„Én már nem Drávucz Rita világbajnok vízilabdázó vagyok, hanem Wonderflora anyukája” – Elviszlek magammal
Támogatott tartalom
2023. április 26.
|
DTK
Azt hinnéd, hogy egy világbajnoki-, egy Európa-bajnoki arany, három BEK-győzelem és egy olimpiai negyedik helyezés után az ember már nagyjából mindent tud a küzdelem műfajáról. Aztán jön az élet, és dob egy olyat, ami hazai és nemzetközi vízilabdasikerek ide vagy oda, minden korábbinál nagyobb harcot jelent. Drávucz Ritával, a magyar női pólóválogatott volt csapatkapitányával pontosan ez történt, miután megszületett a kislánya. Flóra mindjárt tízéves, az elmúlt évtized pedig alaposan próbára tette őt és a szüleit is. A kislány egy ritka genetikai rendellenességgel született, az anyukája pedig tényleg mint egy szuperhős törte az utat a diagnózisig, és keresi az újabb és újabb megoldásokat arra, hogy egy kicsit is könnyítsen az életén. Rita az élsportból hozott összes küldetéstudatot és rezilienciát beleönti a közös történetükbe, miközben igyekszik magát is megtartani valahogy. Flórára ránézve, őt hallgatva pedig azt mondom: megéri minden perc küzdelem. Rég találkoztam ilyen helyes, okos, jószívű, jókedvű gyerekkel. Örülök, hogy megvártuk a tanítás végét, és néhány percre ő is beült velünk a kocsiba. Elviszlek magammal: Drávucz Rita.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2025. április 9.
–
DTK
Szentesi Éva az elmúlt évben harmadszor győzte le a rákot. Ő maga is búcsúzott már az élettől, de aztán mégis maradt. Az Elviszlek magammal búcsúévadának első epizódjában arról mesél, hogy mi változott, mit tanult és mit kezd azzal a csodával, amit az életének hívnak.
0 like / 0 dislike
26 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. április 16.
–
DTK
Steigervald Krisztián a generációkutatás rocksztárja, elképesztő sikerszériát fut az elmúlt években. Mint az ország elsőszámú szakembere a témában azt mondja: valójában generációkba csomagolt önismeretet oktat, ami szerinte a XXI. század legfontosabb képessége. Most magáról is mesél – sokkal többet, mint szokott.
0 like / 0 dislike
55 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. április 23.
–
DTK
Ábel Anita az elmúlt tíz évben alaposan újrarajzolta magát; most békésebb, mint valaha. Saját bevallása szerint köszönhető ez a korának, a nagy életeseményeinek és nem utolsó sorban: a jógának. Jó, hogy itt van az Elviszlek búcsúévadában.
0 like / 0 dislike
35 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. május 7.
–
DTK
Úszóiskolát nyit vagy kávézót, esetleg sportpszichológusként épít civil karriert. Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes úszó ötévesen ment le először az uszodába, és negyed évszázados sportolói pályától köszönt el tavaly decemberben a budapesti rövidpályás vb-n. Most megadja magának az időt a gondolkodásra és a gyászra.
0 like / 0 dislike
16 megosztás
WMN Life –
2020. július 26.
–
PD
Drávucz Rita vízilabdázó kislánya dongalábbal született, később Charcot-Marie-Tooth-szindrómát állapítottak meg nála, de már a diagnózisig is hosszú, és rögös út vezetett. Hogyan dolgozták fel mindezt, miben segítette őket a sport, miért fordultak hosszú idő után a nyilvánossághoz, és hogyan látja Flóra saját magát? Ritával Pásztory Dóri beszélgetett.
33 like / 0 dislike
266 megosztás
Elviszlek magammal –
2018. április 18.
–
DTK
Ritkán látni ilyen boldog, kiegyensúlyozott (és, hát igen: gyönyörű) negyvenes anyukát. Az Elviszlek magammal e heti epizódjában Benedek-Epres Panni modell, műsorvezető, vagy, ahogy az Instagram-oldalán saját magára utalni szokott: #benedekné (merthogy ő a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó felesége)
81 like / 13 dislike
1378 megosztás