–

Lady L. (1957)

„Ha egy ember igazán szabad akar lenni, annak az eszméivel is szabadon kell bánnia, nem lehet csak a puszta logika útján járni, még a puszta igazságén sem, minden gondolat, tett körül legyen egy kevés emberi mozgásszabadság. Talán felül kell emelkedni az eszméinken, a meggyőződésünkön is, ha szabad emberek akarunk maradni. Minél hajthatatlanabb egy gondolkodásmód, annál inkább börtönné válik; az élet tele van ellentmondásokkal, megalkuvással, időleges egyezkedésekkel, s a nagy elvek egyaránt alkalmasak arra, hogy beragyogják és felégessék a világot.”

És tényleg, mennyire könnyű börtönt ácsolni magunknak a saját igazunkhoz való ragaszkodásból, a hajthatatlan gondolkodásmódunkból, abból, hogy azt hisszük, csak nekünk lehet igazunk! Folyamatosan felülbírálni, majd ha kell, felülírni önmagunkat. Megkövetni azt, akik addig voltunk, és megtorpanni: „Hoppá, ezt gondoltam vagy hittem én a világról? Micsoda baromság!” Majd konstatálni: de hiszen ember vagyok, változom, fejlődöm, befolyásolnak (lehetőleg jó értelemben), tanulok, figyelek, és képes vagyok arra, hogy felülvizsgáljam önmagam. 

„A férfiak sose akkor tesznek rosszat, mikor letolják a nadrágjukat… Ezt csak a polgári morál papolja. Mikor az igazi disznóságokat csinálják, felöltöznek. Egyenruhát vagy zsakettet öltenek fel. Csupasz seggel senki nem bűnözik.”

Kiegészíteném: de, az emberek képesek letolt nadrággal is rosszat cselekedni. 

Nem csak a férfiak!

A nők is!

A virradat ígérete (1961)

A könyv filmváltozatában Pierre Niney és Charlotte Gainsbourg játssza a főszerepeket

„Azóta is azt gondolom, hogy ha azt akarja az ember, hogy érdek nélkül szeressék, mindig legyen egy kis süteménymorzsa a zsebében.”

Ez a mondat abban gondolkodtatott el, hogyan viszonyultak az emberek hozzám, amikor a világ számára egy senki voltam, és hogyan viszonyulnak azóta, amióta a világ számára valaki vagyok. (Persze a magam számára sem vagyok már ugyanaz az ember, mint régen, de ez nem feltétlenül áll szinkronban azzal, hogy a világ mit gondolt vagy gondol rólam.)

Ami a lényeg: amíg „senki” voltam, addig a legtöbben átnéztek rajtam. Amióta vagyok „valaki”, azóta feltűnt, hogy vannak olyan emberek, akik akkor, amikor még nem így volt, észre sem vettek, most meg a zsebemből eszegetnék a süteményes morzsákat. 

De abból egy fenéket, na körülbelül annyit kapnak!

„Azt hittem, ott halok meg szégyenemben. Ez persze naiv képzelgés volt, mert ha az ember meg tudna halni szégyentől, már rég kihalt volna az emberiség.”
És te hányszor süllyedtél el szégyenedben? 
És te hányszor lapoztál át a történéseken, amikor nagyon szégyellned kellett volna magad?
A világon kétféle ember létezik: amelyik azért szégyelli magát, mert belé nevelték, a másik meg, akiből kiveszett a szégyenérzet, pedig oka éppen lenne rá.
„Amúgy sem az emberek szexuális viselkedését tekintettem a jó és a rossz kritériumának, sosem öv alá helyeztem az emberi méltóságot, hanem jóval följebb, a szív, a szellem, a lélek szintjére, elvégre ott mennek végbe a leggyalázatosabb kurválkodások.”
Az ember épp elégszer megkapja az élete során (pláne, ha nő), hogy mekkora kurva, azzal meg senki sem törődik, hogy közben mások mennyit lopnak, csalnak, hazudnak és aljaskodnak. A kurvaságot tartják a legnagyobb szégyennek, miközben az aljasságot kellene. Isten tudja, miért így van a világ összerakva.

