Ismeretlen Esztergom: a város, ahol még a halottak is feltámadnak

–

Sorozatos halálesetek akadályozta építkezés

Emlékszel arra a játékra, amelynek során egy ember elkezd egy figurát rajzolni, majd behajtja a fejénél, egy másik pedig onnan folytatja tovább vakon, egészen a derekáig, a harmadik a potroh részt rajzolja… és így tovább?

Ez jutott eszembe, amikor Esztergom ikonikus épületéről, a Bazilikáról olvastam, ami 

47 éven keresztül készült, közben pedig „elfogyasztott” több tervezőt, négy érseket és egy óriási kazal pénzt is, az eltérő elképzelések pedig tetten érhetők a végeredményen is.

A kezdetek kezdetén, a 18. században az akkori hercegprímás, Barkóczy Ferenc még egy olyan épületkomplexumot vizionalizált, ami a mai Várhegyet szinte teljes egészében elfoglalja. El is készültek ez alapján az első tervek, méghozzá az olasz Canevale által. Ezeken aztán Franz Anton Hillebrandt osztrák építész dolgozott tovább. Barkóczy azonban időközben meghalt, és ezzel egyidejűleg a munkálatok is satuféket kaptak egy időre. 

Az új érsek kinevezésével új lendületet kapott az építkezés, a komoly presztízst jelentő tervezői pozícióért pedig heves szakmai versengés folyt. Rudnay Sándor végül Kühnel Pált bízta meg a feladattal, ám ő váratlanul elhunyt, így az unokatestvére, Packh János vette át a stafétabotot. Ám amikor Rudnay érseket is utolérte a vég, ismét megtorpant az építkezés. Időközben a ráfordítható pénz is igencsak elapadt, csak annyira volt elég a forrás, hogy a már felhúzott falakat meg tudják óvni. 

Packh aztán rablógyilkosság áldozata lett, az ő helyét az ország akkori sztárépítésze, Hild József vette át, aki saját terveivel nemcsak a maga ízlésének igyekezett érvényt szerezni, de a megugrott költségeket is megpróbálta lefaragni.

Amikor Hild is átadta a lelkét a teremtőnek, az ő tervei is felülíródtak, főleg mert egy műszaki ellenőrzés során komoly hibákat fedeztek fel: az előcsarnokot veszélyesnek ítélték, azon kívül a beázást és a hiányos tetőzetet is sürgősen orvosolni kellett.

Ezúttal Lippert József építészmérnök kapta meg a megbízást, aki elsőként több gigászi szobrot távolíttatott el a homlokzatról, mondván, azok hatalmas tömegükkel repedéseket okoznak.

1869-ben aztán – mint láthattuk, hosszú, gyötrelmes és számos haláleset által is nehezített út végén, de – elkészült a templomóriás… Ám a fogadtatása igen vegyes volt.

Sokan utaztak Esztergomba megcsodálni, hogy aztán fanyalogva távozzanak. Köztük volt Petőfi Sándor is, az ő sommás véleménye ez volt: „Milyen szép lesz ez az épület… ha rom lesz!” 

Még a halottak is feltámadnak!

A bazilika iránti pozitív és negatív előjelű érdeklődés idővel szép lassan alább hagyott. Olyannyira, hogy már az istentiszteletre is úgy kellett lasszóval összefogdosni az embereket, és az egyházi méltóságok számára fenntartott ülőhelyek is üresen kongtak. Hogy ezt orvosolják, tíz korona fizetséget ajánlottak a tisztségviselő papok számára a részvételért cserébe. Így máris nagyobb lett az áhitat és a miselátogatási hajlandóság. Olyannyira, hogy a Pesti Napló beszámolója szerint az egyik ilyen katalógus-misén „Maszlaghy prelátus, a pénzügyek őre csak nézte-nézte egy ideig a kanonokok nagy buzgalmát, de egyszerre rászólt a sekrestyésre:

Csukja be csak a kriptát, hallja, mert még azok is feljönnek!”

Harcok Esztergomban

Esztergom első komoly támadását a tatárjárás idején szenvedte el 1241-42-ben. Jó darabig védelmet nyújtott az ázsiai hordák ellen a folyó… egészen a kemény télig, amíg be nem fagyott, és az ellenség könnyűszerrel át nem gyalogolt rajta, miután kifigyelték, a jó helyismerettel rendelkező magyarok hol járnak át a Dunán. A várost ezek után seperc alatt bevették, és bosszúból, amiért a lakók minden értéküket elásták vagy elégették, szinte mindenkit lemészároltak, alig páran élték túl a támadást. 

