„Nem leszel szexistennő” – Ismerj meg hét különböző női sorsot, mindannyian elindultak a szabadság felé

–

2021 őszén Szabadon Nő elnevezéssel indult egy női önismereti csoport Kékes Réka és Molnár Nikolett vezetésével. A csoport főként a bodywork és a rúdtánc eszközeivel dolgozik, a „nőiséget testtudat-, gyönyör- és létállapotként” közelíti meg, aminek felfedezéséhez testorientált módszereket ad. „Nem leszel szexistennő – ígéri a program leírása –, csak szimplán a magad számára felszabadult nő, mindenféle naiv kivetítés, kinagyítás, túlmisztifikálás nélkül a valóság talaján állva.”

Belevágtam

Ebben a saját tapasztalásom mellett annak a vágya is benne volt, hogy miközben megélem, egyidejűleg figyelemmel kövessem, mi és hogyan történik velem. Hogy egyszerre legyek belül és kívül, és valamit le tudjak szűrni arra nézve, hogyan történik, történhet a változás nők egyéni útjain.

Mindig tudtam, hittem, hogy kell lennie ennél többnek a szexualitásomban

Alapvetően vonzó nőnek éreztem magam világéletemben, mégis sok kudarc, kisebbrendűség, szégyen jelölte a női utamat. Kevésnek éreztem magam nőként. Kedves, helyes, „jó” lánynak. Nem nőnek. A nő félelmetes volt számomra, vállalhatatlanul az. Ugyanakkor tudtam, hogy valahol ott, e mögött a szó mögött olyan erő van, ami megváltoztathatja az életemet. Olyan erő, amihez nincs hozzáférésem. Olyan erő, aminek a birtokában máshogy élhetem az életem. S ezen nem azt értem elsősorban, hogy férfiakat tekerek az ujjam köré. Nem. Azt értem rajta, hogy máshogy vagyok anyja a gyerekemnek ezzel a női erővel. Máshogy szeretem azokat, akik körülöttem vannak az életemben. 

Máshogy beszélek, írok és rajzolok. Máshogy eszem. Máshogy járok. Máshogy váltom meg a világot. Mert máshogy vált meg világot az, aki nem a maga megváltása helyett teszi, mert az valahogy már – legalább részben – sikerült neki. 

Ennek a megváltottságnak a szabadságából létezik, cselekszik, ad. Szabad, hogy szeressen, mert szereti önmagát, mert szereti a testét, mert szeretni tud egy férfit (nőt), és szeretve tud lenni egy férfi (nő) által. A szexualitásban, nőiségben megtalált felszabadultságból olyan erő fakad, aminek a teremtő ereje hatalmas. 

Sokáig és sokfelé kerestem az utat ehhez az erőhöz

Ebben a keresésben két évvel ezelőtt, 42 éves koromban érkezett valódi fordulat. Mondhatnám, hogy milyen későn. De egyrészt nem tudom, mihez képest (és nem is érdekel), másrészt az egyik reményem ezzel az írással éppen az, hátha más nők jóval előbb rátalálnak a saját megváltásukra. Mert tudom, milyen volt keresni, félelmek, szégyenek, hallgatás és tabuk útvesztőjében, és már tudom, milyen megtalálni. Hiszem, hogy minden nő számára elérhető ez, a szabadságába lépés általi megváltódás, a női létben való otthonosság általi megváltódás, a saját felhatalmazottságából fakadó megváltódás. (És ez nem egy feminista cikk. Soha nem volt a női létezésem ennyire független bármelyik kategóriától, mint most.) 

Számos meghatározó mérföldkő volt az útkeresésemben

Logoterápia, theta healing, tantra jóga, női körök. Hortolányi Anikó, Szentesi Szilvi, Ádám József Alkimenin, Neal Wecker, Mester Dóra Djamila. Sokat adtak ezek a folyamatok, láthatatlan mozdulatokkal lazították fel bennem a megrekedtet, és ágyaztak meg a változásoknak. A billenési pont egy látomáskeresés volt 2020 augusztusában, illetve hogy ugyanezen az őszön jelentkeztem a Szexpozitív Egyesület által indított, egyéves, bodyworkalapú, Intimitástól a szexualitásig elnevezésű önismereti képzésre. 

Ez az év gyökeresen írta át bennem, ahogy ma nőként létezem a világban, és ehhez a változáshoz legradikálisabban a testemen keresztül vezetett az út. Határfeszegető, rendhagyó helyzetek során néztem szembe a félelmeimmel, szégyeneimmel, tabuimmal, nem a szavak, hanem a testem nyelvén fogalmazva újra önmagam. 

