„Kedves Mama!

Igaz, nem sűrűn hívlak így, de a szabály az szabály, és a formai követelményeknek meg kell felelni. Akárhogy is, ez most neked szól.

Nem könnyű két kamaszlány anyukájának lenni – az egyszer biztos. Főleg, ha az egyikük annyira serdül, mint még soha. Szégyellem is magam rendesen, mert más ajándékkal nem készültem május legszebb vasárnapjára. De tudod, hogy van ez: egy gimnazista (pláne, ha hölgy) mindennel foglalkozik, és soha semmire sincs ideje. Nos, nincs ez másképp velem sem; napjaim nagy részét a jövőbeli terveim fontolgatása tölti ki, a hiszti és fáradtság pedig örökös kísérői ennek. Csodálom, hogy nem röhögtél ki (csak egy kicsit kuncogtál!), mikor egyik nap még vegyészmérnökként képzeltem el magam, másnap viszont már az újságírást tartottam álmaim karrierjének. Sőt, minden-mindegy alapon akár csövesnek is beálltam volna néhanapján, erre pedig csak annyit mondtál, hogy majd keresünk rá megoldást. Én meg elhittem. Mai napig hiszem és tudom, hogy amíg te itt vagy velünk, addig nincs mitől tartanunk. Jöhet akár zombi-apokalipszis vagy bármi más, lesz, aki emlékeztessen rá, hogy a büdös zoknit nem kifordítva górjuk a szennyesládába, és az összes, rég elveszettnek hitt holmim meglesz. Úgy legyen!

Az ismeretségi körömben nem sok olyan illető van, aki még az általános iskolai ballagása után is „ágyba kakaóval” indítja a reggelt. Neked köszönhetően én közéjük tartozom. Még kevesebb olyan fiatalt ismerek, akinek az egyik legjobb barátja a saját anyukája. És ez most úgy hangzik, mintha nem lennének barátaim. Pedig sokan vannak, de mindig is te voltál/vagy/leszel az egyik legbiztosabb pont az életemben (Katalin hercegnő mellett, ofkorz), és úgy érzem, rád tartozik egy csomó minden, ami kicsi szívem nyomja. Csak ne mondd el senkinek, jó? Még mamának se, mert a mama barátnői pletykásak és ez beláthatatlan következményekkel járna.

Tulajdonképpen mindig nyaggatlak valamivel. Egy önző dög vagyok.

Néha legyél egy kicsit te is önző, kérlek! Vedd meg magadnak a szűkfarmert a kirakatból, mert jól áll. Meg azt a cipőt is, amit már olyan régen kinéztél, de annyira drágállottad. Ne csak a maradék essen jól; nagyok vagyunk már, kibírjuk, ha csak egy kocka jut a kedvenc csokinkból (azért ugye, lehet egy egész sor?!) A gimiben tanuló sok „okost” alkalomadtán zárd ki egy kicsit a tudatodból és aludj öt óránál többet! Az örök érvényű masszázskuponokkal pedig legyél egy csöppet rámenősebb az illetékesnél (khmkhm … nálam…).

Olykor úgy tűnik, a feminizmus rád is nagy hatással van. Ez szuperságos, de pont te mondtad a múltkor például a fűnyírásról, hogy „ez nem nőnek való munka.” Pontosan ezért hagyd apára, vagy majd valamelyik okos gyerek egyhavi zsebpénzem fejében elvégzi. Punktum. Demokrácia van, vagymi. Az óriási perspektívát (is) – amivel rendelkezem – nektek köszönhetem, és hálás vagyok a józan ítélőképességem alakítgatásáért (is). Apácskával jó csapatot alkottok!

Mi az, amit felednék? Mikor sírni látlak. Olyankor nekem is sírhatnékom támad. A különbség pedig annyi, hogy míg te pityergés közben is szép vagy, nekem pocsékul áll. Csodálom a szépen síró embereket. De inkább csak nevess! Úgy szeretem a zöld szemed körül futó nevetőráncokat. Lehet, hogy valakin még a ráncok is jól mutatnak? Lehet hát! Minden alkalommal mérhetetlen büszkeséggel tölt el, mikor azt vágják a fejemhez, hogy annyira hasonlítok rád. Még akkor is, ha ezt nem a legnagyobb bóknak szánják, és inkább arra céloznak, hogy pont olyan túlbuzgó és mindenlébenkanál vagyok, mint te. A vér nem válik vízzé. Bízom benne, hogy az unokád is pont olyan nyughatatlan lélek lesz, mint bármelyikünk. Tudod mikor húzom ki még ennél is jobban magam? Azoknál a mondatoknál, amikor valaki azt mondja: „Az anyukád nagyon okos!” vagy: „Azta, milyen csini anyud van!” (És az a szoknya+csizma kombó sem k.rvás, csak mondom.) Én tudom, és ezek szerint ők is észreveszik. Lehet, hogy másnak nem, de nekem te vagy a LEGESLEG!

Ismerősen csenghet a közhely, hogy „minden sikeres nő mögött önmaga áll.” Kiegészíteném ezt annyival: …„és az anyukája.” Így talán pontosabb. Amúgy már csak egy bizodalmam van gyereknevelés terén – bár ez még jócskán várat magára: remélem, hogy ezek az említett „szuperképességek”, amelyek száma egyébként nagyjából a végtelennel egyenlő, örökletesek, és nálam is már csak arra várnak, hogy egy kis poronty életre hívja őket. Ha ez mégsem így lenne, legalább tudom, hogy a nagymamájuk te vagy! A legjobB( )ANYÁCSKA.

Ölel, csókol,

Csenge”

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/S_Photo