–

Tudom, hogy amikor a nemzeti identitás meghatározásáról van szó, a helyzetem speciális. Magyarországi szerb vagyok, vegyes házasságból születtem, kettős identitással pedig kicsit a senkiföldjén egyensúlyozom. Egy olyan határmezsgyén, ami által ez is-az is vagyok, de a külvilág számára valójában egyik sem: a magyarok szemében szerb, az anyaországi szerbek számára magyar.

Sokáig azt vallottam: vagyok, aki vagyok, nem kell választanom. Attól függetlenül ugyanis, hogy a többségnek szüksége van rá, hogy egy címkét rám aggatva határozza meg a hovatartozásom és ezáltal engem is, úgy gondoltam – és a mai napig ezt gondolom, – hogy nekem nem kell ezt tennem.

Magyarul beszélek, magyarul gondolkodom, magyarul álmodom, magyar az édesanyám és a férjem. Szerb nevet viselek, szerb az édesapám, ortodox a vallásom, követem a szerb hagyományokat és szerb templomban mondtam ki az igent a magyar férjemnek. Ha pedig a Jóisten is úgy akarja, a gyerekeim is kétnyelvűek lesznek, és ebben az olvasztótégelyben nevelkednek majd – megismerve mindkét kultúrát lesznek kicsit ez, kicsit az.  

A nemzeti identitást nem dekára mérik. Bármennyire is próbálják velünk az ellenkezőjét elhitetni, nincs olyan, hogy valaki igazibb, tisztább magyar, mint a másik, vagy nagyobb szerb, mint magyar. Mit jelent a kettő ebben a nagyon turbulens évszázadokat maga mögött tudó Kárpát-medencében, ami mindig is sokszínű volt? Mindannyian a génjeinkben hordozzuk az itt megforduló sok-sok nép és nemzet nyomát.

Az én szívemben és az életemben mindkettőnek, a magyarságnak és a szerbségnek is helye van – és erre büszke is voltam. De mint annyi minden, a nemzeti identitáshoz való kapcsolódás is formálódhat az idővel. Ezt pedig számomra nagymértékben befolyásolta az a narratíva, ami a közbeszédben körbelengi.  

Az, hogy ma Magyarországon mit jelent a nemzet, vagy mit jelent nemzeti érzelműnek lenni, már rég nem a miénk: nem a tiéd, nem az enyém. A hatalom jelentéktelen és méltatlan dolgokra használta el ezeknek a szavaknak a valódi jelentését. Mert ha még a dohánybolt is nemzeti, az én érzéseimnek hogyan juthatna hely? És miközben elbirtokolta és a saját képére formálta, így használja már jó ideje uszításra, gyűlöletkeltésre, kirekesztésre.

Ugyanez igaz kicsiben az itteni szerb közösségre is, amiben az együttes építkezés helyett széthúzás uralkodik vezetői szinteken. Bár tudom, hogy ez nem mindenkire igaz, és azzal sem értek egyet, hogy minden nép megérdemli a maga vezetőit, egyszerűen elszomorít, hogy ilyen emberek alakítják egy ország életét vagy képviselnek közösségeket – határozzák meg, mit is jelent jó magyarnak vagy éppen szerbnek lenni itthon.

Ehhez pedig nem tudok és nem is akarok kapcsolódni.

Bár büszke vagyok arra, amit ennek a két nemzetnek az ismert és kevésbé ismert hősei tettek, már nem táplálok nemzeti érzelmeket egyik irányba sem. És az egészben a legrosszabb, hogy még csak dühös sem vagyok amiatt, mert elvettek tőlem valamit – normális ez?

De talán nem én vagyok az egyetlen, aki számára nem a nemzeti identitása az elsődleges – sőt, nem is a másodlagos vagy harmadlagos –, ami alapján megfogalmazza magát. Hiszek abban, hogy megválaszthatjuk, hogyan szeretnénk kapcsolódni a nagy egészhez – vagy hogy szeretnénk-e egyáltalán.

Én úgy döntöttem, a nemzetek helyett inkább választott értékek mentén határoznám meg magam. Az én zászlómra ezentúl nem a piros-fehér-zöld, vagy a piros-kék-fehér színek lesznek kitűzve, hanem az elfogadás, a nyitottság, az empátia. Az identitásom sarokkövei pedig a szűk családom – az én törzsem.

És az a hely, ahonnan származom, ahol nemcsak beszélni tanultam meg két nyelven, hanem szeretni és egyenes gerinccel állni is – az a határ menti buborék, amiben egyébként évszázadok óta élnek békében, a másikat elfogadva magyarok, szerbek és horvátok.

Ez lett hát az én új válaszom: se nem magyar, se nem szerb. Az apám és az anyám lánya vagyok, a férjem felesége, hercegszántói származású, szabad ember.

Vagyok, aki vagyok – ez mind én –, és nem kell választanom. Otthonom a világ, a szívemben nincs gyűlölet.

Filákovity Radojka

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ francescoch