Előttem az élet (1975)

„Az öntudatlanságot három- vagy négyéves koromban hagytam abba, és néha hiányzik.”

Nem csak néha. Leginkább gyakran.
Milyen boldog is voltam!

„Olyan boldog voltam, hogy szerettem volna meghalni, mert a boldogságot akkor kell fülön csípni, amikor lehet!”
Pont, mint gyerekkoromban. Néha azt érzem, egészen közel vagyok ahhoz az állapothoz, és olyankor szeretném ledermeszteni a történések ütemét, mint ahogy egyszer láttam valami béna filmben. Csak kellene hozzá különleges képesség, ami igazából megvan: nagyon kell figyelni mindenre, ami a fene nagy boldogságban történik, hogy később, amikor emlékezni akarunk rá, minél több pillanat meglegyen, és nehezebben kopjon el. 
„Lefeküdtem a földre, becsuktam a szemem, és a meghalást gyakoroltam, de a beton hideg volt, és féltem, hogy beteg leszek. Ismerek egy csomó kiskrapekot az én esetemmel, akik mindenféle szamárságot beszerválnak maguknak, de én nem fogom az élet seggét nyalni, hogy boldog legyek. Nem fogom megjátszani magam az élet kedvéért, szarok rá, sose láttuk egymást. Ha majd törvény szerint nagykorú leszek, lehet, hogy terroristának állok, repülőeltérítéssel meg túszszedéssel, mint a tévében, hogy követeljek valamit, még nem tudom, mit, de biztos, hogy nem nyalóka lesz.”
Ez a kedvenc Romain Gary-/Émile Ajar-idézetem evör. Mintha csak rólam írna, amikor fekszem Tiszalökön, a nagyapáméknál a pincetetőn, és az élet nagy dolgairól gondolkozom, például a meghalásról, amitől sose féltem. A fű szúrta a fenekem, nagyapám kiabált, hogy „megfázol, kislányom”, én meg kuncorásztam, mert a pincetető volt a minden, a föld és az ég ott ért össze, és azt hittem, az a világ közepe…
…ami így utólag visszatekintve, igaz is volt.
Salamon király szorong (1979)

„Arany középút. Egyenlő távolság a leszarom és a beledöglök közt. Nem csukom magamra az ajtót, de nem is engedek be mindenkit. Nem hagyom, hogy a szívem megkérgesedjen, de nem is emésztem halálra magam. Nehéz megtalálni a középutat.”

Valakinek sikerült? Jelentkezzen! Talán ez az élet legnagyobb művészete. Néha úgy érzem, egészen közel járok hozzá. Ahhoz a nagyon messzéhez képest legalábbis már biztosan közelebb.

„Szerettem volna ott helyben megdögleni, de nem lehet megdögleni, valahányszor ok van rá, mert akkor az egész élet csak abból állna.”
Valahogy meg kell úszni ezt az életet beledöglés nélkül: nem létezik nagyobb próbatétel, még akkor sem, ha a vége mindnyájunknak ugyanaz lesz. Csak a legtöbben nem veszik észre, hogy egész más beledögleni, mint belehalni.

„Nem vagyok hívő, de hát a nem hívésnek is vannak határai. Nem lehet határtalanul hitetlen az ember, tekintve, hogy mindennek megvan a határa.”

Akkor hiszek a legjobban Istenben, amikor rettenetesen haragszom rá.

És el kell hogy mondjam nektek, soha senkire nem voltam még annyira mérges, mint őrá. 

Erről pedig mindenki gondoljon azt, amit akar.

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Romain Gary – Forrás: Getty Images/Sophie Bassouls/Sygma/Sygma