Ezek után háromszáz éven keresztül viszonylagos nyugalomban lehettek az esztergomiak, amíg meg nem érkezett 1543-ban a török sereg Szulejmán vezetésével. A törökök 17 nap kőkemény ostrom után vették be a várat. Segítségükre volt pár áruló dezertőr is, például az az olasz tüzér, aki megsúgta: ha be akarják venni a várat, akkor a Veprech-toronynál lévő vízemelőt érdemes lőni, és így megfosztani az ivóvíz forrásuktól a várbelieket.

Ha szeretnél egy nagyjábóli képet kapni, milyen is lehetett egy ostromlott várban élni, íme egy megdöbbentő szám:

az első ostromok idején kilencezer ágyúgolyó érte a várat.

Esztergom, a bűnös város

A magyar katolicizmus bölcsőjében sem mindenki szentéletű. Bizony, Esztergomban is felüti a fejét időnként a bűn, a kihágás, de történnek apró hibákból fakadó hatalmas tragédiák is.

Ez utóbbi kategóriába tartozik annak a tizenkilencedik századi kisfiúnak az esete, aki játékból parazsat vitt ki a kertbe… a tűzvész, amit ezzel a csínnyel okozott, 175 házat pusztított el, és tizenkét ember halálát hozta. (Egyébként hasonló baleset pusztította el a Tabánt is anno…) A gyereket büntetésből tizenkét vesszőcsapásra, és „kétheti gyenge vasláncon történő utcaseprésre kötelezték”.

Történtek rejtélyes, és igen brutális gyilkosságok is az évszázadok során, de a lakóknak meggyűlt a baja egy tizenkilencedik század végén élő kuruzslónővel is, aki „csodafüveivel sokakat átbűvölt az árnyékvilágra”, de a sok gondot okozó bordélyháztól is csak nagy nehézségek árán tudtak megszabadulni.

Szószátyárból helytörténeti vezető

Mindezekre az információkra egy helyi fiatalember, Aguera Zoltán magánkiadásban megjelent könyvéből, az ismeretlen Esztergomból tettem szert. A kötetből érződik a szerző őszinte lelkesedése, szeretete és kiapadhatatlan tudásszomja, igen alaposan feltárja a történelmi háttéren túl is Esztergom talán kevésbé ismert arcait.

Megismerhetjük a fürdővárost és az élénk halászkultúrával rendelkező várost ugyanúgy, mint azt az Esztergomot, ahol egy házastársi viszony kihűlése boszorkányégetésekig fajult.

E témákban Zoltán az AlterEgom Egyesület tagjaként sétákat is szokott szervezni, nyáron kerül sor az Esztergom, a bűnös város tematikájú szórakoztatóan edukatív túrára. 

„Gyerekkorban mindenki másban brillírozik. Van aki a fejszámolásban vagy épp valamilyen sportban profi, én a jó beszélőkémről voltam ismert. Talán ezért figyeltek fel rám a nyári diákmunka közben az esztergomi bazilikában és ajánlottak lehetőséget tárlatvezetésre. Csakhamar bebizonyosodott azonban számomra, hogy egy klasszikus vezetésből alig marad meg valami a látogatóban” – mesélte el kérdésemre Zoltán, mi vezette arra fiatalemberként, hogy ennyire alaposan beleássa magát szülővárosa történelmébe. – „Elkezdtem hát minél több érdekességet keresni a városról. Ilyen volt elsőként a Bakócz-kápolna falába vésett sok-sok felirat, amiket még a teremőri szolgálatom alatt kezdtem összegyűjteni a lazább munkanapokon. Egy idő után már annyi ilyen sztorit találtam, hogy elhatároztam: ezeket könyvben is szeretném minél szélesebb közönséggel megismertetni.”

Fiatalok összefogása Esztergomért

A helytörténeti sétákat az esztergomi AlterEgom Egyesülettel együttműködve szervezik.

A szervezetet öt évvel ezelőtt alapították helyi fiatalok azzal a céllal, hogy különböző programokon keresztül szólítsák meg az esztergomiakat, köztük a fiatalokat is, részben azért, hogy maradásra bírják őket.

Ahogy az oldalon a motivációikról szóló cikkben is írják: az volt a tapasztalat, hogy hiába a sok szépség, a történelmi múlt, a Duna közelsége, mégis tömegesen hagyják el a fiatalok a várost az utóbbi években. Akik viszont maradtak, azon kezdtek el dolgozni, hogy megállítsák az elvándorlást, és megmutassák a kortársaiknak: bár elérhető közelségben van a sok lehetőséggel csábító főváros, Esztergom igenis tartogat olyan értékeket, amik miatt érdemes maradni.

2021-ben őket választották meg az ország legigéretesebb civil szervezetének – büszkélkedik Zoltán. És akkor még mondja valaki, hogy a mai fiatalokat nem érdekli a múlt és a közvetlen környezetük!

Fiala Borcsa