Nádudvari Péter: Apatársaim! Tegyük lehetővé, hogy az anyák rendszeresen szabira mehessenek

–

Sok fiatal anyával beszélgettem már, és mindegyikük hangsúlyozta, hogy a gyerekükkel töltött idő egy semmihez sem hasonlítható csoda – ugyanakkor sok nehézséget rejt. Mozgalmas éjszakák utáni álmos nappalok, beszűkült élettér, monotonitás, a rokonokkal és barátokkal való kapcsolat átalakulása, és a szüntelen vívódás: „Jó anya vagyok? Jól csinálom”? (A sor folytatható.)

Teljesen természetes, hogy egy idő után úgy érezhetik az anyák, komolyan fenyegeti őket a fásultság veszélye, és sürgősen szükségük van arra, hogy kicsekkoljanak a mókuskerékből néhány gyerekmentes órára, illetve, ha már lehetséges, gyerekmentes napokra is.

Persze nekünk, apáknak is kell a lazítás, hiszen a munkahelyünkön és az otthoni „második műszak” alatt is helyt kell állnunk, kora reggeltől késő estig magas fordulatszámon kell pörögnünk.

Viszont jóval több lehetőségünk van kivonulni a családból és a kedvteléseinknek élni, mint az anyáknak.

Ezért is gondolom, hogy nekünk, férfiaknak biztosítanunk kell a lehetőséget arra, hogy a párunk úgy kapcsolódhasson ki, hogy közben a gyerekek sem „nyaggatják” – ahogy említettem, nemcsak pár óra, hanem akár egy hétvége, vagy több nap erejéig is.

Ezt viszont nem oldható meg mindenki számára könnyen. Gyakran maguk az anyák félnek a párjukra bízni a gyereküket, amíg a csöppségek el nem érnek egy bizonyos kort – hiába ajánlkoznak lelkesen az apák –, sok esetben pedig a férfiak nem hajlandók beleállni a „kihívásba”. „Mit kezdjek egy ilyen gyerekkel, még beszélni is alig tud” – mondják sokszor. 

(Az ilyen felfogású apák közül sokan nem is tudják, mitől fosztják meg a gyereküket. Sok szakember megállapította már, hogy az apák jelenléte a kisgyerekkorban szintén fontos az érzelmi jóllét és a kötődés kialakulásához.)

Festős, meseírós anyaszabi

 

Számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a feleségemnek a gyerekeink születése után is segítek abban, hogy hódolhasson a szenvedélyeinek. Szerettem volna, hogy a gyeses időszak alatt se torpanjon meg az álmai megvalósításához vezető úton. Rajong a művészetekért: amikor a lányunkkal volt otthon, sokat festett, és amióta augusztus végén megszületett Barnabás, a feleségem gyerekkönyvet ír – amit saját maga illusztrál. És természetesen arra is igénye van, hogy senkitől sem zavartatva olvasson vagy találkozzon a barátnőivel.

Az anyaszabi órái vagy napjai nemcsak neki, hanem nekem is felejthetetlenek – minden alkalmat, amit a gyerekeimmel létrehozott varázsvilágban töltök, ünnepként élek meg.

Hamar rájöttem: számtalan módja van annak, hogy tartalmasan és élményekben gazdagon teljen a velük töltött idő, és arra is van lehetőség, hogy bevonjam őket a kedvteléseimbe – például a futásba.

Amikor az első gyerekünk, Marci született, elhatároztam, hogy mihelyst stabilan fog ülni a babakocsiban, őt is magammal viszem a kilométer-kalandokra. Nagy örömömre ő és a második gyerekem, Linda is hamar megszerette a közös edzéseket, alig múltak félévesek, amikor már „együtt futottunk”: amíg én koptattam az aszfaltot, ők jókat szunyókáltak a friss levegőn. A feleségem pedig ki tudott kapcsolni, amíg a gyerekekkel „aszfaltbetyárkodtunk” így a család minden tagjának örömet okoztak az apa-baba futások.

A legkisebb maratonista

 

 Amikor a kisfiam másfél éves volt, egy maratonon is elindultunk. A 42,2 kilométerből több mint 30-at együtt tettünk meg, majd evett és ivott, és az utolsó kilométerek alatt ismét velem volt. Végig élvezte a versenyen való részvételt: rengeteg biztatást kapott a többi futótól, a célba érés után őt is megtapsolta a közönség, és ő is kapott befutóérmet. 

Lindával is részt vettünk több futóeseményen az említett futóbabakocsi segítségével, ezek közül a legemlékezetesebb egy erdei verseny volt – amiből nem sok mindenre emlékszik, mert végigaludta, a befutóérmet viszont a legféltettebb kincsei között tartja számon.

