Butábbak-e a mai fiatalok? – Az okostelefonok hatása az értelmi képességekre

A technológia fejlődése kétségtelenül komoly kihívás elé állítja a 21. század oktatását, ám az okostelefonok iskolákból való kitiltása egy, az egész problémakörre adott, meglehetősen szélsőséges és hárító válasznak tűnik. Az intézkedés óta lassan eltelt két hónap, és egy kilencedikes diák, Koren Yefet úgy látja, társai egy része jobban figyel most az órákon, de a látványosabb rendbontás aránya is megnövekedett, hiszen a tanulók, amikor épp nem tudnak, akarnak fejben jelen lenni, nem foglalják el magukat csendben a mobiljukkal. 

Ugyanakkor nem lehet használni azokat a tananyag összefoglalását segítő applikációkat sem, mint a QuizLand vagy a Kahoot!, amely felületeken szórakoztatóbb formában, kvízkérdésekkel mérhették fel tudásukat a kamaszok. „A szünetekben viszont pont, hogy jobban összehozta az embereket a tiltás. Egyrészt van valami, amit közösen utálhatnak, másrészt így, hogy nem a különböző oldalakat pörgetik a telefonjukon, nagyobb esélyük van arra, hogy beszélgessenek egymással” – mondta a középiskolásoknak képzéseket szervező Engame Akadémia diákja a CEU (Közép-Európai Egyetem) Határtalan Tudás eseményén, amelyen a meghívott előadók arra keresték a választ, hogy tényleg butábbak-e a mai fiatalok. 

Ömlik ránk az információ és a verbális agresszió

Boross Ottilia, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar személyiségpszichológia tanszékének adjunktusa arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi média egyfelől mennyire lerontotta a beszédkultúrát, a kifejezőkészséget, másfelől a felhasználók milyen nehezen korlátozzák magukat. „A durva verbális agresszió nagyon erőteljes, és úgy látszik, nem lehet megállítani” – fejezte ki aggodalmát a pszichológus, aki elsősorban arról beszélt, hogyan hat a technológia az interperszonális (személyközi) intelligenciánkra, azaz végső soron arra, ahogyan a társainkkal, a csoportban viselkedünk. 

„Az állatvilágban a konfliktuskezelés merev forgatókönyv szerint zajlik, mi vagyunk az egyetlen lény, akinél ez a forgatókönyv rugalmas lehet”

– hangsúlyozta, majd Csányi Vilmos etológus példáját idézte fel, aki szerint ha egy csapat csimpánzt tennénk fel a 7-es buszra, a végállomásra érve egyikük sem maradna életben. Az embereknek ez nyilvánvalóan sikerül, még ha a közösségi közlekedés kényelmetlenségekkel is járhat. „Az emberi kultúrához tartozik, hogy képesek vagyunk kontrollálni magunkat, felül tudjuk írni az agresszív késztetéseinket” – emelte ki Boross Ottilia, rámutatva arra, hogy a versengésen és az elkerülésen túl olyan konfliktuskezelési stratégiákat is alkalmazunk, mint a kompromisszumkeresés vagy a problémamegoldás. 

Szerinte az intelligencia más formáinál bizonyos szempontból még lényegesebb kérdés is, hogy milyen társas készségekkel rendelkezünk, hiszen ezek szükségesek ahhoz, hogy fenntartsuk a békés együttműködés kereteit, mert ha nem, az a csoport működését, illetve a fizikai épségünket, egész létezésünket fenyegeti. „Tényleg butábbak a mai fiatalok? Az én válaszom az, hogy attól függ, milyen téren. És ha az erőszak veszi át az irányítást felettünk, akkor igen, butábbak leszünk, de ha elfogadjuk, ápoljuk a békességteremtés, a mediáció, a konfliktuskezelés módjait, akkor nem” – mondta a pszichológus. 

