–

Beolvasni a másiknak

Marossy Kriszta, alias Marishka kolléganőm hétfői naplójában elég pőrére vetkőzve, őszintén és keresetlenül, ráadásul szerintem nagyon szépen foglalta össze az elmúlt valóban elég pocsék hetét, ehhez segítségül hívta Fodor Ákos zseniális verseit is. Aztán az egyik olvasónk, aki régóta követ minket, és állítása szerint minden naplót elolvas, azt vágta Marishka fejéhez, hogy neki elege van ebből a nyavalygásból, és szerinte valami nagy gáz van a WMN-nél, ha mindenki csak panaszkodik a naplójában.

Többnyire nem válaszolunk a személyeskedő kommentekre, szerencsére ezt sokszor megteszitek helyettünk is, és megvéditek azt, akit bántottak. Olyan is van persze, aki még egyet belerúg abba, aki már amúgy is a földön fekszik. Gyakorlatilag tehetetlenek vagyunk ezekkel a kommentekkel szemben. Elviseljük. Kész. Nem tehetünk mást. Erre persze lehet azt mondani, hogy aki a nyilvánosság előtt végzi a munkáját, annak viselnie kell az ezzel járó következményeket. Oké.

De azért volna pár kérdésem, mert tényleg nem fér a fejembe, miért kell ismeretlenül is bántani azt, aki amúgy sincs jól.

A kritika fogalmáról

A kritika és az önkritika is nagyon fontos ahhoz, hogy az ember továbbléphessen, fejlődhessen az életében. Kevés embertől kaptam annyi kritikát, mint alapítónktól, D. Tóth Krisztától. Több mint öt éve dolgozunk együtt, rengeteg mindent végigcsináltunk már. Voltak mélyrepülések és szárnyalások is bőven. Sok hülyeséget csináltam ezalatt, rengeteget tévedtem, de még többet tanultam.

Soha nem éreztem úgy, egyetlen pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy Kriszta bántani akart volna engem a kritikáival, sőt! Mindegyikért hálás vagyok neki.

Ehhez persze elengedhetetlen volt, hogy ezek úgynevezett építő, konstruktív kritikák legyenek. Beépítettem ezeket a kritikákat, javaslatokat, tanácsokat a mindennapjaimba, jobbá váltam általuk, sokat segítettek abban, hogy úgy érezzem, a helyemen vagyok. Egy olyan önbizalomhiányos embernek, mint amilyen én vagyok, ez a sok kritika nemhogy rombolta volna az önbecsülésemet, hanem segített abban, hogy elfogadjam magam – a hibáimmal együtt.

A destruktív kritika rombol, a konstruktív meg épít. 

Persze ez nem újdonság, de úgy érzem, nem árt tisztázni újra és újra, hogy a szándék a lényeg. Méghozzá a jó szándék.

A WMN-nél remek a hangulat

Örülünk egymásnak, támogatjuk a másikat, és megkockáztatom, hogy ez az első olyan munkahely az életemben, ahol a szeretet az összetartó erő. Sok munkahelyem volt már, ötvenkét éves vagyok. Úgy tervezem, hogy innen megyek majd nyugdíjba, mert tényleg minden viszony tiszta és átlátható, mindenki törekszik a transzparenciára, a vezetőnk különösképpen. Még SOHA nem csalódtam benne. Minden helyzetbe beleáll, és elmondja feketén-fehéren, hogy mi van. Soha nem adott okot arra, hogy kételkedjem abban, amit mond. Úgyhogy mindannyiunk nevében bátran mondhatom: a WMN jó hely. Akkor is, ha sok nehéz időszakot éltünk végig.  

„Neked úgyis olyan tök szar minden, akkor még beléd is rúgok egyet, örülj a kritikának, oké?”

Sajnos nem tudom másképp értelmezni a fent idézett olvasói kritikát, mint így, ahogy az alcímben is van. Már csak azért sem, mert belőlem inkább együttérzést váltott ki az, hogy kolléganőnk leírta: hónapok óta bizonytalanságban érzi magát, mert a pandémia miatt nem sikerült elvégeztetnie egy fontos egészségügyi vizsgálatot. Leírta, hogy imádott, öregedő kutyájuk megint rosszul van. Leírta, hogy a férje, akinek eltűntek az iratai, nem tud utazni, pedig ő a családfenntartó, és a megélhetésük múlik azon, milyen gyorsan sikerül beszereznie a papírjait.

És erre kapta azt a kritikát, hogy miért nyavalyog.

Kösz, igazán építő! Ráadásul a kommentelő még egy kicsit ki is oktatja Marishkát, ugyanis szerinte „ha visszajelzést adunk kultúráltan”, abból nem lehet baj.

Akkor nekem is van egy (sőt kettő) építő kritikám. Azt a szót, hogy kulturáltan, rövid u-val írjuk.

Ezen kívül az a szó, hogy sicc, egészen mást jelent, mint a sic! (így). Ezt is rosszul használta a kommentelő, akit igazán nem akarok bántani. Megjegyzéseim építő jellege vitathatatlan.

Nincs semmi baj

Ahogy Marishka cikkének címe és mondanivalója is erre a költőivé sűrített három szóra összpontosít, úgy én is hiszek abban, hogy ha nem bántjuk egymást fölöslegesen, és segítünk annak, aki bajban van, akkor tényleg nem lesz semmi baj. Jó volna megtanulni békésen egymás mellett élni, és belegondolni abba, hogy egy-egy odavetett félmondattal mennyit árthatunk a másiknak. Maradjunk annyiban, hogy három negatív szóból is ki tudjuk hozni a legtöbbet, ha empatikusan annyit mondunk csak a másiknak: nincs semmi baj.

Utóirat

A vasárnapi önmagamnak adott szabadságommal kezdtem, és azzal is fejezem be. Szóval vasárnap este kimentem a Margit-szigetre a kutyával. Csodálatos volt az idő, délután hatalmasat aludtam, kisimulva és boldogan bandukoltunk az árnyas fák alatt. Aztán pedig fejvesztve menekültünk, mert az idillbe sajnos becsatlakoztak a kiéhezett vérszívók. Huszonöt szúnyogcsípést számoltam most össze a két lábfejemen. Azóta is vadul vakarózom, de nem bántam meg a sétát, viszont megtanultam belőle, hogy az első meleg napokon nem indulhatok el a természetbe szúnyogriasztó nélkül, és a vérszívók ellen mindig védekezni kell.

Both Gabi