Könyvet írhatnék róla. De a változás olyan tempóban rohant át rajtam abban az évben, hogy alig-alig tudtam megragadni belőle valamit. Idén, a Szabadon Nő csoportban erre teszek kísérletet: nyomon követni a változást.

Ezt a kísérletet rajtam kívül még hat nő vállalta a csoportból

Megosztották velem a történetüket, azt, hogy miért jöttek ide, milyen kérdésekkel, élethelyzettel, célokkal és vágyakkal. Reflektáltak arra, amit megéltek, és arra, hogy az év során hogyan alakultak bennük ezek a kérdések és vágyak. Ezt a hét történetet szeretném elmesélni, egy év és egy önismereti csoport tükrében, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megragadjam, mik lehetnek a támpontok, a kapaszkodók egy nő számára saját nőisége keresése útján.

A Szabadon Nő csoport a keretét adja annak, hogy női történetekről írhassak

Nyilvánvaló, hogy minden változási folyamat soktényezős. Önmagában egy ilyen csoportfolyamatban is különválaszthatatlan a csoportvezetők egyénisége és szerepe, az alkalmak tematikája és tartalma, a csoport tagjainak és a csoporterőnek a hatása, és az egyéni életutak sok egyéb tényezője. Ez az írás nem egy konkrét csoport vagy módszer népszerűsítését szolgálja, de vállalom, hogy a saját tapasztalásaim egyszerre tesznek elfogulttá és hitelessé riporteri minőségemben.

A közös kezdőpont ezekben a női történetekben a döntés arról, hogy változást akarunk, és ezért elköteleződünk egy komoly belső munkának, jelen esetben egy egész éves folyamatnak.

Innen indulva, nagyon szubjektíven, töredékesen, a magam szemüvegén keresztül mutatok meg valamit abból, amit ezek a nők megosztanak velem. Amiért nem tudok nekik elég hálás lenni. A megosztásuk abból a szándékból fakad, hogy minél több nő higgyen abban: benne is ott van ez az erő, és bárhonnan indul, lehetséges tenni azért, hogy hozzáférjen. Köszönöm az őszinteségüket és a bátorságukat, mert még név nélkül sem könnyű vállalni, kitenni egészen bensőséges momentumokat a világ elé ezen a legsebezhetőbb, sok szégyennel, tabuval, titokkal terhelt életterületen. 

A fogantatással kezdődő, a felnőtt női lét felé vezető útnak sok állomása van: magzati időszak, születés, csecsemő-, majd kisgyermekkor, serdülőkor, felnőttkor. Így-úgy áthaladunk rajtuk, ezt-azt beletesznek vagy beleteszünk a „nő vagyok” feliratú csomagba, amit hordunk magunkkal. Változó, hogy mit. Van benne, ami erőt ad, és van, ami erőt visz. Van, ami kimaradt, és hiányzik. De ami benne van, alapvetően határozza meg a női létünket. A csomagjaink nagyon egyéniek, de sok bennük a hasonlóság. Erő, erőtlenség, hiányok terén is. Legtöbbször mégis nagyon egyedül érezzük magunkat ezekkel a csomagokkal. Nincs hol, kivel beszélni róla. Tabu, szégyen, félelmek zárják körül. A hallgatásban telnek el évek, miközben ott van a feszültség a testben és a lélekben, és óriási energiákat visz el „lefedni”, „eltakarni”, „úgy csinálni, mintha”. A szexualitás megélése az élet minden területén mozgósítható óriási erőforrás – ha felszabadult és uralt.

Ezeket a kérdéseket kaptuk a csoportban szeptemberben, az első találkozáskor:

Hova szeretnék eljutni? Egy év múlva hogyan látom a kiteljesedett nőt magamban?

Fizikailag hogy néz ki, hogyan mozog, miket gondol, hogyan érzi magát a testében?

Milyen érzelmei vannak, milyen környezet veszi körül, mit teremt maga körül?

Milyen kapcsolati dinamikái vannak?

Milyen minőséget képvisel?

Mik azok a szándékok, amik mozgatják, ami az egészet hajtja?

Az első beszélgetéseken pedig ezekkel a kérdésekkel indultunk:

Miért jöttél a csoportba? Mi az az élethelyzet, amiben ezt a döntést hoztad? Mit keresel, mik a „témáid”?

Lassza

Kitölteni a formát. Belakni a fizikait. Vállalni a láthatóságot. Egyterűség. Fotogenitás.

