Ki volt az igazi Don Carlos: zsarnok vagy áldozat?

–

Carlos hiába született királyi családba, elég sanyarú sors jutott neki. Az anyja meghalt, az apját pedig négyéves koráig alig látta, mert II. Fülöp a hatalmas Habsburg-birodalom tartományait járta, és leginkább a lázongó Németalföldön tartózkodott.

Ám Asztúria kis hercege sok egyéb problémával is küzdött. Az 1500-as években a spanyol Habsburg-ház uralkodói között nagy divatja volt a családon belüli házasodásnak, aminek az eredménye ki is ütközött az utódokon. II. Fülöp spanyol király 1545-ben született fiának több rokona is testi vagy értelmi fogyatékossággal élt, illetve pszichés betegséggel küzdött.

Carlos infáns is testi fogyatékossággal született: púpos, tyúkmellű és sánta volt, ráadásul visszatérő lázrohamok gyötörték, valószínűleg egy maláriás fertőzés következtében. A kutatók úgy vélik, hogy a születése közbeni oxigénhiány értelmi fogyatékosságot okozott nála, beszélni is nehezen tanult meg, felnőttkorában is beszédhibával küzdött. Ám a hatalmával teljesen tisztában volt – és már gyerekkorában is visszaélt vele. A krónikások feljegyezték, hogy már kisgyerekként erőszakos volt, örömét lelte a szolgák és a háziállatok kínzásában.

Emellett az evés volt a szenvedélye, már fiatalon nagyon elhízott. Rangját és vagyonát leszámítva tehát Don Carlos nem sok vonzerővel bírt.

Operalibrettó a valóságban

Ahogyan az uralkodói családokban szokás volt, Carlost négyéves korában eljegyezték, mégpedig Valois Erzsébettel, aki éppen egyidős volt a gyerek infánssal, de még játszani sem játszhattak együtt, hiszen nem is találkoztak. Az uralkodói házasságok megkötésében a politikai számítás és a hatalmi játszmák döntöttek. Ez esetben II. Fülöpnek volt szüksége jó viszonyra Franciaországgal, és ezt leginkább egy királyi házasság biztosította. 

Ahogy az infáns növekedett, egyre inkább kiderült, hogy nemcsak a fizikumával van baj, hanem a szellemi képességeivel is. Tanulásra egyáltalán nem lehetett rávenni, csak a testi élvezetek érdekelték: az evés, az ivás és a nők. Bárkit megkaphatott hatalmánál fogva, és ezt ki is használta. Úgy tartják, egyszer egy szolgálólány után koslatott, amikor lezuhant egy magas lépcsőről. Sokáig volt eszméletlen, a mai kutatók úgy vélik, kómába is esett. Úgy tűnt, sose tér magához. II. Fülöp a legjobb orvosokat hívatta el hozzá, akik még koponyalékeléssel is megpróbálkoztak, mindhiába. A korabeli források szerint nem az orvosok, hanem egy helyi szent százéve porladó múmiája segített az infánson. Állítólag, amikor befektették mellé a szent testét, a herceg állapota azonnal javulni kezdett, másnap pedig magához is tért.

Ám a fejét ért ütés hatása nem múlt el nyomtalanul. A baleset után Don Carlos még kiszámíthatatlanabb volt, mint előtte.

Menyasszonyból mostohaanya

II. Fülöp feleségének halála után már világosan látszott, hogy Carlos nem lesz az az uralkodó, aki beházasodhatna a Valois-házba., ezért a király úgy döntött, hogy ő maga veszi feleségül Valois Erzsébetet.

Ahogy az operában: Carlos és Valois Erzsébet a valóságban is jegyesek voltak, de szó sem volt lángoló szerelemről, és arról sem, hogy az apja féltékeny lett volna a fiára, mert az beleszeretett a mostohaanyjába.

Amikor Erzsébet Toledóba, a spanyol királyi udvarba került, Don Carlosról már az a hír járta, hogy impotens, vagy legalábbis nagy baj van a szexuális teljesítőképességével. Ugyan egy papi bizottság előtt bebizonyította nemzőképeségét, és sok fiatal lány megfordult az ágyában, de csak akkor gerjedt fel férfiúi vágya, ha előtte megkínoztatta, vagy legalábbis megkorbácsoltatta a lányokat. Őrültsége egyre nyilvánvalóbb lett. Amikor nem tetszett neki a cipő, amit a cipésze készített, egyszerűen megetette vele. Vagy amikor sétája közben egy ház ablakából víz fröccsent rá, a házat a lakóival együtt felgyújtatta. Több arisztokratát is megpróbált nyílt színen megölni, az egyik szolgáját pedig ki akarta dobatni az ablakon.

