Egészségtrend vagy anorexia 2.0? – Az időszakos böjt árnyékosabb oldala

–

A diétakultúra mindenütt jelen van az életünkben, de mindig változik, minek is nevezzük (például fogyás helyett a „wellness”-ről beszélünk). Sokan a diétakultúra egy újabb megjelenési formájának tartják az időszakos böjtöt (intermitten fasting; IF), amikor a nap bizonyos előírt óráiban tartózkodunk az étkezéstől, és csak egy meghatározott időablakban veszünk magunkhoz ételt. A böjtölésnek egyre több a híve orvosszakmai berkekben is, és egyre-másra jelennek meg kutatások arról, milyen hatással van ez az életmód az egészségünkre. Ezek a kutatások elsősorban nem a testsúlycsökkenést emelik ki pozitív hatásként, hanem a ketonszint, az autofágia növekedését, az inzulinraktárak csökkenését, az immunrendszer javítását, a mikrobiomra gyakorolt pozitív hatást vagy akár az agyműködés javítását. Arról azonban kevesebb szó esik, vajon az időszakos böjtölés vezethet-e rendellenes táplálkozáshoz, evészavarokhoz.

Nálam nem a fogyás a cél

Úgy írom mindezt, hogy magam is böjtölök a ciklusomhoz igazítva dr. Mindy Pelz Mindent a böjtről nőknek című könyve alapján: a ciklusom elején nagyobb böjtöket csinálok, a menstruáció előtti 7-10 napban azonban mellőzöm. De még ebben is rugalmas vagyok, ha például stresszelek, meleg van, nincs kedvem, fáradt vagyok, nem terhelem magam azzal, hogy megugorjak valami olyasmit, amire egyetlen porcikám sem vágyakozik éppen. A célom a böjttel egyébként a hormonrendszerem kiegyensúlyozása, egyensúlyban tartása volt így 40 körül, és persze nagyon tetszettek a járulékos egészségjavító hatások is, amiket magamon is tapasztalni kezdtem. Azonban szemet szúrt, hogy akármilyen applikációt szeretnék letölteni, az rögtön a kilóim számáról érdeklődik, és bármelyik intermitten fasting csoportba jelentkezem, a legtöbb poszt arról szól, „miért mutat még mindig annyit a mérleg, amennyit”, „hányszor kell méredzkedni”, „miért hízom, ha nem eszem”, vagy „mit és mennyit szabad ennem”.

Nem véletlenül ódzkodtam a böjtöléstől sokáig. Néhány éve egy ájurvédikus kúra 24 órás böjtnapja annyi rossz emléket hozott föl, hogy szinte sokkot kapva menekültem ki az éhségérzetből. Kamaszkoromban ugyanis a végletekig tudtam koplaltatni magam, ami nem ritkán túlevésbe csúszott át, kényszeresen számoltam a kalóriákat, órákat tudtam a tükör előtt, behúzott hassal és befeszített izmokkal állni, kaja helyett pedig a wellnessmagazinokat faltam pár jó ötletért.

Emlékszem, akkoriban milyen kapóra jött egy böjtkönyv a szüleim polcán, amely érvényesítette és normalizálta teljesen egészségtelen viszonyomat az ételekhez és önmagamhoz.

A címére már nem emlékszem, de arra a részre nagyon is, amelyben az író azt taglalja, hogy 21 nap nem evés után higanyt pisilt, ami a végső megtisztulás jele. Egy barátnőm a könyv alapján 7 napig koplalt, én csak 2 napig jutottam el (nem tudom, hogy a könyv említette-e egyébként, hogy fejlődő szervezet számára tilos a böjt, ha igen, én az információt nagyvonalúan átugrottam).

Talán lelki alkatomnak köszönhetem, hogy túl nagy baj nem lett ebből az őrületből, és nem tudtam az egy hetet megugrani. Valami belső gát védett már akkor is a totális önkínzástól, és lassan az evészavar is enyhülni kezdett (vagy mondjuk úgy, hogy inkább más kényszerekbe csapott át), és azóta sincsenek nálam tiltólistás ételek, úgy érzem, alapvetően kiegyensúlyozottan állok az étkezés témájához. Sőt,

nálam a böjt mostanra sokkal inkább azt hozta el, hogy az evési időben jobban odafigyelek önmagam táplálására, nem hagyok ki étkezést azzal az indokkal, hogy túl sok a munka, és sokkal változatosabb, ízletesebb és melengetőbb ételeket főzök.

Evészavaros múlttal nem javasolt az időszakos böjt

Hallva a történetemet, Repcsák Regina, evészavarban érintettekkel is dolgozó dietetikus kiemeli, szerinte a rugalmasság kulcsszó, hiszen a minket ért külső és belső tényezők a mindennapokban hatással lesznek ránk és öngondoskodási lehetőségeinkre is, ezért sem érdemes vakon követnünk az étrendi szabályokat.

