„Nem bántom magam többet azért, amilyen vagyok” – Újévi fogadalmak, amik segítenek megőrizni a mentális egészséged

–

1. Nem fogadok meg olyat, ami nem az én vágyaimat tükrözi

Ez valójában inkább a nulladik, mintsem az első fogadalmam, de enélkül mit sem érnek a következők. Miután úgy tíz szilveszteren át megfogadtam, hogy beiratkozom személyi edzőhöz, hogy egészségesen étkezem majd, hogy párban hordom a zoknikat és megtanulok gulyáslevest főzni, most eljött az ideje, hogy valami olyan dolgot fogadjak meg, amit a környezetem helyett a saját vágyaim generáltak.

2021-ben nincs kedvem elbukni a fogadalmaimat; olyan dolgokért szeretnék küzdeni, amikben teljes meggyőződéssel hiszek.

2. Mindennap teszek valamit a mentális egészségem érdekében

Az egyik kedvenc terapeutám, Emily Nagoski szerint mindennap legalább fél órát kell áldozni a stresszlevezetés oltárán. Burnout című könyvében ehhez négy módszert ajánl: a sportot, az ölelést, az alkotást és a meditációt. Na most ez azért szerencsés, mert az aktívabb és a kifejezetten lusta napokra is ad muníciót, és fél órát mégiscsak könnyebben beillesztünk a napirendünkbe, mint a heti öt kettlebelledzést. Ráadásul ahányan vagyunk, annyi különböző módot találhatunk a ventilálásra: ami neked a hegedűszó, az nekem a kutyasétáltatás, végeredményben mégis mindketten földeltük a szorongásvillámokat. 

 

3. Kijelölöm a határaimat, és megtanulok nemet mondani

Egy munkára, ami már nem fér bele az életembe. Egy olyan ember közeledésére, aki rossz érzéseket kelt bennem. Egy érintésre, amit nem kívánok. Egy eseményre, ahol jófejkednem kellene, miközben legszívesebben a sarokban ülnék csendben. A céges telefon csörgésére szabadság alatt.

Egy ideális világban ezek alapjait már óvodáskorunkban megtanultuk volna, de mivel nem így történt, a határaink meghúzása helyett sokszor a megfelelési kényszer, az alkalmazkodás vagy a konfrontálódástól való félelem győz. Mivel ezek nagyon mélyen gyökereznek bennünk, és sokszor nem is tudatos szinten jelennek meg – éppen ezért döntöttem úgy, hogy 2021-ben felismerem és meghallom ezeket a belső hangokat. Ha általános iskolai tanár lennék, most leíratnám magammal ötvenszer, hogy:

nem önző dolog mások igényei elé sorolni a saját mentális egészségem.

4. Elfogadom, hogy bizonyos helyzetekre nincs hatásom

Tehát: attól még, hogy egész éjszaka bámulom a plafont és a jegesmedvék sorsáért aggódom, nem valószínű, hogy reggelre megáll a globális felmelegedés. És így van ez számtalan közelebbi, de kontrollálhatatlan ügyben is, legyen szó a vírushelyzet alakulásáról vagy az albérletárakról. Gyűlölöm, ha valaki azzal akar megnyugtatni, hogy „engedd el”, de itt tényleg csak a közhelyek segítenek. Ebben az évben tudatosan szeretném szelektálni, mire van ráhatásom, és mire nincs – ezáltal azt is, hogy min „érdemes” görcsölni, és min nem.

5. Akkor is kiállok a véleményem mellett, ha kisebbségben vagyok vele

Megvan az az érzés, amikor egy – egyébként – intelligens társaságban ülsz, és egyszer csak elhangzik egy viccbe bújtatott szexista megnyilvánulás?

Amikor mindenki röhög, mert látszólag ártalmatlan és bravúros beszólás volt, te meg kényszerű vigyort erőltetsz az arcodra? Amikor úgy érzed, hogy „jobb csendben maradni, és rájuk hagyni”? Az van, hogy ha tényleg ki szeretnénk irtani a közbeszédből ezeket a mélyen gyökerező, mérgező sztereotípiákat, akkor a saját, ideális esetben fogékony barátainkkal, ismerőseinkkel kell kezdeni. Még akkor is, ha többen vannak, még akkor is, ha emiatt humortalannak bélyegeznek. Vétkesek közt cinkos, aki néma.

6. Leltárba veszem a barátságaimat

Úgy szelte ketté a karantén a szociális életünket, mint ahogy Mózes kettéválasztotta a tengert. Az igazán fontos és közeli emberek megmaradtak mellettünk, viszont akivel csak a közös bulik hoztak össze, pár hét alatt lekoptak. Bármilyen ijesztő is ez elsőre, hálával (is) tartozunk a Covidnak.