Így Valois Erzsébetnek valószínűleg eszébe sem jutott, hogy úgy nézzen Don Carlosra, mint férfira. A mostohafiával hiába voltak egyidősek, a szerelem szóba se jöhetett az infáns fizikai és szellemi állapota miatt. És azért sem, mert Valois Erzsébet kifejezetten jó házasságban élt a férjével. Annak ellenére, hogy a kapcsolatuk elején voltak feszültségek. Mégpedig abból, hogy a 14 éves Erzsébetnek még nem jött meg az első menstruációja, így a házasságot sem hálhatták el. II. Fülöp ebben az időszakban sok szeretőt tartott, ami szintén természetes volt a kor viszonyai között. Ám amint Erzsébet nővé érett, kiadta a szeretői útját, és hűséges férje lett királynőjének. Annyira szerette Erzsébetet, hogy saját életével mit sem törődve maga ápolta, amikor a királyné elkapta a fekete himlőt.

Erzsébet édesanyjához, Medici Katalinhoz hasonlóan híres művészetpártoló volt, sőt maga is festett, ami a nők körében nemigen volt megszokott tevékenység akkoriban. De nemcsak a művészetek, hanem a politika is érdekelte.

II. Fülöp bevonta Erzsébetet az uralkodói döntésekbe, sőt diplomáciai útra is elküldte Alba hercegével. Az 1565-ös bayonne-i találkozón Erzsébet anyjával és bátyjaival szemben a spanyol érdekeket képviselte a francia-spanyol diplomáciai kapcsolatok kiépítésében. És Erzsébet kérésére helyeztette át II. Fülöp a királyi udvar székhelyét Toledóból Madridba, az Alcázar palotába.

Összeesküvés kicsit másként

A Schiller-műben és a Verdi-operában is Posa márki az, aki az udvari intrikákkal próbálja segíteni a szerelmeseket, amiért aztán II. Fülöp orgyilkosokkal megöleti. A valóságban azonban Don Carlos fejében ködös elképzelések kavarogtak. Fejsérülése után az a kényszerképzet gyötörte, hogy az apja és Alba herceg gyűlöli őt. Valóban szövetkezett a flamandokkal, de nem azért, hogy a szabadságharcban segédkezzen Németalföld elnyomott népének, hanem hogy egy puccsal megszerezhesse a spanyol trónt. Kétszer is megpróbált Németalföldre szökni, majd merényletet tervezett II. Fülöp ellen. Ám terveit elkotyogta Ruy Gómez de Silvának, Eboli hercegének, illetve másoknak is, így a király hamar értesült a fia őrült tervéről.

Valószínűleg ekkor fogyott el II. Fülöp türelme. Addig próbálta fenntartani a látszatot, hogy a fia épelméjű, és alkalmas a trónra. 1560-ban Kasztília, majd Aragónia trónörökösévé nevezte ki, és igyekezett bevonni a kormányzási teendőkbe is, annak ellenére, hogy Don Carlos számos kínos helyzetet okozott háborodott elméjével.

Letartóztatása után Carlos azzal fenyegetőzött, hogy véget vet az életének, így a király megtiltotta neki, hogy kést vagy villát tartson a szobájában. Éhségsztrájkkal is próbálkozott, sikertelenül. Bár az infánst felségárulás és összeesküvés miatt halálra ítélték, apja nem engedte kivégezni, mondván, mértéktelen életmódja és őrülete úgyis hamarosan végez vele. Igaza lett. 

Don Carlos halálát valószínűleg étkezési zavarai okozhatták. Az önéheztetést mértéktelen falási rohamok követték. 1568 júliusában, miután elfogyasztott egy elképesztő méretű pástétomot, és megivott rá tíz(!) liter vizet, kólikát kapott, amiből nem tudott felépülni. Halála után elterjedt a hír, hogy apja mérgeztette meg, de a kutatók szerint ez pusztán a flamand politikai propaganda alaptalan vádja volt, amely a spanyol királyi udvar befeketítésére szolgált. Az viszont tény, hogy amikor az infáns 23 évesen meghalt, II. Fülöp az emlékét is szerette volna eltörölni: a nevét is tilos volt kiejteni Spanyolországban.

Valois Erzsébet is meghalt még abban az évben. Nem a szerelmi bánat vitte el – hiszen sosem volt szerelmes mostohafiába –, hanem szülés közben halt meg, ahogyan sok nő a korszakban.

Miklya Luzsányi Mónika