Marossy Kriszta: Így nem ígérek magamnak lehetetlent 2021-re – WMN-naplók
Két évvel ezelőtt már megénekeltem, hogy miért nem teszek újévi fogadalmat, és azóta sem gondoltam meg magam. Mivel azonban pár dolog mégiscsak változott bennem és a világban, így a tavalyi év – mondjuk úgy – hozadékának, tanulságainak egy részét igenis tervezem beépíteni az életembe. El is mondom, mik ezek. Marossy Kriszta írása.
–
Két évvel ezelőtt nagyjából azt gondoltam, a világ ugyan nincs rendben, de azért minden halad a maga útján, meg hát a sorsunkat különben is mi magunk irányítjuk, blablabla… Még kutatási statisztikákkal is jöttem: a Statistic Brain kutatóintézet felmérése alapján azért sem érdemes bármit megfogadni szilveszterkor, mert ezek az elhatározások 49 százalékban azonnal elbuknak, és csak kilencszázaléknyi eltökélt ember képes hosszú távon beépíteni az életébe a fogadalmat, vagy új szokásokat.
A fenti kutatás arra is kitért, hogy a sok kudarc ellenére a Föld lakosságának a fele tesz ilyen, olyan, amolyan újévi fogadalmat.
Szerintem viszont mostanra a fogadkozók száma még ennél is több lett, hiszen a slamasztika, amibe kerültünk, az emberiség egészét érinti valamilyen módon.
És most, az év végén ott ültünk egymástól elszigetelve, és nem azért maradtunk ébren éjfélig, hogy hihetetlen ünneplésbe csapjunk, hanem hogy tuti biztosak legyünk abban, hogy elmúlt a 2020-as év.
Lévén hogy már felsejlett valamiféle kiút a jelen helyzetből, azért néhány, a 2020-as életünkből vett tanulságot nem lenne rossz továbbvinni.
Fogadkozós nem vagyok, de babonás igen (egy kicsit, khm), így meggyőződésem, hogy az egész pandémia annak a következménye, hogy tavaly szilveszterkor elfelejtettem piros bugyit venni – ezúton is mindenkitől elnézést kérek! Megpróbálom azzal helyrehozni, hogy ezen a héten végig abban leszek! Nem, nem ugyanabban!
Első kör, amit magammal viszek 2020 új „tanításai” közül
A kisebb-nagyobb bezártságunkban nagy gondot okozott, hogy szinte folyamatosan ültünk.
Ráadásul egy számítógép, telefon, tablet vagy tévé képernyője előtt. Én hiába jógázom rendszeresen, ősszel már mindennap fájt valahol a hátam, beállt a nyakam, és minden estére megfájdult a szemem és/vagy a fejem is. Így bevezettem, hogy a telefonom „Mozogj, lusta disznó!” felkiáltással napközben óránként jelezzen nekem. Általában hallgatok rá, és felpattanok, pár percet sétálok, mozgok, aztán visszaülök. Ezen túl pedig második hónapja minden reggel nyújtom és masszírozom magam az SMR hengerrel, és bármennyi időm van még pluszban mozogni, az tuti, hogy egy 15 perces, a hátra összpontosító jógasort lenyomok. Hát ez a szokás velem marad!
Aztán marad még a tizenegy éve, kutyával megszokott erdőbe járás... Miután karácsony utolsó éjszakáján az erdőjárásra – és még elmondhatatlanul sok csodás dologra – tanító, imádott mesterünk itt hagyott minket, már aznap elvonszoltuk magunkat drága Mázli kutyánk legkedvesebb útszakaszára. Még képtelen vagyok erről többet írni, de ami a jövőt illeti, marad a heti legalább egy erdei túra, és amint ki lehet mozdulni, arra fogok törekedni, hogy havi egy hétvégét valahogy a természetben töltsek. Ezzel szorosan összefügg a még csak gyatrán működő digital detox programom, amikor heti egyszer 12-14 órát telefon és gépek nélkül töltök, de ezt szeretném legalább egész naposra nyújtani. A szűk család akkor is elér, így állítottam be a telefont, amikor a Ne zavarj! funkció be van kapcsolva. Itt jegyzem meg, hogy ezt az elhatározásomat a férjem rég nem hallott és felszabadult röhögőgörccsel nyugtázta, mert szerinte én búvárkodás és alvás közben is mobilozom… Ellene szól, hogy a kezdő verzióban már egész jó vagyok. Meglátjuk… De a természet és a csend tuti!
Két dologra azonban jobban elkezdtem figyelni tavaly: a környezet és a saját szervezetem védelmére.
Mindkettőben tudatosabb lettem, jobban bele tudtam ásni magam bizonyos témákba, étkezési ismeretekbe, célzottan környezet- és bőrkímélő termékek felkutatásába, illetve gyakorlom a felesleges dolgok NEM halmozását is. Nagyjából leszoktam a fast fashion ruhák vásárlásáról, bár ha belegondolok, általában a ruhavásárlásról is… Tény, hogy nem sok helyen kell virítanom mostanában, mint ahogy az is, hogy teljesen jó alapdarabjaim vannak, amiket simán tudok a trendváltozások mellett is hordani. Csak sajnos az itthoni cuccok koptak el nagyon, úgyhogy alig várom a szabadulásunkat!
Második kör: amit visszaszerzek a régi énemből
Ez a rész igazán meglepő fordulatokat fog tartalmazni! (Nem! De fontosakat biztos.) Elsőként a testi érintések megszállottjaként agyba-főbe fogom ölelgetni anyukámat, a közeli rokonokat, barátokat és ki tudja, lehet, hogy minden szimpatikus embert az utcán… Bár lehetséges, hogy az utóbbi esetben bezárnak egy hosszabb terápiára, így ez megfontolandó, mert kissé unom a bezártságot!
Amit viszont, ahogy lehetséges, újra visszahozok az életembe – bár tudom, hogy kevéssé illik az újragondolt környezettudatos szerephez –, az minden bizonnyal az utazás lesz. Igen, igen, repülőn is, sajnálom! Hiányzik. Elképesztően hiányzik.
Akkor érzem magam igazán szabadnak, amikor új helyeket fedezek fel, vagy amikor visszatérek a régi kedvencekhez. Rendbe tesz, és kész, ezen nincs mit szépíteni.
Ehhez szorosan kötődik, hogy újra szeretnék sokkal, de sokkal jobban lenni mentálisan, és ezért tenni is fogok, tudatosan, a lehetőségekhez mérten! Persze könnyebb terep lenne, ha megint sokat és nagyokat nevethetnék, maszk nélküli, mosolygós arcokat látnék, táncolnék, buliznék, beszélgetnék a barátaimmal távolságtartás és létszámkorlát nélkül.
De ami a legfontosabb talán, az az, hogy újra jól tudjak aludni és ne ébresszenek fel az éjszaka közepén az aggodalmak, a szorongások, a bezártságérzet úgy, hogy már képtelen legyek visszaaludni.
Szeretnék visszakapni valamit a felnőttlétbe átmentett gyermeki önmagamból!
Fogadalmat tehát nem teszek, de átmentek ezt-azt 2021-re, miközben keresztbe tett ujjakkal drukkolok az új évnek, dolgozom magamon, és várom a csodát piros bugyiban, ezen ne múljon.
Marossy Kriszta
