Keresés

A keresett kifejezés: "bántalmazás"

Összesen: 817 db találat

Az amerikai szépség, akit gyerekkora óta használtak – Mena Suvari menekülése a pokolból

Kult – 2024. február 10. – FR

Az Amerikai szépség színésznőjének megrendítő története. Portré:

„A világjárás megerősítette az emberiségbe vetett hitemet” – 8 utazó története, akik bejárták a Földet

WMN Life – 2024. február 5. – WMN

„Egy idegen olyan barát, akivel még nem találkoztál” – vallja Torbjørn Pedersen, aki eddig 203 országot látogatott meg, a Vitorlással a Föld körül szerzői, Réka és Kristóf, pedig úgy látják, a földrajzi távolságok és kulturális különbségek ellenére nagyon is egyformák vagyunk.

Papp Tímea: Önmagam nemszeretése egy halálos betegséghez vezetett

WMN Life – 2024. február 4. – WMN

Abban a pillanatban, ahogy elkezded magadat szeretni, az életed megváltozik. Lesznek emberek, akik elmaradnak mellőled, de akinek maradnia kell, hálásan változik veled együtt. Ehhez a lépéshez Papp Timi táncos-koreográfus egy rákdiagnózison és a mellrákból való gyógyuláson keresztül jutott el.

Dr. Gyurkó Szilvia: A gyerekeknek nem jár kegyelem az elnöki palotában. A bicskei pedofil igazgató bűntársának igen

WMN Ügy – 2024. február 3. – GySz

A bicskei pedofil igazgató bűntársa, „az az ember, aki tisztában volt vele, hogy abban az intézményben, ahol dolgozik, gyerekeket zaklatnak szexuálisan, és a főnöke védelmében hamis vallomást gyártott a gyerekek nevében, majd annak aláírására akarta kényszeríteni őket, a jövőben szabadon elhelyezkedhet bárhol, akár gyerekekkel foglalkozó intézményben is.” Mert elnöki kegyelmet kapott. Egy olyan országban, ahol az a szólam, hogy szigorúbb gyerekvédelemre van szükség.

„Olyan még nem volt, hogy nemet mondtam volna egy gyerekre” – Marika, a negyvenszeres édesanya

WMN Life – 2024. február 3. – FB

„Büszkeséggel tölt el, ha valamelyik nevelt gyerekemet örökbe adhatom” – meséli az SOS gyerekfaluban élő Varga Mária, azaz Marika, aki a saját három fia mellett eddig 37 kisgyereknek volt a nevelőszülője.

Le a Kincskereső kisködmönnel! – Ha mi kibírtuk, más is kibírja (?)

Kult – 2024. január 31. – SzAE

Vajon tényleg muszáj minden magyar gyereket traumatizálni a torokgyíkkal?! Anna Eszter szerint nem.

Dr. Gyurkó Szilvia: Ha rossz társaságba keveredett a gyerek

WMN Ügy – 2024. január 30. – GySz

A gyerek csinált a haverjaival valami nagy hülyeséget, mi pedig aggódunk, hogy nem lesz jó vége ennek a bandázásnak. Hogyan érdemes szülőként hozzáállni ehhez a nehéz kérdéshez? Mivel ártunk, mivel használunk?

UNICEF-felmérés: A magyar középiskolások többsége már volt rendszeres bántalmazás áldozata az iskolában

WMN Ügy – 2024. január 29. – FR

A magyar tizenévesek 85 százaléka már legalább egyszer megtapasztalta, 66 százalékuk pedig rendszeresen átél iskolai bántalmazást.

„Az apahiány mindig fájni fog, de az ember végül maga mellett dönt” – interjú Marton Krisztián íróval

WMN Life – 2024. január 28. – MD

A Bőgőmasina szerzője, Marton Krisztián úgy nőtt fel a 90-es években Szegeden, hogy nem ismerte szudáni édesapját, és más színes bőrű embereket sem. Különbözősége, amit fekete meleg férfiként többszörösen is megtapasztalt, később új utakra, hol inspiráló, hol egészen veszélyes helyekre sodorta.

Nincs helyük a beceneveknek az óvodában, iskolában (csak ha a becézettek kedvére valók)!

WMN Life – 2024. január 23. – WMN

Tegye fel a kezét, aki kapott olyan becenevet óvodában, iskolában, amit utált! Miért is kellene eltűrnünk, hogy mások úgy használják a nevünket vagy adjanak nekünk újat, ahogy nekik tetszik? A pedagógiai szakértő szerint:

< 2 3 4 5 6 7 8 >