Hónapokig a Svábhegyen lakott a Harmadik Birodalom hóhéra, Eichmann, akit hatvan éve végeztek ki

–

Otto Adolf Eichmann a németországi Solingenben született 1906-ban, de Ausztriában nőtt fel, ahol kapcsolatba került egyes jobboldali ifjúsági mozgalmakkal. Villamosmérnök szeretett volna lenni, de tanulmányait nem fejezte be – állítólag anyagi okok miatt. A harmincas évek elején egy linzi ügyvéd ismerőse hatására belépett a náci pártba és az SS-be. Ausztria 1938-as bekebelezése, az Anschluss után a karrierje elkezdett felfelé ívelni.

Bécsben rövid idő alatt megszervezte több mint százezer osztrák zsidó kitelepítését,

majd Prágában és Berlinben is megtette ugyanezt. 1939 októberében, a második világháború kitörése után rábízták a Zsidó kivándorlást támogató birodalmi központ (Reichszentrale für jüdische Auswanderung) vezetését, amely – nevével ellentétben – a „zsidókérdés” megoldását akkor már nem a kivándoroltatásban, hanem a gettókba és lágerekbe való erőszakos deportálásokban látta. Közvetlen felettese Reinhard Heydrich, az elnyomó apparátusok (az SD, azaz Biztonsági Szolgálat, rendőrség és a Gestapo) összevonásából létrehozott csúcsszerv, az RSHA (Reichssicherheitshauptamt, magyarul Birodalmi Biztonsági Főhivatal) vezetője lett.

Az ő munkatársaként vett részt Eichmann az 1942-es wannseei konferencián, ahol a „végső megoldás”, az európai zsidóság megsemmisítésének megtervezésére került sor – ő készítette el az ülés jegyzőkönyvét.

Heydrich 1942. júniusi halála után (Prágában merénylet áldozata lett) a náci Németország második embere, Heinrich Himmler parancsait hajtotta végre. Feladatai közé tartozott a deportáltak elkobzott javainak összeírása és hasznosítása is.

1944. március 19-én, a 38. születésnapján, a német megszálló csapatokkal együtt Magyarországra érkezett,

hogy – szintén Himmler utasítására – Budapestről szervezze meg a magyarországi zsidók deportálását. Himmler aggódott egy a varsói gettófelkeléshez hasonló helyzet kialakulásának lehetősége miatt, ezért is látta jónak, ha Eichmann és csapata (egy tucat tiszt és néhány altiszt, valamint a sofőrök és az őrszemélyzet) a magyar fővárosban tartózkodik.

Eichmann-nak a Magyarországra költözése előtt is volt már kötődése Budapesthez, az apja második házasságából született féltestvérei ugyanis a fővárosban laktak.

A politikai foglyokat begyűjtő Gestapo, az SS, a Wehrmacht és az SD, illetve maga Eichmann is a Svábhegyen rendezkedett be. 

A mai Karthauzi és Melinda utcában több garniszállodát is kisajátítottak ezek a szervek, az akkori Majestic szállodában – amelynek épülete a mai Karthauzi utca 4/A alatt volt – például Eichmann irodáját rendezték be. Viszont nemcsak ő dolgozott ott, hanem a munkáját segítő magyar funkcionáriusok is: Hain Péter, az Államvédelmi Rendészet vezetője (valamint szervezetének zsidóügyekkel foglalkozó része), illetve Ferenczy László csendőr ezredes, az Eichmann mellé rendelt magyar összekötő tiszt. Hetven évvel később pedig egy zsidó származású nő, Salát Anna lakott ott, akinek az ingatlan megvásárlásakor fogalma sem volt arról, milyen múltja van.

„Megviselt, amikor megtudtam, hogy ez volt Eichmann felségterülete. De most én lakom itt, és próbálok nem gondolni arra, mennyi szörnyűség terheli a házat” – mondta egy hét éve készült riportban. Amikor a szörnyűségekről beszélt, arra is utalt, hogy az épület fáskamráiban foglyokat tartottak és kínoztak. Két másik lefoglalt ingatlan, a Melinda utca 1. alatti Kis Majestic és a Karthauzi utca 6. alatt lévő Mirabell szálló alagsorában pedig börtönöket is kialakítottak.