A self-care első lépése ugyanis, hogy magunk mögött hagyjuk azt, ami nem táplál többé, és gondozásba vesszük azt, ami kölcsönösséget, empátiát, figyelmet ígér.

Legyen 2021 az az év, amikor valódi, minőségi időt szánunk a szeretteinkre, amikor kikapcsoljuk a telefont a közös időtöltés alatt, amikor igenis heti egyszer beszélünk legalább, és amikor elengedjük azt, ami lehúz és korlátoz.

7. Gyakrabban emlékeztetem magam, hogy a gondolataim és az érzéseim nem tények

Egy pánikoló elme belsejéből minden egyértelműnek tűnik: a barátaim unnak, a párom rég mást szeret, kevés vagyok, és felesleges, egyszer úgyis mindenki elhagy. Egy szó, mint száz: összeesküdött ellenem a világ. Bármilyen nevetségesen hangzik is mindez, biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki egy elburjánzott gondolat hatására belepörgeti magát a legszörnyűbb tévképzetekbe. Bár elképesztően nehéz leszállni (vagy inkább leugrani) a száguldó ringlispílről, tartozzon ez is 2021 feladatai közé. Amikor elöntik az agyam az összeesküvés-elméletek, emlékeztetem magam arra, hogy ezek nem objektív tények, hanem a pillanatnyi félelmeim kivetülései.

8. Végre elfogadom: mindenhogy oké vagyok

Szomorúan is. Kialvatlanul is. Táskás szemmel és kócos hajjal is. Pánikroham közben és zuhany alatti éneklés közben is. Sőt, még akkor is, ha épp nincsenek világmegváltó ötleteim, vagy ha nem jut eszembe egy híres színész neve. Annyit szajkózzuk, hogy lassan közhellyé válik önmagunk elfogadása, ám mégis a mai napig problémát okoz ez sokunknál. Hát kapjon most helyet itt is ez a frázis: minden érzelem és megélés érvényes, és

2021-ben nem bántom magam többet azért, amilyen vagyok.

9. Felelősebben használom a közösségi médiát

Elég nehéz pár mondatba sűríteni azt, amiről mások ezeroldalas tanulmányokat írnak, így csak pár (számomra) fontos elemet emelnék ki: nem nézegetem, ahogy dúsgazdag influenszerek előnyös szögből készített fotókon koktéloznak a Maldív-szigeteken. Korlátozom, hogy ki követhet, és megszűröm az ismerőseimet. Lendületből jelentem és tiltom a gyűlöletkeltő posztokat és felhasználókat. Több forrásból tájékozódom, nem csak azokat a cikkeket olvasom el, amik az én véleményem támogatják. Ha ezek közül csak kettő beépül a hosszú távú szokásaink közé, valószínűleg az idén kevesebb pénzt hagynánk a pszichológusnál is.  

10. Tudatosabban választok

Legyen szó az ebédre rendelt mákos gubáról, a legújabb télikabátról, vagy a filmről, amit streamelni készülök. Ezen apró, pár másodperces döntéseink mögött hús-vér emberek munkája, kreativitása és keresete áll. A kellőnél ritkábban gondolunk bele, miféle pillangóhatás történik, amikor egy áruházlánc vázája helyett a feltörekvő keramikus egyedi tervezésű munkáját választjuk, vagy amikor a hollywoodi szuperprodukció helyett egy filmrendezőnő crowdfundingból megvalósított filmjét töltjük le. Egy-egy ilyen döntés csepp az óceánban, de az igazán nagy hullámok is sok kis cseppből állnak össze. És lássuk be, sokkal jobb azzal a tudattal jógázni a szőnyegen, hogy ilyen csak nekünk van, és az árával egy keményen küzdő, lelkiismeretes tervezőnek adtunk visszajelzést. 

11. Lelassítok

Kevés jó dolgot lehet elmondani a vírushelyzet hozományairól, de a lelassulás mindenképpen közéjük tartozik. Elképesztő dolog volt átélni, hogy nagyjából tíz év után először nem futok sehova, hogy hosszasan ízlelgetem a reggeli müzlit, és egy órán keresztül fésülgetem a kutyám bundáját. Bár azt nem merném kijelenteni, hogy mostantól az életem minden percét tudatosan és multitasking nélkül élem – a XXI. században ez utópisztikus –, de talán elérhetőbb cél az, hogy a napi félórás mental-health programomba beépítem a mindfulness módszertanát is.

Takács Dalma

Kiemelt képünk illusztráció – Unsplash/Cherry Laithang