„Ezt a cikket az adrenalin rakta össze” – Ezeket az írásainkat ajánljuk újraolvasásra

–

Both Gabi

Beolvasás

Egyáltalán nem jellemző rám a harciasság, de amikor ezt a cikket írtam, úgy éreztem, muszáj kiállnom a munkatársaimért, annyi igazságtalan bántást kapnak. Na, erre persze én is kaptam halálos fenyegetést, de nem bánom, mert a WMN és a sisterhood azt az énemet is előhozta, amiről nem is tudtam. No limit, WMN!

Csepelyi Adri

„Végre végezzetek valami rendes munkát” – A zeneipar sorsa nem néhányak hisztije, hanem százezer ember megélhetése

Ezt a beszélgetést szerettem a legjobban, akkor is, ha az apropója szomorú. Felháborított, ahogyan a zenészekről, művészekről beszéltek, amikor beütött a koronavírus, és fontosnak éreztem, hogy tisztázzunk egy csomó tévhitet meg félreértést a zeneipar és az arra épülő egyéb ágazatok kapcsán.

Dián Dóri

„Csak arra vágyunk, hogy hazaérjünk, és »szobafogságban« legyünk két hétig” – Egy Olaszországban rekedt magyar pár kálváriája

Ez volt az első beszámolók egyike olyan magyar turistáktól, akik az olaszországi lezárás miatt kint ragadtak, másrészt meg azért, mert ezt a cikket az adrenalin rakta össze, és a sztori miatt furcsán hangozhat ugyan, de imádtam csinálni. Tizenegyedikén este tudtam meg, hogy a barátaim milyen helyzetben vannak épp, majd amint a szerkesztők áldásukat adták rá, hogy a történetük megjelenhet, egy órát telefonáltam velük, mire mindent elmeséltek az elejétől a végéig. Éjjel megírtam a cikket, és a szerkesztők gyors munkájának hála, reggel már olvashattátok is az oldalon. Elég nagy visszhangja volt, kaptak hideget, meleget a barátaim azért, mert elmentek Szicíliába, de hogy mennyire gyorsan alakultak akkor a dolgok, azt jól mutatja, hogy egy héttel korábban még én is teljes nyugalomban érkeztem haza egy brüsszeli sajtóútról.

A legbizarrabb és szomorúbb az egészben az, hogy már több mint kilenc hónapja az életünk része ez a nyavalyás vírus, és a cikkben elmesélt egyik pillanatról a másikra bejelentett lezárás még mindig bármikor megtörténhet, mint például most legutóbb Londonban.

Fiala Borcsa

„Földtől a fényes égig rángasson minket végig” – Egy kollektív nemi erőszak margójára

Nagyon meghökkentem, amikor olvastam a napokban, hogy Svédország után Dániában is életbe lép a törvény 2021 januárjában, miszerint a beleegyezés nélküli szex nemi erőszaknak számít majd. Meglepődtem, hogy ezt egyáltalán törvénybe kell foglalni, de hát valószínűleg nagyon naiv vagyok. Ám valóban, visszaemlékezve erre a történetre, ezek szerint sokszor el kell mondani, le kell írni: a nem az nem.

Filákovity Radojka

„A beteg halálát kívánni a szeretet legerősebb megnyilvánulása is lehet” – Interjú Biró Eszterrel, a Magyar Hospice Alapítvány pszichológusával

Ezt az interjút nagyon nehéz volt megcsinálni – nem szakmai okok, hanem a témával kapcsolatos személyes érintettségem miatt. Épp ezért lelkileg eléggé megviselt a rá való készülés is. Viszont rettentően fontosnak tartom, hogy ledöntsük azokat a tabukat, amik a halált övezik.

És tudom, hogy nem cikk, de a Beszélnünk kell! podcastsorozat szerkesztőjeként minden adásra iszonyúan büszke vagyok, mert bátor, tabudöntő és hiánypótló.