Lindával időnként Álomországba is elfutottunk: az egyik nyáron nehezen aludt el esténként, ezért az esti mese után beültettem a futóbabakocsiba a kedvenc plüssállatával együtt, és addig köröztünk a környékbeli utcákon, amíg el nem szenderedett. 

Nagy örömömre tavasszal már a legkisebb gyerekemmel, Barnussal is futhatok – hála a futóbabakocsinak. És a két idősebbik gyerekem is velünk tart majd biciklivel. De nem csak a környékbeli utcákon és kerékpárutakon fogunk edzeni. Linda és Marci ugyanis nagyon szeretik a természetjárást, már többször is elvittem őket kalandozni az erdőbe. Két kirándulásunk kifejezetten emlékezetesre sikeredett: az egyik során Marci túrabotot keresett magának, és a választása végül egy olyan faágra esett, amely háromszor akkora volt, mint ő.

Hiába próbáltam lebeszélni, egészen a célig elcipelte a „botot”, amely feltehetően azóta is a turistaút végén árválkodik, ugyanis Marci nagy bánatára nem fért be az autónkba. 

Arra a túránkra is sokáig emlékezni fogunk, amely végén megcsodálhattuk a naplementét, majd világító szentjánosbogarakat is láttunk. Nagyon várom, hogy Barnus is részesüljön az erdők és a mezők ajándékaiból.

Betyárok nyomában 

De nem csak a környékbeli erdőkben szoktunk kalandozni a gyerekekkel. Voltunk már egy Tisza-tó melletti dinóparkban – az őslények birodalmában tett látogatásunk szünetében a tó nádasait és madarait is megcsodálhattuk, miközben elfogyasztottuk az ebédünket. És aznap a vacsorának is megadtuk a módját: mivel a gyerekeimet a betyárok világa is érdekli, ellátogattunk egy csárdába, ahol a 18. század végén az egyik legismertebb hortobágyi haramia, Angyal Bandi is megfordulhatott.

De nem kell feltétlenül elhagyni az otthonunkat ahhoz, hogy emlékezetes élményekben legyen részünk:

Marcival és Lindával időnként birtokba vesszük a konyhát, és különböző ételkülönlegességekkel lepjük meg anyát.

Kedvencünk – talán nem meglepő módon – a pizza. Miután összegyúrjuk a tésztát, lereszeljük a sajtot, elkészítjük a szószt és felvágjuk a szalámit vagy a sonkát, a gyerekeim mindig bizonyítják, hogy a pizza nem csak kerek lehet: az egyik sütésünk alkalmával Marci egy kisebb hadsereget hozott létre a tésztából. 

Azok az esték is felejthetetlenek voltak, amikor a két nagyobb gyerek már idősebb lett, és a feleségem moziba vagy vacsorázni mehetett a barátnőivel. (Mivel a legkisebb, Barnabás még csak öt hónapos, egyelőre két szoptatás között tudok rá vigyázni, ez az idő viszont elég egy tornázásra vagy relaxálásra, amik szintén üdítően hatnak rá). Az ilyen alkalmakkor koncertteremmé alakult át a nappalink: az én kezembe gitár vagy szintetizátor, a gyerekeimébe ütőhangszer került, a „nézőteret” plüssállatok népesítették be, majd következett a slágeregyveleg, amelyben a legnépszerűbb gyerekdalok mellett napjaink közkedvelt popszámai is helyet kaptak. 

A nagy zenélésnek és az utána való, kanapén előadott nyaktörő akrobatikus mutatványoknak általában a pizzafutár csengetése vetett véget – az ilyen estéken nem a sütésre-főzésre fordítottuk az időt.

A vacsora után egy hatalmas „habpartyval” megtoldott fürdés következett, majd az elmaradhatatlan esti mese, ami után nem kellett sokat várni, hogy a gyerekeket elnyomja az álom. Nemcsak annak a napnak, hanem az életemnek is a fénypontjai azok a percek, amikor hozzám bújva elalszanak. És nagy örömömre a szuszogó-hortyogó duó öt hónapja trióvá bővült, ugyanis, ahogy említettem, megszületett a harmadik gyerekünk, Barnabás. Nagyon várom már, hogy ő is velünk tartson a többórás vagy -napos, anyaszabi alatti kalandokra. 

Boldog anya, boldog gyerek

Az apatársaimat, akik még nem voltak egyedül a kisgyerekükkel, arra biztatnám: ne féljenek az „anyaszabitól”! Építsék fel a csöppségekkel együtt a saját birodalmukat. Meglátják, ha belépnek annak kapuin, csodák sokasága vár rájuk. Ami pedig az anyákat illeti, ne aggódjanak, ha a párjuk vigyáz a gyerekekre, higgyék el, jó kezekben lesznek! És ne felejtsék el: szükségük van ezekre az órákra, napokra, hiszen kiegyensúlyozott, boldog gyereket csak kiegyensúlyozott, boldog szülők tudnak nevelni.

Nádudvari Péter