-

Ez az egész azért is volt irtóra fontos, mert NEGATÍV LETT A LEGÚJABB MRI-EREDMÉNYEM!!! Nagyon fontos megőrizni ezt az állapotot, mert egyáltalán nem akarok megint beteg lenni. Sőt! Minél többet ki akarok hozni ebből a pompás testből. Mert lássuk be: ez a test egy fantasztikus csoda, annyi mindent kibírt, hogy el se hiszem. (Meg más se hiszi el, de az mindegy.)

Prónay-Zakar Gina edző, a Libertad stúdió vezetője és a WMN állandó szerzője, nem mellesleg pedig az életmódváltásom édescuki diktátora azt mondta, hogy pusztán a létezésünk is roppant energiaigényes folyamat. Nekem ez a mondat annyira tetszik, hogy fel is írtam egyből a noteszembe.

Én a létezésemmel is kalóriát égetek. Hát nem fantasztikus?

(Nagyon röhögök, pedig tényleg így van.) Még azt is mondta, hogy csak az agyunk és a létfontosságú szerveink megfelelő működéséhez körülbelül 120 gramm szénhidrátra van szükség naponta, már csak ezért sem tarthatók sok idő át a drasztikusan szénhidrátcsökkentett diéták. (Oké, az én agyamnak kell is a szénhidrát, de elfogadom, hogy például Schobert Norbinak pont elég az általa javasolt 50 gramm).

Mindent, amit tudnom kell az új étrendemről, azt már a héten elkezdtem megtanulni Zentai Andrea dietetikustól, akihez még ezenkívül kétszer megyek majd konzultálni. Még zajlanak a vizsgálatok és a felmérések. Volt ma reggel cukorterheléses vizsgálat is, ahol a szénhidrát-anyagcserémet ellenőrizték, a vércukor és inzulinszint alakulását 75 gramm cukor hatására. Szóval dr. Breyer Helga jól megterhelt engem cukorral. Alig vártam, mert egy hete nem ettem cukrot, pedig azelőtt naponta lecsúszott (legalább) egy édes sütemény, ami azért okozhatott galibát ebben a bizonyos szénhidrát-anyagcserében. Na, de most már nem is gondolok sütire (legfőképpen azért, mert egyáltalán nem felemelő élmény lehúzni egy bögre cukros oldatot.

Az életmódváltás nem úgy van, hogy: „puff neki, belekezdünk, és megy, mint a karikacsapás", hanem rengeteg felkészülés előzi meg. Egy alapos állapotfelmérés, laborvizsgálatok, orvosi konzultációk, és annyit már tudok, hogy egy kicsit magas a testzsírszázalékom: 29,6. Le kell menni a normál tartomány felső határa alá, ezt kaptam ukázba a diktátoromtól, #jawohl. A testem igen messze van a 90-60-90-es álomméretektől, de ki a francot érdekelnek az álomméretek, amikor egy Victoria's secret-modell is sírva könyörögne érte. Csak még nem tud róla.

Szóval az én méreteim most: 98 – 85 – 104. A súlyom 74 kg. A megadott feladatok közül kábé semmit nem tudtam megcsinálni, ezért szerdán megyek Puskás Réka reumatológus szakorvos és manuálterapeutához, aki megmondja, milyen mozgásformákkal kísérletezhetünk. Innen indulunk, de mindig mondják, hogy innen szép nyerni.

Én pedig elhivatott vagyok, de annyira, hogy még Borcsi kutyaszemei se hatnak meg, amikor bebalettozik az illatos, ropogós bőrű kacsával, és hangosan lecummogtatja előttem.

Mert én egy jellem vagyok! És kész!

Jelenlegi állapotom

Szentesi Éva

-

Prónay-Zakar Gina

Minden életmódváltást hasonlóan precíz, és számos részletre kiterjedő előkészület kellene, hogy megelőzzön, mint amit Évi fent vázolt. Az ő esetében különösen indokolt a valóban alapos körültekintés, hiszen daganatos betegségből gyógyult, a korábbi terápiás folyamatok pedig nyomot hagytak a testén. A sugárkezelés roncsolja a környező szöveteket, ezért is szükséges, hogy még mielőtt mi összeállítjuk a számára javasolt edzésprogramot, lássa őt egy mozgásszervi problémákra specializálódott szakorvos. Mindenképpen személyre kell szabnunk Évi edzéseit, hiszen egy vaktában elkezdett edzésprogram még ronthat is bizonyos állapotokon.

Évi életmódváltásának elsődleges célja az egészség, másodlagos kellemes mellékhatásként tekintjük a karcsúsodást.

Azt szeretnénk elérni, hogy az első 90 nap végére érzékelhetően javuljon az állóképessége, erősödjön az izomzata, és beinduljon a testzsírtömeg csökkenése. És azt, hogy örömmel élje meg az új életének mindennapjait, a rendszeres mozgást, a finom és egészséges ételeket.

Bodon Judit, a Nosalty dietetikusa megmutatta nekem, hogyan ehetem továbbra is az egyik legkedvencebb ételemet, a paprikás csirkét.

 A képek a szerző tulajdonában vannak