–

„A 3D-s gyerekek”

Pár éve én is készítettem egy interjút Gyarmathy Évával, és akkor hallottam tőle ezt a kifejezést először, amikor a saját gyerekeim nehézségeit is megosztottam vele. A „3D-s” gyerek azt jelenti az ő megfogalmazásában, hogy egyszerre diszlexiás, diszgráfiás és diszkalkuliás is valaki. Egy komoly szaktekintélytől talán komolytalannak hat első hallásra egy ilyen kifejezés, pedig épp az ellenkezőjéről van szó.

Gyarmathy Éva minden zsigerével átéli és átérzi azt a generalizált szorongást, ami sajnos a mostani kamaszok sajátja.

Ugyanakkor a szülők nehézségeivel is tökéletesen tisztában van.

Kurucz Adriennel a Kamaszok című film kapcsán beszélgettek, ami egy tizenhárom éves, gyilkossággal vádolt fiú történetét meséli el úgy, hogy több irányból is megvilágítja az eseményeket.

Dr. Gyarmathy Éva gondolatai a Kamaszok című film kapcsán a szülői szerepek megváltozásáról

1. Emberség nélkül a korrektség sem segíthet

„A film ereje szerintem abban rejlik, hogy kendőzetlenül mutatja meg a bántalmazás rétegeit, és azt, mennyire egyedül maradhat egy gyerek. A fiú egy ponton megoldást keres – de előtte és utána sem kap segítséget. Ami igazán megrendítő, az a lélektelenség, ahogy a hivatalos közeg – az iskola, a rendőrség, a pszichológus – viselkedik vele. Mindenki korrekt, de nincs bennük emberség. Ez a hideg közöny sokkolóbb talán, mint maga a tett.”

2. Tehetetlenség helyett: kapcsolódás

„Az iskolai tehetetlenség ismerős: mindennapos.

A szülők sokszor már nem tudnak kapcsolódni a gyerekeikhez, miközben a gyerekek sem tanulják meg, hogyan kérjenek segítséget.

[…] A szülő nem tökéletes – és nem is kell annak lennie. De jelen kell lennie. Mert »vert lélekkel« hazatérni gyakran fájóbb, mint bevert fejjel.”

3. A közösség ereje fontosabb, mint hinnénk

„Arról a világról kell beszélni, amibe hirtelen belekerültünk. Nem attól kellene félni, hogy »mi lesz most«, hanem inkább azon kellene elgondolkodni, hogyan fogjunk össze. […] A szülők gyakran csak a saját gyerekükre figyelnek. De ez tévút – hiszen a gyerekeink közösségben élnek. Ha azt tanulják meg, hogy csak a saját szempontjuk számít, előbb-utóbb ilyen súlyos helyzetek alakulnak ki.”

4. Rugalmasság és tudatosság nélkül nem megy

„Elismerem, nem könnyű ma szülőnek lenni. Változtatnunk kell, tudatosabbá válnunk – másként nem megy. Akkora változás történt a gyerekek és a felnőttek kapcsolatában, hogy azt muszáj lenne észrevenni.”

5. Vissza kell adni a biztonságot a gyerekeknek

„A legfontosabb jel, amit sok szülő nem vesz észre, hogy ők is aszimmetrikus viszonyban állnak a gyerekükkel, mint régen a szülők – csak megfordultak a szerepek. 

Korábban a szülő volt a »mindenható«, most viszont sokszor a gyerek irányít, ő mondja meg, mi legyen. A kapcsolat dinamikája ugyanaz maradt, csak a hatalmi pozíció cserélődött ki.

Ez pedig a gyerekeket is nagyon elbizonytalanítja.”

6. Csökkentsük a kívülről érkező ingereket!

„Az információs környezet is drámaian megváltozott: a szülők már nem urai annak, mit lát, mit tanul a gyerek. Korábban, főként a televízió előtti világban a szülő volt az információ elsődleges forrása. Most a gyerekek a világból jövő, sokszor kontrollálhatatlan ingerekkel élnek együtt.” 

7. A figyelemnél nincs fontosabb

„A partneri kapcsolat vezethetne megoldáshoz: a szülő ne legyen sem mindenható, sem a gyerekeknek kiszolgáltatott, hanem jelenlévő, figyelő társuk legyen.”

8. Szabjunk kereteket!

„A gyereknek szüksége van keretekre és szabályokra – nem merev rendre, hanem egy olyan partneri kapcsolatra, amelyben a szülő adja a biztonságot.

A szülő felel a gyerekért, neki van élettapasztalata, világlátása, és ezt a biztonságot a kereteken keresztül kell átadnia.

Enélkül a gyerek könnyen széteshet – és sajnos ennek ma egyre több példáját látjuk.”

9. A tájékozottság nem pótolja a tapasztalatokat

„Sokszor úgy tűnik, hogy a gyerekek értenek dolgokhoz – online világ, emojik, technika –, de valójában fogalmuk sincs, hogyan dolgozzák fel a helyzeteket. Nem tanultak meg dönteni. A szülők sokszor mindent megoldanak helyettük – aztán csodálkoznak, hogy 23 évesen nem önállók.”

10. Tekintélyelvűség helyett gyógyító közösségekre volna szükség az iskolákban

„Az oktatás gyakran nem a gyerekek fejlődéséhez, hanem a múlt szokásrendszeréhez igazodik. A bántalmazások nagy része észrevétlen marad, és nem is kezelik őket megfelelően.

Az agresszió a közegre adott reakció. A gyerek frusztrált otthon, frusztrált az iskolában, és valahol ki kell adnia a feszültséget. Ha egy iskola nem tud biztonságot nyújtani, akkor nem jó hely. És igen, vannak jó példák, de rendszerszinten van baj.

A pedagógusképzés is elavult: nem tanárokat, hanem mediátorokat kellene képezni. Akik képesek összetartani, gyógyítani a közösséget.”

Ha kíváncsiak vagytok az egész interjúra, ITT elolvashatjátok. A Kamaszok című filmről pedig ITT és ITT írtunk korábban.

Both Gabi

Kiemelt kép: Kerepeczki Anna/WMN