„Ez az út tele van folyamatos tapasztalási lehetőségekkel, nem egy evési helyzet fogja elrontani vagy felülírni az addigi öngondoskodó, egészségmegőrző cselekedeteinket. Az online appok megint csak megmondják, hogy mit hogyan kellene, anélkül hogy ismernének minket. Bennük van annak a veszélye, hogy ahelyett, hogy magunkra figyelnénk igazán, inkább arra koncentrálunk, hogy bizonyos bevitt adatok alapján mit mond rólunk az a rendszer.

Az egyén a legkompetensebb a saját testét és lelkét illetően, és nekünk, szakembereknek az a feladatunk, hogy ezt a kompetenciaélményt támogassuk, ne pedig még inkább elidegenítsük a saját testi jelzéseitől”

– magyarázza a dietetikus. Szerinte ma már nagyon sok fórumon áradnak a különféle étrendi tanácsok, diétás trendek, amelyek félrevihetik az embert, csakúgy, mint engem az említett 90-es évekbeli böjtkönyv. „Sajnos ezek késleltethetik evészavarok esetén a betegségtudat kialakulását, melynek megjelenése nagyon fontos a gyógyulás szempontjából. Egyébként az evészavarok elsődleges terápiája a pszichoterápia és a családterápia” – emeli ki.

Repcsák Regina azt látja, hogy akik nem figyeltek az öngondoskodó életmódra korábban – mint ahogy én sem tettem –, azoknál gyakran azért hozhat újdonságokat és sikerélményeket egy-egy diéta (az én esetemben a böjt), mert nagyobb fokú tudatossághoz vezethet, sokan nyitottabbak lesznek a gasztronómia iránt, elkezdik saját életük időmenedzsmentjét újragondolni, valamint ránéznek élelmiszer- és ételválogatási lehetőségeikre.

„Mindezekre diéta nélkül, egyéni célokkal is rá lehetne nézni, de érthetően egyszerűbb nem szakemberként az, ha »neve van a gyereknek«, ami egy diétamegnevezés adta szabályrendszer által megfoghatóbb” – magyarázza Repcsák Regina, majd hozzáteszi: evészavaros múlttal egyébként kifejezetten kontraindikált az időszakos böjt, mert minden tiltáson, korlátozáson alapuló evési szabály triggerelheti a betegség kialakulását az arra hajlamosaknál. Az evészavar kialakulásában sok tényező közrejátszhat, és az IF is lehet egy triggerelem.

„Egy anorexiában érintett kliensem mesélte, hogy az IF volt az első szabály, amit magának állított fel, annak elkezdésétől datálja betegsége megjelenését.

Fontos kiemelni, hogy a felnőtt magyar lakosság 50 százalékában jelen vannak a szubklinikai zavarok, evési rendellenességek, amelyek konkrét klinikai tüneteket még nem mutatnak, de a betegség előszobája vagy korai jelzője lehetnek. A gyakoriság pedig csak fokozódik, mely mögött társadalmi és kulturális változások állnak” – teszi hozzá a szakember. 

Vagyis bár az időszakos böjt önmagában nem evészavar, mégis számos rendellenes, evéssel, illetve evészavarral járó viselkedést beindíthat, és erről ma már egyre több kutatás is napvilágot lát. Egy egyéves, fiatal felnőttek és tizenévesek körében végzett vizsgálat jelentős összefüggést mutatott ki az időszakos böjtölés és az olyan evészavaros viselkedésformák között, mint a kényszeres testmozgás, a hányás és a súlyos táplálékkorlátozás. Természetesen nem minden időszakos böjtölőnél jelentkeznek az evészavar tünetei, de az idő előrehaladtával, az étrend hosszú távú követésével nőhet a kockázat, és az egészségünk érdekében tett törekvés átválthat rendellenes kapcsolatba az étkezéssel – ez persze igaz a táplálkozás bármely szélsőséges megközelítésére is.

Repcsák Regina kiemeli: az evészavarokat magas morbiditás (sok érintett) és mortalitás (magas halálozási ráta) jellemzi; az anorexia halálozási rátája az egyik legnagyobb a pszichiátriai zavarok közt.

„Az evés szabályozása kontrollérzetet ad, ami a szorongáskezelés egy módja. Ebből is láthatjuk, hogy az evésiviselkedés-változás nem más, mint válasz a nehéz érzésekre és a terhelt mentális állapotra.

Ha valaki egy meglévő rendellenes étkezési szokás mellé még az időszakos böjtölést is beiktatja, akkor az IF miatti evészavar kialakulásának kockázata növekedhet. Fontos szakemberi team segítségével tudatosítani, miért eszünk úgy, ahogy, és emellett figyelni arra, mi esik jól nekünk – állítja a dietetikus. 

