Fahidi Éva, a dac angyala – Búcsú Sóvirágtól
Tegnap reggel meghalt sokak példaképe, Fahidi Éva. Kurucz Adrienn búcsúzik tőle.
Tegnap reggel meghalt sokak példaképe, Fahidi Éva. Kurucz Adrienn búcsúzik tőle.
Vajon 79 év alatt okosabbak lettünk? Tanultunk a múltból? Most már képesek vagyunk felállni, és szót emelni: „Hékás, ezt nem szabad!”?
„Véletlenek kegyes láncolatának köszönhetem az életemet. Tartós adomány tizenegy éves korban megismerni a száraz tárgyilagosságot, hogy bármikor megölhetnek, és nem idétlenkedni ilyen helyzetben” – írja Konrád György az életrajzi könyvében, ami a születése 90. évfordulója alkalmából újra megjelent, mi pedig csak ajánlani tudjuk.
A holokauszt a harmadgenerációsok mindennapjaira is félelmetes erővel hat(hat).
A saját életét kockáztatva mentett meg több tízezer budapesti zsidót a svájci diplomata. Ismerjétek meg a történetét:
Egyes festményein ő maga is jelen van, mint egy kísértet, aki a háttérben lebeg, és némán figyeli a lágerőrök iszonyatos tetteit – amelyek örökre beleégtek az emlékezetébe.
Több mint száz évet ölel fel a róla szóló film, amelyből megismerhetjük a világ legidősebb olimpiai bajnokát, a csodálatos Keleti Ágnest. Both Gabi ajánlója:
Fiatal, de már többszörösen elismert történész, aki a kommunista agitátorok tevékenységéről írt könyvet, ennek révén pedig elég mélyen kiismerte a propaganda működési módozatait. Nem véletlenül mondja: „Lehet politikai kommunikációnak, vagy álhírgyártásnak, manipulációnak hívni, más meg csak úgy írja le: a hétköznapjaink, hiszen teljesen körbevesz minket, és azért ez egy elég szorító, fojtogató ölelés.”
Karig Sáráról nincs iskola, de még egyetlen utca sem elnevezve. Pedig a holokauszt alatt életeket mentett, majd hat évig szenvedett egy szibériai munkatáborban, miután lebuktatta az 1947-es kékcédulás választási csalást. Igazi polihisztor volt, az élete pedig erkölcsi iránytű.
A magyar származású Susan Taubes egyetlen regényét a hatvanas években nem értékelték Amerikában, most azonban, hogy újra megjelent, egyszeriben őt ünnepli az egész világ. És mi is. Gyárfás Dorka könyvet ajánl.