A 21. századra megtorpant az okosodás

„Az intelligencia néhány évtized alatti növekedése furcsa módon összefügg két nagyon fontos tényezővel: az írástudatlanság csökkenésével és a gyilkosságok számának csökkenésével. Azt is lehetne mondani, hogy egy általános kulturális növekmény következményeként lettünk egyre okosabbak” – világított rá Pléh Csaba pszichológus, nyelvész, az MTA rendes tagja, a BME Kognitív Tudományi Tanszékének alapítója. A CEU oktatója először bemutatta a John Flynn új-zélandi pszichológusról elnevezett Flynn-hatást, azt a jelenséget, hogy különösen 1970 és 1990 között növekedtek a mért intelligencia különböző összetevői a viszonylag jómódú, északi féltekei országokban. 

„Hosszú évtizedeken keresztül úgy tűnt, egyre okosabbá válunk” – mondta, és a szintén kutató Kovács Kristóf összefoglalójából kiindulva említett is pár példát, mi lehet ennek az oka. Magyarázat lehet általában a jómód növekedése és a jobb táplálkozás – különösen kisgyerekkorban; a kisebb családméret, a gyerekekre jutó nagyobb figyelem; a magasabb iskolázottság, és mivel a legjellegzetesebb változásokat a vizualitásban találták, a televízió és a filmek hatása (ez még az internet térnyerése előtti korszak).

Ugyanakkor azt látjuk, hogy az elmúlt két-három évtizedben az intelligencia növekedése lelassult, a Flynn-hatás csökkent. Bár ma is vita tárgyát képezi, mi okozza ezt a tendenciát,

kutatások szerint az egyik legmegalapozottabb magyarázat, hogy az új nemzedék – részben a technológia fejlődésének is köszönhetően – kevesebb időt tölt intellektuális feladatokkal, mint tették azt az emberek évtizedekkel korábban. 

Kiszerveztük az emlékezetünket a Google-nek?

Pléh Csaba említett olyan szerzőket, akik meglehetősen pesszimisták azzal kapcsolatban, hogyan hat az értelmi képességeinkre a technológia. Susan Greenfield farmakológus például úgy véli, napjainkban egyre inkább egy rendezetlen, felületes, az állandó örömszerzést előtérbe helyező információfeldolgozási mód jellemző ránk: agyunk fürdőzik a rengeteg dopaminban, miközben egyre inkább háttérbe szorul az alaposság, az elmélyülés. 

Nicholas G. Carr szintén arra hívja fel a figyelmet, mennyire elterelhető a figyelmi működésünk, ezzel szemben viszont olyan gondolkodók, mint Dorothy Bischoff, a pozitívumokat emelik ki. A pesszimista és az optimista tábor Pléh szerint egyaránt hajlamos a túláltalánosításokra, de mi az, amit a visszafogottabb kísérleti tudósok mondanak?

A Columbia és a Harvard Egyetem kutatói például azt találták, hogy minél inkább képesek vagyunk információkat elérni, tárolni a számítógépünkön, annál kevésbé fogunk emlékezni azok konkrét tartalmára, inkább csak arra, hol találhatjuk meg őket.

„Szerintük nem arról van tehát szó, hogy ki vagyunk szolgáltatva olyan eszközöknek, mint a Google, hanem arról, hogy adaptívan tudjuk, mi mindenre nem kell emlékeznünk, mert a keresőprogramot úgy használhatjuk, mint a külső memóriánkat” – magyarázta a pszichológus.  

Pléh Csaba bemutatott egy különleges vizsgálatot is, ami azért egyedi, mert gyakran nem állnak a tudósok rendelkezésére adatok a technológia berobbanása előtti időkből. Ezt a kísérletet viszont évtizedekkel ezelőtt végezték 65 és 75 év közötti idős személyekkel, akiknek egy része Google-naiv volt (azaz nem volt jártas az online keresésben), a másik része viszont rutinosabb, úgynevezett webprofi. Az agyi képalkotóeljárással készült adatokból kiderült, hogy a webprofik agyi aktivitásában sokkal nagyobb eltérés mutatkozott az olvasás és a keresés között (tehát ez két nagyon eltérő működés volt), a keresés során pedig jelentősen aktívabbak voltak az elülső homloklebenyi területek, azaz a gyakorlottabb felhasználók jobban szűrték az információkat. 