Számos jel árulkodik arról, ha átestünk a ló túlsó oldalára

Persze nagyon nehéz meghatározni, hogy a böjtölés mikortól lép át egy határt, és válik problémává. Repcsák Regina szerint figyelmeztető jel lehet a merev étrendi terv, a feszített edzésrend, vagy a tervtől, szabálytól való eltérés esetén fellépő bűntudat, a testi érzetek (például éhségérzet) figyelmen kívül hagyása, a társas étkezési helyzetek kerülése vagy a hétköznapi cselekedetek átalakítása annak érdekében, hogy az evési szabályt teljesíteni tudjuk. De idetartozik még a kompenzáló viselkedések megjelenése, az ételek címkézése jó és rossz tulajdonságok, kategóriák szerint, illetve önmagunk és szokásaink másokkal való összehasonlítgatása.

„Nem jelez az sem sok jót, ha túlzott fókusz kerül a »mit eszem« kérdésre, és egyre több gondolatunk forog az étkezés körül, ha rendszeresen életmódtémákban olvasgatunk, ha azon kapjuk magunkat, hogy evési lehetőségeink egyre szűkülnek, vagy ha már nem jelent örömet az étkezés.

Ez mind lehet annak a jele, hogy kezd egészségtelen kapcsolatunk kialakulni az evéssel és az ételekkel. Gyakori ilyenkor a bizonyos ételekkel kapcsolatos bűntudat megjelenése, vagy a folyamatos tápanyag-, energiaszámolás, a csak light vagy mentes termékekhez való görcsös ragaszkodás egészségi indokoltság nélkül, de az egymást követő különböző diéták végzése is szintén tekinthető figyelmeztető jelnek” – sorolja a szakember.

A böjt mögött álló tudományra való folyamatos összpontosítás egyébként is távolabb visz minket attól, hogy bízzunk a testükben. Mintha ebben is azt akarnánk, hogy valaki más mondja meg nekünk a varázslatos választ, ám ezzel a testünk táplálásáról szóló valódi üzenetek útjába állunk. Repcsák Regina, aki szereti az intuitív étkezés alapelvei szerint megközelíteni ezeket a kérdéseket, azt mondja, saját munkájában is nagyon fontosnak tartja, hogy nem ad kliensei kezébe szabályrendszereket, hanem partnerként segíti, hogy a hozzá fordulók kompetensnek érezzék magukat saját a testük és egészségük kapcsán. Ehhez pedig fontos tudatosítaniuk a belső motivációikat, illetve valós szükségleteiket arra vonatkozóan, mi esik valójában jól a testüknek, lelküknek. Szerinte tévhit, hogy ha nincs diéta vagy szabályrendszer, akkor az egyenlő a zabálással.

„Az egészség egy komplex fogalom, amelybe beletartozik a fizikai jóllét mellett a lelki, mentális jóllét is, amik egymással kölcsönhatásban állnak: egy szigorú diéta a testi jóllét érdekében gyakran képes beáldozni a lelki jóllétet. Akkor hogy is van az egészség?!

Az IF-ezés kiválthat különböző, ételekkel kapcsolatos, negatív kognitív hatásokat, mint például az étel, evés vagy étel utáni sóvárgás megjelenése, ami akár túlevést is okozhat. Ez pedig gyakorta bűntudattal társul, amelyből hamis tanulság következik újabb szabályok és szigorítások megjelenésével, és szépen bele is kerültünk a diéták ördögi körébe” – mondja.

Az evészavar nincs az ember arcára írva

Mindennek fényében aggodalomra adhat okot az IF ilyen mértékű trendként kezelése, irreálisan pozitív fényben való keretezése. Az említett Mindy Pelz-féle könyvben a szerző néhány bekezdést szentel ugyan a lehetséges kockázatnak, és felhívja a figyelmet arra, hogy a böjt nem kalóriakorlátozásról szól, és mint terápiás eszköz nem lehet ürügy az étkezések kihagyására, az angol címe, az elég szerencsétlenül hangzó Fast like a girl eleve elég rossz értelmezési utaknak nyithat teret, és akaratától függetlenül egy olyan célközönséget vonz be, amely kifejezetten kitett az evészavarok kockázatának. Repcsák Regina is azt tapasztalja, hogy a szakemberek az IF kapcsán nem beszélnek az evészavarról mint kockázatról.

„Sőt, számos olyan mondatot hallok a klienseimtől, amelyekben egyéb szakemberektől, orvosoktól kaptak arra vonatkozó biztatást, hogy milyen szabályt iktassanak még be.

Az időhiány miatt gyakran félmondatok hangzanak el a kliens teljes életének, lehetőségeinek ismerete nélkül, de arra már nincs a szakembereknek rálátásuk, mit kezd a kliens ezzel a félmondattal.

Az evészavar vagy az arra történő hajlam nincs az emberek arcára írva” – emeli ki, és hozzáteszi: bármilyen testalkattal lehet valaki evészavarban érintett. 

Érdemes óvatosnak lennünk tehát – és ezt természetesen magamnak is írom –, mert bár a rendellenes evési mintákat át tudjuk nevezni (hívhatjuk a fogyást például optimalizálásnak, az éheztetést böjtnek), de a veszélyeit ezzel még nem szüntetjük meg.

Bánosi Eszter