Vasárnapi ebéd: amikor degeszre ehetjük magunkat az otthon ízeivel

–

Próbáltam eredeti tervemhez ragaszkodni, és egy átfogó cikket írni a vasárnapi ebéd műfajáról. Aztán rájöttem, hogy ez az ebéd tényleg minden családnál más. Ez a legbelsőbb, legintimebb hagyományunk, amit a családtagok együttesen tesznek azzá, ami. A vírus miatt rengeteg közös vasárnapi ebéd maradt el, és ezek az együtt tölthető idők, a családi szokásaink jobban felértékelődtek, mint valaha. Nincs két egyforma vasárnapi ebéd, hagyomány, menüsor.

Vannak ám klasszikus pontok, amik mindenkinek ismerősek lehetnek, és én ezekre koncentráltam. (Közben persze jól meg is éheztem…)

Első fogás: a húsleves

Azt hihetnénk, hogy a húsleves tipikusan magyar találmány, pedig tulajdonképpen a húsos-zöldséges alaplébe lassú tűzön főzött mindenféle jóság, a világon mindenhol megtalálható ilyen vagy olyan formában. Van, ahol pho levesnek, van, ahol ramennek hívják. Az olaszoknál tortellini úszik a leves tetején, a görögöknél a főszerepet a rizs és a citrom kapja. 

Ami biztos: ezek a levesek világszerte az otthon ízei, komfortételek, amik betakarják és megölelgetik az ízlelőbimbóinkat és a lelkünket is. Bebalzsamozzák a torkunk, ha fáj és VIP-jegyet adnak időgépükön egyenesen vissza a gyerekkorunkba. 

Na de maradjunk egyelőre a mi klasszikus húslevesünknél. Mi is az eredete?

Réges-régen, a magyar ősidőkben fontos volt, hogy az ételek táplálók legyenek, hogy az emberek jó erőben maradjanak a portyázások alatt, ezért a hús abszolút főszerepet játszott az akkori menütervezésben. Az általunk ismert és szeretett húsleves elődje német származású, a brüeje szó, ami magyarul forró folyadékot jelent.

Mint oly sok családnál, nálunk is a vasárnapi ebéd egyik kulcsszereplője a tűzforró, gőzölgő húsleves.

Minél hosszabb ideig rotyog a tűzhelyen, annál finomabb. Egyszer anyukám feltette a levest a huszonéve működő slow cooker-edényben, bekapcsolta, és majdnem két napra ott felejtette. Még csak hús sem volt benne, mert akkoriban vega voltam, és amikor rájött, hogy mi történt, pánikszerűen rohant a fazékhoz, a legrosszabbra számítva. Nem tudjuk, hogy történhetett, mert a leve se főtt el, és a zöldségek se váltak pépessé, viszont a színe gyönyörű narancsos-vöröses volt, és az íze… az íze életem leggazdagabb, legfinomabb levese volt, sosem felejtem el. 

Azóta is kérlelem, hogy egyszer vasárnapra készítsen újra elfelejtett, két napig főtt levest, de anya tagadásban van, szerinte ennyi ideig biztosan nem felejtette ott.

Akárhogy is, emlékeimben életem legfinomabbja volt. Hogy kinél mi kerül bele, családja válogatja. Egyeseknél a csirke különböző részei kandikálnak ki a fazékból, láb, nyak, mell, comb. A marhahúsleves klasszikus aranyvasárnapi csoda, de az orja vagy a velőscsontos Krúdy-leves már olyan magaslatokba emeli a műfajt, hogy lassan a kínok kínját élem át, ahogy fantáziálok ezekről a finomságokról. (Tudván, hogy a hűtőnk épp teljesen üres…) 

A levesünknek van ám még egy fontos része: a tészta

Csigatészta, cérnametélt, eperlevél, grízgombóc, macesz…

Nekem mindegy, bármelyikről is legyen szó, nagykanállal merem a tányéromba. Aprólékosan felvágom a kanalammal a puhára főtt répát, és – mint minden lelkében gyereknek megmaradt felnőtt –, a zellergumót és a karalábét meghagyom a nálam idősebbeknek. De a petrezselymet legalább megeszem, ennyire azért felnőttem már én is.

A húsleves olyan jószág, amihez mindenkinek van minimum egy története, és bizony az irodalomban is gyakran kap cameo- szerepet. 

„Lesz húsleves. Jó sárga, zsíros tyúkhúsleves. Az jó lesz. Abból megeszek egy tállal. És már habzsolta is, szopogatta a sűrű, apró, sárga színű tésztacsigákat, amiket marokszámra eregetett le a nyeldeklőjén.” 

(részlet Móricz Zsigmond: Tragédia című novellájából)

Második fogás: a rántott hús

A vasárnapi ebédek egyik leggyakrabban elkészített alapfogása egyszerű, de nagyszerű.

