Viselj fehérneműt!

Ezt a szokást egyébként is ajánljuk a hétköznapokon, de egyes észak-afrikai országokban a fehérnemű színe határozza meg, hogy milyen éved lesz:

piros bugyi = szerelem, fehér bugyi = béke.

A többi színről nem tudok pontosat, úgyhogy ebből a kettőből választhatunk. 

Igyál hamut!

Örményországban és Oroszország bizonyos részein szokás felírni az újévi kívánságodat egy papírfecnire, elégetni, majd a hamut beleszórni az italodba, és felhajtani. Hiszen így a kívánságod a szó legszorosabb értelmében benned lesz. A tűz meg úgyis fertőtlenít, szóval ez, mondhatni, egészséges. A hamuval dúsított koktélt pontosan akkor kell elfogyasztani, amikor az óra a tizenkettediket üti – különben teljesen feleslegesen ittunk égett papírt. Egészségünkre!

via GIPHY

Apró szeműt és disznót nem csak mi eszünk

Fekete szemű bab (vagyis úgynevezett black-eyed peas) és a borsó is az új évi gazdagságot és termékenységet jelképezi sok nemzetnél. A nálunk leggyakoribb lencse eredetileg olasz hagyomány: már az ókori rómaiak is egy tasak lencsét ajándékoztak egymásnak, aminek a formája és a mennyisége az érmékre utalt, az pedig, hogy a sütés-főzés során megnövekednek, a bőséget szimbolizálta. Ezt a hagyományt visszük tovább mi is a lencseevéssel. A disznó pedig a világ más részein is a bőséget és a szerencse kitúrását jelképezi, és nem elhanyagolható módon jól passzol az előbb említett babos-lencsés ételekhez, szóval igazi win-win szituáció.

De van, aki a kerek ételekre esküszik

A Fülöp-szigeteken tizenkétféle kerek ételt kell enni szilveszter éjjelén, mert azok a pénzérmét szimbolizálják, szóval ezzel is a gazdagságért teszünk. Gyümölcsből például sok kerek létezik, ezekkel érdemes tehát megtölteni a szilveszteri asztalt virsli helyett, ha ezt a hagyományt választjátok.

Sőt, nem csak a kerek étel, a pöttyös ruha is segít… vagy a fehér

Szintén Fülöp-szigeteki hagyomány a pöttyös viselése, ez is azt segíti elő, hogy szerencsés és bőséges új évünk legyen. A brazil hagyományok szerint nem a pöttyös a nyerő, hanem a fehér. Ez a szerencse mellett a békét is elhozza. Szóval elő a pöttyös fehér szettekkel, ha biztosra akartok menni!

via GIPHY

Ugorj át hét hullámot

Szintén brazil eredetű a hagyomány a hullámugrálás.

A jeges Balatonban kicsit nehéz megvalósítani, de az igazán elszántaknak nem lehet akadály egy kis hideg. Szóval pontosan hét hullámot kell átugrani, és minden egyes ugrásnál egyet kívánni.

Az így elmondott hét kívánság teljesülni fog az új évben. Mondjuk, ha erre valaki garanciát ad, máris indulok a Balatonhoz. 

Egyél halat… vagy ne egyél halat

Ha már Balaton, a hal nehéz kérdés elé állít bennünket, mert egyes elgondolások szerint a hal egyfelé úszik: előre, ami azt segíti, hogy ne tapicskoljunk a múlt pocsolyáiban… de a magyar hagyományok inkább azt mondják, hogy a hallal elúszik a szerencsénk és a pénzünk. Hát, ebből a kettőből legalább az egyiket biztosan tudjuk teljesíteni. Lehet esetleg váltogatni is. Vagy összehasonlító elemzést végezni: valaki egyen halat, valaki meg ne, és nézzük meg, kinek lesz jobb éve. A beszámolókat jövő decemberben várjuk a szerkesztőség e-mail-címére.

via GIPHY

Tizenkét szem szőlő a szájban

Személyes kedvencem ez a spanyol hagyomány: az éjféli harang minden egyes kondulásakor egy-egy szőlőszemet kell betenni a szádba. A 12 szőlőszem az eljövendő év 12 hónapját szimbolizálja, és miközben tömöd be őket, gondolj egyesével minden hónap jelentőségére.

Ha nem sikerül mind a tizenkettőt a szádba tenni, akkor totál balszerencsés éved lesz, úgyhogy szájizmok trenírozására fel!

Az egyébként nem tiszta számomra, hogy közben lehet-e rágni, vagy szőlőkkel teljesen teletömött szájjal kell kezdeni az új évet, de valószínűleg nem ez a lényeg. Mindenesetre az év első fotóján jól fogtok mutatni. És a német eredetű éjféli csók hagyománya is viccesebb szőlővel kombinálva.

via GIPHY

Akármit ettél, törd össze a tányért

A dán hagyományok szerint amikor éjfélt üt az óra, össze kell törni egy (vagy több) tányért a küszöbön. A lelkes dánok gyűjtögetik év közben a csorba tányérokat, hogy minél többet összetörhessenek az új év tiszteletére. Főleg, hogy nemcsak a saját küszöbünket kell sérülésveszélyessé tenni, hanem a barátok, családtagok küszöbére is juttathatunk a törni való étkészletből, ha jót akarunk nekik.

Minél több a porceláncserép a küszöbünkön, annál jobb évünk lesz… és annál többet kell söpörnünk elsején, ami amúgy elvileg tilos, mint a legtöbb házimunka.

Dekorálj hagymával!

Ha már a küszöböd tele van törött tányérral, jöhet még egy vonzó dekoráció: akassz egy csokor hagymát a bejárati ajtóhoz, ezzel beinvitálod a jólétet az otthonodba – a görög hagyományok szerint. A vendégeket meg távol tartod ezzel a két szerencsehozó cselekedettel: a hagymaszagú, törött tányérokkal borított bejárati ajtó nem tűnik túl vonzónak. De hát valamit valamiért. 

via GIPHY

Ugorj le egy székről

A tányértörés mellett ez a másik dán hagyomány: amikor éjfélt üt az óra, ugorj le egy székről, és legyél az évváltáskor a levegőben. Ez az új kezdetet szimbolizálja, és azt, hogy a negatív dolgokat az előző évben hagyjuk. 

 

Szaladgálj üres bőrönddel

Kolumbiában és Latin-Amerika más részein egy üres bőrönddel kell körbeszaladni a ház/háztömb körül, ha kalandos és utazásokban gazdag évet szeretnénk. Mondjuk, vihetjük abban az összetörni való tányérokat a szívünknek kedves emberek küszöbére, aztán visszafelé már üresen megfuttathatjuk a bőröndöt is. Csak ne egy szál piros bugyiban tegyük, mert annak több kellemetlen következménye is lehet.

Na, ti melyiket tesztelitek az idén?

Tóth Flóra

Ha olvasnátok még a témában, ITT megtehetitek!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Montague_Stone