„Bepakoltam a beton Buddhát, biztos, ami biztos alapon” – A leghajmeresztőbb dolgok, amiket utazáskor magatokkal vittetek

–

Igen, én vagyok az a típusú utazó, akinek a filmekben a londinerek élőláncot alkotva tolják maguk előtt a cuccait, aki – ahogy már említettem – nemcsak a kávéfőzőjét pakolja be nagyjából egy havi kávéadag kíséretében, hanem a saját kávéscsészéit és evőeszközeit (még teljesen felszerelt apartmanba is). Aki egy egynapos kiruccanásra egy egész bőröndöt telerak két fő részére, aki a gyógyszerkészletével egy kisebb települést is el tudna látni, és aki után, ha útra kel, a szekrények olyan üresen konganak otthon, mint a T-Rex hasa a Jurassic Parkban.

Pedig akár normálisan is alakulhatott volna minden…

Rutinos pakolónak számítok ugyanis, hiszen tizennégy éves korom óta néhány évig még hetente ingáztam Hercegszántóról Budapestre (és vissza) a gimnázium miatt – ez idő alatt pedig a saját bőrömön tanulhattam meg, mit jelent a túlkészülés terhe. Akkor mégis hol csúszott el minden? Hogyan és mikor romolhatott el az egész?

Ha egy dokumentumfilmben lennénk, most jönne az a rész, amikor a meggyötört ábrázatú rokonok, ismerősök arról vallanak a kamerának: bizony, jól belegondolva, azért már egészen korán voltak árulkodó jelek, amiket senki sem vett figyelembe…

Esetemben például abból akár sejteni is lehetett volna, hogy a pakolási „egyedfejlődésben” milyen szélsőségekbe fogok csúszni, amikor a gimi legelső hetének a végén nemcsak a piszkos ruháimat vittem haza kimosni, hanem lelkes diákként az összes tankönyvet is, amit kaptam (HÁTHA kelleni fognak). Nem kellettek. Ellenben egy új hátizsák igen, miután nem bírta a 30 kilós terhelést. A szüleim örömtáncot jártak (nem).

„Sosem verte nagy dobra, hogy vele ez van… hogy ilyen extremitásokra hajlamos. Hogy ő… ha tehetné, a szobanövényeken kívül mindent magával vinne” – nyilatkozná képzeletbeli dokufilmünkben az arcát nem vállaló ismerős, miközben a feszültség a tetőfokára hágna. Majd jönne a feloldozás és vele happy end (na, nem az, hogy ma már nagy lazasággal csak egy váltás bugyi kerül a bőröndbe – ahhoz minimum újra kellene születnem). 

Amikor ugyanis vettem egy nagy levegőt, és ezt a titkomat megosztottam a nagyvilággal egy korábbi WMN-es Instagram take over során, elkezdtek záporozni a kommentek. Évek óta tartó csendes magányom és az érzés, hogy valószínűleg nem vagyok teljesen normális, nos, az pedig egy csapásra szertefoszlott. Kiderült ugyanis: nem vagyok egyedül.

Úgyhogy most lássuk, melyek voltak az elmúlt évek során a leghajmeresztőbb dolgok, amik nem hiányozhattak a ti bőröndjeitekből.

A ruhadarabok, amiket amúgy sosem viselsz

Az utazás a legjobb alkalom arra, hogy kicsit kiszakadj a hétköznapok verklijéből, magad mögött hagyd az otthoni éned, és lehetőséget adj a benned élő másik, öltözködésben lazább, bevállalósabb, esetleg szexisebb valakinek, hogy a sötétségből végre a felszínre törjön. Vagy ne – de a lényeg, hogy rajtad ne múljon a dolog.

„Magas sarkú – soha nem hordok, gondoltam, nyaraláson hátha (nem).”

„16 évesen városnéző hét német sporttársnál: két elegáns nadrágkosztüm. Farmerban élek…”

„Nápolyi útra magas sarkú… masszív hegymenet a város.”

„Papucs – nem is hordok papucsot.”

De ruhából egyébként sem elég soha…

…hiszen ki tudja, mikor kerül az ember olyan helyzetbe a nyaralása során, hogy találkoznia kell a pápával, átvennie a legjobb főszereplőnek járó Oscar-díjat, vagy éppen azt, hogy mikor köszönt be az újabb jégkorszak.

„Egyhetes nyaralásra öt pár cipő, papucs, hogy minden szetthez legyen másik – de végül csak papucsban voltam.”

„Farmer és pulóver – nyáron… Floridába.”

„Vastag köntös Ciprusra a gyereknek, aki utálja, ha ráadom.”

„Négynapos márciusi londoni útra futós rövidnadrág (Két napig havazott).”

„Extravastag téli zokni Máltára májusban – azóta is emlegeti a férjem elrettentő példaként.”

„Nyári ruhák Londonba (augusztus volt, max. 15 fokkal).”

„Fordított helyzet: anyukám apának nem pakolt pulóvert Svájcba karácsonykor.”

„Én csak simán mindenhova úgy pakolok, hogy #biztosmegfagyunk.”

És az ember legjobb barátját, hogy a viharba lehetne otthon hagyni?!

„Az emberméretű plüss rénszarvasomat.”

 „A macskát – most is velünk tartott. Ő élvezi a legjobban.”

„Amikor kisebb voltam, az összes plüss macskámat magammal vittem – kábé ötven darabot.”

És végül jöjjenek azok az elengedhetetlen dolgok, amik nélkül nem utazás az utazás, és a nagybetűs apokalipszis során akár még a túlélés zálogai is lehetnek 

Vagy nem... (de ezt mindenki döntse el maga):

„Beton Buddhát, biztos, ami biztos alapon.”

„Kisrezsó hotelbe – sosem lehet tudni.”

„Elektromos crépe sütő” (óriás palacsintasütő – a szerk.)

„DVD-lejátszó (kábé 13 éve)”

„Mikrós cumisüveg-sterilizáló egy gyereknek, aki nem iszik cumisüvegből.”

„Turmixgép”. 

„Citromfacsaró és három kiló narancs. Mert Ausztriában biztos nem kapni.”

„Porszívó háromnapos wellnessre – hátha pont akkor lesz náthás a gyerek, és orrot kell szívni.”

„Két napra három-négy könyv”.

„Szódagép”.

„Teljes csomag pelenka a gyereknek. Aztán rájöttem, hogy külföldön is lehet kapni.”

„4+1 fényvédő (az uramnak a +1)”.

„Görögországba vittem magammal a vasalómat (elő sem vettem a tíz nap alatt).

És végül, ha még mindig maradt benned némi kétség arra vonatkozóan, hogy mi szükség lehet mindezekre, egy WMN-követő által lejegyzett, örök igazsággal zárnám soraimat: 

„Semmi sem túlzás, ha a túlélésre készülünk.”

Filákovity Radojka