–

Barcs Kriszta pszichológus hosszú évek óta bántalmazottaknak nyújt pszichés segítséget, de mellette gyerekeknek szóló könyveket is ír, amelyekben a magyar könyvpiacon hiánypótló módon beszél a pszichológia fontosabb témáiról. Nemcsak a gyerekeknek és a szülőtársaknak írta a könyvet, hanem saját „belső kislányának” is. „Olyan könyvet szerettem volna írni, amire akkoriban én is vágytam volna. Arról, amit jó lett volna, ha valaki elmond nekem arról, hogy rendben vagyok úgy, ahogy vagyok” – mondja.

Bánosi Eszter/WMN: A könyved lefóliázva érkezett. Engem ez meglepett, sőt bosszantott. Te hogy vagy ezzel?

Barcs Kriszta: Ahogy még jónéhány más felvilágosító könyv, az enyém is ezek között a sajnálatos keretek között tudott csak megjelenni Magyarországon. Mindeközben számomra mélyen felkavaró, hogy mennyire védtelenül állnak a gyerekek az egyre inkább szexualizált világ kihívásai előtt. Nálunk például otthon szigorú képernyőszabályok voltak, mégis, mindkét gyerekem, egymástól függetlenül, tízéves kora körül találkozott pornográf tartalmakkal. Elég volt hozzá egy vendégségben kinyitni egy fiókot, amit nem kellett volna. 

Arra gondoltam, hogy ha én nem tudom őket teljesen megvédeni, akkor vajon mi történik azokkal a gyerekekkel, akiknél jóval kevesebb a kontroll a kütyük használata felett. Akik tényleg csak egy kattintásnyira vannak a felnőtt videóktól? A gyerekeket természetszerűleg felzaklatja, ha ilyesmit látnak – hová tudják ezeket elhelyezni magukban, ha senki nem beszél velük róla?

A másik, ami rendkívül aggaszt, hogy a fiatalok jelentős része a pornóból tanulja a szexuális viselkedést. Számukra jelenleg ez a „felvilágosítás”. Ez pedig súlyos következményekkel jár – elég csak arra gondolni, hány pornófilmben látni egyáltalán óvszerhasználatot. Ráadásul ezek a tartalmak abszolút férfiközpontúak és túlnyomórészt erőszakosak: 10-ből 9 felnőttfilmben éri valamilyen fizikai erőszak a nőket. A kislányok pedig ezeket látva azt hihetik, hogy ez a csomag része, nekik ezt a minden határon túlmenő alárendelődést kell eltűrniük, elviselniük. Ezért is döntöttem úgy, hogy valahogy mégis megpróbálom elmagyarázni a saját gyerekeimnek: ez egy hamis, torzított világ, ami nagyon messze áll a valódi intim kapcsolódástól.

B. E./ WMN: A köznevelési törvény alapján csak regisztrált civil szervezetek tarthatnak a gyerekeknek „felvilágosító” programokat, de egy rendelet gyakorlatilag ellehetetleníti ezt. A tanárokra és más iskolai alkalmazottakra hárulna ez a feladat, de sok helyen erre nem kerül sor, vagy elég elavult módon.

B. K.: Az állam álláspontja jelenleg az, hogy a szexuális nevelés a szülő dolga. Rendben. De akkor legyenek hozzá eszközei is a szülőnek! A statisztikák azt mutatják, hogy a gyerekek később kezdenek bele a szexuális életbe és sokkal felelősségteljesebb, kevésbé kockázatos módon gyakorolják, ha kapnak rendes felvilágosítást.

Magyarországon a tinédzserterhességek aránya hatszoros például Hollandiához képest. Nyugaton vannak olyan iskolák, ahol minden évben tartanak szexuális nevelési hetet: az elsőstől a tizenkettedik osztályosig mindenki a korának megfelelő szinten foglalkozik a témával. Ehhez képest nálunk a gyerekek nagyjából hetedikes korukban találkoznak először biológiaórán az alapokkal. Az érzelmi vonal, a személyes kérdések átbeszélése sajnos teljesen hiányzik. Te fel mernél tenni kényes kérdéseket annak, aki másnap feleltetni fog? Egy kötetlenebb foglalkozáson, külsős szakemberrel talán könnyebb volna őszintén beszélgetni. 

A szülőknek nincsenek jó mintáik, ők sem tudják, hogyan fogjanak hozzá a „felvilágosításhoz", és bizony ismerethiány is előfordul. Felnőtt férfiak nincsenek tisztában a női ciklus működésével, és sorolhatnám. Hiszen mi magunk sem részesültünk megfelelő nevelésben: legtöbbször mi is vagy a semmit, vagy a riogatást kaptuk.