Magas, karcsú, erős. Az életteliség maga. Bátor, kíváncsi, folytonos mozgásban van. Felfedező. Filozófus. A szemében egy kamasz lány energiája csillog, de közben mély bölcsesség és empátia hatja át a megnyilvánulásait. Negyvenegy éves, párkapcsolatban él, nincs gyereke.

„Az egyik fő témám a fotogenitás. Mitől lesz valaki átütő egy fotón? Vagyok egy szellemi-éteri valami, egy energia, de hogyan tudom az anyagban kitölteni a teret? Nagyon ki kell tölteni, hogy az át tudjon ütni egy felvételen. Hogy legyen éle, vonala, árnyéka, teste… Nekem ez nagyon nincs. Úgy érzem, hogy a semmiből jövök, formátlan a világom, a matériában nem igazán megjelenő. Fordítva vagyok benne az életben. A legtöbben a matériából mennek a szellemi felé. Én meg onnan jövök. Nekem ez a szellemi oldal nagyon könnyű – a kihívás az a test. Minden, ami fizikai, az nekem kőkemény. Az egyik központi témám a nőiségemet illetően, jó értelemben megtestesíteni az egót: individuum vagyok, itt vagyok, kiállok a színpadra, látszom, ragyogok, vagyok! Fürdőzzetek benne!

Vannak rólam ilyen képek. Egy-egy olyan pillanat, amiben megvan ez a kitöltöttség. Megtestesülésben vagyok olyankor. A fotogenitás számomra az, amikor sikerült. Amikor sikerül belejutnom, és a szellemi meg a matéria együtt van. Valami átfényesedés. Nincs külön. Egyterűség van.

Szabad akartam lenni. Éreztem, hogy kurva nehéz cipelnem ezt a sok szégyent, és ezt a sok lefagyottságot magamban, és már kibaszottul elegem van ebből. Hogy mindenemet takargatom, itt takarom, ott takarom, ez is titok, jaj, az tabu… Már elegem volt ebből, már megszakadok a cipekedéstől, és már fuckyoueverybody, de leginkább én magam! 

Ezt így nem akarom. Szabad akarok lenni! Ezt az egész bűnösség, bűntudat, önostorozás, meg ez a rengeteg önbántás… amit vagy magamnak, vagy másoktól… ebből így kiszakadni. Szabadon szexelni, szeretkezni, élni, élni, élni… örömben… derűben, könnyedségben… hogy ezt mind megengedni magamnak. 

Igen, ez. Ezért jöttem.

Nyár végén volt egy találkozás. S ez a férfi, aki megjelent ott, azzal szembesített, hogy úristen, mennyi vágy, mennyi erotika van bennem, és ez képes életre kelni, képes megmozdulni… és amikor ez az erotika megjelenik, akkor mindig nagyon gyönyörűnek érzem magam. A nő, a művészet, a szépség, valamiféle esszencia. Már most érzem a csoportban ezt, pedig még nagyon kevés alkalom volt. […] S ott mondtam ki neki, hogy azt érzem, hogy nekem a nőiségemen keresztül lesz hozzáférhető a hivatásom. Ezt föl kell szabadítanom magamban. Hogy ezt a potenciált, ami most nem hozzáférhető, meg kell mozdítanom magamban. Erre vágyom még. Nemcsak szabadnak lenni, hanem a teremtő erőmbe is visszaállni. És már tök türelmetlen vagyok. Siettetném!!!” 

Vera

A kislányomért. Jól lenni a testemmel. Önbántást letenni. Párkapcsolat.

Finom, törékeny, nőies. Valamin folyton kacag, kuncog. Valakit mindig ölel. Huncut, játékos, és közben gyönyörű. Harmincnyolc éves, egy kislány édesanyja, egyedülálló. 

„Úgy akarok most már beleállni az életembe, hogy kerek egész legyek. Olyan nőként, aki a szexualitásában már nagyon sok mindent megélt, a spiritualitásában is ott van, egy olyan hivatást tudjak végre csinálni, ami nem munkahelytől függ. Ami én vagyok.

A kislányom az egyik motivációm. Olyan szabadon van a testében, az érintésben, olyan szépen kommunikál, jelez határokat. A saját korlátaim lebontásával szeretném segíteni. Önmagam leértékelése, megfelelési kényszer, önbántás. Át akarom magam ezeken dolgozni, hogy neki már ne ez legyen a feladat. Élni magam nőként, hogy ezt a mintát adhassam neki is.