Gyárfás Dorka

„Az élet valójában nagyon egyszerű, csak mi bonyolítjuk túl: ami megy, engeded, ami jön, fogadod” – Interjú a Peter’s Planet bloggerével

Amikor interjút készítek, kis időre óhatatlanul beleszeretek a beszélgetőpartnerembe, de csak egészen ritkán fordul elő, hogy ez az érzés nem múlik el a megjelenést követően, hanem mindketten azt érezzük, van még dolgunk egymással. Az idei évem nagy ajándéka Szűcs Péter, akivel tulajdonképpen régóta ismerjük egymást, de ez az interjú, pontosabban egy technikai malőrökkel tarkított Insta-élőzés hozott össze bennünket igazán (amit ezzel az interjúval kárpótoltunk), és egy közös utazás pecsételt meg augusztusban. De azt hiszem, abból az életörömből és bölcsességből, amit Péter a blogján keresztül átad, bárki profitálhat. Csak annyit mondok: én az elmúlt év nehéz pillanataiban mindig az ő szavait mantráztam magamban, és így jutottam túl a holtpontokon: „Ami megy, engedem, ami jön, fogadom.” Kell ennél többet akarnunk?

Kerepeczki Anna/Chripkó Lili

Laci bá, a tanyavilág bizalmija, és minden probléma megoldója – Chripkó Lili képriportja

Én mint képszerkesztő, Chripkó Lili képriportjait szeretném ajánlani, többszörös olvasásra/nézegetésre is. A kedvencem talán az az anyag, amikor a Szőlő-Szem Egyesület tanyabizalmijának, Laci bácsinak egy napját kísérte végig. 

Lili kameráján keresztül nagyon fontos témákba kaphatunk betekintést.

Jaj, tudom, hogy csak egyet mondhatok, pedig a gulyás Kis Bélával készült képriport is gyönyörű! 

Kégl Ági

Óda minden ADHD-val élő gyermek szüleihez – Nem vagy egyedül, nem te vagy a hibás, és idővel minden jobb lesz!

Nekem nagyon sokat segített volna, ha az elejétől fogva tudom, hogy nem vagyok egyedül, nem vagyok rossz anya, és a helyzet idővel javul. ADHD-s gyereket nevelni csodálatos feladat. Nekem örömet jelent segítő kezet és bizalmat nyújtani azoknak, akik most élik át azt, amit én anno. A belső vívódást, bizonytalanságot. Minden egyes ADHD vonatkozású cikkemre sok privát üzenet is érkezik, sokszor nem is segítséget kérve, csupán azt jelezve: jó érzés, hogy más is keresztülmegy/-ment hasonlón.

Kurucz Adrienn

Ferge Zsuzsa: Nincs hagyománya a tiltakozásnak ebben az országban!

Nagyon örülök, hogy találkozhattam Ferge Zsuzsával személyesen, nem csak telefonon beszélhettünk (nem sokkal az interjú után maradtunk otthon először). Elképesztően fontos dolgokat mondogat a tudósasszony évtizedek óta, de nem hallgatnak rá sajnos a hatalom birtokosai. Pedig a gyerekeink jövője a tét, és ez nem csak lózung.

Marossy Kriszta

„Nincs leállás, mert akkor lőttek a ritmusnak!” – A kukásautók mindennapi hősei!

Egy kicsit meghasonultam, mert egyértelműen a legkedvesebb cikkem a „kukás” volt, külön bírtam, hogy Chripkó Lilivel nyomtuk egy igazán döglesztően esős hajnalon, szerettem az egészet úgy, ahogy volt, és tényleg boldogan írtam.

Csakhogy – videósként – nem hagyhatom ki a számomra legfontosabb epizódot a Csak neked mondom!-ból sem. Hiába szerettem mindegyik adást, ennek a két fiúnak (Elek Ferenc és Ötvös András) a valódisága, igazi mélységei és humora az egyik kedvencem lesz mindig az összes munkám közül.

Bár nem rajtam múlt, hogy ők milyen emberek, de talán az egy kicsit igen, ahogy ők ketten leültek beszélgetni.

Nyáry Luca

„Tizenöt voltam, és nem engedett ki a kocsijából, amíg nem adtam neki egy puszit” – A gyereklányok mindennapos abúzúsa

Bár a mostanában megjelent cikkeim közül sok tartozik a kedvenceim közé, én ezt a márciusit emelném ki, mivel erre nemcsak az érzelmi jelentősége miatt emlékszem szívesen, hanem mert innentől érzem azt, hogy igazán belejöttem a cikkírásba. Egyébként is egy számomra rendkívül fontos témát dolgoz fel, és nagyon örülök, hogy ez lett az egyik legtöbb embert elérő írásom.

