Halhatatlan istennők, bolond vénlányok és latexruhás csábítók – Nem számít, ki vagy, csakis macskás nő lehetsz
A nők és a macskák közti asszociáció gyökere sokkal régebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk. Az ókori Egyiptomban, ahol a macskákat közel tízezer évvel ezelőtt háziasították, egy félig macska, félig ember istennő, Básztet előtt tisztelegtek, aki a termékenység, a szerelem és a szexualitás istennője volt. Csupa olyan tulajdonságot jelenített meg, mint a nőiesség, a csábítás vagy a hízelgés. Európában talán a legkiemelkedőbb példát az északi mitológiában találjuk: Freyja, a termékenység, a szerelem és a szerencse istennője két hím macska által vezetett szekéren ül. Az ősi Kínában a kártevők elleni védekezést és a termékenységet a macskaistennővel, Li Souval társították. De hogy jutottunk el a mély tisztelettől a bolond macskás nő mítoszáig? És mi a helyzet a latexruhás Macskanővel? Mikor vált a nők és a macskák közötti kapcsolat ennyire ellentmondásossá? Mózes Zsófi írása.
–
A válasz, úgy tűnik, a kereszténység történetében keresendő
A középkorban a római katolikus egyház a szabadon kóborló, egyedülálló nőkre ugyanolyan szemmel nézett, mint a vadászni induló nőstény macskákra.
Még később is, amikor kiirtottak Európából minden nem keresztény hitet, az állatokat tették felelőssé számtalan tragikus eseményért, sőt egyenesen a sátán kegyenceinek nyilvánították őket. Ezután vallási propaganda egész sora következett, amellyel hol a nőket, hol a macskákat, vagy legrosszabb esetben mindkettőt gonosznak minősítették.
1233-ban Gergely pápa kiadta a Vox in Rama című dekrétumot, amely szerint Európa problémája a nem keresztény vallásokkal nem más, mint hogy sátáni kultuszokban vesznek részt, a vallási gyakorlatokban pedig gyakran a macskák is megjelennek. Ez a pápai rendelet isteni jóváhagyást adott a macskák, különösen a fekete szőrűek kiirtására. Amikor Agnes Waterhouse-t 1566-ban, az első angliai boszorkányperben kivégezték, bevallotta, hogy egy démoni szellemet birtokolt, ami egy Sátán nevű macskában öltött testet. A nő halála gyakorlatilag örökre összekovácsolta a macska–nő–boszorkány-triumvirátust.
A macskák függetlenek és intelligensek – ezek pedig olyan tulajdonságok, amiket évszázadokon át próbáltak megvonni a nőktől
A macskák kényelmesen képviselték azt, ami miatt a férfiak régóta és keservesen panaszkodtak, ha nőkről van szó: nem engedelmeskednek, és nem szeretnek eléggé.
Nem csoda, hogy a XX. század elején macskák szerepeltek az amerikai nőjogellenes karikatúrákban, hogy kigúnyolják és lekicsinyeljék a nőmozgalmat.
A macskák és a nők ilyen jellegű összekapcsolása az emberek és az állatok közötti szélesebb körű kölcsönhatás része. Ma már rutinszerűen használjuk az állati jellemzőket, hogy a különböző nemekről beszéljünk, és hogy a nemek szerinti viselkedésformákat szemléltessük – gondoljatok csak a szuka, a csődör vagy a puma kifejezésekre, amik végső soron az ilyen szavakkal illetett egyén dehumanizálását és emberségének tagadását idézik elő.
Macskanők a képernyőn
Míg az egyedülálló nőket egykor vénlányoknak nevezték, a macskákat tartó egyedülálló nőket duplán elkárhozottaknak tartották.
A viktoriánus korszakra ez a kapcsolat bekerült a kulturális közegbe, már 1880-ban is arról írtak az újságok, hogy „az öreg szobalány macska nélkül nem lenne jellemző a maga társadalmi osztályára”, és hogy „egyik sem létezhet a másik nélkül”.
Ez a szingli nő plusz macska toposz a XX. században is fennmaradt, és talán 1976-ban, a Két nő – egy ház (Grey Gardens) című dokumentumfilm megjelenésével érte el popkulturális csúcspontját. A film főszereplői, anya és lánya, a Grey Gardens nevű, 14 hálószobás East Hampton-i házban éltek – több tíz macskával együtt. Konzervdobozok és szemét borítja a padlót, a telket pedig benőtte a burjánzó növényzet. Az anya elvált, a lány pedig sosem ment férjhez, így a dokumentumfilm bizonyos szempontból elrettentő történet arról, hogy mi lesz egy nőből, ha megpróbálná férfi nélkül leélni az életét.
A macskás nő alakja segít megjelölni azokat a nőket, akiket a patriarchális társadalom a saját elvárásai szerint elfogadhatatlannak tart.
Így nem csoda, hogy az ezt követő évtizedekben számos macskás nő alakja jelent meg a képernyőn. Mind közül a leghíresebb talán az 1940-ben debütált Macskanő, aki az elmúlt 80 évben számos alakjában volt szuper gonosztevő vagy antihős, Batman szeretője vagy épp esküdt ellensége – de semmiképpen sem egyenrangú partnere (kivéve talán a legújabb Batman-filmben). Eredetileg az 1930-as évek szexszimbólumairól, például Jean Harlow-ról mintázták. A Macskanő Batman csábító, zavarba ejtő ellenfelének készült, szexuális vonzereje pedig szorosan összefonódott titokzatos ambivalenciájával – és mint ilyen, egyáltalán nem illett bele a patriarchális társadalom nőkről alkotott képébe.
De érdemes szót ejteni a ló túloldaláról, a Simpson család Eleanor Abernathyjéről is, aki ahelyett, hogy egyetemre ment volna, annyi időt töltött a macskáival, hogy egész egyszerűen elfelejtett beszélni, és eltűnt belőle minden, ami a társadalomban való működéshez szükséges. Mondjuk ki: gyakorlatilag megbolondult.
Ezeknek a jól bejáratott, hiper- és deszexualizált sztereotípiáknak azonban manapság egyre kevesebb terük van
A nők egyre nagyobb szabadsággal létezhetnek a társadalmi normák által alkotott kereteken kívül, egyre többen választják a szingliséget és a gyermektelenséget, nagyobb tekintélyük van a munkahelyen, és ha ez nem lenne elég, még a „cat lady” kifejezést is széles körben és büszkén használja ma már sok macskatulajdonos – köztük olyan hírességek, mint Taylor Swift vagy Kat von D.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Persze könnyebb egy kifejezést menővé tenni, ha nem áll fenn a veszélye annak, hogy a társadalom szemében kitaszítottá válik az ember, mégis vitathatatlan, hogy egyetlen más állat sem határozta meg a női szexualitást olyan mértékben, mint a macskák. Gondoljatok csak bele: a szexuálisan provokatív nőket még mindig vadmacskának nevezik, akik csábítóan dorombolnak, mintha el sem telt volna az utóbbi tízezer év.
Mózes Zsófi
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Universal Pictures/De Carvalho Collection