Egyes területeken még fejlődés is megfigyelhető  

A CEU oktatója szerint reménykeltő eredményeket is szép számmal találni a témában. Az egyik példája Patricia M. Greenfield nevéhez köthető, aki a Los Angeles-i Egyetem vezető pedagógiai pszichológus kutatójaként azt tárta fel, hogy 1940-től 1990-ig a vizuális intelligencia – tehát a képek felismerése, forgatása, összeillesztése stb. – átlagban sokat fejlődött a televízió, a mozi elterjedése következtében. Ehhez hasonlóan Sauce és munkatársai azt az eredményt kapták, hogy azoknak a gyerekeknek, akik több időt töltöttek videójátékokkal, a 10–12 éves korban mért intelligenciája éppenséggel magasabb volt.  

Az okoseszközök persze összetett módokon hatnak a felnövekvő (és az idősebb) generáció emlékezeti és figyelmi működésére, jutalomrendszerére egyes területeken negatív, más területeken akár pozitív következményeket kiváltva. A pszichológus két nemrégiben elhunyt kollégáját is idézte. Az egyikük Dan Wegner, aki azt hangsúlyozta, hogy

ugyanúgy, ahogy egy családban is megosztott emlékezeti rendszerben élünk (az egyik családtagunk a buszjáratokra, a másik a receptekre, a harmadik a szülinapokra emlékszik jobban), úgy az eszközeinkkel is szimbiotikus viszonyt alakítunk majd ki, és ehhez ki fogunk találni új stratégiákat.

Hasonló állásponton van Daniell Dennett filozófus is, aki szerint evolúciós átmenetben vagyunk, ahol nekünk, embereknek vissza kell vennünk a kontrollt a technológia felett. „Tehát nem az a kérdés, hogy butulunk vagy nem butulunk, hanem hogy máshogy fogunk együtt élni a saját magunk teremtette rendszerek világával” – mutatott rá Pléh Csaba, aki magát mérsékelten optimistának tartja a jövőt illetően.  

Lehetetlen előre látni a következményeket

„Ha ma azt kérdezem, mennyi 32×24, senki sem kezdi el papíron vagy fejben kiszámolni, hanem beírja a gépbe. Ezzel most nem kritikát akarok mondani, csak azt, hogy ennek van egy számoláson túlmenő következménye is. A fejben számolás ugyanis egy rövid távú emlékezeti gyakorlat is. Nem azt mondom, hogy sirassuk el ezt a gyakorlatot, hanem azt, hogy ennek ma még előre nem látható következményei lesznek a működésünkre” – hívja fel rá a figyelmet a kutató, aki szerint még a legnagyobb sci-fi írók, Stanisław Lem és Isaac Asimov sem tudták előre elképzelni az okostelefonok világát. 

Pléh Csaba bár azt is érzékeli, hogyan szűkít minket a technológia, például nyelvileg, ő maga nem pesszimista, hiszen a történelmünk folyamán mindig az eszközeinkkel együtt érvényesültünk. Azt ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az ifjú nemzedék újra és sokszor rá legyen kényszerítve arra, hogy segédeszközök nélkül beszéljen, vitázzon. 

„Vissza lehetne állítani a klasszikus retorika, a klasszikus vitázás hagyományát. Az iskoláknak és a társadalmi mozgalmaknak ebben egyaránt nagy la ehetősége, és az sem mindegy, hogy olyan emberek válnak-e mintává, akiknek kifinomultabb nyelvi kifejezőeszközeik vannak” – mutat rá a lehetséges jövőbeli irányokra a pszichológus.

Érdemes volna tehát színesíteni a működésmódunkat, és időnként „edzeni” a képességeinket mobilok nélkül is.     

Milanovich Domi