A Svábhegyen tartották fogva egy ideig Karády Katalint is

A sanzonénekes-színésznőt a második világháború alatt megfigyelte a Gestapo, 1944 áprilisában pedig le is tartóztatta annak vádjával, hogy a villájában rejtegeti a vőlegényét, a náciellenes Ujszászy Istvánt, a katonai kémelhárítás és hírszerzés vezetőjét.

„Vallattak, felvittek a Svábhegyre, agyba-főbe vertek, kiverték a fogaimat, rengeteget szenvedtem” – mondta egy interjúban Karády (aki ez idő tájt zsidókat bújtatott). Miután kiszabadult, egy kifosztott és feldúlt villa fogadta egykori otthona helyén. 

Visszatérve Eichmannra! Az SS-alezredes lakhelye Aschner Lipót (a Tungsram-gyár zsidó származású egykori vezérigazgatója) Apostol utca 13. alatti villája lett.

Egy magyar holokauszttúlélő, Dióslaki Pál, 16 éves volt, amikor 1944 novemberében az édesapjával és más kényszermunkásokkal együtt két héten keresztül dolgozott az Eichmann-rezidenciánál. A feladatuk lomtalanítás volt, illetve egy óvóhely ásása a ház kertjében a bombázások esetére. Egy szintén hét évvel ezelőtti riportban elmondta, fabarakkokban voltak elszállásolva Eichmann utcájának végén, onnan jártak dolgozni a villához, amely a vele készült beszélgetés idején is ugyanúgy nézett ki, mint a német megszálláskor.

Dióslakinak egy másik, hasonló korú fiúval együtt a ház padlásáról kellett lehordania a lomokat, majd elégetni a kertben, a nehéz fizikai munkákat pedig az édesapja és a többi felnőtt végezte. Hét évtized elteltével is tisztán emlékezett arra a két alkalomra, amikor találkozott az SS-alezredessel.

„Épp a kertben pakolásztunk, apámék ásták az alagutat, amikor egyszer csak kijött a házból. Természetesen rajta volt az SS-egyenruha, a csizmája – még most is látom magam előtt – fényesre volt suvickolva.

Kemény, határozott embernek tűnt, de nem keltett félelmet bennem – mesélte Dióslaki. – Nézte, ahogy dolgozunk, s közben rágyújtott. Néhány munkást még meg is kínált a cigarettájából, egyikükkel, aki tudott németül, szóba is elegyedett, másokat viszont, akik szintén kértek volna egy szálat, már elzavart. Ezután visszament a házba, de pár nappal később ismét megjelent. Akkor csak rövid időre láttam.”

Dióslakiban nem keltett ugyan félelmet Eichmann,

de az itt töltött hónapokban végzett tevékenysége a magyar történelem egyik legvéresebb fejezeteként került a történelemkönyvekbe. A magyar hatóságokkal együttműködve addig, amíg júliusban Horthy Miklós kormányzó leállította, körülbelül 430 ezer zsidót vittek el a halálvonatok, túlnyomó többségüket Auschwitz-Birkenauba – közülük több mint háromszázezren lelték ott halálukat.

Az iparszerűen elkövetett szörnyűségeket irányító munkája során Eichmann minden tekintetben a tökéletességre törekedett, gyakran még Rudolf Höß-szel, az auschwitzi táborkomplexum parancsnokával is egyeztetett a gyilkolás technikai részleteit illetően.

A deportálások leállítása után elhagyta Budapestet,

de az októberi nyilas puccs után visszatért a fővárosba. Ekkor szervezte a több tízezer, kényszermunkára kiszemelt ember halálmeneteit a nyugati határ felé – a szövetségesek légi fölényének következtében már nem állt rendelkezésre megfelelő vasúti kapacitás. Ez idő tájt látta őt Dióslaki.

Ami pedig a magánéletét illeti, a Budapesten töltött hónapjairól vadabbnál vadabb legendák láttak napvilágot, például az, hogy „semmilyen szexuális gátlásai sem voltak, és az orgiák gyakran reggel hatig tartottak”, valamint, hogy az SS-tiszteket rendszeresen párcserére buzdította.

