„Földtől a fényes égig rángasson minket végig” – Egy kollektív nemi erőszak margójára

–

Múlt hét pénteken jelent meg a WMN hasábjain egy személyes vallomás egy fiatal lány tollából. Megrázó volt maga a történet is: egy Kata álnevű nő mesélte el, hogyan invitálta fel a lakására két ismerősét, és azok végül hogyan erőszakolták meg. Mert kétsége ne legyen felőle senkinek, hiába tűnik az egyik fiú aranyosnak mindenki szemében, hiába mondja mindenki a másikról, hogy jó fej, és hiába volt bevallottan és bevállaltan a pakliban a szex lehetősége is, ez akkor is erőszak volt.

Mert ha valaki időközben meggondolja magát, jelzi, hogy ezt nem szeretné folytatni, ha ennek ellenére lefogják a csuklóját, figyelmen kívül hagyják a könyörgését, ráfekszenek, meghágják, akkor az úgy hívják: erőszak.

Az eset önmagában is rettentően szomorú. Még mindig itt tartunk, ma, 2020 Magyarországán. Egyesek még mindig nem értik: a nem mindig nemet jelent. Soha, soha, de soha nincs olyan, hogy igazából igenre gondolhatott a másik, miközben zokogva nemet mondott, hogy az a nem valójában egy kacér igen. Ez tényleg ilyen egyszerű: a nem az NEM. Punktum.

Ám ami még szomorúbb, és dühítőbb, és ami oly mértékben felháborít, hogy három napja van ökölbe szorulva tőle a gyomrom is, az a cikk alatti kommentek jelentős része. Nem egy, nem tíz. Több tucat áldozathibáztató okádék. És a java része nőktől ered. Azoktól a nőktől, akiktől szimpátiát, együttérzést, jó szót várnál. De nem.

Nézzük csak még egyszer, mi a helyzet: egy lány elmeséli a vele esett nemi erőszak történetét. Álnéven, az elkövetőket nem nevesítve, tehát nem a bosszúállás, a vádaskodás szándékával. Egész egyszerűen ki akarja magából adni ezt az iszonyatos emléket, hátha az egy fokkal könnyebbé teszi a mindennapjait, hátha akkor nem fogja az a rettenetes szégyenérzet kísérteni őt nap mint nap. Együttérzésre, megértésre vágyik.

De hiába.

Van, aki igyekszik ugyan magából kipréselni némi részvétet, majd annyival zárja le a véleményét, hogy „lépj túl rajta”. Mert mi azt majd jobban tudjuk, kit milyen mértékű sérülés ért, és azt meddig kell emészteni, ugye?

Van, aki azt kéri számon az elbeszélőn, hogy rosszul írta meg a történetet. Szarul mesélte el, érted? Tán még el is unta szegény magát olvasás közben, netán dramaturgiai hiányokat tapasztalt, nem volt a végén csattanó, esetleg nem lett kellőképpen a szájába rágva a tanulság. Persze, elmondhatod, mi fáj, mi bánt, de csak ha képes vagy jól előadni, különben bele se kezdj. Szórakozol itt a drága időmmel!

Szegény, szegény Kata, aki együttérzésre vágyott. Támogatásra. Itt. Az áldozathibáztatók országában. Ahol egy nemi erőszak után rögtön mindenki azt kérdezi, hogy okés, de mi volt rajtad? Hogy jártál? Hogy viselkedtél? Kihívóan, ugye?

„Valamiért ez megtörtént…” – szólnak most is, és neked, kedves áldozat, ne legyenek kétségeid, kinek a portáján kell keresgélni a „valamiérteket”.

Mire számíthat az ember egy olyan helyen, ahol a férfi „magáévá teszi” a nőt, ahol a szex házastársi kötelesség, ahol a nőnek sokak szerint egyetlen szent keresztényi kötelessége lehet: teleszülni az országot?

Ahol sokan fel sem fogják a házasságon belüli erőszak fogalmát, hiszen a „feleség a férj tulajdona”, azzal azt tesz, amit akar, ugye? Amikor, ahogyan és ahányszor csak akarja.

Mire számíthatunk itt, ahol nő nőnek farkasa, ahol zéró empátiával képes az áldozatot hibáztatni az eseményekért? Ahol számon kéri egyik nő a másikon, hogy részegen rossz döntést hozott, amiért felhívott mást a lakására, hiszen „részegen is felelős vagy a döntéseidért”, majd ugyanebben a mondatban fel is menti a két férfit, mert „részegek voltak szegénykék, nem tehetnek róla”? Tényleg odáig jutottunk, hogy nők önként és dalolva hirdetik, hogy az ő nemük alacsonyabb rendű, ezért persze más megítélés alá is esik?

