„Három évig együtt éltem egy nővel. Végig azt hitték, csak sima barátnők vagyunk” – Felnőttként őrzött kis és nagy titkaink

–

Nem is tudom, mikor kezdődhet…

A lányomat megfigyelve akár egészen kicsi korban. Ő amióta kibújt, mindig valami rosszaságon töri a fejét. Egyik kedvenc hobbija titkosan elvonulni, és valami csintalanságot csinálni. Legutóbb pár napja figyelmeztetett: nehogy bemenjek a fürdőszobába. Nyilván azonnal rohantam. A következő látvány fogadott: vigyorogva bebújt a sarokba, és a tusfürdőket öntögette a pónijaira. Tudta ő, hogy tilosban jár és azt is, hogy ezt érdemes előlem eltitkolnia, csak még a módszerei nem olyan kifinomultak. Fel kell kötnöm a gatyát, mert belőle simán kinézem a suttyomban cigizést, amit én is űztem gimiben.

De persze tudom: más a gyerekkori titkolózás, és más a felnőttkori. Mások az okai, más a háttere, más a jelentősége is.

Amióta felnőttem, már nem magam miatt titkolok bármit is, és talán ez az egyik legnagyobb különbség. Gyerekként a titkok engem védtek. Felnőttként az ember már mérlegel, mi az, amivel fájdalmat, rossz érzéseket okozna, mi az, amiből konfliktus lenne. Nem mindig éri meg nyílt lapokkal játszani, lássuk be.

Nos, mivel a cikkeimet általában édesanyám is olvassa, nyilván azon gondolkodik, vajon mit titkolhatok most. Nem akarom tovább csigázni, szóval:

 Anya, két hete átszúrattam a septumom!

Diszkrét kis karika van az orromban. Egy időben kamu septum karikám volt, ezért már nem teljesen ismeretlen a műfaj a szülői házban, ám mint akkor kiderült, nem is túl népszerű. Én már akkor is nagyon szerettem, és elhatároztam, egyszer majd lesz igazi is. Két hete megcsináltattam, nagyon szeretem. Többször is találkoztunk azóta a szüleimmel, és vagy nem vették észre, vagy de, csak nem mondtak semmit, vagy azt hitték, ez megint kivehető, jobb nem tudni az igazat. Én meg nem forszíroztam a dolgot, mert hát pont ez a lényeg: nincs akkora jelentősége, mint amit tulajdonítunk az ilyesminek. Ők engem kímélhettek a negatív visszajelzéstől, én pedig őket attól, hogy úgy kelljen tenniük, mintha nem tartanák érthetetlen csonkításnak ezeket a heppjeimet.

Na de mivel a szülők előtt titkolózásról írok, stílszerűen saját magammal kezdtem. Nagylány vagyok, ugye, tán csak nem kerülök bajba.

De azért körbekérdeztem a követőimet Instán, hogy kinek milyen titkai vannak a szülők előtt, és bizony, jól sejtettem: sokan tudatosan titkolóznak, legalább olyan intenzíven, mint kiskorúként.

 Az örök klasszikus: dohányzás

Bizony ám, a cigizés titkolásába úgy belejön az ember, hogy hiába nőtt már fel, képes akár évtizedeken át elhallgatni ezt a rossz szokását. A beérkezett válaszok alapján legtöbben egyértelműen a dohányzást hallgatják el a szülők elől.

