Legyőzte a gyermekbénulást, majd a világ egyik legjobb sportolójává vált – Ismerjétek meg Wilma Rudolph, „a fekete gazella” életét

–

Születése után nem sok esély volt arra, hogy a kislány életben marad

Wilma Rudolph jóval korábban érkezett a vártnál tizenkilenc testvére mellé; mindössze kétkilós testsúlya miatt nem sok esélyt jósoltak neki az életben maradásra – 1940-et írtak ekkor. Bár az első néhány évben úgy tűnt, hogy a koraszülött kislány egészségesen fejlődik, négyévesen elkapta a skarlátot, később kétszer tüdőgyulladással kezelték, végül pedig őt is elérte az évek óta terjedő gyermekbénulás-járvány.

Bár Wilma ezt a betegséget is túlélte, a bal lába lebénult.

A család nehéz körülmények között élt, huszonkét gyerek mellett Wilma édesanyja szobalányként dolgozott. Ők ketten éveken át mindennap nyolcvan kilométert utaztak egy szegregált buszon, hogy a lány megfelelő orvosi ellátáshoz jusson, otthon pedig a családja naponta többször is megmasszírozta, hogy a vér keringjen a lebénult lábában. Évekbe telt, de úgy tűnt, a kezelések hatnak.

Rudolph a lábmerevítőt ortopéd cipőre cserélhette, a szülei pedig észrevették, hogy imád sportolni

Tizenhárom éves korában kosárlabdázni kezdett az iskolában – a speciális cipője nélkül. Egy állami kosárlabda-bajnokságon aztán kiszúrta őt Ed Temple, a Tennessee State University, egy nashville-i egyetem atlétikaedzője. Wilma érdeklődött az atlétika iránt, Temple pedig meghívta őt, hogy csatlakozzon a nyári, kizárólag feketékből álló csapata edzésprogramjához az egyetemen. Wilma olyan gyors és tehetséges volt, hogy a csapat nem hivatalos tagja lett.

Eközben a gyorsaságának Tennessee-n kívül is híre ment. A lány 1956-ban Seattle-be utazott, és egy olyan gyors futással robbant be az országos porondra, amely elég volt ahhoz, hogy kvalifikálja magát a következő olimpiára.

Az 1956-os melbourne-i játékokon az amerikai csapat tagjaként indult, és 4×100 méteres váltóban bronzérmet nyert.

Ezt követően visszatért ugyan a középiskolába, de nem sokkal később teherbe esett, és megszülte első lányát, Yolandát. Ez komoly veszélyt jelentett az atlétikai karrierjére, mivel Temple szigorú szabályai szerint anyák nem csatlakozhattak a csapatához. Az edző azonban kivételt tett ebben az esetben, de csak azzal a feltétellel, ha párja és lánya is távol marad a sportolótól, így Wilma elküldte Yolandát a nővéréhez St. Louisba. 

A lányától való elszakadás miatti törés ellenére rendületlenül edzett

Új célja volt: részt venni egy újabb olimpián, és ezúttal arannyal a nyakában visszatérni onnan. Bár a feketékből álló csapat tagjai gyakran még a versenypályák melletti mosdókat sem használhatták, sok sofőr pedig egész egyszerűen nem volt hajlandó fekete utasokat szállítani, nyolcan közülük végül kijutottak az 1960-as római olimpiára – Temple-t pedig kinevezték a női atlétika csapat edzőjének.

Rómában elérte az elképzelhetetlent. Három aranyérmet szerzett: egyet 100 méteres síkfutásban, egyet 200 méteres síkfutásban, egyet pedig váltóban.

Ez volt az első alkalom, hogy amerikai nő egyetlen olimpián három aranyérmet nyert, Wilma ráadásul minden versenyszámban világrekordot állított fel. És ez volt az első olimpia, amit az Egyesült Államokban televízió közvetített, Wilma pedig – a maga kiegyensúlyozott, halk szavú és magabiztos jellemével – azonnal sztárrá vált.

Hazatérve arra használta fel sikerét, hogy szülővárosában, Clarksville-ben változást érjen el

Nem volt hajlandó részt venni olyan ünnepi eseményeken, amelyek nem voltak integráltak, így az ő nevéhez fűződnek az első nem szegregált rendezvények a város történetében.  

Az olimpiai győzelme után visszavonult a futástól, tanulmányait befejezve ő maga is tanár lett, majd középiskolai és főiskolai futócsapatokat edzett. A hatvanas évek elején egy ideig randevúzott a bokszlegenda Muhammad Alival (róla korábban ITT írtam), 1963-ban pedig egy sikertelen házasságot követően hozzáment Robert Eldridge-hez, középiskolai szerelméhez, Yolanda apjához. Saját nonprofit szervezetet hozott létre, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket sportolásra ösztönözze. Később publikálni kezdett, életrajzi könyvet írt, sportprogramokat szervezett és népszerűsített. És bár számos díjjal kitüntették és inspirációként tekintettek rá, élete tragikusan korán ért véget: 1994-ben, 54 évesen agydaganatban elhunyt.

Wilma Rudolph öröksége egyértelmű: megmutatta az embereknek, hogy kitartással minden álmunk megvalósítható. „Nagyon szomorú lennék, ha csak úgy emlékeznének rám, mint Wilma Rudolph, a nagy sprinter” – nyilatkozta egyszer, még az 1980-as években. „Az a küldetésem, hogy tudassam a fiatalokkal, bármi lehet belőlük, amik csak lenni akarnak.”

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Bettmann

Mózes Zsófi