Azt is döbbenetes, hány olyan ember van, aki úgy érzi, ha egy nő flörtöl, hajlandóságot mutat, vagy eleinte benne is van a szexben, az később nem gondolhatja meg magát. Aki még életében nem hallott olyat, hogy aktus közben is lehet nemet mondani. Az elején, a közepén, vagy bármikor. „Az utolsó pillanatban már késő a visszavonulás.” „Amit az ember elkezd, azt végig kell csinálni! Nem akarásnak nyögés a vége!”„Ne mászkáljon a nő meztelenül a férfi előtt, és akkor nem kell nemet mondania. Ha meg mégis megteszi (azaz: meztelenül mászkál - a szerk.), akkor ne mondjon nemet.” „Egy nő ne játsszon mások érzelmeivel.” 

Vajon mikor, mitől lettünk ez a pállott bűzű, szexuálisan frusztrált ország? Mikor lett szerintünk a férfiakból fékevesztett ösztönlény, akinek egyenesen jussa a felkínált, netán épp csak megkívánt női test?

Hely, ahol az alkoholos befolyásoltság felmentést ad minden ocsmányság alól?

„Valaki tényleg elvárja két részeg férfitól, hogy jólnevelten viselkedjen?” – bólogatnak tucatnyian, hiszen a férfi olyan mint az éji vad, ha vérszagot érez, az atyaúristen se állhat az útjába. Komolyan? Csak ennyi lenne?

Ha megérzed a körúti gyros szagát, már markolsz is bele szó nélkül, ne szórakozzon itt senki a te nyálelválasztásoddal? Ha rövidnadrágos lányt látsz a villamoson, akkor jogod van alányúlni? Ha részeg vagy, tényleg azt hiszed, az kifogás a viselkedésedre?

Apropó: meg tudod mondani, mi az a véralkohol százalék, ahonnan már össze se zárjuk a lábunkat, ahonnan neked már jár a másik teste?

Kérem, te nem tehetsz róla, a családban a férfiak mindig is rosszul bírták az alkoholt, egy bonbonmeggytől is előtörhet belőled az ősi ösztön, hát nem kellett volna kacérkodni, ugyebár.

És mielőtt úgy éreznéd, túl nagy feneket kerítünk egyetlen vallomásnak (vigyázat, a fenékkerekítést nem magam kellető felhívásként írtam!), netán megpróbálnád elbagatellizálni ezt az egészet, álljon itt néhány statisztikai adat: 

Magyarországon a nők 20 százaléka lesz valamikor az élete folyamán nemi erőszak áldozata, és további 20 százalékot megpróbáltak megerőszakolni. Tízből négy nő a környezetedben ilyen traumákkal él nap mint nap. Az összes nemi erőszak 70 százalékát ismerős, netán a saját partnere követi el, otthon, vagy olyan környezetben, amit az áldozat biztonságosnak érzett. Addig a pillanatig. Egy 2009-es felmérés szerint az összes EU tagállam közül Magyarországon fordulnak a legkevesebben a hatósághoz, ha megerőszakolták őket. Itt indul ugyanis a legkevesebb büntetőeljárás, itt veszik a legkevésbé komolyan, és itt szégyenítik meg a legtöbbet. 

Az, ami a kommentszekcióban történt, nem más, mint egy újabb bűntett, csoportosan elkövetett nemi erőszak, mindannyiunk ellen. Szembe lett köpve mindenki, akit valaha ért vagy érni fog abúzus. Hiszen hogy állhatna a tragédiájával mások elé, hogyan mesélhetné el, kérhetne igazságszolgáltatást bárki is itt, ahol nincs igazság, csak az elkövetők felmentése és az áldozat hibáztatása van? Ahol a kommentelők egy emberként köpik le, tiporják a sárba, alázzák meg és tesznek rajta verbális erőszakot?

És ők még csak azzal sem védekezhetnek, hogy részegek voltak. Netán bárki is kihívóan illegette volna magát az orruk előtt.

Nem. Mi ennyik vagyunk. Saját magunk legnagyobb ellenségei. Nekünk tényleg Mohács kell.

Fiala Borcsa

Amennyiben úgy érzed, erőszak ért és segítségre van szükséged, vagy tudomásodra jutott, hogy egy áldozatnak segítségre van szüksége, kérjük hívd a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) ingyenes telefonszámát: 06-80-505-101 vagy tájékozódj a weboldalukon: nane.hu

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/Pawel Szvmanski