Ezek a híresztelések nem igazak, az viszont tény, hogy az akkor már kilenc éve nős Eichmann két nővel is intim viszonyba került a magyar fővárosban. Az egyikük Ingrid von Ihne, egy elvált gazdag nő volt, akit már a magyarországi tartózkodása előtt megismert. A másikkal, Kucsera Margittal viszont Budapesten találkozott először. 

Amikor kikapcsolódásra vágyott, lovagolt, vagy hosszabb autós kirándulásokra ment – például a Balatonnál is járt, valamint előszeretettel vett részt tokaji borkóstolókon is. Nemcsak ott, hanem sok más alkalommal is fogyasztott alkoholt, sőt kijelenthető, hogy viszonylag sokat ivott. Endre Lászlóval, a zsidók deportálásáért felelős magyar államtitkárral többször tivornyákat is csaptak. Wilhelm Höttl, az osztrák náci párt tagja, és Kasztner Rezső zsidó származású ügyvéd és újságíró (az ő nevéhez fűződik a Kasztner-vonat, amely Svájcba menekített csaknem ezerhétszáz zsidót) pedig egyenesen alkoholistának titulálta. 

Amikor a hadi helyzet a németek számára kritikus lett,

vagyis közelgett a szovjet ostromgyűrű bezárulása, 1944. december 24-én elmenekült Budapestről. Mielőtt távozott volna a magyar fővárosból, felkereste a zsidó tanács székházát a gettóban, ahol azonban a portáson kívül senkit sem talált, mivel az esti órákban ment oda. Az emiatt érzett dühét rajta vezette le: pisztolya agyával úgy fejbe vágta, hogy az arcát elöntötte a vér. (Ez az egyetlen, bizonyítottnak vélt eset, amikor Eichmann Budapesten személyesen kegyetlenkedett valakivel.)

A második világháború vége Ausztriában érte, ahol az amerikai csapatok letartóztatták, de egy ideig hamis papírokkal sikerült eltitkolnia, ki is ő valójában, majd amikor úgy vélte, leleplezhetik, megszökött a fogságból. Egy erdészetnél kapott munkát Alsó-Szászországban. Időközben elkezdte szervezni az Argentínába való kivándorlását.

Miután megszerezte az összes szükséges engedélyt, 1950-ben Ricardo Klement néven, a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt sikerült eljutnia Buenos Airesbe. Két évvel később a családja is követte.

Időközben minden lehetséges szálat felgöngyölítve elkezdték keresni, mint háborús bűnöst, állítólag még Kucsera Margitot is megkörnyékezték, akivel – ahogy már említettem – Budapesten volt viszonya. Sokáig nem jártak sikerrel, de 1960 májusában az izraeli titkosszolgálat, a Moszad egyik különítménye a Buenos Aires külvárosában lévő háza elől elrabolta, és az izraeli légitársaság, az El Al repülőgépén elkábítva, repülős egyenruhában kivitte Argentínából.

Jeruzsálemben bíróság elé állították, hatalmas nemzetközi sajtóérdeklődés övezte peréről Az Eichmann Show címen filmdráma is készült 2015-ben. (Felkutatásának és elrablásának körülményeit meg Az állam Fritz Bauer ellen című német film dolgozta fel.) A világ szeme előtt zajló bírósági eljárás ihlette Hannah Arendt filozófust az Eichmann Jeruzsálemben című korszakos művének megírására, amely azzal a keserű igazsággal szembesít bennünket, hogy nem kell tudatos gonosztevőnek lenni ahhoz, hogy valaki tömeggyilkossá váljon – elég, ha elutasítja a gondolkodás és az egyéni felelősségvállalás képességét. Ezt hívta ő „a gonosz banalitásának”. 

Adolf Eichmannt végül kötél általi halálra ítélték, amelyet 1962. május 31-én hajtottak végre.

Nádudvari Péter

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT ; a Nógrádi Népújság 1961. április 8-i száma.

Kiemelt kép: Getty Images