, hogy előbbiek tudják, mi kell a nőnek, hogyan udvaroljanak, közeledjenek, mit mondjanak. Ezzel szemben, ha egy európai férfi odalép egy nőhöz, annak már attól el kéne alélnia, hogy az megtisztelte figyelmével. Itt azonban fontos megjegyezni azt a jelenséget is, hogy a fiatal generáció már szabadulni szeretne a katolikus Lengyelország szigorú erkölcsei alól.

„Egyiptomban pedig van miből válogatni, mindenki egzotikumnak számít: az egyiptomiaknak mi, nekünk pedig az egyiptomiak. Lengyelországban semmi nem jut a szemnek, ezért ide járunk, hogy szép embereket lássunk, és válogathassunk közülük” – mondja az egyik fiatal nő.

A kereslet pedig gyorsan megtalálta a maga „piacát”. 

Épp azt kapják tőlük, amire vágynak: a szerelem illúzióját

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Mint azt a dokumentumfilmből (első kézből) végigkövethetjük: az egyiptomi férfiak nagyon hevesen ostromolják a nőket, akik egy idő után a maradék józanságukat sutba vágva engednek az udvarlásnak. Olyannyira, hogy sokan még a házasságba is belemennek pár napos, hetes ismertséget követően. Ahogy a film egyik szereplője is.

„Ha egy egyiptomi úgy érzi, szeret, akár egy hét után is elkezd ostromolni, hogy házasodjatok össze. Én negyedóra alatt beleszerettem. Hihetetlenül gyorsan szerezte meg a bizalmamat” – meséli a fiatal nő az esküvőjére készülve.

A párt a kamera elkíséri a házasságkötésre, amire egy ügyvéd sötét irodájában kerül sor egy házassági szerződés aláírásával (ami, mint kiderül, nem sok mindent ér, de erről picit később). A lány meghatódva, telve szerelemmel, bár némi keserűséggel a hangjában mesél a frigy megkötése után a kamerának arról, hogy nem így képzelte ugyan sem a lánykérést, sem az esküvőt, de ha a szerelem beüt, minden terv borul. És miközben a szülei a távoli Lengyelországból hihetetlen aggodalommal telefonálgatnak, biztos-e a dolgában, ő a lehető legnagyobb nyugalommal tervezi az áttérését az iszlámra.

No de hogy látja az egészet a másik oldal? 

Természetesen vannak sejtéseink arról, hogy mi mozgatja ezeket a férfiakat, de a dokumentumfilm egyik legnagyobb erőssége, hogy meg is szólaltatják őket, így hitelesen, egyes szám első személyben elmesélve hallhatunk arról, mi van a „nagy szerelmek” mögött. 

„Az európai lányokat nagyon könnyű elcsábítani, nagyon könnyű. […] Dugni jönnek ide, élvezni az életet, egyiptomiakkal szexelni. Leitatják a férjeiket, otthagyják őket a szállodában, és elmennek egyiptomiakkal szórakozni” – meséli egy helyi férfi.

Hogy mire megy ki a (szín)játék? Természetesen a pénzre. „Ez nem őszinte szerelem, ez üzlet. Sok férfi szeretne saját üzletet itt, és ezt úgy tudják elérni, ha összeállnak a kövér, öreg nőkkel” – teszi hozzá. Hiszen, mint kiderül: akár egy szálloda árát is ki lehet csalni egy tehetősebb európai nőből, ha elég kitartó az ember. A férfi még az általános, jól bevált taktikát is megosztja a stábbal: általában az anyjuk betegsége miatt kérnek pénzt a kezelésekre. Az Egyiptomban köttetett házassági szerződés pedig fabatkát sem ér, és ahogy az „ara” visszatér a hazájába a vakáció után, a férfi egy pillanat alatt fel tudja bontani azt (nekik ugyanis szűz, egyiptomi feleség kell, az ilyen „könnyűvérű” nőket lenézik), és jöhet a következő lány. 

Persze a lehúzás nem azonnal nagy összeggel kezdődik, szépen fokozatosan megy a beetetés. Ebből látunk ízelítőt annak kapcsán is, ahogy idősebb női szereplőnket arra utasítja (szó szerint) az udvarlója, töltse fel a mobiltelefonját pénzzel (feltéve, ha továbbra is szeretne szép, szerelmes üzeneteket kapni tőle). A nő pedig azzal magyarázza a dolgot, hogy a férfinak biztosan nincs ideje kimenni a boltba a munkából, hiszen rendőr. 

Ezeknek a nőknek a többsége teljesen elveszti a realitásérzékét, ez pedig nagyon élesen érzékelhető, amikor a férfiaktól való búcsúzásról van szó. Idősebb női szereplőnk meghatódva meséli, milyen őszinte könnyeket hullatott udvarlója, amikor kikísérte a reptérre, majd néhány pillanattal később jön a férfiak vallomása, amely szerint úgy hamarabb tudnak nagyobb összeget kicsalni a nőkből, ha könnyeket mímelnek a búcsúkor (így már nem ritkán a repülőn ülve utalnak nekik). Nem nehéz, csak egy kis erőfeszítés kell hozzá. Hát így válunk újra és újra a szerelem illúziójának áldozatává. 

Bár a film nem csak erről szól

A Drágám, én szeretlek! nem csupán figyelemre és szerelemre éhes, önbizalom-hiányos nők vágyairól szól (fiatalokéiról és idősebbekéiről), és nem csupán a hiányaikat kihasználó csaló csábítókról. Hanem arról is, hogyan közelítünk mi itt, Kelet-Európában az öregedés kérdéséhez.

Hogyan kezeljük az ötvenes éveikben járó nőket, milyen életmodellt, lehetőségeket szánunk nekik és milyen életvitelt tartunk számukra illendőnek. Ahogy az a filmből is hamar kiderül: a nagymamaszerepen túl nem sok mindent.

A nő nyugdíjasként megszűnik a társadalom számára nőnek lenni, és egyre inkább egy homogén massza részévé válik. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a vágyai (és itt nem csupán szexuális vágyakra gondolok, hanem arra a vágyra is, hogy még észrevegyék, hogy hatást tudjon gyakorolni) egy csapásra megszűnnének. Ilyen értelemben pedig a filmben ábrázolt jelenség némileg túlmutat a naiv, lépre csalható nők egyéni sorsán.

Filákovity Radojka

Fotók: HBO