WMNDove

Megyek be az irodába a minap, és mit látok? Vagyis pontosabban kiket? A két nagyon kedves, cuki aranyos, halk szavú, félénk nőszemélyt, Fiala Borcsát és D. Tóth Krisztát (bár gondolom, a leírás alapján kitaláltátok, hogy kikről beszélek), amint éppen azon darvadoznak, hogy mindenféle más bokros teendőjük mellett mennyire megterhelő nekik a futóedzés, és hogy jaj, milyen szörnyű is az ő életük, hogy egy külön bejáratú, szuperkedves és aranyos, ámde kőkemény edzővel formálhatják testüket, lelküket és egészségüket. Majdnem kiröhögtem őket, de nem olyan családból származom én, hogy csak úgy alattomosan  beleröhögjek a képébe valakinek. (De!)

Változom

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt határoztam el, hogy leszámolok a habzsoló, öntudatlan életemmel, megemberelem magam, és tudatosan táplálkozom, sportolok, lemérem grammra a szénhidrátot, és nem csábulok el.

Az elhatározás legfőképpen azért született meg, mert alig bírtam magam felvonszolni a lépcsőn, annyira a béka segge alatt volt az állóképességem, továbbá szerettem volna tenni azért, hogy a betegségem soha ne jöjjön vissza.

(Az életmódnak is köze van a daganatos megbetegedésekhez, de nem feltétlenül kiváltó oka.) És nem utolsósorban, a csinosság iránti vágyam is feltámadt. Be kell valljam nektek töredelmesen, az imént említett elhatározásból nem minden pontosan úgy jött össze, ahogy azt én kigondoltam, de a terv oroszlánrészét azóta is hatékonyan és büszkén teljesítem. Kiderült például: képtelen vagyok arra, hogy szénhidrátot számoljak grammra pontosan (van olyan, akinek ez kötelező az inzulinrezisztenciája miatt, azoknak nagy respekt ezért). Sőt, képtelen vagyok arra is, hogy fogjam a hedonista énemet, jól összecsomagoljam, és kidobjam a francba egy jól irányzott mozdulattal. A jó hír viszont az, hogy ezt igazából nem is kell megtennem azért, hogy egészséges és csinos legyek. 

Akarom

Amiért elképesztően hálás vagyok (magamnak), hogy a rendszeres testmozgás immáron az életem részévé vált, és nem tudnám elképzelni a mindennapokat nélküle. A sport felszabadít, kikapcsol, megerősít, sőt, vonzóvá tesz. Olyan lendületet ad a folyton gép előtt töppedő életvitelemnek, hogy el sem hiszem. Hozzáteszem, sosem gondoltam volna, hogy képes leszek mindezt rutinná avanzsálni, és beépíteni az időrendembe, de sikerült. Semmi más nem kell hozzá – hogy ilyen üres coelhoi frázissal éljek – csak a nagy betűs akarat. Akaratom márpedig nekem ne lenne?

Aki megkérdezi, hogyan vagyok rá képes, annak csak annyit válaszolok: akarom. Akarom, mert szükségem van rá, mert erőssé tesz, egészségessé, fitté, fürgévé és széppé. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a szépség és a karcsúság nem szempont, mert az.

Igaz, nem az első helyen szerepel. 

Nemet mondok, de nem tiltok

Az étkezéseim annyiban változtak, hogy sokkal többször mondok nemet. Például a felesleges és egészségtelen cukros nyavalyákra. De nyilván van úgy, hogy kivételt teszek, mert jólesik, és eszem ilyesmiket. Ha az embernek olyan barátja van, mint amilyen a Péterfy-Novák Éva, akkor ezt a dolgot gyakorlatilag lehetetlen kivédeni. Novák süteményeiből és főztjéből konkrétan kötelező enni, mert ha nem teszem meg, akkor simán fejbe vág. Viszont képes vagyok egyre gyakrabban még neki is nemet mondani. Olyankor haragszik, de van már erre is jó taktikám: a kivárás. Meg kell várni (ez nagyjából tíz vagy húsz percet jelent), amíg elfelejti, hogy miért is haragudott, és akkor elmúlik a veszély. 

Egy szó, mint száz, az életmódváltásból a tiltást kell kihagyni, és bele kell lazulni az egészbe, csak így tud működni.

Aki vért izzadva, kínkeservvel teszi, annak sose lesz jó vége (hogy most ne említsem Kardos dédanyám sokszor ismételt paragrafusát a sok nyögésről). Alkalomadtán lehet enni finom süteményt (vannak alternatívái, ITT írok erről bővebben), alkalomadtán lehet dőzsölni. És a kulcsszó, a sport. A sport szeretete felszabadít. Ne legyen többé mumus ez a szó.

De nem akarok erről papolni.

A lényeg az, hogy imádom a testem, büszke vagyok rá, hogy ennyi mindent kibírt, visszajött a legmélyebbről, és most engedi azt is, hogy jól funkcionáljon, gyakorlatilag mára már hiba nélkül. Jó belenézni a tükörbe!

Kedves, aranyos kartársnőimnek pedig annyit szeretnék elmondani, hogy kurva jól néztek ki már most, egy hónappal a futóedzéseitek kezdete után is. Csak így tovább. És nem rinyálni!

Szentesi Éva