Kurucz Adrienn: A kaparászással ne törődjenek! – Novella egy romantikus hétvégi kiruccanásról
Nincs is annál jobb, mint kiszakadni pár napra a verkliből, és elhúzni a világ végére, élvezni a csendet, a nyugalmat, a jó ételeket, nagyokat aludni. De néha a végzet szembejön az emberrel egy háziúr formájában. Kurucz Adrienn írása.
–
Kedves vendégek, isten hozta önöket! Jöjjenek, jöjjenek, erre van a maguk szép kis apartmanja.
Nem, nem harap a kutya, nem kell félni tőle. Csak hangos. Majd megbékél, meglátják, pár nap, és hanyatt vágja magát. De ne simogassák, hamis! Úgy megkapta a sógorom kezét is, hogy be kellett vinni a városba az ügyeletre. De ha nem tapogatják, nem lesz baj.
Elhallgass, te, fene a pofádat… Takarodj innen!
Na, bezártam, hogy halljuk egymás szavát, jobb így, nem, hehehe?
Már ágyban voltam különben, nyolckor szoktam feküdni. Ezért kérem a vendégeket, hogy hétig érkezzenek meg.
Fél kilenc van, kezicsókolom!
Írtak sms-t, hogy késnek? Ja, én sose olvasom el az sms-eket. Na, mindegy, nem számít, jöjjenek, mutatom a szobát.
Jaj, cipővel ne lépjenek a szőnyegre! Még nagyanyámé volt, antik! Itt vannak jó kis papucsok, tessék, a cipőket meg hagyják nyugodtan az ajtó előtt, nem viszi el senki, hacsak nem a kutya. Vicceltem, hehehe. Békés környék ez, nem szoktuk zárni az ajtót éjszakára se. Nincs etnikum a faluban, értik, na, csak a Kanalas Józsi, de az is szőke, különben.
Nem mintha nekem bajom lenne bárkivel, félre ne értsék! Keresztyén ember vagyok, az én szemembe mindenki egyenlő. Amíg rendesen viselkedik.
Tudnék mesélni! De nem akarok.
Micsoda emberek laktak már itt minálunk, uramatyám! Hányszor megfogadtam, hogy befejezem, nem adom ki többé a szobát. Rendőr voltam, korán nyugdíjaztak, a kis feleségem meg még dolgozik az önkormányzatnál, meglennénk.
Ebbe a mai világba nem lehet annyit kérni, értik, hogy megérje a sok munkát, bosszúságot. Be is zárok télre. Nem bírom már úgyse kifűteni a házat. Aztán tavasszal meglátom, folytatom-e.
Hohó, mi van abban a táskában, kedves? Csak nem ennivaló? Itt a hűtő a verandán, a szobába nem szabad bevinni élelmiszert! Üdítőt se! Még csak az kellene, hogy leöntse valaki a takarót! Volt itt egy család egyszer, két gyerekkel, dobhattam ki a dunyhát, amikor elmentek. Beledőlt a kakaó az ágyba! Gondolják, szóltak? Dehogy szóltak! Nem is jön ide többé gyerek! Csak felnőttek jöhetnek.
Én nem vesződök többet kölykökkel. Csinálják a fesztivált, letapossák a virágaimat, összetapicskolják a falat, elég volt! A saját unokáimat se engedem be a szobába, bezárom az ajtót, ha jönnek a fiamék. Megmondtam, a konyhában van a mulatság, meg lehet a kertben ökörködni. De a szobában nem!
Az a baj a mai fiatalokkal, hogy agyontutujgatják a gyerekeket. A kis menyem is, eh, nem tud nemet mondani. A fiam még csak meglegyinti őket, ha valami nagy disznóságot csinálnak, de a felesége mindjárt lázad.
Mondtam is neki, Piroskám aranyom, nem lesz ez így jó! Én is megsuhintottam a fiamat, ha ganéj volt, és ember lett belőle? Ember lett belőle! De ha hagyják kanászodni a gyerekeket, csak úgy növögetni, ahogy nekik tetszik, akkor mi az úristen lesz belőlük?! Semmise lesz!
De beszélhetek én a Piroskának, félrenevelte azt az anyja. Apja meg nem volt szerencsétlennek, aki rendezze. Nem Piroska a neve egyébként a kis menyemnek, csak én hívom így, mert olyan pirosas a haja.
Ismertem egy ilyet én is fiatalabb koromba, ej, de ropogtatni való egy nő volt, kár, hogy olyan kiállhatatlan volt a természete.
De jön már az én drága feleségem, majd ő elmondja a szabályokat.
Gyere, anyukám, na, siessél, itt vannak a kedves vendégek! Csak megjöttek. Mondtam én neked, hogy befutnak végül.
A hűtőt már említettem, a papucsot is, ja, mutatom a bojlert.
Nem ám kifürödni a meleg vizet, mert akkor a másiknak nem marad! Ez, kérem, ökofalu, spórolás van, kis ház, kis bojler. Aki wellnessbe vágyik, úgyis bemegy Hínárosfürdőre lubickolni. Ismerik? Neeem? Az hogy lehet? Világhírű a hínárosi iszap, ide jár pacskoltatni az a híres színésznő is, mondd már, anyukám, hogy hívják! Nem az, te, rövid eszű, az már meghalt, a másik.
Mindegy.
Én? Nem, én nem járok fürdőbe, nincs nekem arra időm. De így is kicsattanok, láthassák. Reggel egy pálinka, éhgyomorra, fertőtlenít, aztán megkávézok, ennyi a titok. Meg a fokhagyma. Nem is vagyok gilisztás! A feleségem tizenöt évvel fiatalabb tőlem, aztán nézzék meg, látszik? Ugye nem látszik! Az idegeivel vannak bajok, azért ilyen kis sápadtka, nyúzott. Tönkreteszi a hivatal, az a sok barom, aki bejár lamentálni. Leszázalékolta volna a doki, mert az az én barátom, de könyörgött a nő, képzeljék, hogy hadd járjon be legalább napi négy órában takarítani a polgihoz. Nem bír ez meglenni munka nélkül!
Ilyen vagy anyukám, ilyen kis szapora, egyem a szívedet.
Na, mutatom a kályhát. Fa a sufni mögött, fel kell kissé hasogatni. Pestiek, mi? Eh. Mutassam, hogy kell megrakni a kályhát, vagy láttak már ilyet?
De, inkább megmutatom, még összefüstölnek mindent.
Reggeli nyolckor.
Nem lehet később, utána dolga van az asszonynak. Nem ér rá lesni egész nap a vendégek óhaját, már megbocsássanak.
Esznek kenyeret, vagy minek vesszük?
Csak gondoltam, Pesten már nem esznek. Nem szokás, úgy hallottam. Megértem, nincs is jó kenyér ott. Itt süti a Berda Pista a jó nagy fehér kenyereket, de ha maguk diétáznak, akkor nem hozunk potyára.
Na, visszamászok az odúmba. Olyan erős itt a levegő, hogy elnyomja az embert. Álmosak maguk is, mi?
Ha jönnének éjszaka a hangyák, fújják le őket nyugodtan, ott a spray a fürdőben. A kaparászással meg ne törődjenek, csak a nyest. A patkányokat elkapja a kutya. A csótányok ellen meg lögyböltem ki mérget reggel.
Ha bármi gond van, reggel mondják.
Most már megyek aludni, jóccakát! Érezzék jól magukat minálunk!
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash / Annie Spratt