A levetkőzés… a testemmel nem vagyok jóban. Kicsi melleim vannak… Ezzel a résszel nagyon nem vagyok jól. Korlátozom magam emiatt – ott az a szexuális vágy, ami bennem van… és közben a mellem olyan csúnya, nem nőies… Így nem élem meg a szexualitásomat. Rájöttem egy ponton, hogy ez ilyen rejtőzködés is nekem, hogy jaj, észre se vegyenek. Az a vágyam, ebben az egyéves folyamatban, hogy merjek kilépni a világba mint nő. Ne zavarjon, hogy megnéznek.”

Lea

Maszkulin és feminin. Biztonság. Önátadás.

Fiatal, légies, érzéki ajkakkal, hatalmas szívvel. Harmincöt éves. Nővel él párkapcsolatban, „patchwork” családban, sok gyerekkel.

„Gondolkodtam azon, mitől leszek szabad és nő… És kilépett elém egy egészen egyszerű szó. Biztonság.

Hogy biztonságos nőnek lennem minden helyzetben, minden időben, bárki jelenlétében. Biztonságos ellazulnom, ha úgy akarom. Semmi sem előrébb való, mint a saját magam nőiségének megélése. Biztonságos a női ciklusomban és a testemben való bizalom. Biztonságos a női erőm kiengedése, és bölcs uralása. 

Átérezni, hogy biztonságos a nőiségem, ami nem ellenem, hanem velem és értem van, és mindannyiunkért van.”

Andrea

A női lét felelőssége. Fehér vagy fekete mágia. Ki lakik bennem?

Talán a leggömbölyűbb közöttünk. De a legkirálynőbb is. Gömbölyűségét nem takarja, hanem hordozza, könnyeden, áramlón, ragyogva. Az az érett, öntudatos női energia, amivel belép, egy pillanatra elakasztja a lélegzetet. Negyvennégy éves, házasságban él.

„Az elmúlt nyolc-tíz év önmunkája során számtalan mintám és hitrendszerem tettem le, írtam felül. Megtapasztaltam, hogy az életem hogyan változik, ha magam változom, mit jelent az, hogy ami engem körbevesz, az mind az én teremtésem. Ebben az önmunkában megláttam, hogy a valódi női lét, a női erő, mágia, amelyet szándékunk szerint használunk, így válik fehérré, ne adj’ isten feketévé, amivel gyógyíthatunk, de világokat is porig rombolhatunk. 

Ezen erő uralásához bölcsesség kell, szeretnék bölccsé, bölcsebbé válni, szeretném megismerni ezt az erőt, szeretnék vele dolgozni, szeretném megtapasztalni, hogy mi fakad belőlem valójában, mi az én életfeladatom nőként, rálelni az útra, hogy be tudjam ezt teljesíteni. Felelősséggel tartozom úgy a nőtársaimnak, mint a férfiaknak, azzal, hogy nő vagyok.

Nem szültem gyereket, ebben az életemben már nem is fogok. Békében élek ezzel a gondolattal, mert vannak kapuk, amelyek így bezáródtak ugyan, de számtalan olyan nyílt, amihez másképp nem lenne hozzáférésem. Ezzel együtt fenntartom a helyet annak is, ha ez ebben az évben kiderülne, hogy még sincs nyugvóponton ez a téma bennem. Ha így lenne, szeretnék teret adni, hogy felkaparjon, teret adni a gyásznak, a teljes folyamatnak, hogy ez is a helyére kerüljön.

Milyen az a nő, aki én leszek egy év múlva? Az a nő tudja, hogy mikor van itt az ideje a hallgatásnak, mikor van itt az ideje a szónak. Tudja, mikor kerüljön előtérbe, és mikor vonuljon vissza. Tudja, érzi a mozdulataiban rejlő erőt. Annak ellenére, hogy a testalkata nem ezt sugallja, mégis képes lágyan, hullámzóan mozogni, sőt ebben természetesen lenni. Ismeri az erejét, uralja, és felelősséggel használja. Évek múlva képes ezt nőtársainak is átadni. Bölcs. Legyen ez a bennem most még csak megbúvó nő egy apáca, vagy legyen ő egy zabolátlan ribanc, nagyon fogom szeretni.” 

Mi vár még? Mi lehetséges még?

A rangidős közöttünk. A legragyogóbb a csoportban. Érett, vállalt nőiség. Az élettapasztalat ellazultsága árad belőle.

„A NŐ! Így, nagybetűvel. Annak tartom és élem magam. Hatvan év fölött, egy romos házasságban, jó ideje férfi partner nélkül még mindig hiszem és érzem, hogy van a nőiségemben, szexualitásomban örömös potenciál, felfedezni-, megélnivaló. Hogy nincs vége a változókor után, és van lehetőségem ebben akkor is fejlődni, ha egyedül vagyok.

