Január 17-én volt a „hagyd a francba az újévi fogadalmadat” nap, ami pompás hír azoknak, akik alig várták, hogy legyen kifogásuk abbahagyni az aszketikus önsanyargatást. Akik szépen lassan ráébredtek, képtelenek lehúzni egy komplett életet nők, férfiak, alkohol, bulikázások, szénhidrát, dobozos jégkrém, zacskós leves, vödrös nápolyi, üveges nutella és táblás csoki nélkül. Mert hát… ezek nélkül is lehet élni, az igaz. Csak nem érdemes.

Én bezzeg büszkén állok a vártán, mellkasomat gőgösen düllesztem, szememet szigorúan és kissé fennhéjázva vezetem végig az elbukott tömegen. Én ugyanis nemcsak hogy nem hajítottam kukába az újévi fogadalmamat, hanem még rá is tettem egy lapáttal, és már 2017 decemberének végén megkezdtem a betartását. Sőt, az is kristálytisztán látszik már most, hiszen be vagyok ezen a fronton (is) táblázva, hogy márciusig minimum ki fog tartani a lendület. Ám mivel 24 karátos aranyból van a szívem, elárulom csak neked, csak most a titkot, hogyan tudod nem megszegni a fogadalmadat még akkor sem, ha maga a tengerillatú Ryan Gosling képébe bújt patás ördög kísértene is meg.

„Gyere, bébi, rendeljünk egy családi pizzát extra topinggal"
„Gyere, bébi, rendeljünk egy családi pizzát extra topinggal"

Mostanra már van annyi önismeretem, hogy tudom, Oscar Wilde-hoz hasonlóan én is mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem. Ráadásul, amikor a mértékletességet osztogatták odafent, akkor nem álltam sorba egyszer sem, valószínűleg azért, mert épp a hedonizmus standnál nyújtózkodtam dupla adagért. Éppen ezért soha nem fogadok meg olyan dolgokat január elsején, ami egy kicsit is csorbítaná az élet élvezetét. Ellenkezőleg. Pár éve azt az ígéretet tettem, hogy heti egyszer nem veszek melltartót. Hogy miért hagyom a francba a szexi fehérneműket rendszeresen? Nos, aki szokott ilyesmit hordani, az pontosan tudja, milyen felszabadító érzés a melóból hazaérve már az előszobában kihámozni magát belőle, aki meg nem szokott, annak javaslom, vegyen fel egyet 24 órára, utána beszélhetünk. Aztán volt, hogy azt fogadtam meg: nem őrlődöm baromságokon, ha valakivel, valamivel bajom van, azt ott helyben lerendezem, panaszkönyvbe írok, leüvöltöm a haját, lebaszós e-mailt küldök, vagy csak kerek perec megmondom: ez bizony, barátocskám, nekem ritka szarul esett. És utána lapozok, nem boncolgatom még két nappal később is. Egyik újévi ígéretem szerint vasárnaponként óriási reggelizéseket csapok – ez lett mind ez idáig a legsikerültebb projektem, ami ha nem is országos, de mindenképp gigantikus méreteket öltött. Ebből nőtt ki ugyanis az éves rendszerességgel megrendezett „nyílt napom”, aminek során cirka hatvan barátom jön át hozzám egész napos reggelizésre és pezsgőzésre. Jíííhhhááá!

Partytime!
Partytime!

Az idei fogadalmam is a kulináris örömökhöz kapcsolódik, meg egy kicsit az egész napos reggeli során megetetett haverokhoz. 2018-at ugyanis arra tettem fel, hogy minden hónapban rendezek egy tematikus vacsorát, amire meghívok hét embert – maximum nyolcan férünk el ugyanis az étkező asztalomnál… Bár épp az imént gondolkodtam el rajta, hogy be kellene szereznem egy „vendégasztalt” is, a tömeget növelendő. Bemelegítőnek így már december 30-án átjöttek páran indiaizni, februárban pedig mi más lehetne a téma, mint a szerelem? Ez utóbbiról majd alkalomadtán, hiszen itt van a januári este, aminek Csabi barátom kívánságára mindenképp gőzgombócot kellett magában foglalnia, úgyhogy Ausztria lett a téma. Utána is néztem gyorsan az osztrák ételeknek, és kiderült, nagyon sok olyan fogásuk van, amit mi magyarként azonosítunk, ám az osztrákok is magukénak érzik, ilyenek például a különféle kenyérre való kencék, mint a körözött is.

Ilyen is van: Ausztria alakú kiszúró
Ilyen is van: Ausztria alakú kiszúró

Üdvözlő falatnak tehát bekevertem egy adaggal (ebbe ment juhtúró, tehéntúró, kis tejföl, lilahagyma apróra vágva, só, őrölt kömény, pirospaprika), hozzá pedig Ausztria alakú kekszeket sütöttem. A recepthez Nigella ír kék süteményét vettem alapul, kicsit átalakítva.

Sütés előtt még tartották a formájukat
Sütés előtt még tartották a formájukat

Összegyúrtam 175 gramm reszelt parmezánt (egészet vegyél, és reszeld le otthon, nehogy az előre csomagolttal szúrd ki a szemed!) 100 gramm puha vajjal, 1 tojás sárgájával, 175 gramm liszttel és egy csipet sóval. Max. fél centi vastagra nyújtottam, a kiszaggatott formákat lekentem felvert tojással, hogy szép fényesek legyenek, és 13 perc alatt aranyszínűre, valamint bódító illatúra sütöttem. Nagyon klasszul lecsúsztak önmagukban is, de pompásan illettek a körözötthöz… még úgy is, hogy a sütés során nyilván egy kicsit veszítettek geográfiai megjelenésükből. És hát… legyünk őszinték, a végére Ausztriából konkrétan spermává alakultak. A vendégek szerencsére nem panaszkodtak, úgy nyelték, mint kacsa a nokedlit.

Így lesz egy országból sperma...
Így lesz egy országból sperma...

Utána húsleves volt palacsintametélttel (ehhez csak vágj csíkokra egy-egy palacsintát, és arra merd az üres levest), rántott hús osztrák krumplisalátával, no és a gőzgombóc.

Palacsintás húsleves
Palacsintás húsleves

Mindenkinek jó étvágyat, és betartható újévi fogadalmakat kíván,

 

Fiala Borcsa

GIFek: ITT, ITT