 „Negyvenkét éves vagyok, napi fél doboz cigit elszívok, de sosem ismertem be anyuéknak. Háziorvosok, kiakadnának nagyon. Ha náluk vagyok, akkor telefonálni szoktam kimenni, de olyankor csak elektromos cigit szívok, biztos, ami tuti.” (Emő)

 „Amikor utoljára lebuktam apám előtt, iszonyú balhé volt, de még kamasz voltam. Azóta sem szoktam le, de arra nagyon ügyelek, hogy erről apa ne tudjon, mert azóta is emlegeti, hogy mekkora rohadék voltam, hogy a zsebpénzemet, amiért ő dolgozott, arra költöttem, hogy megbetegítsem magam. Az a szar, hogy amúgy teljesen igaza van. Ezért is őrzöm a titkomat.” (Kinga)

„Nyolc évig cigiztem, mai napig nem tudják. Párszor lebuktam, de akkor bekamuztam, hogy csak néha szoktam.” (Rozi)

 „Feleségem van, két gyerekem és nem merem elmondani a szüleimnek, hogy dohányzom. Őrület.” (Gábor)

 Ám a dohányzást szorosan követi a titkok sorában a piercing és a tetoválás műfaja. 

„Van tetkóm, amit apám ihletett, de ő nem tud róla.”

Szerencse, vagy sem, a szüleimet azért kemény edzésben tartom a testdíszítés különböző műfajaiban. A mikrofrufrum se volt kismiska, meg kellett szoknia a családnak, ahogy azt is, amikor türkiz volt a hajam. Érettségi óta időnként szívesen jutalmazom magam tetoválásokkal, és hát igen, aztán jött a piercing.

Nem örülnek neki, nem igazán értik, mi a jó ebben, ezért azt már feladtam, hogy meggyőzzem őket, de azt muszáj volt sokszor elmondanom nekik (de még mindig nem eleget), hogy részemről mindez nem lázadás, nem ellenük, vagy nekik szól, csak épp ezt dobta a gép, hogy nekem ezek a dolgok tetszenek, nekik meg nem. Nem irigylem őket, én is tanulom, hogyan kell ahhoz jó képet vágni, ha a gyereknek olyasmi tetszik, amitől engem kitör a frász. (És igen, tisztában vagyok azzal, hogy a tetoválás mint életre szóló testdísz nem ugyanaz, mint egy szerintem ronda simléderes sapka.) Úgyhogy ez egy kényes kérdés sokaknál, és én mindkét oldalt meg tudom érteni, igaz, azért a műfaj ellenzésének is vannak fokozatai.

„Az új helix piercingemet titkoltam, persze teljesen fölöslegesen, mert aztán tetszett a családnak.” (Andi)

„Félhátas tetoválásom van, de a szüleim még nem látták.” (Kata)

„A köldökpiercing, amit nem is hordok, csak addig volt érdekes, amíg titok volt.” (Zsuzsi)

„Csomó tetkóm van, az egyiket konkrétan az apám ihlette, de nem is tud róla. Septumom is van, de olyan, amit be tudok forgatni, így senki se veszi észre, ha nem akarom.” (Luca)

De a tipikus titkokon túl azért vannak sokkal komplexebbek is és nem mindegyik olyan, amin cinkosul tudunk mosolyogni. Mert vannak titkok, amik a szülőkhöz való viszonyt tükrözik vissza, hogy nincs bizalom, elfogadás. Egyes titkok ezért is szívszorítók, mert iszonyú fájdalmas lehet megtartani őket. És vannak olyanok is, amik nem olyan fájók, de mégis fajsúlyosak.

Titkolt hitel, abortusz, identitás, viszony, a sor végtelen

„Queer vagyok. Tíz éve titkolom, vallásos a családom, nagyapám talán bele is halna, ha megtudná.” (Tina)

„Három évig együtt éltem egy nővel. Végig azt hitték, csak sima barátnők vagyunk. Aztán végül a titkolózás miatt ért véget a kapcsolat, a szüleim meg nem értették, miért voltam hónapokig szarul, miután szétköltöztünk.” (Ági)

„Mi azt titkoljuk, hogy a pasim még mindig nem talált munkát, mert ha megtudnák, elkezdenének ennél jobban is beleszólni az életünkbe. Az első pár hétben anyám kétnaponta hívogatott amiatt, hogy miket csináljon a pasim, hogy minél hamarabb szerezzen munkát. Kívülről persze lehet gondolni, hogy ez milyen kedves, de tőle ez sajnos csak fontoskodás volt, úgyhogy mindannyiunk lelki nyugalma miatt inkább azt mondtuk, talált munkát.” (Gerda)

„Több mint tíz évvel ezelőtt volt egy abortuszom. Kiszakadt a gumi, egyetemista voltam, pasim sem volt, egy egyéjszakás kalandból jutottam az abortuszig. A srácnak se mondtam el, pedig még évekig csoporttársak voltunk.