A legklasszikusabb közülük is nem más, mint a bécsi szelet. Őséről egy bizánci szakácskönyvben írtak először. Anno a Konstantinápolyt ostromló arabok a helyi szakácsoktól lesték el a panírozás tudományát, így hódításaik során szépen elterjesztették ezt a módszert. De V. Károly német-római császár zsoldosai is panírozott húsokat ettek a XVI. században. A középkorban a rántott húsokra úgy is tekintettek, mint a jólét szimbólumára, a „bearanyozott” hús ünnepi ételnek számított. Az olasz verzióban parmezán is volt, de ahogy eljutott a különleges arannyal hintett receptúra egészen Ferenc Józsefhez, az osztrák gasztronómia átvette az irányítást, és kidolgozták a maguk letisztult bécsi szeletét, ami meghódította a világot. 

A ropogós külsejű, omlós belsejű rántott hús mennyei fogás.

A köret:

Változó. Van, ahol rizs, rizi-bizi; van, ahol sült krumpli dukál mellé, én személy szerint a vajjal és tejföllel turbózott krumplipüré rajongója vagyok.

A fogás különlegessége, hogy hidegen is ínycsiklandó, tehát a desszert utáni kávézás közben nyugodtan lehet folytatni a nagy családi beszélgetéseket egy szelet hideg rántott hússal a kezünkben, bele-bele kanalazva a már szinte üres pürés kondérba. Egy jó tejfölös vagy ecetes uborkasaláta nem árt még mellé, de itt már azért több variáció van, a majonézes kukorica vagy a francia saláta is elég népszerű.

Nyáron viszont a rántott hús kénytelen megosztani a rivaldafényt a kovászos uborkával.

Ugyanis ez a fantasztikus páros mindent visz. 

Harmadik fogás: a desszert

Az a helyzet, hogy itt nincs egy klasszikus édesség. Vagyis van: a nagymama és/vagy anya specialitása, ami több minden lehet. Madártej, aranygaluska, zserbó, nálunk az úgynevezett „pesti kakaós” volt a legnépszerűbb, de ez tényleg családonként változó. (Nem mintha a többi fogásra ez nem vonatkozna…) A desszertre a család már jóllakott, a hangulat lelazult, a háziasszony is megnyugodhat, az ebéd stresszes részét letudhatta. Ilyenkor már rotyog a kávé, előkerülnek a kedvenc csészék. Nekünk még mindig megvan az a porcelánkészlet, amit nagymamám ilyenkor vett elő. Barnás-fehér, rajta szép festett kosztümös párocska a parkban. Legalábbis így emlékszem rá, de az is lehet, hogy valami egészen más a minta.

A gyerekek is belapátolják a desszertet, kávéba áztatott kockacukorral öblítik le a menüsort, majd mindenki szépen leheveredik a kanapéra.

Mármint természetesen itt a felnőttekre gondolok. Mindig van minimum egyvalaki, egy nagybácsi, nagypapa, aki ilyenkor mély álomba zuhan a nappali közepén. Hangos horkolásán kuncogva beszélget körülötte a család. Van, aki leszedi az asztalt és elintézi a mosatlant, ha mázlista, valaki csatlakozik hozzá, ilyenkor lehet elvonulva megbeszélni például a lelki ügyeket vagy konfliktusokat. És máris elérkeztünk a vasárnapi ebédek egyik fűszeréhez…

A nem is olyan titkos összetevő: egy csipetnyi feszültség 

Nem azt mondom, hogy veszekedni jó, de a vasárnapi ebédekhez egy pici szóváltás, duzzogás azért dukál. Jaj, a húst a hentesnél felejtettük, elővehetjük-e az ünnepi étkészletet, vagy sem, késik a tékozló fiú, és kihűl minden, vagy az asztalnál ülve a társaság egyik fele politizál(na), a másik nem… Még külön hangunk is van ezekhez a félkomoly vasárnapi konfliktusokhoz, kicsit kerepelőbb, színpadiasabb. Bonyodalmak és csörték nélkül talán egyetlen vasárnapi ebéd sem az igazi. 

Hazánkban hagyományosan a vasárnap a családé. Ilyenkor tudunk időt szakítani többfogásos menüsorra, lehet, hogy azért, mert nem kell túlagyalni, mit főzzünk. Vannak ezek a tipikusan vasárnap előkerülő fogások, ezek közül szemezgetve nem kell sok időt tölteni a tervezgetéssel. Mindenhol más a klasszikus receptúra, és természetesen egyáltalán nem mindenhol ugyanaz kerül ilyenkor az asztalra. A lényeg: vasárnaponként jellemző leginkább, hogy összejön a család, egy asztalhoz ül mindenki.

Ilyenkor nemhogy nem szégyen a végletekig teletömni a hasunkat (akár több hullámban), de még kötelező is! 

Megéri túllendülni a sérelmeken, fáradalmakon, mert valahogy az eredmény az, hogy egy kimerítő, rohanós hét után feltöltődhetünk az összetartozás melegségével, a gőzölgő ételek illatával, a hagyományok, az otthon-érzés biztonságával. 

Így aztán sokkal könnyebb lesz belevágni egy újabb dolgos hétbe. 

Szabó Anna Eszter

Kiemelt kép: Veri az ördög a feleségét című film (1977)