Van sok önismereti csoportos tapasztalatom. És látom, hogy kevés korombéli fordul meg ezeken a helyeken. Itt ráadásul a téma is nagyon intim, tabusított a mi generációnk számára. Érzékeny is, mert ennyi évtized alatt már rengeteg sebet szereztünk. 

Értem, ha a legtöbben úgy döntenek, hogy lezárnak, félreteszik ezt a működésüket. Kíváncsi, bátor és lelkes vagyok mindig újat tanulni és tapasztalni.

Öröm, hogy a már felnőtt lányom is hasonlóképpen él. És persze írhatom azt, hogy a saját belső munkámmal az ő útját is tisztítom. De erről inkább csak érzéseim vannak. Sok egyéni és közös felismerésünk van azokból a mély anya-lánya beszélgetésekből, amelyekhez az önismereti élményeink vezettek.”

Rebeka

Nemfeladat. A mindenkitől viszonyítatlan nőiség.

Mély. A legösszetettebben megmutatkozni merő. Tőle tanulom, hogy nem kell mindig kedvesnek lenni. Hogy észrevehetem és kimondhatom azt is, ha feszült vagyok, ha dühös. Hatalmas erő van benne. Negyvenkét éves, elvált, nincs gyereke, párkapcsolatban él.

„Olvastam a többiek csodaszép mondatait, és azóta nem volt nap, hogy ne gondoltam volna a kérdésekre, ne kerestem volna válaszokat vagy legalább némi jóleső, inspiráló érzést. De az ellenálláson, a dühön és az elkeseredettségen kívül nem találtam mást.

Már attól egy pillanat alatt szétbaszott az ideg, ha csak végigolvastam őket. Arra mindenesetre jók, hogy közelebb kerüljek az egyik indokhoz, amiért jelentkeztem ebbe a csoportba.

Az eddigi önismereti munkám során már sokszor találkoztam ezekkel a kérdésekkel valamilyen formában, és mindig így reagáltam rájuk.

Szeretném ezt megváltoztatni. Szeretnék válaszolni ezekre a kérdésekre, békésen elmerülni bennük, iránytűként szolgáló, megvalósítható víziókat álmodni, értelmet és tartalmat önteni abba a formába, hogy »nőként létezem«. Ahelyett, hogy mindent el akarnék pusztítani – magamat is beleértve.

És most, hogy mindezt leírtam és újra elolvastam a kérdéseket, a harag helyett már csak szomorúság és fájdalom van bennem. Fogalmam sincs, hova szeretnék eljutni egy év múlva, mert azt sem tudom, hogy most hol vagyok. Valami belső béke jó lenne. Valami igazán mély, valódi, fundamentális…

A válasz az volt erre a bejegyzésemre, hogy »Szerintem ez egy fantasztikus iránytű… Milyen érzéssel töltene el, ha arra gondolnál, hogy az az éves célod itt, hogy sehova ne juss el nőként. Sőt, ha kifejezetten ezt kérnénk tőled. Az a cél, hogy nem szabad eljutnod sehova és nőként megfogalmaznod magad.«

Ez a válasz óriási megkönnyebbülés volt nekem, és azóta is elevenen él bennem, felidézem, amikor elkap a kétségbeesés: nekem most az a feladat, hogy nincs feladat.”

Miléna

A palota szobái. Láthatóság. Hang. A nőiség mint vállalás.

Negyvennégy éves, egy fiúgyerek édesanyja, elvált. E cikk írója.

„Számomra a nőiség mostanában leggyakrabban egy palota képében jelenik meg. A palota, amiben a nőiségem él. Ezer szobája van, és mindegyik gyönyörű, mindegyik más. Egy ponton, amikor sok éve itt élek már, rájövök, hogy én csak az előszobájában lakom. A legtöbb szobájában sohase jártam, az ajtók zárva, az ablakok lefüggönyözve. Élek az előszobában, miközben egy csodálatos palotám van. Micsoda pazarlás…

Az életemből olyan sok ment el úgy, hogy takarásban tartottam egy részemet. Sok-sok energia. 

Már tudom, hogy a felszabadultság erejéből létezni a világban misszió. Vállalni, hogy a nőiségben való megmutatkozás az egyik »dolgom« a világban. Nőként a legtöbbet hozni ki magamból, az egy vállalás! Merni igazinak lenni, merni látszani. Egyszerre vágy, és halálfélelem.”

Innen indulunk. 

Miléna

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash / Pawel Szvmanski