A szüleimnek soha nem mondtam el, nem értenék meg, szerintük az abortusz gyilkosság, meggyőzhetetlenek. Jobb, ha nem sokkolom őket azzal, hogy gyilkos a lányuk, még ha én nem is érzem magam annak. Nem kis teher ez az egész, mindenestül.” (Nóra)

„Viszonyom van egy férjezett nővel, egy éve tart. Ez olyasmi, amiről nem kell tudnia a szüleimnek, legfőképp az anyámnak.” (Ágoston)

„Volt egy siklóernyős balesetem. Belém jöttek hátulról a levegőben. Nem lett komoly baja senkinek, de mai napig égésnyomok vannak a karomon. Azt mondtam, munkahelyi baleset, mert apám eleve kivan, hogy repülök.” (Kinga)

„Szerintem ADHD-s vagyok, de nem mondtam el nekik, nem akarom, hogy picit is magukat hibáztassák.” (Linda) 

„Hogy nem akarok gyereket. Anno nem értették meg, és talán most is csak azért, mert mint kiderült, nem is tudok teherbe esni.” (Évi)

„Titkolom, hogy hitelt vettünk fel a feleségemmel, miután gyerekeink lettek. A szüleim felelőtlenségnek tartják.” (Andris)

„Három éve terápiára járok, de anyám sose értené meg. Szerinte ez úri hóbort, nem nyavalyogni kell, hanem dolgozni, mint mindenki. Nem is értem, miért csodálkozom azon, hogy pszichológusnál kötöttem ki.” (Timi)

Bizony, ezt mind felnőtt emberek írták, akár családos, többgyerekes anyák, apák. Könnyed témának gondoltam a felnőttként titkolózást, de mire belemerültem, rá kellett jönnöm, milyen sokrétű ez (is).
Mert persze, nem kell mindent a szüleink orrára kötni, nem kell, hogy fölöslegesen aggódjanak, ha ez megúszható.

De nem minden titkot könnyű magunkban tartanunk, főleg azok előtt, akik a legfontosabbak az életünkben, bármilyen is a viszonyunk.
Én azért nagyon igyekszem olyan kapcsolatot kialakítani a gyerekeimmel, hogy olyan titkot sose kelljen őrizgetniük, amit fájdalmas magukkal hordozniuk.
Nyilván ők is sunyulnak majd előttem. Már most lapítanak a maguk módján, kisebb csínytevésekkor.

Szeretném hinni, hogy a gyerekeim majd mernek hozzám fordulni, ha bajba kerülnek, ha hibát követnek el, vagy ha olyasmit csinálnak, aminek szerintük nem örülnék. Annyi mindennek és mindenkinek kell megfelelni az életben, annyi minden szabályoz és korlátoz minket, nem akarok egy lenni közülük.

Vannak alapértékek, szabályok, de semmi sem írja felül, hogy egy életük van nekik is, amiben hibázni, kísérletezni, magukat keresni ugyanúgy joguk van, mint ahogy én is jogot formáltam és formálok most is.

És most a végére azért ideszúrom az egyik választ, amit kaptam, mert azt hiszem, mindent elmond.

„Anya a saját szülei előtt titkolja a cigit. Ötvenéves.”

Szóval azt hiszem, ebből nem lehet kinőni. Aminek egyre jobban érdekelnek a gyökerei, úgyhogy azt hiszem, le is kell ülnöm erről beszélgetnem a pszichológus anyukámmal. Jelentkezem hamarosan, mire jutottunk. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Westend61

Szabó Anna Eszter