Pásztory Dóri

„Remélem, olyan útravalót kapsz ebből az időszakból, amiből az életed további részében tudsz építkezni” – Levél Barninak

Ahogy látom, még egy darabig szükségünk lesz arra, hogy folyamatosan emlékeztessük magunkat: a gyerekek úgy élik meg ezt a helyzetet, ahogy átszűrjük nekik, és fontos megteremteni számukra egy burkot. Erre törekszem most karácsonykor is, és ha 2021-ben újra lesznek bezárkózós időszakok, akkor is. Újra és újra ismételgetnem kell magamnak, hogy „kevesebb hír, több játék”!

Szabó Anna Eszter

„Kicsikém, mi volt ma Auschwitzban?” – Nagyapám, aki elment a pokolig, és vissza is jött onnan

Ennek a cikknek párja is van, úgyhogy picit csalok.

2020-ban azt az ajándékot kaptam, hogy írhattam a nagyszüleimről. Arra a pár napra, amíg a cikkeken dolgoztam, mintha újra mellettem lettek volna, és amikor elküldtem őket Csepelyi Adrinak szerkesztésre, mintha éreztem volna bátorító kezüket a vállamon. Felszabadító, gyógyító volt ez a két munka. És ami a legszebb, hogy pár olvasó számára is ezt az élményt hozták. 

Szentesi Éva

Fogadjátok! Engedjétek! – Szentesi újévi köszöntője

Nekem a 2020-as év első cikke volt a legfontosabb az évben. Egy baromi nehéz 2019-es év után jött egy olyan év, amelyben félni kellett volna, helyette inkább csukott szemmel kibírtam. Ebben is van gyakorlatom. Behunyt szemmel a pokolban. Na, mindegy, majd írok erről az évről is. De addig is ezt olvassátok újra.

Szőcs Lilla

Senki sem akar lemaradni erről a történelmi pillanatról – Koronanapló

Sokszor újraolvasom ezt a cikkemet, amikor úgy érzem, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Ilyenkor elfog valamiféle nyugalom, hogy oké, a nehezén már túl vagyunk, ami segít továbblendülni, talán másoknak is.

Tóth Flóra

Az első gyereknek a zokniját is kivasaltam, a második meg kétévesen látott először vasalót

Szerintem a legjobban az könnyíti meg a botladozást a szülőség újabb és újabb kihívásai között, ha képesek vagyunk röhögni magunkon. Úgyhogy én kettőt választottam ebben a témában, egyet, amit én írtam. Egy másikat pedig, amiben három csodás nő viccesen képes érzékenyíteni. Nagyon örülök, hogy megismertem őket, és azóta is rajongva követem a munkásságukat.

Trembácz Éva Zsuzsa

„A hiba nem a menstruációs ciklusunkban van, hanem az intézményeinkben és az oktatásunkban” – A Guerrilla Girls története

Tavaly sok erős nőről írtam. Nagyon érdekes volt még a fenti cikken kívül Christine Gall svéd mérnöknővel beszélgetni, de ami talán a legközelebb áll a szívemhez, az a szeptemberben elhunyt Ruth Bader Ginsburg életéről és munkásságáról szóló írásom. Elképesztően sokat tett a maga csendes módján – jogi eszközökkel – az egyenlő esélyekért, és ezt az egyenlőséget valósították meg a férjével 56 éven át tartó házasságukban is. Nagyon inspiráló a történetük. 

–

Eddig tartott a mi listánk.

Boldoggá tennétek bennünket, ha megírnátok kommentben, hogy a tavalyi írásaink közül melyik volt számotokra a legkedvesebb vagy a legfontosabb, és arra is kíváncsiak vagyunk, miért maradt meg bennetek.

Maradjatok velünk az idén is, ígérjük, igyekszünk még több, még érdekesebb és még színvonalasabb írással megtölteni a WMN oldalát! Tudjátok, mi a szlogenünk, ugye? A jó életbe!

Bízzunk benne, hogy 2021 mindannyiunknak több nyugalmat ad, mint az óév!

A WMN csapata