„A gyerekem nyolcéves koráig csak beállva látott engem” – Bajzáth Sándor felépülő függő a Breakout Roomban
Három erős idézet D. Tóth Kriszta műsorából
Az érettségi után akkori barátnője lőtte be neki az első adag heroinját, ami után Bajzáth Sándor 15 éven keresztül napi szinten kábítószerezett. Leggyakrabban ópiátokat használt, de nem vetette meg az alkoholt és az egyéb ajzószereket sem. Fizikailag és mentálisan is leépült, fekélyes sebek borították a testét, mire odáig jutott, hogy végleg felhagy a szerhasználattal. Az idáig vezető út igen rögös volt: 15 kórházi elvonós kísérlet és összesen 40 hónapnyi rehabilitáció után idén ősszel lesz 23 éve, hogy semmilyen szert sem használ. Ma már boldog családapa, aki más függőknek segít a tisztaság útjára lépni addiktológiai konzultánsként. A Breakout Roomban többek között arról beszélgettek D. Tóth Krisztával, hogy létezik-e függő személyiség, milyen a kapcsolata az idősebb lányával, aki nyolcéves koráig nem látta józanul az apját, és mi kellett ahhoz, hogy végleg letegye a szert. A beszélgetést Dián Dóri ajánlja.
–
Az alkohollal kezdődött
Már a beszélgetés elején felmerül egy nagyon érdekes kérdés a függőség természetéről, mégpedig az, hogy létezik-e függő személyiség, van-e, aki függőnek születik? Bajzáth Sándor szerint ez egy nagyon nehéz és összetett tárgykör, amire nem tud egzakt választ adni, de szerinte tény, hogy vannak olyan gyerekek, akik már egész korán mutatják a függőség tüneteit, és az is nagyon meghatározó, hogy az ember családjában volt vagy van-e függő. Sándor esetében ez nem áll fent, senki nem érintett a felmenői közül, mégis, amikor először megérezte az alkohol ízét, azt érezte, hogy akar még belőle. Sándor esetében tehát az alkohol volt a bemeneti pont, ahogy egyébként a legtöbb drogfüggő esetében is így van.
„Előbb voltam függő, minthogy drogokat kezdtem volna használni. Ez a fajta kényszeresség vagy megszállottság nekem előbb megvolt. […] Amikor ittam, nem tudtam a határt.
Amikor elmentem házibuliba, akkor én kontrollvesztetten ittam, próbáltam volna csajozni, természetesen teljesen sikertelenül, de ha már másban nem tudok kitűnni, akkor én vagyok a legrészegebb.
Utána másnap meg hihetetlenül szarul voltam. […] Emiatt volt különösen jó nekem a drog, az ópiátok, mert ott nem volt ilyen. Olyan béke és nyugalom szállt meg, amihez foghatót korábban sosem éreztem” – mesélte Sándor, akinek az első adag heroinját az érettségi után akkori barátnője adta be.
„A lányom születésekor is be voltam állva”
Bajzáth Sándornak van egy 34 és egy 13 éves lánya, a gyerekei között pedig nemcsak a korkülönbség nagy, hanem a gyerekkoruk is egészen más: az idősebbik lány érkezésekor Sándor még aktív szerhasználó volt, a kisebbik gyereke születésekor pedig már tiszta életet élt.
„Az idősebbik lányom nyolcéves volt, amikor elmentem arra a rehabra, ahol kijózanodtam, és ott voltam 27 hónapig. Utána még ott volt a piás időszak, de akkor már dolgoztam, szóval az nagyon más volt, mint a heroinos időszak.
Tehát nyolcéves koráig az én nagylányom életében még nem láthatott józanul. Ez szó szerint így volt, napi szintű felhasználó voltam.
Tehát vagy kórházban voltam, vagy rehabon, vagy egyszerűen drogoztam. Amikor született, aznap is be voltam állva. A kislányom meg életében nem látott egy cigarettát sem elszívni vagy egy korty alkoholt meginni, nemhogy drogozni” – mesélte Sándor, aki hozzátette, hogy egy függő számára a felépülés egyik kulcsfolyamata, hogy a családjával újra felépítse a kapcsolatát.
Azt mondja, az idősebb gyerekével ma nagyon jó a kapcsolatuk, ami annak köszönhető, hogy meg tudták beszélni a dolgaikat, és a lány jár terápiába, amiben Sándor támogatja.
„Mint egy mese”
Hogy mennyire kőkemény rabság a függőség, jól mutatja, hogy Sándor még akkor sem tudta letenni a szert, amikor nagyobbik gyereke megszületett. Azonban szerinte sajnos ez az általános tapasztalat: rengeteg családban van alkoholbeteg ember, sokaknak van gyereke, de emiatt sem teszik le az italt. „Ha az illető saját magáért nem tudja megtenni, akkor igazából senki másért sem tudja. Segíteni tud benne természetesen, ez is lehet egy motivációs tényező, de általában ez sem elég” – mondta Sándor, aki azt is elmesélte, neki mi kellett ahhoz, hogy úgy döntsön, végleg a gyógyulás útjára lép.
„Ott ülök egy szobában, tök magányosan, teljesen leépülve, fizikailag, lelkileg. […] Elfáradtam, kész, nem megy, nem tudom tovább csinálni. Vagy belehalok, vagy jó lenne öngyilkosnak lenni, de ahhoz gyáva vagyok, meg egyedül nem tudom megcsinálni. És ekkor jött egy telefon attól a lánytól, aki az első adag heroint beadta… Mint egy mese, tényleg, hogy velem álmodott – akkor ő már évek óta tiszta volt –, azt álmodta, hogy meghaltam, és akkor megkereste a szüleimet, akik megadták neki a számomat, és mondták, hogy kurva szar állapotban vagyok.
És akkor a megfelelő ember a megfelelő időben a megfelelő dolgot mondta.
Felutazott Pécsről, megkeresett a lakásomban, meglátta, hogyan nézek ki, és azt mondta: »baszd meg, figyelj, itt a telefon, vedd fel, hívd fel a rehabot, mert belehalsz, nincs sok hátra«. És én is éreztem, hogy nincs sok hátra, és akkor az egy olyan löket volt, hogy jelentkeztem rehabra, és a rákövetkező héten már vittek le anyámék” – mondta Sándor.
Az interjúban Bajzáth Sándor mesél arról is, hogyan segít neki a felépülésben, hogy ő segít kijózanodni másoknak, mi történik a rehabon, és hogyan csúszott át a drogfüggőségből sport- és szexfüggőségbe. A teljes beszélgetést itt tudod megnézni:
